Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-05-21 / 61. szám
2. oldal, Komáromi Lapo* 1929. mája3 21. POLIO szappan POLIP i POLIO szappan szappan am külügyminiszter, a miniszterelnök nevében Bárczy István miniszterelnökségi államtilkár üdvözölte. A német kormány közzé tett8 kisebbségi védelmi memorandumát. —május 21. Berlini jelentés szerint a német birodalmi kormány szombaton tette közzé emlékiratait a nemzetiségi kisebbségi kérdésben A terjedelmes memorandum abból indul ki, hogy a népszövetséget a nemzeti kisebbségek védelmére kötelezi a saját alkotmánya és a békeszerződések ben reáruházott hivatás. Az eddigi gyakorlat a véletlennek engedte át, vájjon a nemzeti kisebbségek panaszai a népszövetség elé kerü jenek-e, ez a praxis pedig odavezeted, hogy a nemzetiségi kisebbségek jogai illuzórikussá leitek, tehát meg kell változtatni az eddigi gyakorlaíof. Egyenesen a népszövetségre háramlik az a feladat, hogy állandóan és hathatósan őrködjék a kisebbségek jogai felett. Az emlékirat azt a javaslatot veti fel, hogy a népszövetség válasszon egy széleskörű bizottságot, amely állandóan tanulmányozza és figyelemmel kisérje a nemzetiségi kisebbségek kérdéseit, mert az eddigi eljárás tovább fenn nem tartható. A kiküldendő bizottságot az eléje kerülő panaszok fontosságához mérten ki kell egészíteni maguknak a panaszt tevő kisebbségeknek képviselőivel. Halálos szerencsétlenség a brünni repülőtéren. — május 21. Vasárnap folyt le Brünnben a repülőnap, amelynek főpróbáján halálos szerencsétlenség történt. Hronek Ferenc 24 éves fiatalember 4 óra 45 perckor felszállt egy repülőgépen, melyet Rezler József königrätzi pilóta és ejtőernyő feltaláló vezetett. Körülbelül 700 méíer magasságban ejtőernyővel kiugrott a repülőgépből, az ejtőernyő azonban nem nyilt ki teljesen és így Hronek összezúzott testtel terült el a földön. Az ajtóernyővei való leugrást maga a pitofa akarta megkísérelni, mert ö volt az ejtőernyő feltalálója. Hronek sürgetésére mégis beleegyezett abba, hogy az ejtőernyővel Hronek ugorjon ki. Hronek leugrás elölt a brünni Heroklubban Rezler pilofa elölt reverzálisí irt alá s csak ennek aláírása után engedte meg Reszler azt, hogy Hronek leugorjék. Benes pártjának akciója Szlovenszkó meghódítására hat párttitkársággal és egy szlovák napilappal kezdődik. A cseh nemzeti szocialisták kongresszusa, amelyet a csehszlovák politikában nagy érdeklődés előzött meg, a pünkösdi ünnepek alatt folyt le Pőstyénben. Benes miniszier távollétében. A kongresszust Klofác szenátor, a párt elnöke nyilotla meg. Benes miniszier üzenetét Klouda szenátor olvasta fel Többek között a következőket üzeni Benes Szlovenszkóba. Nehéz harcok várnak reánk — üzeni Benes — úgy a belpolitikai, mint a külpolitikai harctereken s azért fontos, hogy felkészülten találjon bennünket ez a harc. Első kötelességünk tehát, hogy erős államot építsünk ki magunk részére. Meg kell végre szűnnie annak a véres és gyűlöletes személyi harcnak, amely eddig piszkos árjával elöntötte belpolitikai életünket. A pártpolitikai harc nem zárja ki a gentlemanséget és nem zárja ki a pártpolitikai érdekek nyugodimenetü érvényesítését. A politikának azonban sohasem szabad ingerültnek, haragosnak és piszkosnak lennie. A szocializmus gondolata sem maradhat többé — folytatja Benes üzenetét — a szűk pártpolitikai keretek között. A szocializmus a kor kifejezője lesz mindinkább s azért a szocialista párloknak nem szabad csak a szociális kérdéseknél maradniok. Az uj világnézetnek át kell hatolnia az életen s annak minden megnyilvánulásán. A tömegek önludaíra ébresztése nem lörténhet csak szociális és politikai irányban, hanem nemzetgazdasági és kulturális irányban is ki kell terjeszkednie. Az emberi működés egyik iránya épen úgy össze van kötve a másikkal, mint egymásra vannak utalva az egyes mesterségek és foglalkozások. Az ipar nem létezhet vevőközönség, a földműves kereskedő nélkül és megfordítva, és épen ezért nem szabad sohasem egyik osztály érdekeit a másik rovására érvényesíteni. A konkresszuson