Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-09-29 / 117. szám
1928, szeptember 29. Komáromi Lapok 5. oldal. amint Marsigli, Römer, Berkovics, Borota, Gyulai, Rédei, Dornyay müveiből ismerjük, hogy ennek a forrásnak a vizét vezették a rómaiak Brigetioba (Ószőnybe) A fenti kő e forrás ősi tiszteletét és ősrégi használatát bizonyítja. Annak idején Mommsen hiába kereste Tatán e követ. Jelenleg a tatai vármúzeumban van. A komáromi múzeumban levő és a nimfáknak szentelt követ Neszmélyen a ref templom elkerített udvarán találták. A kő azért is nevezetes, mert nem kisebb ember, mint Panonia katonai kormányzója (legátus Augusti) állította a nimpháknak, minden bizonnyal a közeli almási gyógyforrás nimfáinak, mert e hévizeknél gyógyulást talált bajára. A kő felirata a következő: NYMPHIS SACRVM LAVRELIVS GALLVS LEG-AVG Hogy nemcsak a tatai és az almási forrásokat használták már a rómaiak, hanem az igmándi forrásokat is, arra is van római feliratos kőbizonyitékunk. Szóval a Schmidthauer-féle igmándi vizeket és azok gyógyhatását már a rómaiak is ismerték és használták. Ugyanis 1822. év október havában találtak a kisigmándi temetőben két római követ az egyiket a következő felirattal: NYMPH SACR L ATTIVS MACRO LEG.AVG Szóval itt is találkozunk Pannónia katonai kormányzójával (legátus Augusti), aki az igmándi források nimfájának emelte hálából ezt a követ, mert az igmándi vizek meggyógyították őt. Vajda Sámuel kisigmándi ref. lelkész ir a kisigmándi római két feliratos kőről a a Tudományos Gyűjtemény 1823-dik évfolyamában. Az első kő a most említett hálakő, a másik pedig egy sírkő. A kövek elhelyezésére nézve ezt írja Vajda Sámuel nagy tiszteletű uram: l „Ezen köveket a Tekintetes Kisigmándi köz-birtokosság, mint betses régiségeket úgy nézi, s hogy állandóul megmaradhassanak, egyiket a Reformátusoknak, a másikat a Római Calholikus Atya fiáknak parochiális földjökre helyeztette.“ Komárom vármegye nagy forgalmát már a római korban ez a három (tatai, almási és igmándi) fogadalmi kő is bizonyítja. Itt emlitlem meg, hogy az újabb kutatások alapján legtöbb történész elveti azt az állitást, hogy az Ad Lacum Feiicis római gyarmat Tata helyén állott volna. Legtöbb iró Csévre (Esztergom m.) helyezi. Ipolyi Arnold történetiró, püspök, akadémiai osztályelnök, 1857-ben egyik barátjával bejárja egész Csallóközt és ezt az útjukat nagyon kedves stílusban, írja meg a Vasárnapi Újság 1858-ki évfolyamában. A cikksorozatot 17 kép diszili, igy pl. a keszegfalusi zsilip képe is. Megnézik Nagymegyert, amelynek Mátyás király adott kiváltságokat és ahol 1532-ben Ferdinánd és János király békét kötöttek. Megjegyzi Ipolyi, hogy Nagymegyeren valamikor vadászkastély állott ott, ahol most (1857-ben) vadaskertjei vannak. Megemliti még, hogy a régi templom harangja 1467-ből, Mátyás király idejéből való. Csicsó községben megcsodálják Wallenstein gróf angoJkertjét Benéznek Füssre is, ahol a bencés apátság kertjében a kedvenc fái közölt találták Szeder Fábiánt, Révai és Kultsár lekes tanítványát, a magyar irodalom egyik lelkes bajnokát, az Uránia zsebkönyv, az Ázael halála és több, kisebb munkák íróját. Fölemlíti Ipolyi, hogy a füssi templom freskóit Schaller István festette 1762-ben. Megnézik a kis-keszii zsilipet, amelyet az előző árviz nagyon megrongált és éppen ottlétükkor nagy tömeg ember dolgozott a javításán. Megnézik Nagykeszin Zámory hires ménesét, a nagytanyi (azóta megszűnt) hatalmas cukorgyárat, a felaranyosi Wallenstein-féle mintagazdaságot. Itt említjük meg, hogy ennek a nagytanyi cukorgyárnak érdekes címe volt: „Gróf Wallenstein kécsicukorgyára Nagylányon.