Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-07-28 / 90. szám
6. oldal. Komáromi Lapok 1928. julins 28. ját, ezenkivű! egyfelvonásost. A kottamellékleten a legújabb és legszenzációsabb slágerek. A gyönyörű három színnyomású címlap külön emeli a Színházi Élet nagyszerű uj számának értékét és nívóját. Egyes szám ára 7 Ke., negyedévi előfizetési díj 80 Ke. Kiadóhivatal: Erzsébet körút 29. Minden színdarab és kabaK tréfa megrendelhető a Színházi Élet színdarab osztályánál Budapest, VII. Erzsébet körút 29 — A múzeum látogalói. Kajdacsy Károly bremeni, Németországi lakos, aki a Komáromban lakott Kajdacsy családnak leszármazottja, csütörtökön feleségével Komáromba érkezett és a múzeumban levő családi okiratait tanulmányozta. A németországban született férfiú már nem beszéli nyelvünket. — Újdonság gyermek flór Pullower zsebbel hasonló sokkerlivel kapható ELBERT-nél. — A perbstei kántorválasztás körül. Kaptuk a következő sorokat: (Válasz az „Érsekújvár és Vidéke“ lapban megjelent „Kántorválasztások elfajulása“ cimü cikkekre.) „Érsekújvár és Vidéke“ lapban f. hó 22 én a fent említett tárgyú cikk jelent meg, amelyben a személyt illetőleg kénytelen voltam magamra ismerni, mivel én vagyok az, akit egyhangúlag választottak meg perbetei kántor-tanítónak. A tudósítást olvasva az első pillanatban nem tudtam mit csináljak? Nevessek e avagy bosszankodjam? S végül is az előbbi hangulat váltódott ki belőlem. A cikk igen tisztelt Írója — következésképpen — az udvardi harminc pályázó közül velem együtt szintén „leszürődött“, jelenleg önnel megismétlődött az előbbeni folyamat s szavaival élve „Perbete a tartomány legelső kántorállomása“ megérdemli, hogy ilv keserű szavak kerüljenek ki epébe mártott tolla alól. ön igen tisztelt cikk itó ur az udvardi pályázaton szintén jelen volt, s amikor a nép jelöltje „levizsgázott“, pártja a zsúfolásig megtöltött templomból kivonult, — a többi pályázóra nem voltak kiváncsiak, akár szent Péter Bazilika Karnagya jött is volna, — úgy hogy alig maradtunk benn 40—50 en. Nem igy volt? Ezt a kivonulást akkor nem nevezték „kántorválasztás elfajulásnak*. Ezt a tüntetést hallgatólagosan helyénvalónak találta, illetőleg ad acta tette ? Az akkori éljenzés nekünk többi „!e szűrt" kántoroknak nem bántotta akkor az önérzetünket? Hol itt a konsekventia ? Lássa igen tisztelt cikk iró ur, nekem mindezek nem vették el kedve met, önérzetemet sem sértették, sőt azt gondoltam magamban, hogy mily felemelő érzés vehet erőt azon, akit ilyen szeretettel várnak egy községben. A fent emlitett hangzatos cikk igen tisz telt Írója ne gondolja talán azt, hogy védekezni szándékoztam, távol áll tőlem, csupán az igazságra akartam rávilágítani, mert a cikk sértő tartamára való tekintettel nem tartom magamhoz méltónak, hogy minden egyes sorából kirívó rosszindulatra, mondjuk meg magyarán, irigységre kibeszélni akarjam magamat. Az egész dolog igen tisztelt cikkíró ur, személyi hajsza az iránt, akit egy község osztatlan rokonszenve kisér, semmi más. Egy tükröt akart a nyilvánosság elé tartani, azonban az csak torzképet mutat, a valóság, az igazság, az előbb mondottakból kifolyólag el lett ferdítve. A kép túl exponált. Ami a választás megfellebbezését illeti, rendben van. Mindenkinek megvan engedve adott jogával élni: állok elébe Amint méltóztatik látni, igen tisztelt cikk iró ur, a választ bátor voltam aláiroi, nem írtam név nélkül, mint ön. A magam részéről az egész ügyet lezárom, akárhogyan feketítenének engem továbbra is, nem szándékozom arra többet felelni, mivel nem tartom hasonló cikkeit arra érdemesnek. Kelt Nagvmegyer 1928 július hó 25 én. Hencz Pál igazgató tanító, kántor. