Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)

1928-12-29 / 156. szám

I 1928. december 29. Komáromi Lapok. 5. oldal. otthony anyjukkal. — Áz én leányaim — mind fiúk. A két kisebbik, Alonzo és Atauljo, Ang­liában jáj iskoláb3, az egyik 16 éves, a másik 15. Higyje el, szerettem volna, ha van legalább egy leányom, de az tán beláttam, hogy hiába etőltetnéro, mindig újra fiú, meg fiú lenne. Hiszek abban, hogy fiatalon kell nősülni és férjhezménni és abban is, hogy az asszony maradjon meg egy férfi mel­lett. Remélem, hogy mindhárom fiam korán fog megnősülni, mondjuk 20 esztendős korukban. A házasság jót tesz a fiatal férfiaknak, felelősségérzetre és szilárdságra tanítja őket A házas­ság célja különben is a felelősség és éppen ezért nem szimpátizálofc a vá­lással és a modern házasságpólló in­tézményekkel. — Az én házasságom is szerelmi házasság volt, amely szerencsésen és véletlenül esett össe az államérdekek­kel, A férjem 19 éves korában kért meg, de évekig nem házasodhattunk össze vallási akadályok miatt. Ö ugyanis katolikus, én pedig protestáns vagyok Sohasem bántam meg ezt a házassá­got, nagyszerűen megértjük egymást. Ha a körülmények egy időre elválasz­tanak egymástól, mindketten komoly életet élünk. — Nem hiszek abban, hogy a há­zastársak gyakori különélése jó ered­ményeket hozna és nem hiszem, hogy a világot boldogabbá tenné az az elv, hogy mindenki a saját életét élje. A rövid távoliét frissítőén hat, beszédté­mát is ad, de a hossm elszakadás veszedelmes. Az infánsnő nagyon fiatalos külsejű, senki sem mondaná, hogy már 18 éves nagy fia van. — IVLg nagyobb is lehetne, — mondja erre ő maga — már jól benne jártam a „húszat“ években, amikor férjhez mentem. Az infánsnő különben Madridban él, háza közel van a királyi palotához, a várostól 100 kilométere pedig kis bir­tokuk van, ahova pihenni szokott visz­­szavonulni. Egészen modern sbban a meggyőződéseben, hogy az asszonyok is vegyenek részt az életben és ne búj­janak meg a szoba négy fala között. Ő maga élénken érdeklődik a földmű­velés iránt és igen ügyes faszobrász. Oberammergauban tanulta. — Bas-reliefeket csinálok, mondja — de nem szeretem a modern témakört, amely izgató: madonnák, angyalok és spácák sokkal jobban megnyugtatnak. Különben a spanyol vöröskereszt legfőbb támasza Beatriz infánsnő és Dél Spanyolországban csak nemrég ál­líttatott fel ingyenes konyhákat szegény anyák és gyermekek részére. Zoc Beckley. Éjszakai vadorzáson az erdész puskája halálra sebzett egy szírnél fiatalembert. — Saját tudósítónktól. — Komárom, — dcember 28. A vadorzók az idén sem maradnak el a vadászterüle ékről és megkísérlik szerencséjüket. Ez a szerencse azonban nem mindig jelentkezik, sőt, mint az alábbi tudósítás bizonyítja, néha vég­­zetszerü szerencsétlenséggel fejeződik be a vadorzó pályafutása. Jób László 21 eves szimői földmives december 22 én este két társával elin­dult gróf Károlyi Tótmegyer közelében lévő vadaszterü elére, hogy az éjszaka leple alatt vadásszanak. Másnap, decem­ber 23-án hajnal egy óra tájban lövés dördült el amely Jób Lászlót találta. Jóbot még aznap beszállították súlyos sérülésével a komáromi közkórházba, ahol megállapították, hogy a serétes puskából eredő lövés jó* formán