Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)

1928-09-29 / 117. szám

1928, szeptember 29. Komáromi Lapok 5. oldal. amint Marsigli, Römer, Berkovics, Borota, Gyulai, Rédei, Dornyay mü­veiből ismerjük, hogy ennek a for­rásnak a vizét vezették a rómaiak Brigetioba (Ószőnybe) A fenti kő e forrás ősi tiszteletét és ősrégi használatát bizonyítja. Annak idején Mommsen hiába kereste Tatán e kö­vet. Jelenleg a tatai vármúzeumban van. A komáromi múzeumban levő és a nimfáknak szentelt követ Nesz­mélyen a ref templom elkerített udvarán találták. A kő azért is ne­vezetes, mert nem kisebb ember, mint Panonia katonai kormányzója (legátus Augusti) állította a nimphák­­nak, minden bizonnyal a közeli al­­mási gyógyforrás nimfáinak, mert e hévizeknél gyógyulást talált ba­jára. A kő felirata a következő: NYMPHIS SACRVM LAVRELIVS GALLVS LEG-AVG Hogy nemcsak a tatai és az almási forrásokat használták már a róma­iak, hanem az igmándi forrásokat is, arra is van római feliratos kő­­bizonyitékunk. Szóval a Schmidt­­hauer-féle igmándi vizeket és azok gyógyhatását már a rómaiak is is­merték és használták. Ugyanis 1822. év október havában találtak a kisigmándi temetőben két római követ az egyiket a következő felirattal: NYMPH SACR L ATTIVS MACRO LEG.AVG Szóval itt is találkozunk Pannónia katonai kormányzójával (legátus Augusti), aki az igmándi források nimfájának emelte hálából ezt a követ, mert az igmándi vizek meg­gyógyították őt. Vajda Sámuel kisigmándi ref. lelkész ir a kis­igmándi római két feliratos kőről a a Tudományos Gyűjtemény 1823-dik évfolyamában. Az első kő a most említett hálakő, a másik pedig egy sírkő. A kövek elhelyezésére nézve ezt írja Vajda Sámuel nagy tiszteletű uram: l „Ezen köveket a Tekintetes Kis­igmándi köz-birtokosság, mint betses régiségeket úgy nézi, s hogy állan­dóul megmaradhassanak, egyiket a Reformátusoknak, a másikat a Ró­mai Calholikus Atya fiáknak pa­­rochiális földjökre helyeztette.“ Komárom vármegye nagy forgal­mát már a római korban ez a há­rom (tatai, almási és igmándi) fo­gadalmi kő is bizonyítja. Itt emlitlem meg, hogy az újabb kutatások alapján legtöbb történész elveti azt az állitást, hogy az Ad Lacum Feiicis római gyarmat Tata helyén állott volna. Legtöbb iró Csévre (Esztergom m.) helyezi. Ipolyi Arnold történetiró, püspök, akadémiai osztályelnök, 1857-ben egyik barátjával bejárja egész Csalló­közt és ezt az útjukat nagyon kedves stílusban, írja meg a Vasárnapi Újság 1858-ki évfolyamában. A cikksoro­zatot 17 kép diszili, igy pl. a ke­szegfalusi zsilip képe is. Megnézik Nagymegyert, amelynek Mátyás király adott kiváltságokat és ahol 1532-ben Ferdinánd és János király békét kötöttek. Megjegyzi Ipolyi, hogy Nagymegyeren valami­kor vadászkastély állott ott, ahol most (1857-ben) vadaskertjei vannak. Megemliti még, hogy a régi tem­plom harangja 1467-ből, Mátyás ki­rály idejéből való. Csicsó községben megcsodálják Wallenstein gróf angoJkertjét Benéznek Füssre is, ahol a bencés apátság kertjében a kedvenc fái közölt találták Szeder Fábiánt, Ré­vai és Kultsár lekes tanítványát, a magyar irodalom egyik lelkes baj­nokát, az Uránia zsebkönyv, az Ázael halála és több, kisebb mun­kák íróját. Fölemlíti Ipolyi, hogy a füssi templom freskóit Schaller István festette 1762-ben. Megnézik a kis-keszii zsilipet, amelyet az előző árviz nagyon meg­rongált és éppen ottlétükkor nagy tömeg ember dolgozott a javításán. Megnézik Nagykeszin Zámory hires ménesét, a nagytanyi (azóta meg­szűnt) hatalmas cukorgyárat, a fel­aranyosi Wallenstein-féle mintagaz­daságot. Itt említjük meg, hogy ennek a nagytanyi cukorgyárnak érdekes címe volt: „Gróf Wallenstein kécsicu­korgyára Nagylányon.