Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-03-09 / 30. szám
2 uidjü. Komáromi Lapok 1929. március 9 . Nem ok nélkül tartják legjobbnak a „POLIO“ ,, mosószappant! Győződjék meg róla! tolmácsoljuk s ipartáriylalunkat Elnök Ur jóindulatába ajánljuk. Hivatalosan értesülvén azonban arról, hogy Elnök Ur rendkívüli elfoglaltsága miatt november hó folyamán kihallgatást adni nem méllóztatik, attól a meggyőződéstől vezéreltetve, hogy Elnök Ur az ipar és kereskedelem nemzetgazdasági és nemzetfenntartó fontosságának tudatában ezerágu országos hivatali teendői közt törvényes érdekvédelmi szervezetünk által szolgált ipari és kereskedelmi kérdéseket is jelentős súlyuknak megfelelő figyelmére fogja méltatni, s a szlovenszkói ipar és kereskedelem fellendítését s a vele foglalkozó két osztály szellemi és anyagi helyzetében a boldogulás feltételeinek biztosítását szivén viseli: mély tisztelettel most tátongó mélységek újra előtűnnek. Ez az útszakasz olyan rósz karban van, hogy ilyen csak a civilizálatlan Balkánon látható. A Komárom közelében lakó csallóközi termelők közül nagyon kevés fogja a csekély polgári haszonért a jármüvét és az igavonó állatait tönkretenni. A komáromi piacot pedig jórészt a csallóközi termelők látták el és ha ezek elmaradnak, azt bizonyára nagyon súlyosan fogjuk megérezni mi szegény komáromiak, akik a piacról élünk. Ismeretes, hogy a hatóság állandóan figyeli a piaci állapotokat és az ármegállapító bizottság az árak szabályozásával, irányárak megáliapitásáva! igyekszik az egészséges viszonyokat megteremteni. Komárom közélelmezésének e hivatott őreire, ellenőrzőire vár az a felada*, hogy ezt a fent feni iielt veszedelmei minél előbb elhárítsa, mert akkor hiába a hatósági ellenőrzés, hiába az irányárak megállapítása, ha a komá romi piacra Csallóköz nem száilit be semmit, akkor sok lesz a vevő és kevés az átu és önmaguk verik fel az árakat a hatósági ellenőrzés kijátszásává). A Komáromi Járási Általános Ipartársulat elnöksége, választmánya és öszszes tagjai s hozzátartozói nevében már a műit év november havának elején óhajtottam megjelenni ipariársulatunk egy küldöttsége élén Elnök Ur előtt, sze ugyanis Dunaszerdahelyre, vagy Érsekújvárra gravitál, igy a Csallóköz termelőinek elmaradása a komáromi piacról igazán katasztrófát jelent Komárom közélelmezésében. A hatóságok tehát vegyék sürgősen a kezükbe az ügyet és Komárom határától a pozsonyi kapuig tataroziassák ki az országutat és pedig sürgősen és abposan, mert komolyan közeledik ránk a veszedelem. Úgy tudjuk, hogy Komárom városa ezt az útrészt átadta az állami utak hálózatának, de a tényleges átadás csigalassúsággal megy és most olyan formán van a dolog, hogy ennek az elátkozott útnak nincs gazdája. A város már átadta, de az állam még de fac’o nem vette ái. Méregették már nem is egyszer, de a dolog nem ment előbbre egy lépéssel se. Az erre hivatott tényező vegye kezébe az ügyet és a legsürgősebben vigye dűlőre a kérdés megoldását, hogyha kimegy a föld fagya, azonnal megkezdhessék ennek az útnak alapos rendbehozását. Újólag felhívjuk az irányadó körök figyelmét e dologra és sürgős intézkedést kérünk. hogy hivatalba lépése s az Elnök Ur áltat vezetett Országos