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen kedves halottunk Nagy Mihály épltéax temetésén résztvettek, részvétüket koszorúk küldésével kifejezték és nagy bánatunkat bármi módon enyhíteni igyekeztek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Végtelen hálával köszönjük az érdemes ács és kőműves társulat részvételét és építő iparos társainak utolsó kegyelet megnyilvánulását. Komárom, 1928 jut. 27. A gyászoló család. £1 X CL cl O a Terelmes féle négyes szigeti kert és a Dunarakparton levő azonnal elfoglalható lakóház. Árajánlatok Huszár Károly, Maié Siarovee, XVtlt. z. augusztus 25 ig küldendők. — É'deklődő Szathmáry Ferencnél, Komárno, Citrom utca 27. Rzám nverhet felvilágosifá«t. 615 12998|1928. Komárom városátőL Hirdetmény. Komárom város tanácsa közhírré teszi, hogy a Hefler-féle fiu-árvaházban 4 megüresedett hely betöltésre kerül. A felvétel feltételeire nézve felvilágosítással szolgál az árvaház gondnoka a nap bármely szakában. A felvételre vonatkozó kérvények legkésőbb f. évi augusztus 16-án déli 12 éráig nyújtandók be a város polgármesteri hivatalában. Később beérkező kérvények figyelembe nem vétetnek. Komárom, 1928 julius 26. Csizmazia 632 starosta. Obecny notariat pre meglő Komárno. 14231/1928. Hirdetmény. Közhírré tétetik, hogy a 12. gy, ezred f. évi julius hó 30-án reggel 4 órától d. u. 14 óráig a könnyű és nehéz gépfegyverekkel éles tábori lőgyakorlatot fog végezni a következő területen: Kisgadócz puszta, Lőrincz ház, Kava puszta, Szivattyú telep, Gazdasági iskola, és a városi legelőkön. Figyelmeztetem a lakosságot, hogy ezen területre való lépés a fenti időben életveszélyes. A lövés kezdete és vége kürtjelzéssei lesz jelezve. Komárno, 1928 julius 27. Jávor _______________________nat, bl. tajomnik. HORIZONT.! ÍRJA: KÖRNYEI ELEK. A békéről, mint a diplomácia maszlagjáról. Friss, erős nyári reggelen megölelt az örök anya, a Természet. Körülöttem magasbanyuló jegenyefák éltek az utszélen, felettem a kék ég mosolygott, a madarak muzsikáját hallgattam; messzi távolban egv férfi alakját láttam, amint magányosan kaszált a határban, ahonnan danolása hangfoszlányait hozta felém a szellő. Az Isten játszott a tájon és olyan szép volt minden, mintha a béke fehér galambja szállt volna a levegőben. Egy pillanatra összerezzentem, — a békére talán mégsem szabadna gondolni. Béke, béke, ismétlik szajkómódra az államférfiak meg a politikusok az egyetlen szót és nem tud senki hinni nékik, mert minden gyűlöletet ezzel a szóval magyaráznak meg, még a jövő háborúját is, amely az Idő méhében korcsosodik. Ma nincsen politikai megnyilvánulás, külügyi expozé, amely ne a békét célozná, mindenféle eszközzel, sőt még a háború hangoztatásával is. Az amerikaiak Coolidge elnöke jegyezte meg egyszer nagyon találóan, hogy »a béke lelkiállapot« és a béke a külügyi hivataloktól függ: úgy ezeknek nyilván »lelki intézmények«-nek kellene lenniük, noha a külügyi hivatalok, mint ahogy ezt meg Lloyd George definiálta igen híven, csupán egyszerű maradványai annak a régimódi diplomáciának, amely a háború ellen nem talált egyéb fegyvert, mint az olyan anyagi biztosítékokat, melyek az erődítmények, a fegyverek és a katonai szerződések neve alatt foglalhatók egybe, rebben rejlik aztán a magyarázata annak is, hogy kétkedő, bizalmatlan fogadtatásban részesült mindenfelé Mr. Kellogg indítványa, mely a háborúról lemondó többoldali szerződést és a háborúból származó annál is súlyosabb következményekről való lemondást foglalja magába. Amint az újságok híreiből tudjuk, a Kellogg-paktum mégis megérett már annyira, hogy valószinüen augusztus 27-én, több állam képviselője aláírja majd Párizsban, ugyanott, ahol évekkel ezelőtt egy másik üdvözítőnek hitt amerikai, néhai Woodrow Wilson elnök hirdette ki megváltó eszméit az európaiaknak. Igazságtalanság lenne Kellogg jószándékát kicsinyesen kétségbevonni a nagy eszmében, mint nem lehet most sem elgáncsolni Wilson emlékét azzal a gyanúval, hogy nem a legszebb szabadságeszméktől áthatva jelent meg az európai politika porondján és nem méltán néztek fel reá úgy a meggyötört milliónyi emberszivek, mint a várva-várt Messiásra. Mégis Wilson hires 14 pontja nyomán uj szabadság helyett temérdek igazságtalanság fakadt, amely azóta is ég a lelkekben és gyönyörű eszméi, amiket kigondolt, a gyakorlati életben olyanok lettek, mint télen az első hó, amely szüzén, nagy fehér pelyhekben hull alá a földre, hol az emberek közt csakhamar lucskos