Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)

1928-09-15 / 111. szám

1928 szeptember 13.

Komáromi Lapok

3. oidal.

tásába nem megyünk bele, de a horvát határokon belül csak a horvát lehet az egyetlen ur. Saját szoborral, saját kormánnyal kell a horvát népnek rendelkezni és az állam szempontjából a közös munkákban a legteljesebb egyenjogúságot kell biztosítani, A kisebbség nem uralkodhatik a többség felett, mint az az utolsó tiz esztendőben történt.

— Azt mondják Belgrádban, — fejezte be beszédét a horvát paraszivezér — hogy ha a horvátokkal nem lehet bo'dogulni, le (fogjuk őket amputálni és hogy csak menjenek a horvátok, majd megmarad Nagyszerbe. Amputaciórél csak akkor beszélhetnének a szerbek, ha fegyverrel foglalták volna el a horvát tartományokat. Ha a szerbek megbánták az egyesülést, shorvátok, sajnos, sokszor megbánták, lehet széjjelválásról beszélni, de amputációról nem.

Macsek végül hangsúlyozta, hogy a horvátok a szabadságért vivőit harcukat a végsőkig folytatják.

m

A magyar sajtótermékeknek as utódállamokba való beengedését követelte Vészi József» magyar delegátus.

— szeptember 14,

A Qenfben ülésező népszövetség VI. főbizottságának ülésén Vészi József magyar felsőházi tag, bátor szóval hívta fő! a figyelmet arra, hogy az utódállamok olyan intézkedéseket teltek, amelyek nehéz akadá'yokat gördítenek a nem zeíközi szellemi együttműködés elé. Kiemeli, hogy Csehszlovákia. Románia és Jugoszlávia nem engedik át határaikon a magyar szépirodalmi, íudományos és technikai folyóiratokat és könyveket. Azt az indítványt terjeszd a VI. főbizottság elé, hogy szüntessék meg azokat a rendszabályokat; melyekkel ezek az államok az irodalmi termékek be, illetve kivitelét megakadályozzák.

A bizottságban jelenlevő csehszlovák delegátus kijelentette, hogy elvben hozzájárul Vészi javaslatához, vagyis hogy az indítványt bevezessék a közgyűlés elé terjesztendő jelentésbe, azonban bi zonyos fentaríásokkal élt és néhány

módosítást kívánt. A módosítást Vészi elfogadta, mely után elhatározták, hogy az indítványról a vitát az általános vi!a végére halasztják.

A színi koncesszió kérdéséhez

A , jó“ fiukat megjutalmazza a Csernó-Maule-Dvorak-Marsik protektorátus, mely a szinpártoló érdekeltséget nem tartja szükségesnek meghallgatni

Komárom, — szept. 14.

A Sziovenszkói Magyar Sdnpáriolő Egyesület küldöttsége kedden a szlovenszkói országos elnök elé járult, hogy a szinikerületek igazságtalan beosztása ellen tiltakozzék és annak revízióját kérje. A lapokból ismeretes, hogy Drobny országos elnök a küldöttségnek, amelyben a sziovenszkói magyar ellenzéki képviselők és szenátorokon kívül a helyi szinpártoló egyesületek elnökei vettek részt, azt a jellegzetes kitérő választ adif, hogy „tessék a referenssel megtárgyalni az ügyei“.

— Tessék a referenshez fordulni!

Ez a kijelentés egy szomorú beismerést is tartalmaz, amelyre más alkalommal lesz még időnk visszatérni az autonómia szemszögéből tekintve az országos elnök közjogi állását. A teljhatalmú referensek intéznek mindent az orszá gos hivatalban az országos elnök nélkül. Marsik kormánytanácsos saját szájából hallottuk ezt a kijelentést, amely különös világításba helyezi az országos adminisztráciát Ugyancsak ez a Marsik kormánytanácsos jelentette ki a küldöttség tagjainak azt is, hogy a koncesszió kiadásánál tévedés történt. Mindenütt, ahol a hivatalok tévedést kö vetnek el és erre maguktól is rájönnek, igyekeznek ezt jóvátenni. Csak a pozsonyi országos hivatalban lehetetlen ez, ott nem hajlandók reparálni a téve déseket.