Hivatal mint uj közigazgatási fórum működésének meg kezdése alkalmával Elnök Úrnak ipartársulatunk és a magam csekélységének mély tiszteletét és szeren csekivánaíait bátorkodunk átnyújtani Országos H vatali Elnök Urnák azoknak az ipari s kereskedelmi életünket bénító főbb sérelmeinknek összefog látását tartalmazó panaszirainkat, amelyeknek sürgős orvoslásit úgy a közérdek, mint ipari és kereskedelmi társadalmunk tagjai munkájának értékelése s megbecsülése szempontjából ipartársuiamnk mély tisztelettel kérelmezi. Társulatunk a feladatául tefeintettérdekvédeiem kifejtésében iparunk és kereskedelmünk egész területén a régi virágzás helyén a sorvadás és pangás tüneteivel kénytelen számolni, amelyek városunk városunknak, mint ipsriársulatunk székhelyének az áliamalakulás folytán határszélre kilóit kü'önleges helyzetéből állottak elő. E különleges helyzetünkben a kormányzatnak sok jóakaratára van szükségünk, hogy a korábbi lendület és az ipari munka által szerzett jóiét elérhető legyen. A helyzet ugyanis az, hogy a régi várost, amelyet azelőtt csak a Duna választott két részre, most a békekötés a vízrajzi határvonal elfogadásával s országos hitárrá nyilvánításával két ország között osztotta fel, s a régi, két városrészt azelőtt egy várossá összeforrasztott Dunahid most a személyi forgalcm terén csak kisebb számú kedvezmenyezettek részére szolgáltatja azt az összekötő kapcsod amelyet különösen a? ipar és kereskedelem pillanatnyilag gém nélkülözhet, Bír a világháború borzalmainak lezárta óta hdyreállott béke tizenegyedik esztendejében természetesnek kellene találnunk, hogy a most országhatár által elvágott, nemcaak az együttélés hosszú idején keresztül megszövődött ismeretség, barátság, de vérbeli rokon-Komárom vidékének egyik nagy ré-A Járási Ipartársulat felirata Országos Hivatali Elnök Ur! A ré£i ideál. Irta: Bállá Irma. Karjára nyalábolta a nagy, égőpiros és hófehér brizantémumokból kötött bokrétát és meghagyia a soffőrjének, hogy egy félreérő mellékutcában várjon majd rá az autóval. Egyedül és gyalog akarta megtenni az utat a temetőig. Egy népiesen, széles utcát választott, amerre nem járt ember és úgy látszik, kocsi sem, mert a sárga falevelekkel telehintett, széles ulon nem látszott egyetlen keréknyom Borongős, szinte meleg őszvégi délután volt. Fanyar, tiszta zamat a levegőben és valami nagy-nagy békesség. Az elszórt kerítésekről liiáspirosan csüggtek a vadszőlőlevelek. Az elegáns, karcsú asszony finom, keskenycipős lába elmélázva süppedt az avarba, melyet a csöndes u‘cara hullattak a veíkőződő őszi fák. Néma kertek köszöntötték, hildokló őszirózsáikkal é3 hervrdásukban is boldogan mosolygó, aranyszin lombu fák. Erre a régi kertek alján járt egyszer gyermekkora . . . s parányi, gyermeklába nyomát elmosta azóta ez idő fövenye. És őt elragadta innen a nagy Élet. A kis mezőváros elmaradt tőle, mint egy halvány álom . . . Külföldre került. Ünnepelt, nagy énekesnő lett. £s most haze utazik, hazalátogat, hogy elhozza néhány szál virágait a régen elköltözött szülei henijára. Az anyja sirjtl Mióta alszik már néma hantja alatt, mely olyan virágtalan, mint az élete volt. ő most virágokat hoz neki: fehéreket, amilyen fehér volt ő maga. Es