egyébként elhatározták, hogy a párt egyelőre hat titkárságot állít fel Szlovenszkón és Pozsonyban legközelebb egy szlovák napilapot indíttat meg. A halálraítélt maffia. Mussolini harca a titkos társaságok ellen. Ezer gyilkosság a maffia bünlajstromában. Most, amikor annyi sró esik az j amerikai banditavilágról, mikor az ame- | rikai rablók trösztöket alakítanak, nem j mindennapi érdekességgel bir Európa | rablóvilágának, a maffiának története 1 és a vele kapcsolatban utóbb történt események, Itáliában, a nápolyi királyságban a múlt században alakultak meg a camórra nevű titkos szervezetek. Évszázadok óta működő titkos politikai társaságok csökevénye volt a camorra. Az emberi és nemzeti szabadság jegyében alakult, de csakhamar rablóbandává züllött. Tagjai esküt tettek a titoktartásra és társaik bosszújától félve, vakon engedelmeskednek főnöküknek, Hasonló szervezet volt Szicíliában a maffia. A kettő között ez volt a legveszedelmesebb. A maffia behálózta egész Szicíliát és valósággal rémuralmat teremtett. A legeldugottabb kis hegyi pásztorkunyhótól a fényes palotáig mindenütt meg lehetett találni a maffia titkos tagjait. Csempészés, fosztogatások, zsarolás, rablás, bérgyilkosság volt a maffia hivatása, amelynek keze messzire nyúlt. Tagjai szövetséget esküdtek és vérbosszút álltak az árulóikon vagy üldözőikÖD. A mindenkori kormányok igyekeztek megfékezni ezeket a szervezeteket, aminek azonban akadálya volt, hogy egyesek gyakran politikai célok elérésére is igénybe vették a társaságok segítségét. A múlt század derekán még javában virult Szicíliában a maffia, A hatóságok valósággal tehetetlenül álltak vele szemben Állam volt az államban, rettegett hatalom, amely minden ellene irányuló törekvésért véres bosszút állt. A camorrák később lassan lassan megszűntek, de helyüket elfoglalták a mazzonik, amelyek hasonló szervezettel dolgoztak a Róma s Nápoly közti főldsikon, főként Caserta vidékén. A maffiák uralma pedig változatlanul tovább tartott. Ilyen állapotokat talált a fasiszta uralom. Mussolini, aki megreformálta Olaszorsíágot, nem tűrte ezeket az állapotokat és elhatározta a maffiák uralmának megtörését A „duce“ ke mény kézzel fogo t hozzá a munkához. Volt bátorsága belenyúlni a darázsfészekbe, amivel az eiődei csak csin ján bántak. Mozgósította a carabinieriket és 1926 elején megkezdődött a hadjárat a titkos társaságok ellen. Először a camorrák utódait, a mozzoniakat fogdosták össze. Nehezen ment a munka, mert a csendőrök sok helyen fegyveres elientáíiásra találtak, de aránylag rövid idő alatt sikerült megtisztítani tőlük Caserta környékét. Annál nagyobb feladatot jelentett a maffiák megfékezése. A fegyveres fasiszta miiicia tagjaival megerősiíett csendőrhadtestek vonullak Szicíliába, i ahol a maffiák részéről kivétel nélkül ' mindenütt fegyveres fogadtatásra taiál: tak. I Eldugott falvakban, hegyek között, mocsarakban, pásztorkunyhókban húzódnak meg j a gyakran 100 — 120 főből álló ban i dák és csak véres harcok árán sikej rült kifüstölni rejtekhelyükből. Közel; harcok, kéziiusák zajlottak le. A ban- I diták egyes helyeket valósággal vár- I szerűen kiépítettek és formális meg-I szállással és ostrommal kellett elfoglalni erődjeiket. ^ Hónapokig tartott a küzdelem, amelyj nek során tiz derék carabinieri hősi halált halt, a sebesültek száma pedig meghaladta a háromszázat, de végül sikerült ártalmatlanná tenni a maffiákat. A titkos társulatoknak négyezer tagját fogdosták össze és bíróság elé állították őket. Köztük volt a szicíliai Santa Cristina di Gela helység polgármestere is, aki titokban a környékbeli maffia élén állt és megteremtette a „nappal polgármester, éjszaka bandita“ eddig ismeretlen típusát. Közel ezer gyilkosság, számtalan rablás, fosztogatás, lopás és zsarolás szerepelt az eifogottak büniajstroroán. Alig egykettőnek sikerült kimosni magát. Csaknem valamennyit utolérte az igazságszolgáltatás sújtó keze és börtönbe került. A szicíliai banditák legnagyobb része fölött egy Gianpietro nevű bíró Ítélkezett A biró a