Komáromi Lapok, 1929. január-június (50. évfolyam, 1-78. szám)
1929-02-07 / 17. szám
•• Ötvenedik évfolyam 17. szám. Csatörtök, 1099. febraár *7 KAI LAP. EííH*ii?*í &í *s«iíWloTtR éi'i'ikaos; äjtbfteK ó> vtáéVre postai tsaétkfUJáa»«! ! én® #8 I, JélÓTí* 48 X. ei?ay*3Ävi« 38 SL - IttlfeUZin 150 Ifi. <? ;ee saáta £ír j 80 fillér. Őslakos front. Komárom, február 6. Mindazok, akik résztvettek az országos keresztényszocialista párt keddi kongresszusán, felemelő érzésekkel távoztak onnét, mert meggyőződést szerezhettek arról, hogy az őslakosság frontja, melyet ez a párt építget inár kilencedik esztendeje, nem ábránd, hanem reális valóság. A kongresszus nemcsak seregszemléje volt ez őslakosság e nagy pártjának, de egyú la! impo* záns hitvallás is e mellett a politika mellett, amely az itt élő nemzetek összekapcsolásával akarja céljait megvalósítani. Aki hallotta a szlovákok felszólalásait, akik olyan nyelv vidékről jöttek el a kongresszusra, ahol a magyarság csak elenyésző számbeli kisebbséget alkot, — aki hallotta beszédeikből elindulni az elégedetlenségnek megnyílt zsilipjeit, a viharos és a tüntető förgetegét az autonómia meijelt megnyilatkozott hitvallásnak, amnk tiszlában kell lennie azzai, hogy ez az őslakosság sok keserűségen, sok anyagi káron, fizikai szenvedéseken lábolt keresztül, mig eljutott idáig. A liptói kikü’dött epanaszolja hogyan akarnák az ottani ellenzéki őslakosokat helyeikről kiszorítani minden eszközével a hivatali kellemetlenkedésnek, de mégis töretlen hitte! vallja, hogy itt akarnak maradói, ahol a magyarokkal jó- és balsorsban o.ztoztak. A nyitrai munkás tele van panasszal a reá kö:zöütölt szociáiis jólét ellen, ahol a munkásbiztositónak súlyos összegeket adnak hidegvizes borogatások ellenében és az isteni gondviselés jóságára bízzák őket; azonban a felgyülemlett ezreket és százezreket elviszik Pozsonyba, Prágába és azokat kölcsönidják jó kamat ellenében. A zólyomi pártvezér adóügyeket szellőztet, hihe tet’en e-etek, de mind bizonyi'ja őket, És meg.nt és ismételve a magyarokkal való testvériség mellett tesz hitet. Hol van az Ivánkák, a Hodzsák, a Hlinkák, Srobárok, Bella Metód Mátyások ezeréves járma és elnyomása? Az őslakos keresztényszocialista szlovákok nem emlékeznek rá ; azok ma is testvérüknek nevezik és tartják a magyarokat. Aminthogy testvérek is voltak ezer évnek minden örömében és szenvedésében. A nemzeti önrendelkezési jognak, az autonómiának mindannyia törhetlen hívei. Korábban Hlinka hadseregében voltak valamennyien, aki letette az autonómia zászlaját, hogy pártjával bejusson a kormányba. A pártnak illusztris vezére, aki szé eskörü ünneplésnek lett középpontja, nagyjelentőségű nyilatko-ALAPITOTTA: TUBA JANOS. Felelő* főszerkesztő: GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: 8AHANYAY JÓZSEF dr. SzerkMtUSsig é* kiadóhivatal i Mádof-e. s&, Megjelenik hatenkini hiroauzof I kedden, csütörtökön és szombatot. zatában a politikai iráuyáliásnak nem látja szükségé'; az őslakosság, amely itt lábát megvetette, érvényesíteni akarja jogát az önrendelkezésre, megelégelte a Hodzsa-Benes-feie politikát, amsfyet a magyar és német kisebbségekkel szemben köveinek tervszerűen. A külföldön azt hirdetik a magyar adózók pénzének felhasználásával is kiadott lapjaik, hogy itt elégedett kisebbségek élnek a Kárpátok alatt és a Duna mentén. Idebenn pedig tüntetőén semmibe sem veszik a magyar és német kisebbségeket; a szinmagyar kerületekben cseh és szlovák »szakértőket« neveztek ki a járási bizottságokba és ilyenekkel töltötték meg a sziovenszkői kisebbségek teljes mellőzésével az országos képviselőtestületet is. Mindez