pirosakat az epjának: az ő szépre szomjas, lobogó vérének a szimbólumát. Elnézi a két hantot. Ó, milyen kénye-Isek, büszkék voltak mindig; raiiyen meg nem alkuvóan dacosak es becsületesek! És a jutatniuk mi lett: laíört élet és korai sir. És látja önönmagát mint fiatal leányt, az örök nélkülözések szégyenteljes kalodájában vergődve; a kisváros elhilt oxigánü, békaperspektiváju, fülledt légkörében az ő képtelen, nagyravágyó álmaival I Amint ki es az olcsó, mokett-függöny mögül az utcára, mikor arra hajtat a kisváros első gavallérja, a száp segédjagyző, jólszabott ruhájában. És ő frufrus homlokát az ablaküveghez szorítva, hiába lesi, hogy egy pillantást vessen ablakukra. A szólj gyenreljes szegénység megalázoüságá-j ban a torkában eríi a könnyeket, amint 1 pirulva visszahúzódik ... És aztán - jött a csoda! Kisült, hogy kincsek van nak a torkában. Hang, bűbájos, kristálytiszta mezzoszoprán! . . : Ő, nem ment olyan hamar! ... olyan simán ... Rémes nélkülözések, elgáncsolások, vereségek álltak az útjába. Arcpiritó alternatívák . . . Sok tarka illúzió szállt el a leikéből, de törhetetlen akarata iegvőzöit mindent!.. . Mikor sikerült, semmit sem hagyott ott, csak a két sirt. Emberek jönnekvele szemben Mintha a múltak ködéből merülnének föl rég elfeledett arcok. Öíszetöpörödött öreg anyókák, kiknek vonásaira groteszk ákombákomokat vésett az elszálló idő. Ijedt, emlékező szemek... Régi, rokon atyafiak . . . Volt idő a pályája kezdetén, mikor restelte a velük való találkozást. A kispolgárokból a hivatalnok osztályba vedlett rokonok elmaradottságát, ízléstelen öltözködését, félszeg mozdulataikat, modortaian modorukat. Most már magasan túlnőve rajtuk, jólesik találkozni velük. Olyanok, mint regi, ismerős bu orok a múltból. Rzgi emiáke< hordozói. Stinte mulattatja őt az az ijedt, félig bizalmatlan tekintet, mely makacs, öreg szemekből éri. Az őrömnek és a régi rosszindulatnak a keveréke, mely az anyja rokonságát mindig jellemezte, mikor régen, jó tanácsaikkal, hasztalanul akarták megrend- Bzabályozni az ő, szerintük rendellenes életfelfogását és passzióit. Ó, szegények, kis garasoskodők, pedáns fekete kis mantiiláikban... Úgy suhannának az életen keresztül, mint az árnyékok; óvatosan, kis kockázatta). És ő talán tő'ük örökölte azt a kis nyárspolgári hajlamot, mely a zsenit jótékonyan megóvja attól, hogy nagyon balra, Bohémra felé lendülve, időnek előtte letörjön. Az ő kis polgárerényük ellensúlyozta az apja lobogó vérét. Erőszakos, a hódításban kifáradt, parancsoló ősöktől örökölt királyi élettásozlását. A temető előtt villogó szemű, élelmes kis proletárok éneklő hangon hináigatják gyertyáikat. Családok jönnek feléje. Olcsó koszorúkat visznek a karjukon és tisztelettel megfordulnak utána, noha nem tudják, kicsoda. Egyszerre csak egy elcsigázott asszony kerül vele szembe. Fiatal arca hervadt, a szemében dühös lázadás. Egy csomó elhanyagolt, pajkos gyermek csügg rajta. A művésznő egy régi leánypajtására ismer az asszonyban. Vele egyidős, tehát harminc e?ztendős lehet. Vájjon ki vehette el ? — tűnődik. Valami kishivatalnok bizonyosan. De hogy elnyütte a boldog családi élei! — gondolja a művésznő egy kicsit irónikus, fáradt mosollyal. A családi