sár lesz belőle. Félő, hogy Kellogg jóhiszemű szándékával, amellyel a háború megszüntetésére, az örök béke megvalósítására az uj pacifizmust kívánja megalapozni, épp igy fog történni és egy újabb csalódás után rájövünk arra, hogy túlságosan szép volt, semhogy igaz lett volna. A Kellogg-inditvány őszinte sikerében, gyakorlati eredményében, sajnos, egykönnyen nem hihetünk. Azért sem, mert túlságosan diplomáciai cselekmény és a diplomácia sokkal kevesebb őszinteséget tudott felmutatni eddig is más kérdésben, semhogy most tudna egészen őszinte lenni. Például csak néhány adatot említsünk fel. Amikor a Kellogg-féle békejavaslatról van szó, a következőképen áll a helyzet: Az Egyesült Államok tengerészeti államtitkára 756 millió dollárt követel 71 uj hadihajó építésére. Nagybrittánia legutóbbi költségvetésében 83 millió fonttal többet állítottak be katonai célokra, mint a világháború előestéjén 1914-ben. Franciaország hadserege ma 5 millió katonát számlál. 98 000 gépfegyverrel, Olaszországnak 3 és fél millió katonája van, Románia 2 millió 400,000 katonával rendelkezik stb. A kelloggi kölcsönösségi szerződés, amely alá kanyarintják majd nevüket a Párizsban találkozó diplomaták, máris roppantul sokat vészit értékéből, ha melléje állítjuk azokat a körülményeket, amelyeket a diplomácia eddig sem tudott megakadályozni, de talán éppen elősegített. Nem lehet hinni a Kellogg-paktum gyakorlati eredményében egyelőre ezért sem, mert az emberiség még nem ment keresztül azon a mélyreható lelkiváltozáson, ami szükséges, hogy egy ilyen Kelloggpaktumnak igazán lehessen értelme. Ha most kételkedünk is a Kellogg-paktum pacifista diplomáciájában, mert ismerjük az érem másik oldalát, sosem szabad lemondanunk arról, hogy az örökbéke valaha megvalósuljon és a népekből a Kain-lelket kiöljük. Csak éppen nem a diplomácia a legőszintébb eszköz erre, mivelhogy a béke lelkiállapot és a diplomácia egyáltalán nem lelkiintézmény. A békének az atmoszféráját az irók, akik a hangulatokra finomabban reagálnak, mint a politikusok, sokkal különbben készítik elő a lelkekben, mint akármilyen jószándéku politikus szerződésével, amelyet csak kompromiszszumok mellett fogadnak el. A béke sokáig lesz még a diplomácia maszlagja és igy mindenekelőtt oda kell hatni, — mert éppen tőlük várhatjuk a lelkek pacifikálására a legmegbízhatóbb eredményt, — hogy az Írókat és az egyéb gondolkodókat hassa át izig-vérig őszintén a béke gondolata. Különben igaza lesz Rollandnak, hogy Európa minden nemzetbéli ifjú emberének vére visszahull az európai gondolkodók arcába s megint úgy történik majd, mint az elmúlt világháborúban, mikor a gondolat mindenütt pribékül szegődött a hóhér mellé. De ha a béke, ami „lelkiállapot“, ma még úgyis tűnik fel előttünk, mint a diplomácia maszlagja, mégis érdemes felújítani egy jelenetet, amely olyan államférfiuval történt meg egykor, akit akáimelyik más államférfi megirigyelhetne elért sikereiért. A németek erőskezű Bismarck hercegével történt ez a jelenet és Bismarck öreg ember volt már ekkor, mikor egy bizalmas órában megborzadt saját művétől. A nagy gall szellem, Anatole France megkapó színesen irta le ezt a jelenetet egyik kis tanulmányában. A Yarsinban már leszállt az est, Bismarck szalonjában a kandalló mellett ült és sokáig nézett hallgatagon maga elé, miközben fenyőtobozokat dobált a tüzbe, majd egyszerre panaszkodni kezdett azért, hogy politikai tevékenysége kevés elégtételt és még kevesebb barátot adott néki, senki nem szerette, műve nem vált becsületére sem magának, senkinek. Valaki megakarta győzni őt arról, hogy műve egy nagy nemzet becsülete lett. Bismarck szomorúan szólt: — Igen, de hánynak okozott boldogtalanságot. Nélkülem három nagy háború nem történt volna meg, nyolcvanezer ember nem pusztult volna el, apák, anyák, fivérek, nővérek nem gyászolnának. Teremtőm előtt már igazoltam magam, működésemmel azonban igen kevés, vagy egyáltalán semmi örömet nem szereztem. Anatole France pedig hozzátette: Bismarck herceg sohasem «mutatkozott olyan nagynak, mint éppen ezen az estén . . .
