Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)

1928-12-08 / 147. szám

4. oldal Komáromi Lapok 1928. december 8. A választások számokban. kommunista párt egy része erre a pártra adta szavazatát. Az ógyaliai járás választási ményeit alább közöljük: ered' Az ógyaliai járás tartományi választási kimutatása : Eredeti umiq-Hartley 4375. — Saját tudósitónktól. I. Komáromi járás. A lezajlott választások a pártok életében nem hoztak létre nagyobb eltolódásokat. A járásnak 28371 vá­lasztója van 24 éven felül, akik a mos­tani szavazásban résztvettek. Megálla­­pitható, hogy ezeknek a választóknak 10%-kanem élt szavazati jogával, illetve kötelességével és az is megállapítható, hogy egyetlen választáson sem volt annyi érvénytelen szavazat, mint eze ken a választásokon. Nagy hiba, volt, hogy az egész vá­­lasztás egy napon bonyolódott le, mert a választóknak egy része nem tudta magát kiismerni a pártok közt. Az össze vissza való szavazásoknak való­ságos iskolapéldáit mutatták ezek a választások, amelyek azt is igazolták, hogy a nép még nem érett meg az általános választói jogra, legalább is annak arra az alakjára, amely ebben a köztársaságban dívik. A szavazók egy része — talán nem is éppen az analfabéták — sehogy sem érti meg a lsjstromos szavazást és a gyakorlatban nem képes tájékozódni. A tartományi választás kimutatását itt közöljük a komáromi járás közsé­geiről : CB 4-i Im kcB *44 V N N B Q. ca s ü o A község “5 ‘E a a a a a B V a B o-T3 >. cA O 1) a >4 cs CA .2 CB Ü c N O h. 8) _a TS Ü © íT* neve « c B o u > _o o O kea M Q be a »-> be < .£ SA ú ‘O Ü2-a 4) te B M s a m ti t ‘2 I í5 ca u m N w s s Én Ci *6 N CO u 2 2 te *A kcB < K 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 VI o Hodzsovo 214 2 — 2 — — — 196 _ — —-— — 1 201 Alsógellér 252 88 5 — 2 1 111 19 — — 1 — — 1 228 Ap. szakáll, 573 87 17 2 19 34 278 22 — 37 6 — 3 1 506 Bogya 392 114 6 2 5 14 188 21 — 9 — — 1 1 361 Cs. aranyos 967 477 22 5 19 33 241 11 5 45 17 1 0 8 884 Csicsó ' 686 106 11 6 16 16 276 16 — 150 8 0 1 3 609 Ekecs 854 195 13 7 6 21 192 76 1 229 4 — 3 6 753 Ekel 688 201 9 4 17 24 142 63 2 106 9 — — 7 584 Felsőgellér 105 11 1 — 3 2 74 — 1 — — — 1 2 95 Guta 46521223 51 79 98 149 393 644 10/255 100 6 8 21 4067 Izsap 202 34 15 2 3 15 61 15 3 24 1 — 2 5 180 Kamocsa 977 211 24 2 7 27 505 10 5 6 16 3 1 4 821 Keszegfalvali20 326 18 11 28 86 233 156 13 100 4 5 4 10 994 Kol.-néma 469 67 6 8 16 14 90 14 2 155 — 1 2 9 384 Komárom 8377 2151 98102 776 337 1084 86125 7437612 23 74 443 7348 Kom. fess 288 98 3 7 4 8 27 32 2 82 3 — — 3 269 L.-szakáilas 423 112 10 2 12 49 125 27 2 15 3 0 3 5 365 Megyercs 782 Nagykeszi 486 157 10 2 50 30 233 86 20 76 1 5 __ 22 692 174 7 2 10 14 166 5 3 31 . 4 2 4 5 427 N.-megyer 2003 541 30 27 59 148 278 49 15 424137 5 42 1 1764 Nemesócsa 1052 384 14 7 18 36 363 57 13 27 19 1 1 7 947 Örsujfalu 692 266 3 6 18 42 65 46 9 133 5 1 5 10 609 Szilas 161 25 2 1 10 3 40 3 0 58 0 0 1 0 143 S2Ímő 1442 427 27 16 3 35 201 264 2 309 9 1 2 3 1299 Tany 325 181 2 — 2 16 102 1 — 1 3 — — 307 T.