életi Oh, hogy szomjazott rá már pici gyerek, korában a boldog harmóniájára... SpanyolDálhal fenyeget sósborszesz megóv. Az nmok bedörzsölése emeli ? test ellenállását, ioroköblitéssel éí belélegzéssel fertőtlenili a torkol és a siájüreget. * I ság által is összekapcsolt két város összes lakossága csak a büntet törvényekbe ütköző cselekménye, miatt \ elitéllek, vád alá helyezettek szí ' hlyére i kiható korlátozással szabadon Nözlekedj hetnek a Dum hídon át a határszéli \ forgalomnak akárcsak a kát városra \ szükiteít területén, mégis az ipariársul iatunk által képviae't ssakm&belí érdel kék keretein belül maradva, szóvá kell 1 tennünk a mai helyzetnek forgalmi te\ kintetből tarthat3>'an, s orvo& 'áPt tür-i gető sérelmeit. -------^ ! A tényállás kidorr,borításához és a f helyzet megértéséhez előre keil bocsá- 1 tani, hogy a régi városról az országai határ által lemetszett uj magyar város l u’ján kapcsolódóit bele városunk a ' Duna jobbpartján át, tehát msgvar föl| dön B cs és Budapestet Összelő ve el-I futó va?uii sinhálózat által a vízforgalomba. Ez a leszakított rész, mint ez anyaváros gyári negyede táplálta a balparii városrész iparát és kereskedelmét, a gazdag rrt jgölíes terü- - lete képezte beszerzési forrásait, de képezte az ipar és kereskedelem emelésére az anyaváros fogyásitási piacát is. A város gazdasági élete erről az oldalról szivia fel mmden táplálékát, mer! úgy a volt cjaüóközi és udvardi járások termelői és fogyasztói már akkor is a legnagyobb részt a közelfekvő Érsekújvár, Nagymegyer, Dunaszerdahely és a Dunán át Győr felé gravitáüak. A iulaó részek fogyasztói mellett a városban összpontosított nagyszámú Szép, nyugodt, derült élet... vendégvárásra tárt kapukkal... És eszébe jut a régi rajongó kisiäny es a rongy babája. Az asszony most észrevette. A szája szinte tátva marad, amint újra meg újra megfordul utána ... — Virágot tessék 1... Egy szegény árus kiabál. Féílábu koldus üi a temetőkapu sarkában. Egy-két koronát vet a kalapjába . . . Megint ismerős arcok közelednek. Tudja, hogy valamikor régen, valami köze volt hozzájuk . . , Kik lehetnek ? Taián valamikor tegezték ői . . . egyik-másik egy piros almát nyomott a markába . . . vagy Lutyát kergetett e! az uijábői ... ki tudja már . . . Megkopva, megöregedve, a szimpla öregség együgyü kinyomatával az arcukon: Van valami szomorúan groteszk az együgyüek öregségében... Ó, ó, ó, élet . . . élet . . . gondolja a művésznő . , . Többedmagukkal mennek. Beszélgetnek elnyújtott, meséiő, panaszló hangon. Milyen különös, némeiy ember hogy egyedül marad. Ó, hányán imádják őt rabszolgaként. De valami belső ösztön azt súgja neki, hogy ez a hódolat a művészetének, a sikereinek, a szépségének, az eleganciájának szól ... és ha mindez lefoszlana róla? Ki az, aki Őt önmagáért szeretné igazán? És eszébe jutnak a férfiak, asiket szeretett, akik őt szerették, akik közölt nem volt egyetlen igaz férfi mégse. Az erős, a bátor, a megértő, aki gavallérja és apja egy nőnek, egyszemélyben; aki elnéző apró gyengéi iránt és hódol az értékei előtt. Talán azért, mat jóságot, megértést, gavallériát tételezett föl bennük, megértést várt tőlük. Csak az a nő, aki a férfi alacsony ösztöneire szá-
