Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-03-02 / 27. szám
19*9 március 8. Komáromi Lapok 5 oldal. „Szibériai garnizon“ harmadik kiadása megjelent. Ára: Ke 28 80. Kapható a SPITZER-féle könyvesboltban Komárom, Nádor-u. 29. A háború utáni magyar irodalomnak egyik legnagyszerűbb művét irta meg Markovits Rodion, egy szatmári újságíró, aki a »Szibériai garnizon« cimü könyvével máról holnapra lett egyike a legismertebb magyar Íróknak. Markovits Rodion könyvét a magyar sajtó egyformán lelkes kritikával fogadta és hasábos cikkekben ismertették a legkiválóbb magyar kritikusok és esztétikusok ennek a kitűnő kollektiv riportregénynek az értékét, amelyre nézve jellemző, hogy egy magyar irodalmi társaság a Nobel-dijra is akarja ajánlani. A hadifogság, Szibéria, amely a háború alatt annyi magyar embernek lett keserves élménye: ez a témája Markovits könyvének, de emberibben és igazabbul, ugyanakkor művészibben nem lehetett volna ezt a témát feldolgozni, mint ahogy éppen Markovits Rodion, ez az éles szemű és melegszívű újságíró dolgozta fel a »Szibériai garnizon «-ban, amelyben valóságosan egy kis állam életének a keresztmetszetét rajzolta meg. Aki ezt a könyvet kezébe veszi, az nem tud annak hatása alól szabadulni és csak a legnagyobb elragadtatással beszélhet erről a cselekményekben riportszerűen, tehát a mai ember idegeinek megfelelően feldolgozott, kollektiv regény nagy művészi és etikai értékéről. A lakástörvény. Három javaslat. Az adó- és illetékengedmények az építkezésekre 1930 ik év végéig meghosszabbították. Az állami garanciát ötven millióval emelték. — március 2. Prágai jelentés szerin! a kormány tegnap a nemzetgyűlésben foglalkozott az eddigi lakóvédelmi (ösvény meg' hosszabbításával és azzai a törvénnyé!, amely a lakásokat felszabadítja majd, mindkét javaslatnak három p ragrefusa van. A lakóvédelmi törvény szerint: 1. § Az 1928. évi máicíus 28 iki 44. sz. törvény a lakóvédelemről 1929 október elsejéig lesz meghosszabbítva. 2 §• Ez a törvény 1929 április elsején Up érvénybe. 3. §. A törvény keresztülviteléről a népjóléti miniszter gondoskodik a igazságügyi, pénzügyi és belügyi miniszterrel karöltve. Általában az a vélemény, hogy a kormány minden építkezéssel és lakással összefüggő kérdést egységes lakástörvénnyel akar megoldani a legrövidebb időn belül. A lakások kényszer kiürítésének elhalasztására vonatkozó törvény a következőképen hangzik: 1 § Az 1928. évi március 28 iki 45 sz. törvény érvényessége 1929 október 31-ig van meghosszabbítva. 2 §. Ez a törvény 1929. április elsején lép érvénybe. 3 § Ennek a (örvénynek a keresztülvitelével megbízást kép az igazságügyminisz er a népjóléti és a belügyimnisz:errel együtt. A kom-sny a késő esti órákban még az építkezési mozgalommal foglalkozott, amelyre vonatkozó törvényjavaslatot tárgyalták. E szerint a törvényjavaslat szerint az állami garanciát 50 millióval emelték. Az adó és illetékengedményeket azokra az építendő házakra vonatkozóan, amelyeket 1930 ik tv, vagyis a jövő év végéig f.léphettek, meghoszszabbitották. PIERRE BENOIT: S)7,ere\mes eWetvségeV Ford.