azonban hiábavaló mesterkedés. Ez a kormányzati mesterkedés célra nem vezet, mert csak feltartóztatja a lelkek konszolidációját Eoélkü! pedig nincsen és nem lehet elégedettség, nem lehet nyugalom, mert a hatalom hasztalan jár a jog előtt, a sorrendnek meg kell fordulnia és mazó ügyekben a döntőbíróság illetékes Eleinte cáfo.ták a hivatalos körök a Csehszlovákiára kedvezőtlen döntést, azonban végül is el kellett ismerni, hogy a döntés megtörtént Az agrárpárt egyik hivatalos lapjf, a Vtcerny List emiatt erős támadást intéz Benes dr külügyminiszter ellen, i kinek harmadik migy diplomáciai veresége a hágai döntőbíróság h «táróra a és akinek h bájából újból vereségei szenvedett az állam érdeke. Srsmek miniszterelnökhelyettes lapja, a Prazski Vt centik szintén nagy felháborodással tárgyalja a döntést és azt írje, hogy a döntést a csehszlovák biró szavazata ellenére hozták meg s azt a csehszlovák kormány nem fogadhatja el. A lap szerint a magyaroknak sikerült hangulatot teremteni maguk mellett és a csehszlovák föld reformot boísevizálásnak tüníették föl. Most itt a tanulság, hogy a nemzetköziség túlságos szotgátasa nincsen a köztársaság hasznára. Mialatt a négy államok visszahúzódnak az intemseionalizmus'ói, addig mi mindig oda to íafodunk, inig végre síuverénitásunkat kockáztatjuk. Szuverén állam vagjunk-e vagy sem? — kiált fői a cikkíró, aki szerint azt keltene tenni a köztársaságnak is, mini Romániának: füíyüini az egész nemzetközi bíráskodásra és azt cselekedni, ami Csehszlovákiának tetszik! TJdrxal tárgyalásokat kezd a pártokkal, A parlamenti munka megkezdésével Kapcsolatban, koalíciós körökből nyert értesülés Szerint Udizal kormányelnök táigyalást kszd a kot mány támogató koalíciós pótlókkal és az ellenzékkel. A tárgyalások információs jellegűek lesznek és a parlament munkaprogramjának megállapítására fognak vonatkozni. De szükségét látja Udrzal annak, hogy az ellenzékkel is folytasson megbeszéléseket, hogy megértést érjen e! ezek részéről íb a parlamenti munkához, Első sorban a cseh nemzeti szocialistákkal és a cseh szociáldemokratákkal kezd tárgyalást. A lakóvédelmi törvény meghosszabbítása. Március végén jár le a lakövcdilrai törvény hatálya, amelyet törvény hozásilag keil újra rendezni. Az idő rövidsége miatt most már lehetetlen, hogy ez a nagyhorderejű kérdés gvökeresen rendezgessék, mert a kormánynak nincsen erre vonatkozó javaslata, azonban e törvényhozásnak mégis gondoskodni kell arról, hogy a la&óvédelern megfelelőké pen nyerjen továbbra is rendezést. Ej u'ta! nem áll más mód rendelkezésre, mint az, hogy az eddigi törvény újabb egy évre megho3szabbitassék s legfeljebb nem ideiglenes módosítássá! lássák el az eddigi törvényt. A kormány meg fogja Ígérni, hogy még ebben az évben uj törvényjavaslatot nyújt be, amellyel legalább is néhány évre megakarják oldani az égető problémát. a jognak kel! elő!járnia mindenütt, a Kisebbségi életben úgy, mint az állami kormányzat egész vonalán. A pozsonyi pártnap be'epiilantást enged a szlovenszkói őslakosság hangulatába, ez pedig nem biztató a kormányra nézve. Az igazság nem jár gyorsvonaton, de mégis elérkezik állomásához. Ez a vonat elindult. Útjában sok forgalmi akadályon kell átküzdenie m3gát, hibís váltóállításokat elkerülni, apró állomásodon vesztegelni, de annál nagyobb lesz az örömünnep, ha egyszer mégis beérkezik és győzedelmet arat a Kisemmizés poétikája felett. POLITIKAI SZEMLE. Komárom, — február 6. Összehívják a képviselőházat. Most, hoey Svehla lemondása folytán végre Udrzalt megbízták a kormány vezetésével, hirek hallatszanak arról is, hogy a képviselőház régen húzódó ülését