-szakállas 175 58 2 0 5 8 30 23 5 14 1 0 0 0 146 Összesen 7716 406 302 1206 1162 5497 1942 238 4753 963 54 158 586 24983 Leszavazott 24983 választó, nem szavazott vagy érvénytelen volt 3388. A sok pártrendszer azt eredményezi, hogy a szavazatok megoszolnak a pártok közt és a nagyobb pártok is meggyöngülnek, mig a járási válasz­táson ezek a pártok nagyobb eredményt tudtak elérni, A komáromi járási választás ered­ményeit itt közöljük az egyek községek szerint: CA M N g CB A község kO •+* H CA M V w 15 V c Ké CB O o N CA CB ■4-J a CB #CA *5 3 g B V-a CA a G neve CB IS kcö M V be U j* s (3 o fccB u *■£B JS CA V u s Qd te CO < 2 CA s 1 2 3 4 5 6 7 8 O Hodzsovo 214 — — 2 — 2 — 197 — 201 Alsógellét 252 2 108 — 3 86 5 26 1 231 Apácaszakállas 573 8 286 44 11 80 42 27 15 513 Bogya 392 5 180 14 4 108 23 22 5 361 Cs.-Aranyos 967 50 250 55 16 443 40 12 21 887 Csicsó 686 13 272 142 20 107 39 14 7 614 Ekecs 839 25 175 237 5 188 31 80 15 756 Ekel 688 23 134 118 15 183 27 71 27 598 Felsőgellér 105 5 69 — 4 9 5 3 — 95 Gúta 4652 103 366 1350 215 1147 130 794 75 4180 Izsap 202 8 66 26 9 33 11 28 2 183 Kamocsa 977 26 487 10 80 190 44 23 22 882 Keszegfalva 1118 31 214 116 43 305 40 191 70 1010 Kolozsnéma 469 30 76 171 12 64 9 12 13 387 Komárom 8377 854 897 1476 722 1969 1029 120 317 7378 Komáromfüss 288 12 13 84 9 96 17 32 7 270 Lakszakáilas 423 11 118 15 11 108 28 35 45 371 Megyercs Nagykeszi 782 37 2 i 5 85 55 143 65 96 18 714 486 8 143 45 9 174 23 12 17 431 Nawmejryer 2003 71 345 412 146 543 110 65 107 1799 Nemesócsa 1052 24 327 39 61 395 30 72 25 973 örsujfalu 692 56 49 131 35 238 15 49 38 611 Szitás 161 3 35 51 0 25 19 7 6 146 Sn'mő 1442 62 195 307. 10 404 54 288 9 1329 Tany 325 4 101 4 15 179 4 — 3 310 Turiszakállas 175 2 38 20 8 53 3 24 5 153 Összesen 1473 5159 4948 1518 7272 1843 2300 870 25383 II. Ógyaliai járás. Az ógyaliai járási választásoknak egyik érdekessége az volt, hogy a járási hivatal a kommunista párt jelölt listáját visszautasította. így tehát ez a párt kénytelen volt részben cseh szo­cialista pártra (Klofács) adni szavazatát, szemlélőre : a legszélsőbb kapitalista pártra, a maradék birtokokat osztogató ag­rárius pártra adta szavazatát. Ebben a járásban a magyar nemzeti párthoz tartozó magyar nemzeti munkás­párt is nyújtott be jelöltlistát és ezen számottevő eredményt ért el, mert a A község cű •M *c G B a © l-t KaS a a SD G N a V a s «D 73 >s V) O neve a V, > _o O o kcö J2 O bd U m m s i 2 3 4 5 Bagola 48 9 5 20 21 Bajcs 80 3 10 24 17 Baromiak 5 18 1 1 1 Csehi 66 7 1 1 4 Csúi 497 15 3 15 16 Djgyaila 62 5 38 12 7 Ogyalla 127 38 4 30 39 Udvard 261 45 2 69 32 Für 141 11 2 7 31 Hefény 148 23 3 9 27 Imely 43 9 . 4 11 17 hsa • 408 39 1 25 36 Jászfa’u 76 34 5 7 25 Kürt 274 15 3 52 32 Kurtakeszi 124 5 — 1 19 Koila 111 17 2 9 18 Madar 396 33 1 4 70 Marceihára 194 13 1 12 30 Martos 158 13 •--4 44 Mudronovó 1 —--­— — Naszvad 264 43 10 44 65 Ptrbete .674 30 7 21 72 K, szenlpáler 33 24 7 27 48 Dunatadvány 54 8---22 13 Szemere 275 4 2 7 3 Sroberovo 1 6 — — — öss;esen : 4523 467 112 435 687 Az őgyaibi járás járási választása­nak kimutatása: A község te CA N a B €> a Ü a Ö D tw a V G K. ctf te CA g íB neve P-C o be •B c bö te-a u ü X Ű X 1 2 3 4 5 6 Bagota 35 17 5 34 65 88 177 B-jcs 27 10 123 246 59 24 Baromiak 58 2 20 6 — 165 Csehi 7 59 7 12 22 126 Csúz 131 236 14 30 54 146 j LJjgyaiia 48 36 282 66 27 129 Ógyalla 88 354 49 317 92 323 1 Udvard 97 910 22 770 117 309 | Für 49 139 7 42 73 214 j He'ény 43 553 1.0 19 98 176 i Imely 10 178 4 137 28 404 Izsa 121 256 10 131 137 232 j Jászfalu 72 148 117 12 32 212 | Kürt 209 209 63 684 71 86 ■ Kurtakeszi 33 22 2 73 95 190 I Kolía 56 152 15 103 65 391 j Madar 90 375 14 15 49 119 Marcelháza 60 220 4. 