Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)
1928-09-29 / 117. szám
Negyvenbllencedik évfolyam 117. szám. Szombat, 1928, szeptember* 29, 3síKis»té*i ár nwehíslOTfek értékbeli: gtotykm és vidékre post«' »sétkfiiáéssel í | évre 80 K, félévi» 4© S, nejfeáévre | 3Ö K. — Külföldön 150 Ki. •-»V*® dm áru t 8© fillér. ALAPÍTOTTA s TUBA JÁNOS. Felelős főszerkesztő; GAÁL GYULA dr. Szerkesztő: B ARANY A Y JÓZSEF dr. | S*eik8ist3sé| és kiadóhivatal! Nádor-a, ®i. Megjelenik hutenkint háromszoi l ‘■"'idén, csütörtökön és szombatos. POLITIKAI^ SZEMLE Apponyi Komárom, — szeptember 28. Hányadszor írjuk már e nevet vezető helyére lapunknak és az mégis minden nevezetes a'ka'omma^edä£kivá.nkozik. Apponyi neve megint visszhangzik a világ sajtójában, mint olyan szónoké, aki beszédében a meggyőzés erejével hat hallgatóira. Most a magyar nemzettel történt igazságtalanságokra mutatott rá, a győzők és a legyőzöttek közt levő külömbségre és ezzel okolta meg magatartását, hogy az adott kérdésben tartózkodni fog a szavazástól, mert a javaslat az általa képviselt nemzet érdekeit sérti. Apponyi beszédéből kicsendült az őszinteség hangja, mely ritka vendég a népszövetség genfi üvegpalotájában, ez az őszinteség erejével fascioálja a hallgatóságot, akiknek meg kell érezniök, hogy egy nagy korszak csodálatos elméjének ragyogó dialektikájában gyönyörködnek. Apponyi őszintén és igen szabatosan jellemezte a politikai helyzetet. Magyarország és a kisantant között levő erkölcsi és politikai különbségeket, azt a tényt, hogy szomszédaik állig vannak felfegyverkezve és a kis Magyarországnak zsoldos hadserege nem is üli meg azt a létszámot, amelyet reánézve a békeszerződés határozmányai lehetővé tesznek. Ez az atmoszféra nem alsalmas sem a bizalomra, sem a közeledésre. Amig a nemzeteket megkülönböztetik és a legyőzőitek fegyvertelenül, szomszédaiknak kiszolgáltatva a háború sárga foltját kénytelen viselni, addig a leszerelés ügye nem mehet előbbre. Azé a leszerelésé, amelyet a békeszerződések minden országra nézve imperative elrendelnek. Csakhogy a békeszerződések rendelkezéseit az úgynevezett győzők egyszerűen szabotálják és nem hajtják végre. Ezért kelti a népszövetkezet benyomását az elfogulatlan szemlélőre. Ez a légkör nem alkalmas arra sem, hogy a békét megszilárdítsa, amiről folyton beszélnek és folyton ellene cselekednek. Hasztalan Briand minden rétori póza, a világ kezdi már felismerini, hogy a békének akadályamaga Franciaország, amely egyáltalán nem akarja a leszerelést végrehajtani és az elől mindenféle ürügy alatt kitér. A történeti hűség kedvéért, de csak ezért fel kell említeni, hogy a román kormány részéről Petrescu Comnen és csehszlovák oldalról Komárom, szeptember 28 Englis pénzügyminiszter a szegény néprétegek adójáról. A képviselőház költségvetési bizottságában már napok óta tárgyalják az 1929. évi költségvetést, amelynek folyamán éles bírálatok hangzanak el a pénzügyi kormányzat ellen. A vitában Engiis dr. pénzügyminiszter is résztvett, aki ez elhangzott támadásokra különkülön válaszolt. A pénzügyminisztérium funkciójának ismertetése után reflektált a szocialista képviselők ama állítására, hogy a legnagyobb terhet a szegény népréteg viseli. Válaszában megállapította azt, hogy a munkások és tisztviselők tízezer korona jövedelem utáni adój3 a jövedelmi adónak csak tiz százalékát teszi ki. Nyolcmillió ember van a köztársaságban, akiknek jövedelme nem haladja meg a tizezer koronát. Ha ezt a réteget a normális adóteherrel sújtaná az állam, jövedelmi adójuk két milliárdot tenne ki. Ezzel szemben az egész jövedelmi adó nem tesz ki többet két milliárdnál. Viszont szociális és népjóléti célokra az állam jóval többet ád ki két milliárdnál. Nem lesz olcsóbb a cukor októberben sem. A cukorgyárak és répatermelők végleges álláspontjukat még a múlt héten tudomására hozták a kormánynak, amely szerint árleszállításról csak akkor lehet beszélni, hogyha az állam rekompenzációbat ad. A tárgyalások igen lanyhán folynak és minden jel arra következtet, hogy a jövő hóban sem lesz alacsonyabb a cukor ára, pedig már itt az ideje az októberi cukorkontingens megállapításának. A nyolcas bizottság ugyan a napokban is tartott ez ügyben tanácskozást, de ezen sem a kormány, sem a cukoriparosok képviselői nem vetlek részt. A nyolcas Osusky delegátusok akarták felszólalásaikban megerőtleniteni Apponyi okfejtéseit. Nem rajtuk múlt, hogy ez nem sikerült. De az igazságnak nem lehet a fejét hátracsavarni anélkül, hogy azt ki ne végeznék és csürés-csavarás, keleti Svájc emlegetése, emellett azonban a kisebbségekkel elkövetett brutalitás nem igazolják a Comnen-féle demokráciát, amely demokrácia rohamcsapatai megrohanják a zsidókat és rekvirált állami vonatokkal száguldoznak Erdélyben a magyar városok ellen. Nagyon közel vannak még ezek az