Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-11-03 / 132. szám
1928. november 3. Komáromi Lapok 5. oldal. a titkári és pénztári jelentést egyhangúlag tudomásul vette és a felmentvényt megadta. Ezután tisztujitásra került a sor. A közgyűlés a régi tisztikart egyhangúlag újból megválasztotta. Elnöknek Mezey János dr-t, alelnöknek Hajós Fülöp dr. gútai körorvost, titkárnak Polony Béla dr. rendőrorvost választották meg. A tárgysorozat utolsó pontjaként két igen értékes és élvezetes orvosi előadás következett. Lipscher Mór dr. kórházi igazgató a gyomorfekélyek okozta gyomorátfúródásokról értekezett és különösen a gyakorló vidéki orvosok szempontjából világitotta meg a kérdést és különösen hangsúlyozta, hogy gyomorátfuródás esetében minél sürgősebben juttassák a beteget a kórházba műtét végett, mert minden órával erősen növekszik a halálozási százalék. Kalvariszky Jenő dr. gyermekorvos az angolkór kortanának és gyógy kezelésének mai állásáról tartott betegbemutatással kapcsolatosan egy bámulatosan fordulatos és a mai eredményekről pontosan beszámoló stylusos előadást A közgyűlés nevében dr. Mezey elnök köszönte meg az előadóknak a hatalmas előadásokat és azon kívánsággal zárta be a közgyűlést, hogy ilyen előadásokat a kollégák minél gyakrabban és minél számosabbat tartsanak. A Délszlovenszkói Villanyossági Társaság felemeli alaptőkéjét. Komárom,— nov. í. A Délszlovenszkói Villanyossági Részvénytársaság igazgatótanácsa október 29-én elhatározta, hogy eddigi alaptőkéjét 2500000 koronáról 12 millió koronára emeli fel. Ebből a célból 34000 darab 2C0 korona névértékű uj részvényt bocsátanak ki. A jegyzési határidő november 30-án jár le. Az uj részvényeseknek igényük lesz az 1929 január elseje utáni százalékra. , H H 3RL JÉG JEsiL — A katolikus egyház ünnepi közgyűlése. A komáromi r. kát. auíonom egyházközség szeretett lelkipásztorának, dr. Máj er Imre apát plébánosnak negyvenéves lelkész! jubileumát maradandó emlékünnep keretében üli meg. Délelőtt 11 órakor ünnepi közgyűlést tart a Mailáth iskola dísztermében, melyen az ünnepeknek Komá:omi Kacz Endre festőművész ecsete alól kikerült képét adják át az egyházközség tanácsterme számára. Az ünnepi közgyűlést megelőzően pontifikális nagymise lesz a Szent András templomban, melyet maga az ünnepelt plébános végez teljes segédlettel. Az alkalmi beszédet dr. Hajdú Lukács főgimnáziumi tanár, az egyházközség főjegyzője tartja, ami minden kor eseményszámba megy. Az istenitisztelet alatt orgona és katonai zenekar játszik és kiséri az egyházi énekkar által előadandó Max Filke-féle D mohban irt Missa sellemnis-t. Az egyházközség vezetősége kéri az egyházi képviselet és iskolaszék, valamint a katolikus egyesületek küldötteit és tagjait, hogy fentartott helyeiket kilenc óra előtt szíveskedjenek elfoglalni, — A mise után délelőtt 11 órakor kezdődik az ünnepi közgyűlés a Mailáth-iskolában, melyen dr. Alapy Gyula világi elnök tölti be az elnöki tisztet. A közgyűlést az egyházi énekkar nyitja meg és zárja be egy egy énekszámával. Az elnök üdvözlő szavai után következnek a katolikus intézmények és tanintézetek, egyházi egyesületek és mások üdvözlései. — A reformáció emlékezete. A reformációnak világtörténelmi jelentőségét október 31-én évről-évre megünneplik a világ összes protestánsai. Komáromban szintén ünnepnapja volt ez évforduló a két protestáns testvér egyháznak és pedig úgy az evangélikus, mint a református egyháznak. A református egyház ez alkalomból szerdán délelőtt a Jókai u cai templomban ünnepi istenitiszteletet tartott, amelyen a gyülekezet j tagjai és az iskolás gyermekek nagy számban gyűltek egybe. A nagy évfordulót Zsemlye Lajos hetényi ref. lelkész, teológiai előadó-tanár, a kitűnő szónok magasszárnyalásu beszédben méltatta és megkapó szavakban mutatott a reformációnak kálvini értelemben vett nagy jelentőségére. Ugyancsak október 31-én este 6 órakor a Kollégium nagytermében reformáciős vallásos-estély volt, amelyen a hivek nagy számban jelentek meg. Az évforduló nagy jelentőségéhez méltó szép bibiiamagysrázatot Galambos Zoltán lelkész tartotta, Fülöp Zsigmond főgondnok „A reformáció születésnapja" cimü, alaposan megszerkesztett felolvasásában történelmi visszapillantást vetett a reformációt előidéző világeseményekre és Luther Mártonnak nagyszerű működésére. Csukás Ilonka és Magyarics ilus szép szavalatokkal, Mácsik Ilonka kedves énekével, a leánykör és vegyeskar pedig sikerült karénekkel emelték az ünnepélyt. A XC.