testének egész jobbrészét találta és azt alaposan szétroncsoita. A szerencsétlenül járt vadorzót a ko­máromi kórházban nem lehetett kihallgatni, mert egy pillanatra sem nyerte vissza esz­méletét és december 26-án, kará­csony második napján belehalt sérüléseibe. A csendőrség megindította a nyomo­zást, hogy a lövést ki adta le a vad­orzóra. Valószínűnek tartják, hogy az erdész lőtt a vadorzóra. Jób László holttestét boncolni fogják. Rliért hazudik a gyermek ? A 6—14 éves gyermekek 95 százaléka nem is tagadja, hogy hazudik. — A korai hazugságok oka az utánzó ösztönt a gyer­mekek szüleiket utánozzák. — Egy kereskedő 8 éves fiának ki­jelentése: „Üz'eti érdekből nemcsak szabad, de kell is hazudni“. — A szociális, aszociális és antiszociális hazugság és — mit kell tennünk? — december 29. Dr. Charlotte Bübler, a bécsi egye­tem pszichológiai intézet magántanára, hosszabb idő óta foglalkozik a gyér meki lélek egyik legérdekesebb pro­blémájával és Johanna Haas tanítónővel együtt alapos tanulmányokat folytatott annak megállapítására, hogy miért ha­zudik a gyermek? Kutatásainak elején arra az érdekes megállapításra jutott, hogy a 6—14 éves gyermekek 95 szá­zaléka nem is tagadja, hogy hazudik, ennek ellenére azonban szilárdan meg van győződve a hazugság szükséges voltáról. A képzelet igazsága. Az orvosnő megállapítása szerint a gyermek ölödik életéve előtt tulajdon­képpeni hazugságról még beszélni nem lehet, mert a gyermek legfeljebb olya­nokat mond, amik a valóságnak nem egészen felelnek meg, de fantáziájában élnek és erre vissza is vezethetők. A gyermekek magúk is hisznek a legkü­lönlegesebb dolgok realitásában, amikor azokról beszélnek. A szülőknek és ne­velőknek tehát nem szabad megijedniük, ha az ilyenkoru gyermek a legfantasz­tikusabb történeteket meséli el arról, hogy mivel telt el a napja, mert ezek a fantazmagóriák a lelki fejlődéshez szorosan hozzátartoznak. A tudatos hazugság. Az ötödik életévétől kezdve a gyer­mek már tudatosan hazudik. Kisiklá­sainak legnagyobb részét, legalább az ötödik és a tizedik életév között, az uíánzó ösztönre lehet visszavezetni. Az olyan gyermek, aki nagyon sokat for­golódik felnőttek társaságában, fejlődő értelmével kénytelen hamarosan észre­venni, hegy körülötte nem mindig mondják meg az igazat. A kereskedő gyermeke jelenlétében dicséri rossz áruját, majd amikor a vevő eltávozik, olyan megjegyzéseket tesz, amelyek felvilágositóan hatnak és a gyermek lelkében megerősítik azt a hitet, hogy nemigazat mondani mindenesetre dicsé­retes dolog. A szülők gyakran eltagad­­tatják magukat a látogatók elől és ilyenkor a gyermeknek szülői parancsra kell hazudnia, gyakran olyan üzenetek­kel küldözik ismerősökhöz, rokonokhoz, amelyeknek valótlansága kézenfekvő: igy történt, hogy a gyermekpszicho­lógusok kérdésére egy bécsi kereskedő nyolcéves kis fia kijelentette, hogy üzleti érdekből nemcsak szabad, de kell is hazudni. Milyen gyakori eset, hogy az anya hát-nyolcéves gyermekét, aki reggel elaludta az iskolábamenetelt, igy vigasz­talja : — Most már úgyis késő van, aludj csak tovább, majd kimentelek a tanító­nál, hogy beteg voltál. Kényelem és önvédelem Érthető, a gyorsan fejlődó gyermeki értelem ilyen körülmények között arra a megállapításra