“ Kécs puszta Csicsó mellett fekszik és jó messze van Tanytól. Ez olyan forma elneve­zés volt, mizt az előbb már említett komáromi posta Ujszőnyön. (Vége kör.) Adamson COPYRIGHT P. l 6 60XÖ. COPtHHAGf-M nem talál megértésre &í«b Legyen vagy ne legyen idén magyar sziniszezón Komáromban? Irta: Környei Elek a Szlovenszkói Magyar Szinpártolö Egyesület komáromi fiókegyesületének titkára. Ezt a kisvárost, Komáromot, benne a földszintes házakat, a sírbe görbe utcákat, mégis csak az tette légin* kább híressé, hogy valamikor Jókai Mór ifjúsága tipegett itt. S mert Jókai, akinek neve elválaszthatatlanul ösz­­szeforrt a magyar kultúrával, iroda­lommal, művészettel, itt született, ezért tarthat igényt Komárom min­dig arra, hogy kissé kulturvárosnak tekintsék. Jókai halhatatlanságát eleven erejű tradíciónak kell érez­­nünk, kevés magyar város részesült ilyen szép örökségben, mint Komá­rom. De vigyáznunk kell arra, hosyaz örökség, ez a tradíció, amire Jókai kötelez bennünket, csakugyan ele­ven erejű, alkotó tradició maradjon, mely a magyar nyelvet, a magyar kultúrát előbbre lendíti s ne merül­jön ki ez a tradició lüktető életet biztosító ritmus helyett lényegtelen papirosformában. Kétszeresen kell vigyáznunk most arra, hogy ez a tradició beleilleszkedjék a húsból és vérből való mindennapi életbe, mert csak igy biztosítható, hogy a tradíció aktuális lesz, védekezik, harcol, alkot és mindenekelőtt: a magyar kultúra egészséges tüdejével lélegzik. I. Az Erzsébetsziget utait belepte a vörös avar, az ősz beszökött ide is, nemcsak Párisba és Komárom sziniszezón előtt állana, mint min­den évben ilyenkor. Az ami, eddig természetes volt, most kérdés: le­gyen Komáromban az idén szini szezon vagy ne legyen ? II. Erre a kérdésre tulajdonképen mégsem nehéz felelni. Ha Marsik Emánuel dr. kormánytanácsos, illetve Drobny országos elnök ur Pozsony­ban nem osztotta volna fel a szlo­­venszkói magyar szinikerületet két részre, nyugatira meg keletire, akkor Komáromban nem is vetődött volna fel ez a kérdés, hogy legyen vagy ne legyen idén itt sziniszezón. Egyszerűen lett volna, úgy mint tavaly volt és Iván színtársulata megint bevonult volna a kultúr­palotába, mint máskor. III. De hát most más adottság van. Értsük meg: adottság, amely bizo­nyos szempontból tekintve lehet talán kellemetlen, sérelmes, igaz­ságtalan, de akkor is csak adottság marad, minthogy a sok deputáciozás sem változtatott a helyzeten. Komá­rom, amely a nyugati szinikerülethez tartozik, elszakadt Iván színtársulatá­tól és Földes Dezső lett az uj szín­igazgató Komárom részére. Ezt tudo­másul kell vennünk, nincs más hátra, mint Pozsony is tudomásul vette és Iván is tudomásul vette 1 Azért, mert kellett! IV. Más kérdés az, hogy Földes Dezső megfelelő ember-e színigazgatónak vagy sem és csakugyan fenn forog-e a veszély, hogy Földes Dezsővel akarják egyszersmindenkorra le­járatni a magyar színészetet? Őszintén szólva, én nehezen hi­szem el, hogy Földes Dezső tényleg le tudná járatni a szlovenszkói ma­gyar színészetet. Mert ha mégis megtörténne, úgy ez nem azt jelenti, hogy Földes tehetséges intrikus, hanem hogy a szlovenszkói magyar­ság szánalomraméltóan bárgyú. Kü­lönben mondják, hogy Földes Dezső színigazgatóval évekkel ezelőtt ba­jok voltak Kassán, a társulata meg­bukott, Földes nem fizette ki a tagokat és így tovább. Ha ezt tudo­másul is veszem, viszont azt is tudo­másul kell vennem, hogy azóta Föl­des megint szinészkedett társulatával éveken át és keserves faluzás volt a sora, amely bizony sokszor jár nélkülözésekkel. Földes Dezső a faluzásban meg­komolyodott, felelősségteljesebb lett a színtársulatával szemben, a művé­szettel szemben és magával szemben is. Valami kis idealizmusnak mén is csak kell lenni benne, ha ez a ke­serves vándorszinészet nem fárasz­totta ki őt, valamiképen mégis csak rajongója a magyar szinikulturának, ha inkább ezt a tengődést válasz­totta éveken át, hiszen Földest tar­tom olyan ügyes embernek, hogy «’»WrfS.WWVÍ * T

Next

/
Thumbnails
Contents