60 102 322 Martos 40 291 5 24 65 213 Naszvad 5 424 27 667 166 472 Perbete 144 481 89 121 348 336 [ K. sz. péierll4 398 3 500 132 149 D. radvány 27 268 2 81 45 137 I Szemere 39 17 15 67 92 225 Mudronovo--­— _ — — 92 Srobárovo — — 52 — — 150 : összesen: 1603 5893 990 4238 2057 5600 ( ....................-...........I,........... 1 Milioís dpi rali isiié Piéiéd. Í Prága, — dec. 6. A régi komáromi diákroman(ika, a Fehér és Laky vendéglői mulatások, monstre éjjeli zenék álomvilága suhant át a leikemen tegnap. Mihola Gyuszi tartotta szerzői estjét a prágai MAKK rendezésében a Deutsch Hanz tükör­termében. Én sokat nem értek a zené­hez, azt sem tudom mi az a briiliáns hangszerelés, sőt a tempo rubato és más szakkifejezések tekintetében is a legteljesebb sötétségben vagyok, Csak azt tudom, hogy számomra ünnep volt a tegnapi est. Egy fiatal, álmodozó lélek játszott a hegedű húrjain, és rajta keresitül a hallgatóság s ivével. Látni kellett volna a sok lógó fejet, könnyes távolbanéző szemeket mikor az édes-bús szerelmes nótákat kicsalta Gyuszi a hegedű fájából és azokat a felcsillanó kacagós tekinteteket, melyek csárdásainak pattogós ütemét kisérték. Gyuszi régi cimborája, Nagy Árpád konferálta be az estet, kedves benső­séges szavakkal, melyek a hangulatot rögtön családiassá tették és eltűnt az est koncert jellege, bánatos magyarok sirva-vigadása volt. Külön külön mu-A legideálisabb hárontcsöves rádiókészülék gramafon 943 átvitelre is berendezve. Ára három csővel, összeköíőzsinő­­rokkal és szabadalmi díjjal együtt Ke 800. IPfRE vilíasiüSi éIéi, Bratislava, Grösslisg-u. 16. Komáromban ka phatő : ÜI0[!PÉI.= Tilt nemz CA • o a in O k • S w-a szoc. K, .2 cB o te .Q.-émt ál O >. be *B *c *cB ki Öfl < CA m‘ “O ?S _C V te g te E S X 9) bd m N u Z Z 6 7 8 9 10 11 12 13 201 130 29 61 15 1 1 7 16 13 103 206 2 _ 1 10 3 151 14 11 3 — — 43 53 94 7 4 5 1 — — 167 63 19 30 38 5 1 5 58 102 245 53 2 2 2 17 333 180 38 277 62 8 11 52 1078 97 10 583 55 2 3 22 119 144 2 45 9 1 1' — 546 83 7 24 11 1 1 5 191 317 4 122 3 1 1 3 250 148 5 100 2-— — 38 122 158 122 14. 15 1 2 9 186 17 48 632 29 2 1 72 25 185 2 46 14 — _ 2 161 308 9 86 35 1 — 17 286 63---10 11 4. 3 17 251 241 2 39 13 2 2 3 282 106 — 18 10 1 2 _ — 91 *— — — — — — 447 240 10 672 26 7 9 6 413 144 107 92 47 3 5 30 370 30 4 477 20 1 4 11 279 95 1 65 6 — 1 8 19 200 8 38 21 3 1 4 2 148 42 _ — — — — [ latta be a banda tagjait, Tomcsányi Ernőt, Nozdroviczky Palit, Vargha Sanyit, Banai-Tóth Palit, Nagy Árpádot és a végén felzuduló taps közepette Mihola Gyuszit, Weinberger Tibor Rimaszombatból kísérte énekkel a bandát végtelen kelle mes,fiata!os hanggal és meglepő rutinnal. Különösen nagy sikere volt a Szol­­gabiró csárdásnak, melyet többször meg kellett ujrázni. Komárom büszke lehet Gyuszira és mi is büszkék voltunk, hogy valaha együtt faragtuk a padokat a komáromi gimnáziumban. A legszebb kritikát azonban egy legfelsőbb közigazgatási biró, egy magasállású cseh úriember aki mellesleg a filharmónia tagja, mondta nekem „Köszönöm Önnek, hogy megismertetett végre az igazi magyar zenévei*' Sajnos a komáromi fiúk mint már soksror tanujelét adták, részvétlensé güknek, mert nagyon gyér számban jelentek meg, dehát itt is igaz a mondás a prófétával és a hazával, de a más városbeliek bizony örülnének, ha lenne egy Mihola Gyuszijuk. Köszönöm Gyű színak, hogy visszavarázsolta, hacsak egy estre is, az elmúlt, régi jó időket a régi szerelmeket, a régi álmokat. J. U. C, MoMcsy Jáno*.

Next

/
Thumbnails
Contents