események, hogy sem a világ közvéleménye a román delegátus fejtegetéseihez csatlakozhatnék. Osusky sem volt szerenbizoltság négy órai tanácskozás után minden eredmény nélkül ment szét s tárgyalásait még folytatja. Prágában politikai és gazdasági körökben az a vélemény alakult ki, hogy Srámek miniszterelnök emlékezetes kormánynyilatkozatának érvelése a gyakorlatban is megvalósul, vagyis úgy az államnak, mint a fogyasztóknak áldozatot kell hozniok 8 a cukorárak legutóbbi emelkedése nem teljes egészében, hanem csak részben fog csökkenni. Nem hajlandók a szociálisták a „jubileumi“ kormányba lépni. Ajköztudatban a lapok utján régóta elterjedt, hogy a jubileumi ünnepségek alatt úgynevezett jubileumi kormány összeállítását vették tervbe. Ebben a kormányban állítólag résztvennének az „államalkotó ellenzéki pártok“, köztük a cseh szocialisták is. Meisner szociáldemokrata képviselő, volt igazságügyminiszter érdekes cikket irt a párt hivatalos lapjában, amelyben foglalkozik a polgári pártok koalíciójának belső megrendülésével és egyben kinyilatkoztatja, hogy a koalíció, dacára mai súlyos helyzetének, ezideig nem tett lépéseket arra nézve, hogy utat egyengessen a nagy koalíciónak. A polgári koalíciót — irja Meisner — sohasem tartották alkalmasnak eredményes együttműködésre és ma is ellene vannak, hogy a szocialista pártok belépjenek abba a kormányba, melynek magvát a jelenlegi polgári koalíció képezi. Nem lesz semmiféle nagy koalíció, sem a jubileum előtt, sem az után. A szocialisták sohasem fogják megtagadni az állam kormányzásában való részvételre irányuló készséget, de ez csak a mostani alkalmatlan és az államra nézve ártalmas kormánykoalíció romjain történhetik meg. A polgári koaliciót tönkre kell tenni. csésebb kisantantbeli kollégájánál, mert nem volt képes egyetlen érvét sem megcáfolni Apponyi Albertnek. Amikor Csehszlovákiában minden megszületett csecsemőre évi százhuszonöt korona katonai kiadás esik, — mert ennyi esik az állam minden egyes lakosára, — akkor a békefrázisoknak értéke mélyen alá kell, hogy szálljon. Egyébként úgy Románia, mint Csehszlovákiáról köztudomású, hogy Franciaország katonai szövetségesei és vele együtt haladnak. Franciaország pedig nem szerel le, tehát minden kijelentés a békéről kárbavész, ha azt tények nem igazolják. A békét nem csak hirdetni kell, hanem gyakorolni is. Mire mennek el a nehéz milliók ? A költségvetési bizottság ülésén Kunz német keresztényszocialista képviselő felszólalásában foglalkozva az egyes tárcák költségvetésével, kijelentette, hogy a pénzügyminiszter nagyon is engedékeny a külügyi és nemzetvédelmi miniszterekkel szemben, amit legjobban bizonyít az, hogy az említett két tárcának kiadásai óriásiak. A külügyminiszter mérvadó személyiség a népszövetségnél és mégsem tudta keresztülvinni a lefegyverzési bizottságban, bár óriási propaganda folyik a világbéke érdekében, hogy az európai államok leszereljenek. De meg kell állapi, tani, hogy a leszerelési tárgyalások teljes hajótörést szenvedtek. Franciaország óriási katonai hatalmát állítólag azért tartja fenn, mert erre szükség volna Csehszlovákia védelme éidekében. Az ilyen eljárás teljesen ellentmond a béke és leszerelés eszméjének és nem lehet másnak, mint frivol kétszínű játéknak nevezni. A magánalkalmazottak és újságírók nyugdíjbiztosításának bizottsági tárgyalása. Megkezdték végre a régóta ígért magánalkalmazottak és újságírók nyugdíjbiztosításáról szóló javaslat tárgyalását. A szociálpolitikai bizottság Csűrik képviselő elnöklete mellett tárgyalja a javaslatot, amelyet Petr képviselő előadó terjesztett elő. A bizottság egyik szociáldemokrata tagja kifogásolta, hogy a szakbizottság által kidolgozott javaslattal szemben a kormányjavaslat lényeges rosszabodást hozott, amit a bizottság tárgyalása alatt jóvá kell tenni. A délután folytatott ülésen az elnök bejelentette, hogy a magánalkalmazotfak tüntető gyűlést tartanak, amelyre őt is meghivták. Fölkérte a bizottság tagjait, hogy hassanak oda a magánalkalmazottaknál, hogy mérsékeljék magatartásukat, hogy így a bizottságban is nyugodtan tárgyalhassák a javaslatot. A komáromi katolikus internátus. — Saját tudósítónktól — Komárom, — szept. 28. Bizonyára meglepetést okozott Komáromban az a felhívás, amely építési árlejtésre hívja fel az építési vállalkozókat a komáromi Katolikus internátus és a vele kapcsolatos szeminárium építésére. A közzétett hirdetmény szerint már október 14-ig be kell nyújtani az ajánlatokat, mivel az építésnek még ez év őszén meg kell kezdődnie, hogy azt az iskolai év végéig, tehát a jövő év junius végéig teljesen befejezzék. Komárom városa tehát gazdagodni fog egy monumentális épülettel, a fl természetes Az Igmándit ne tévessze össze másfajta keserűvizzel! 3 Kapható mindenüti kis és nagy üvegben Schmidthauer kisvállalat Komárom