-ik zsoltár első versének lélekemelő hangjaival zárult a reformációs emlékünnep. — Az evangélikus nők oltáregyesülets október 31-én, a reformáció emléknapján gyönyörűen sikerűit vallásos estét rendezett az egyház tanácstermében. Az „Erős vár a mi Istenünk“ három versének elénekiéseután Jánossy Lajos esperes üdvözölte a megjelent szép közönségét. Milus Edit mély átérzéssei, hatásosan szavalta Vojtkó Pál „Erős vár a mi Istenünk“ cimü költeményét. Ifj. Jánossy Lajos káplán a lelkeket mindvégig lebilincselő szabad előadásban fejtegette a kérdés: „Mit ünnepelsz ma?" Kimutatta, hogy a reformáció nem lázadás a középkori egyház tekintélye ellen, nem is „hitjavitás," hanem az egyház megújhodása a Krisztus evangéliumában s igy Krisztus igazi királyságának érvényre juttatása. Basilides Iván a tőle megszokott, igazán tökéletes művészettel adta elő Remenyik Sándor „Az óriás“ cimü hatalmas költeményét, a mely Luther gigászi alakját és munkáját érzékid meg. A „Miatyánk“ elírnádkozása után az „Erős vár a mi Istenünk“ negyedik versét énekelte a közönség. Az énekeket Pethő Sándor karnagy kisérte harmoniumon. A minden tekintetben sikerült vallásos estét közadakozás fejezte be az oltáregyesület javára. — Uj ügyvéd. Dr. Katona Sándor, a komáromi törvényszék nyugalomba vonult táblabirája, Ógyallán (Komárom mellett) ügyvédi irodát nyitott, illetve társult dr. Kecskeméthy Béla ógyallai ügyvéddel. — Ünnepség a komáromi szeminárium alapkő letételével kapcsolatban. 1925 ben indult meg a mozgalom a komáromi magyar szeminárium és internátus létesítésére, amely a szlovenszkói magyar papnevelés mostoha ügyén kíván segíteni. Hossm és fáradságos előkészítő munka után a magyar espsrasi kerületek és a katholikus hivek áldozatkészsége révén, az ügy annyira előrehaladt, hogy november 5 én megváló sül a szeminárium alapkőletétele nagyfényű ünnepség keretében. Az ünnepségen Jantausch püspök, apostoli adminisztrátor betegsége miatt nem vehet részt és helyette Franciscy Lajos dr. szenátor fogja a szertartásokat végezni és az ünnepi beszédet mondani A műsor a következő: 7*1.0 órakor ünnepélyes szent mise, utána fölvonulás a helyszínre, az alapkő ünnepélyes megáidása, ünnepi beszéd és társasebéd. Az ünnepséggel kapcsolatban Gregorovits Lipót nemzetgyűlési képviselő a kővetkező fölhívást bocsátotta ki: A katholikus magyarság ezen közkincsét képező ünnepélyére Méltóságodat, Nagyságodat, Főtiszteiendőségedet, tek. Iskolaszéket és minden katholikus magyar testvérünket tisztelettel meghívunk és örömmel várunk. A szeminárium-internáíus bi-ottság nevében Gregorovits Lipót, a bizottság pénztárosa. A társas ebédre a komáromi plébánián kell jelentkezni. Reméljük, hogy a felhívás visszhangra talál a katholikus magyarság körében és nemcsak egyesek, hanem a hitközségek és az iskolaszékek is kiküldöttjeik utján megjelenésükkel az ünnepély fényét emelni fogják. — Vimpsssicgi hó és sárcipő legolcsóbban kapható Elberlnáí Nádor u. 19. A kígyó Adamson paradicsomában. — Reformációi emlékünnep Heiényen. A hetényi református egyház október 31-én lélekemelő ünnep keretében emlékezett meg a reformáció nagy jelentőségéről. Az ünnephez méltó szép műsor számaiból kiemelkedett Zsemlye Lajos hetényi lelkésznek „Kálvinizmus jelentősége a magyar közéletben“ c. elő’ adása, amely a hallgatóság lelkét mélyen megragadta. Galambos János komáromszentpéferi ref, lelkész építő tartalmú, magvas bibliamagyarázattal veit részt az ünnepélyen, Kenessey Kálmán dr. egyházmegyei tanácsbiró pedig „A reformátorok lelki világa“ címen tarlóit mélyenszánió és nagyhatású, szép előadást. Az ünnepély műsorát ezenkívül alkalmi szavalatok és énekszámok tették vonzóvá. A gyülekezet tagjai zsúfolásig megtöltötték a templomot az ünnepélyen, mely igaz épüléssel hatott a megjelentekre. — Mindenszentek. Tavaszi verőfényben köszöntött ránk az idén Mindenszentek ünnepe, mely más években a késői ősz zord lehelletét árasztotta szét és a múlandóság érzését véste a lelkekbe. Igen sok idegenbe szakadt komáromi érkezett az idén is körünkbe, akik felkeresték szeretteik sírját és azt virágokkal ékesítették. Este 6 órakor a katolikus temetőben istenitisztelet volt, melyet dr. Majer Imre apátplébános tartott. A kát. temető az idén is fényárban úszott és a gyertyák ezrei gyulladtak ki a sírokon. Mégis, mintha ez már nem a régi Mindszentek ünnepe lenne, melyet már a komáromi pékek is a mmmmw'