-. KOMLÓS ALADÁR A Genius r.Uj Utakon“ cimü regény sorozatában jeleni meg, amelynek minden egyes kötete méltóan társa Markovits Rodion e könyvének. S valóságos pendantja, kiegészítője a Szibériai garnizon-nak a Szerelmes ellenségek cimü regény, amelyben ugyanolyan szemléletes elevenséggel és meggyőző művészettel idézik elénk a német hadifogságba került francia katona életét, mint Markovits Rodion könyvében az orosz fogságba került magyarét Pierre Benoit, a Szerelmes ellenségek szerzője, a világ egyik legnépszerűbb írója — másféle, kissé romantikusabb és érzelmesebb művészi egyéniség, mint Markovits Rodion. A háborús és fogs ágbeli élmények sorát egy megkapó, tiszta szerelem történetével szövi át — egy bűbájos szerelmével, amelyben a francia katona, Henri Dumaine találkozik a porosz arisztokrata leánnyal, Axelle-al; s a szerelmet, melyet a legrémesebb háborúság sem tudott megzavarni, szeitépi a fegyverszünet, a németek veresége, melynek hatása alatt a lány keserűen vágja oda szerelmesének, hogy nem lehetnek egymáséi, mert az egyikük német, a másikuk pedig jrancia... Aki ezt a könyvet a Szibériai garnizon után elolvasta: a kétféle szempontú megvilágítás után tisztában látja a háború társadalmi és lelki megrázkódtatásainak lényegét, mint bármely vaskos tudományos müfejtegelései nyomán. A könyv ára 2880 korona. Kapható: a SpiMle HiwMttai. A nemes vad pusztul, a rókák szaporodnak. Siralmas kép a pusztuló vadállományról. — A rókák vígan lakmároznak. — Széttépett tollak, lerágott csontok. — Összebújt őzek. — A tanyára szokott nyulak, foglyok. — Saját tudósitónktól. — Komárom, — márc. 1. A csallóközi vadállományt az idei tartók és túl hideg tél máris alaposan megtizedelte. A 60—70 centiméteres magas hóréteg miatt, nem tudnak a vadak a földig kaparni és igy eledel nélkül a nagy hidegben teljesen elgyengülve, vagy megfagynak, vagy a ragadozók martalékává válnak. A hólepte néma csendes határt járva, Vörös hezeh ellen és rossz arcbőrnél legjobb a hőfehér, zsírmentes, Créme Leodor, mely az arcbőrnek, a társaságbeli hölgytől megkívánt fehérséget és iideséget adja. Különös előnye azonkívül, hogy kiváló hüsitö hatásánál fogva ez a láthatatlan matt-créme nagyon jó viszketés ellen is és ló alap a púderre is. A tartós illat, mely legjobban egy frissen szedett ibolya, gyöngyvirág és orgona csokorhoz hasonlítható, nélkülözi a ió társaságban annyira nemszeretett mosusszagot. Egy tubus ára 8 korona. Kapható minden Chlorodont-elárusitó helyen. Ezen hirdetés beküldése eilenében, a pontos címet a hátlapon megadva ingyenes próbatubust kap a Laboratorium Lewing. Stipek ! ó: Co.. Turn-Tenlitz cimfr! 60 lépten nyomon találkozunk lézengő, elgémberedett fogolj c taps tokkal, félig megfagyod nyulafckal stb. A szegény állatkák az ütmen i fák tövein kapargélnak és a fák gyökereihez iparkodnak lejutni, hogy az ott esetleg található egy két elhuloit maggal tengessék tovább veszendő életüké5. Különösen nagy veszedelmet jelent a foglyokra nézve az elszaporodott és kiéhezett nagyszámú hamvas varjú. Ezek állandóan követik a fogoly csapatokat és mihely szerét tehetik, rájuk csapnak éB a menekülni nem tudó fáradt madarakat percek alatt széttépik. A határban minden tíz lépésre találhatók széttépett tollak, lerágott csontok, — keserves élet halál harcnak szomorú