jut, hogy a hazugság az élelet kényelmessé teszi. Ebben á korban a gyermeki hazug­ságok egyik tekintélyes része íz önvé­delem ösztönéből fakad. A gyermek például elkésik az iskolából hazamenet és csavargásért a szülők megbüntetik. Minthogy azonban a késés legközelebb is előfordul, a büntetéstől való félel­mében szinte rákényszerül arra, hogy hazugsághoz folyamodjék. Igv azután azt mondja otthon, hogy a tanítója még valami magánmunkával bízta meg, vagy hogy a villamos akadt el. Gyermeki vágya kielégítésére is gyakran nagy­szerű fegyvernek bizonyul ä hazugság, hi a torkosságról van szó. Egy nyolc­éves kisleány esetében ez a két motívum karöltve lépett fel. — Elvettem az asztalról egy darab cukrot, — mesélte a kisleány — de anyus észrevette és nagyon kikaptam. Azt állítottam, hogy nem én vettem el a cukrot, mire még jobban megvert. Most már csak annál jobban kellett hazudnom . . Elég gyakran nagy szerepet játszik a hazugságnak az a formája is, hogy a gyermek ezzel embertársainak akar szolgálatot tenni. Hazudik, hogy egy pajtását a büntetéstől megmentse, vagy hogy valami gyermeki titkot megőrizzen. Az iskolai hazugság A nyolcadik életévben kezdődik ren­desen az iskolai hazugság korszaka, amelyre előbb alig van példa. Ezt is önvédelemnek tekimik és majdnem min­den gyermek megengedett dolognak tartja. A tanítónak szabid valótlanságot elmesélni, akár azért, hogy a büntetés­től meneküljön, akár azért, hogy az iskolai életet könnyebbé és kellemesebbé tegye. Nagyon ritkán, de mindig csak a tizedik év után jelentkezik a csalás, amikor a gyermek úgy keresi saját hasznát, hogy ezzel iskolatársát, vagy pajtását megkárosítja. Ez a jellemhiba később még erősebben kifejlődik, az ilyen gyermeket tehát erősen kell fogni. A hazugság vágya A pubertás időszakában, tehát fiuk­­j nál a 14—16. leányoknál a 13 15 ■ életév között a hazugság iránti vágy i erősödik és rendesen két motívumra ! vezethető vissza. A fantázia tevékeny­sége erős impulzust kap, ezenfelül azonban ebben a frj'ődési periódus­ban a legtöbb gyermek félénk is és a hazugságai főleg belső életüket akar­ják a felnőttek elől elrejem. Mindez természetesen elsősorban a normálisan fejlett gyermekre vonatkozik, mert a . fejlődésében visszamaradt apróság ; sokkal gyakrabban kerül abba a heiy- 1 zetbe, hogy a hazugsághoz kénytelen folyamodni, hiszen gyakran a környe- i zet is erre kényszeríti. i Mindezzel szemben felmerül az a l kérdés, hogy milyen eszközök állanak « a gyermeki hazugság leküzdésére ren­delkezésére ? Természetesen bülönbsé­­get kell tenni a hazugság különböző faj'ái körött. A szociális hazugság má­sokon akár segíteni, az aszociális ha­ll zugság önmagán segít, de másokat \ nem károsít, az antiszociális hazugság j pedig önmagán akar segíteni anélkül , \ hogy figyelembe venné mennyi bajt \ \ okozhat ezzel másoknak. Az első két s csopor jóformán ártalmatlan, a harma­dik csoport azonban komoly gondot : okoz a nevelőknek. Legeisősorban $ persze a tanító és a szülő dolga, hogy <5 ne mutasson a gyermeknek rossz pél­dát. Bánjanak a gyermekkel úgy, hogy az bizalmas lehessen a felnőttekhez és érezze azt, hogy vele szemben is bi­zalommal viseltetnek. Így lehet legjob­ban elkerülni azt, hogy a gyermek a felnőttel