tárgyalások alatt nap nap után a fenyegető levelek tömegét kapta, A megmenekült banditák és titkos patróousaik megfenyegették, hogy életével lakói, ha szigorú Ítéleteket hoz. Gianpietro azonban nem hagyta megfélemlitteni magát. Egymásután hozta a szigorú, de igazságos ítéleteket és a cinkosok nem merték beváltani fenyegetésüket. Néhány hónap alatt befejeződött a hadjárat. A gonosztevők lakat alá kerültek, a megmenekült kisebb csoportok elszéiedtek és csendben meghúzódtak. A hadjárat óta az olasz bűnügyi hatóságok statisztikája szerint ezeken a vidékeken feléré, sőt egyes viszonylatokban negyedére csökkent a bűncselekmények száma. A megmenekült maffiások azonban azóta újra mozgolódni kezdenek, bár mostani szereplésük eltörpül a régivel szemben. Itt ott megint felüti a fejéta msffia de kevés reménnyel, mert a csendörség és fasiszta miiicia nyomban rácsap. Mussolini ki akarja irtani még a maffia romantikus emlékét is, hogy véget vessen a rablóvilág csökevényeinek. Ma kezdődik Kassán az emberiség egyik legborzalmasabb bűnporének tárgyalása. | Tizenkét rablógyilkossággal vádolja a kassai ügyészség a cigányj banditákat, akik állítólag meggyilkolt áldozataikat megették. — május 20. Kedden kezdődik a kassai esküdtszék előtt a szepsii cigánybanditák borzalmas bűntetteinek tárgyalása. Tizenkilenc cigány kerül a vádlottak padjára, a legszörnyübb bűncselekmények professzionistái, akik semmi mást nem csináltak egész életükben, csak loptak, raboltak és gyilkoltak. Tizenkét rablógyilkosság, ezernyi rablás, lopás és a bűncselekményeknek szinte felsoroihatatlaoul sok variációja terheli a tizenkilenc cigányt. Hat rablógyilkos ságot minden kétséget kizáróan felderített az esztendőkig tartó nyomozás, a másik hat gyilkosságra azonban csak gyanuokok vannak. Az azonban bizonyos, hogy ez a tizenkilenc minden érzésből kivetkőzött bestiális bandita éveken keresztül rabolt, erőszakoskodott és gyilkolt mindenüt, ahol csak áldozatra akadt. Fiike Sándor, Trikanc Gyula, Hubák József, Stipák Pál, Rybár Elek, Rybár Morgó, Rybár Sándor, Rybár József, Rybár Béla, Rybár Dezső (az egész familial), Csiszár Gyula Pupa, Zsiga Thuló, Zsiga József, Csemer András, Kónya Aladár, Kósza József, Pécsi Dezső, Horvát József, Díqcsó Rusó. Ezek azok a cigányok, akik a nevüket beieirták az emberi aljasságok íegborzongatóbb históriájába. Utón, falvakban, erdőben, patak mellett, ahol jártak, megsuhant a kabát alá rejtett cigány balta, megreccsent az emberi koponyacsont, és bárki, aki elébük került, apró gyermek, öreg anyóka, fiatal leány, katona, deli . legény, mindenki elpusztult baltáik, késeik, fegyvereik alatt. Amerre jártak, emberi csont jelezte útjukat Hogy a csontról hová lett a hús ? — ez még felderítetlen. Igeu nyomós gyanuokok szerint a csontról a húst megették ezek az áliatembsrek. Hogy hogyan gyilkolták meg Rusnyák Pétert, Kőcser Istvánt, Riga Erzsébetet, Kondecskó Lajost, Róth Dávidot, Imiing Andrást és az áldozatok egész sorát, — ez fog kiderülni a kassai esküdtszék színe előtt, ahova borzongva és elszörnyűködve fordul az egész világ közvéleménye. Egy asszony a holdban lévő földjével és házával megtévesztve csalt ki árut egy komáromi szabótól. — Saját tudósítónktól. — A komáromi rendőrségen a napokban megjelent Wolf Gyula Nádor utcai szabó, akit csak ősszel ért súlyos károsodás betöréses lopás által és feljelentést tett csalás miatt egy asszony Petrus Mária ellen, aki a Devin nevű hajón volt szakácsnő. Egyik napon megjelent a Wolf cég üzletében ez a Petrusné és kiadta magát ott tehetős asszonynak, akinek Komjáton tiz hold földje és házai vannak. Ebben a hiszemben az asszony Wolfnál vásárolt 614 korona értékben szövetet és ruhaneműt hitelre, azzal a kikötéssel, hogy csak a teljes összeg lefizetése után övé a holmi, addig a tulajdon joga a szabót illeti meg; a kikötés még az is volt, hogy Petrusné havi száz-kétszáz koronában fogja törleszteni az összeget, noha abban állapodott meg Petrusné Wolfal, hogy a teljes összeg ki nem fizetéséig sem elajándékozni, sem eladna