jelei. Különösen nagy számban szaporodtak el a rókák, melyek a vadállomány pusz itásán kivül még a falvakba is bemerészkednek és erősen dézsmálják a baromfiakat. Szomorú jelenség, hogy akadnak olyan lelketlen vadorzók is, akik tőrökkel fogdozzák és pusztítják könyörtelenül a vadakat. A vad sztársaságok tagjai, úgyszólván naponta visznek élelmet és etetik vadjaikat, de sajnos, ennek dacára is mind kevesebb és kevesebb lesz a fogoly, minél ritkábban látható a nyúl. A nagy hideg az őzeket is megtizedelte. Ördögislvánbsn öt őzikét találtak csonttá fagyva, amint egymás mellé bújva, egymást melengetve feküdtek. Jellemző a vadak teljesen kiéhezett voltára, hogy a félénkségéről nevezetes nyuiakból mintegy 100 — 150 bejár élelemért az ördögistváni majorba és ugyancsak olt etetnek 200—300 foglyot is. P i,2. Adamson fájdalommentes foghúzása R-Á-D-I-Ó M-Ű-S-O-R Vasárnap, március 3. Budapest. 9: Újsághírek, kozme ifta. 10: Egyházi zene és szenibeszéd a Belvárosi plebániaiemp’omból. Szentbeszédet mond: Hévey Gyula érseki helynöki titkár. 11.20: Evangélikus istentisztelet a Bécsikspu téri templom- ! bői. 12.30: Pontos időjelzés és időjárásjeleniés. Utána :S imfónikus zenekari hangverseny. 15 30: A magy. kir, földmivelésügyi minisztérium rádióeiő j adássorozat. 16: Rídió Szabad Egye- j fém. 21.15: Másfáióra könnyű zene. i Zenekari h ingverseny. 21.45: Pontos időjelzés, rport- és ügesőversenyeredmények. Utána: A Bmhmann-lrió hangversenye a Dunspűota nagyszállóból. Bécs, 12.20: A „Wiener Sängerknaben“ dalárda hangversenye II: Délelőtti hangverseny 15 45: Délutáni hangverseny. 1805: Kamarazene. 1930: J. Brahms: Ein Deutsches R quiem misének közvetítése Szóló, vegyeskar és zenekar. 21.30: Népazerü hangverseny. Brünn. 12: Déli hangverseny. 16.30: Délutáni hangverseny. 19 05: Esti hangverseny. 20.40: Kamáraznne. 21: Zenekari hangverseny. 22.20: Éttermi zene közvetítése. Kassa 12.15: Déli hangverseny. 19.10: Darkó István iró magyarnyelvű előadása: A bibliofil. 20.10: Esti hangverseny. 20 55: Zenekari hangverseny. Pozsony. 10 30: Rádió matiné. 16 30: Szórakoztató zene. 22,20: Éttermi zene közvetítése. Prága. 11: Déielőhi hangverseny. 12: Déli harangszó. 12.05: Déli hangverseny. 20: Zenekari hangverseny. Kari Hruska operaénekes és V .Íja Petrova hangverseny-énekesnő közreműködésével, 21: Régi cseh zene. 22.20: Éttermi zene közvetítése. Hétfő, március 4. Budapest, 9.15: Hangverseny. 9.30: Hírek. 9.45: A hangverseny folytatása. 12: Dili harangszó az Egyetemi templomból és időjárásjelentés. 10 05: Kurina Simi és cigányzenekarának hangversenye. 12 25: Hírek. 12 35: A hangverseny folytatása. 13: Pontos időjelzés, időjárás- és vízállásjelentés. 14 30: Hírek, élelmiszerárak. 16: „Asszonyok tanácsadója“. (Arányi Mária előadása.) 16.45: Pontos időjelzés, időjárás-, vízállásjelentés, hírek. 17.10: Gombos F. Albin előadása: „Krónikás történetek“. 17.30: A Zeneművészeti Főiskola hegedümüí/észképző növendékeinek hangversenye a Zeneművészeti Főiskola nagytermében 19.30: Bura Sándor és cigányzenekarának hangversenye. 20.30: Zenetörténeti előadás. 22: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Utána: Gramofónhangverseny. Bécs 11: Délelőtti zene. 16: Délutáni