szemben önvédelemből hazug- s Sághoz legyen kénytelen folyamodni, * hiszen a gyermeki hazugságok legalább öiven százaléka önvédelemből fakad. Csalások a komáromi törvényszék előtt. — Saját tudósítónktól. — Komárom, — december 28. Csalás bűntettével vádolva került tegnap a komáromi törvényszék elé Bokor Józsefné óbarsi lakos, mert a Harc a nátha Öblítse száját gyakran vízzel higitott ALPA mentholos sósborszesszel, mert nátha ellen a legjobb véde­kezés a szájüreg és torok fertőtlenítése. Néhány csepp elegendő egy pohár vizbe. A higitatlan ,,A!pa“ sósborszesz belélegzése nagyszerűen hat. Fecskendezzen szét „Alpát“ lakásában, ezáltal alapos a légfertőtlenités. Kérjen,, Alpát“ eredeti csomagolásban sér­tetlen plombával. 9i9V. vádirat szerint ez év szep'ember havá­ban G i! Vilma ujbarsi lakostól szövet­kezeti üzlet átvétele és házmegvásáriás címén körülbelül 10000 koronát csalt ki. A vádlott a megtartott tárgyaláson kijelentet'e, hogy csak részben érzi magát bűnösnek, amennyiben 5000 ko­ronát nem adott vissza, a többi pénzt azonban közős üzletre fordították, az 5000 korona megvan, de ezt nem akarja visszaadni mert úgyis megbüntetik. Gil Vilma sértett előadta, hogy a vádlottal úgy ismerkedett meg, hogy az megjelent nála tojást vásárolni, közben elmondta, hogy ő magyarországi szár­mazású és ott nagy birtoka van, de most baromfikeresktd^ssel foglalkozik és Pőstyénben van 2000 korona kau­ciója, mert oda szállít. Elmondta, hogy szeretne társat szerezni maga mellé, amire a sértett hajlandó is volt és 3500 korona értékű kövér libát és baromfit együtt bevásároltak, amit ő el is adott, de azt mondta, hogy az árát csak ké­sőbb fogja megkapni; majd a szövet­kezeti üzte'et közösen kibérelik és e cimen 1500 koronát kért tőle, végül arra beszélte rá, hogy a Weiss házat eladják 20C00 koronáért, de erre kell 5000 korona foglaló, a többit ő hozza át Magyarországból, úgy hogy a birto­kából ad el. Gál Vilma előadta, hogy kára több mint 10000 korona. A tör­vényszék bűnösnek mondotta ki a vád­lottat és miután csalásért már három­szor volt büntetve, a törvényszék az eny­­hitőszakasz alkalmazásával egy évi bör­tönre ítélte el jogerősen. Ugyarcsak kétrendbeli csalás bün­tette miatt került a komáromi törvény­szék vádlottak padjára Oláh Gáza fog­lalkozás- és lakásnélküli asztalossegéd, mert ez év augusztus havában Ipoly­ságon megjelent Herczfey Béla üzletében, Szlatinay báró vejének adta ki magát és az ottani korcsmárostól cédulát mu­tatott fel, majd mindenfélét bevásárolt az üzletben hitelre. A vádlóit tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkö­vetését, de a tanuk igazolták a vádat és ezért a törvényszék jogerősen hét hónapi börtönre ítélte él a vádlottat. Farsangi naptár December 31. A Komáromi Jótékony* Nőegylet és a Dalegyesüíet műsoros Szilveszter estje a Kultúrpalotában. Este 8. A Katolikus Legényegylet műsoros Szilveszter estélye saját helyiségében. Este 8. Január 6. A Ref. Ifjúsági Egylet tánc­estélye műsorral a Vigadóban este 8 órakor. Január 13. Az „Egyetértés“ Munkás­­dalárda dalestéíye a Vigadó­ban este fél 9 órakor. ingatlantulajdonosoknak 8°/o kamat 940 mellett gyorsan eszközöl TJngár 8. bankháza, Bratislava, Ventur utca 20.

Next

/
Thumbnails
Contents