“ Kécs puszta Csicsó mellett fekszik és jó messze van Tanytól. Ez olyan forma elnevezés volt, mizt az előbb már említett komáromi posta Ujszőnyön. (Vége kör.) Adamson COPYRIGHT P. l 6 60XÖ. COPtHHAGf-M nem talál megértésre &í«b Legyen vagy ne legyen idén magyar sziniszezón Komáromban? Irta: Környei Elek a Szlovenszkói Magyar Szinpártolö Egyesület komáromi fiókegyesületének titkára. Ezt a kisvárost, Komáromot, benne a földszintes házakat, a sírbe görbe utcákat, mégis csak az tette légin* kább híressé, hogy valamikor Jókai Mór ifjúsága tipegett itt. S mert Jókai, akinek neve elválaszthatatlanul öszszeforrt a magyar kultúrával, irodalommal, művészettel, itt született, ezért tarthat igényt Komárom mindig arra, hogy kissé kulturvárosnak tekintsék. Jókai halhatatlanságát eleven erejű tradíciónak kell éreznünk, kevés magyar város részesült ilyen szép örökségben, mint Komárom. De vigyáznunk kell arra, hosyaz örökség, ez a tradíció, amire Jókai kötelez bennünket, csakugyan eleven erejű, alkotó tradició maradjon, mely a magyar nyelvet, a magyar kultúrát előbbre lendíti s ne merüljön ki ez a tradició lüktető életet biztosító ritmus helyett lényegtelen papirosformában. Kétszeresen kell vigyáznunk most arra, hogy ez a tradició beleilleszkedjék a húsból és vérből való mindennapi életbe, mert csak igy biztosítható, hogy a tradíció aktuális lesz, védekezik, harcol, alkot és mindenekelőtt: a magyar kultúra egészséges tüdejével lélegzik. I. Az Erzsébetsziget utait belepte a vörös avar, az ősz beszökött ide is, nemcsak Párisba és Komárom sziniszezón előtt állana, mint minden évben ilyenkor. Az ami, eddig természetes volt, most kérdés: legyen Komáromban az idén szini szezon vagy ne legyen ? II. Erre a kérdésre tulajdonképen mégsem nehéz felelni. Ha Marsik Emánuel dr. kormánytanácsos, illetve Drobny országos elnök ur Pozsonyban nem osztotta volna fel a szlovenszkói magyar szinikerületet két részre, nyugatira meg keletire, akkor Komáromban nem is vetődött volna fel ez a kérdés, hogy legyen vagy ne legyen idén itt sziniszezón. Egyszerűen lett volna, úgy mint tavaly volt és Iván színtársulata megint bevonult volna a kultúrpalotába, mint máskor. III. De hát most más adottság van. Értsük meg: adottság, amely bizonyos szempontból tekintve lehet talán kellemetlen, sérelmes, igazságtalan, de akkor is csak adottság marad, minthogy a sok deputáciozás sem változtatott a helyzeten. Komárom, amely a nyugati szinikerülethez tartozik, elszakadt Iván színtársulatától és Földes Dezső lett az uj színigazgató Komárom részére. Ezt tudomásul kell vennünk, nincs más hátra, mint Pozsony is tudomásul vette és Iván is tudomásul vette 1 Azért, mert kellett! IV. Más kérdés az, hogy Földes Dezső megfelelő ember-e színigazgatónak vagy sem és csakugyan fenn forog-e a veszély, hogy Földes Dezsővel akarják egyszersmindenkorra lejáratni a magyar színészetet? Őszintén szólva, én nehezen hiszem el, hogy Földes Dezső tényleg le tudná járatni a szlovenszkói magyar színészetet. Mert ha mégis megtörténne, úgy ez nem azt jelenti, hogy Földes tehetséges intrikus, hanem hogy a szlovenszkói magyarság szánalomraméltóan bárgyú. Különben mondják, hogy Földes Dezső színigazgatóval évekkel ezelőtt bajok voltak Kassán, a társulata megbukott, Földes nem fizette ki a tagokat és így tovább. Ha ezt tudomásul is veszem, viszont azt is tudomásul kell vennem, hogy azóta Földes megint szinészkedett társulatával éveken át és keserves faluzás volt a sora, amely bizony sokszor jár nélkülözésekkel. Földes Dezső a faluzásban megkomolyodott, felelősségteljesebb lett a színtársulatával szemben, a művészettel szemben és magával szemben is. Valami kis idealizmusnak mén is csak kell lenni benne, ha ez a keserves vándorszinészet nem fárasztotta ki őt, valamiképen mégis csak rajongója a magyar szinikulturának, ha inkább ezt a tengődést választotta éveken át, hiszen Földest tartom olyan ügyes embernek, hogy «’»WrfS.WWVÍ * T