legközelebb egybehívják. A koalíciós bizoitság ismét ülést tartott, amelyen Udrzal kormányelnök eíőlerjeszlétle mindama kérdéseket, amelyeket a kormány a parlamenttel rövidesen le akar tárgyalni. A képviseli házat valószínűen február 13*ára hívják össze, az összehívás pontos idéjét azonban a ház elnöksége fogja csütörtöki ülésében megállapítani. A képviseli ház első ülésén sz aggkoruak biztosítása is szerepelni fog, az erre vonatkozó törvényjavaslatot a csütörtökre Összehívott szociálpolitikai bizottság fogja letárgyalni. Nagy az elégedetlenség a hágai döntőbíróság határozata miatt. A hágai magyar-csehszlovák döntő bíróság nagy jelentésigü határozatot hozotr a napodban. Kimondotta, hogy a csehszlovák földbittokreformbói szár■ Szerdára virradó éjszaka leégett a Ruider féle famegmunkáló gyár és fatelep. — Saját tudósítónktól. — — február 6 A múlt évi augusztusi tüzveszedelem óta nem volt Komáromban olyan veszedelmes és nagyarányú tűz, mini amilyen szerdán hajnali 6ríkb:-n pusziiéit a Ruider féle fanjegnvunfeáiÓ gyárban. A gyártelep ftlerésze égett le lel jesen, usty, hogy sz elégett százezreket éiő gépekből nem maradt más meg, mint azoknak a tűztél elizzoit és elolvadt alaktalan vastömege. A iüzioionybsn levő figyelő tüzolté pont hijnsli háromnegyed késéiakor vette észté a tüzet. Áronnal leadta t - kfonon a ?üzjeti a tüzolióiaktBr.yánük és jeezte, hogy a Ruider féle gyár és fatelepen nagykilerjedésü tűz puszii!. Ugyanebben az időben vette észre a gyártelep éjjeliőre is a tüzet, aki azonnal felköiiöHe a gyártelepen lakó mun káscsaládokat, majd az irodába sietett, hogy a telefonon leadja a tü jelt a tűzoltóknak. A telefon azonban nem működött, mert Komáromban éjjel nincsen telefon szolgá.at. Közben a tűz hihetetlen gyorsasággal terjedi, úgy, hogy a lakásokból menekülő munkáscsaládok csak ruhá jukat tudták megmenteni, a 1,kisok berendezése azonban bentégetl, azokból megmenteni már nem tudtak semmit. A tűzjelzésre a nagyarányúnak ígérkező tü, höz a tűzoltói készührég négy kocsin vonult ki Schteisz Géza ügyeletes tűzoltóparancsnok vezetésével. A tűzoltók amint á helyszínre érkeztek a szerkocsijaikkal a gyártelep- udvarára hajiaiíak, hogy csöveiket a gyár tűz csapjaira szereljék. A tűzoltók, legnagyobb meglepetésükre, tűzcsapot a gyártelep udvarán egyet sem találtak elhelyezve, úgy, hogy kénytelenek voltak a közei i Vágdunasor és Bercsényi ulcán levő utcai tűzcsapra csöveiket felszerelni. Ezek a tűzcsapok azonban 250 méer távolságra voltak a lüz helyétől, tehát o yan nagy távolságra, hogy a víznyomó« a sugá-csőnél alig volt egy két méíer. A tűzoltók iáivá íz', hogy ilyen nagy távolságra a vízmű nyomása nem elegendő, azonnal átszerelíék a vezetéket a Niagara moíoifecskendőiüfcre és azzal igyekeztek a tüzet eloltani. A tűzoltók így csak két vezetéket szerelhettek, bár számításuk szerint legalább is nyolc vezetékre lett volna szükség. A tűzoltók minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a tűz továbbterjedését megakadályozzák. Ez a felszerelt kát csővezetékkel alig látszott kérészíülvihelőnek. A lüz rohamosan terjedt. a gyártelep közelében álló negyven lakásos munkásház már menthetetlennek látszott. Az ablakok üvegei a nagyhőségtől egyenként megrepedtek, a mázolásuk is már olvadni kezdett, úgy, hogy a ház lakói már menekülni voltak kénytelenek. A tűzoltóknak azonban mégis sikerült a tűznek továbbterjedését megakadályozni. Azonban az égő épületrészek már megmenthetők nem voltak. Tüzet fogolt a villamos transfor-' mátor épület tetőzeie is. A három emelet magas épület úgy égett, mint egy fáklya. Közben a gyártelep villamos vezetéke