Az Országos S.’inpártoló Egyesület alapszabályai szerint a kormányhatóság meghallgatja azt a szervet a szinikerületek beosztására nézve. Most áronban nem tette, mivel Csernó és Dvorák

hogy a nagytiszteletü ur ezen a msi szent napon rimánkodott ott a temp lomban a népeknek, hogy ha Istent ismernek, hát vállaljanak azok közül az ártatlanok közül a nyári időre, meri számítanak vagy negyven kis gyermeket ide is küldeni, s a ki akar vállalni, az templom után jelentkezzék a psplskban.

... Elnéztem, sokan voltak.

... Azon nem csodálkozik kend ugy-e, hogy Kocsor Péter kettőt is Íratott? sem áron, hogy Csávásné is éppen annyit ? De azon már igen, hogy az a szegény Pikó Mihály, — a kinek tudja kend, hogy a nyolc hold földecskéjéhez öt gyereke van — szintén Íratott egyet? meg hogy az a szegény Pősze Erzsi, a mosóné, milyen örömmel mondta : na ! hála legyen a jő Istennek, nekem is ad a nagytiszteletü ur egy kis árvát, azt hittem, hogy az ilyen magamfajta szegény nem is kaphat.

... Úgy örüllek mind, olyan boldogok voltak, a mikor jöttek kifelé, én meg csak sírtam . ., sírtam ... — s hozzáfogott igazán a síráshoz.

Most kellett volna kitálalni, hogy ő is íratott, de nem merte, csak sirt, szipogott keservesen.

— Hát te nem birtál íratni? — ripakodott rá durván János gazda.

Zsófi néni alig hitt a füleinek s mikor a könnyeken keresztül mosolygó szemével fölnézett, már a csatát nyert hadvezér önérzetével mondta:

— Hát már hogyne írattam volna, Írattam bizony én is egy fiúcskát.

Ebéd után Zsófi néni lefeküdt egy kicsit, hogy a vasárnap délutáni szunyókálását elvégezze.

János gazda kiment, leült az eresz alatt a hűvösön, s nézte, nézte a júniusi végtelen eget, a mint az a távolban a földre látszik hajolni Pislantani is alig pislantott csak gondolkozott magába merülve.

Olyanokat hallott az előbb az aszszonytó! hogy azt sem Sudja hányadán van. Szegény kis árvák!,..

— Andris ! Hallod ! ?

— Hallom 1 mit parancsol gazdurarn? — s kidugta álmos fejét a hűvös istálóajtón a béres.

— Fogjál be 1

tanácsos erről nem tudott, sem pedig Maule Vacláv, aki az iskolaügyi minisztérium pozsonyi kirendeltségének a vezetője,

Dvorák tanácsos tehát kiadta a koncessziót két magyar szintársulatnak, holott tudomása volt arról, hogy Iván Sándor már összeállította hatvantagu társulatát, amelyet most szélnek ereszthet, mert Kassa és Losonc azt nem tudja eltartani. De a szélnekeresztés munkája sem valami könnyű, mivel a szerződtetett színészeknek kártérítéshez van joguk. A biróilag megítélt kártérítések alapján pedig Ivánnak lesz'joga perelni az országos hivatalt az okotott károk erejéig. Mindez a bonyodalom Földes Dezső szép szemeiért történik, aki jó fiú és igy a jobb kerületet kapja, amelyhez toborzott is husztagu társu latot. Operettet nem okvetlen szükséges előadni, gondolja Marsik kormánytanácsos, aki egy személyben zeneszerző is és igy gondolja magát színházi szakértőnek. Sőt nemcsak gondolja, hanem ezt mondta is a nálajárt küldöttségnek. Mondott még egyebet is, amely nem.marad szó nélkül, mert nagyon is a nyilvánosság elé és a nyomdafesték alá kívánkozik.

Az országos hivatal tehát nem hajlandó korrigálni elkövetett tévedését, tehát a referens ur szerint nem marad más hátra, mint a határozatot megfellebbezni a kultuszminiszterhez, aki ebben az esetben nem más, mint Maule Vaclav, a pozsonyi kirendeltség vezetője. Ez fogja elintézni a felebbezést a miniszter helyett, tehát ugyanaz, aki az elsőfokú döntésbe is befolyt. Ilyen szépségei vannak az uj országos igazgatásnak, amely az autonómiát lenne hivatott pótolni.

Most pedig térjünk át Földes Dezsőre és színtársulatára. Pozsonyban nem valami nagy lelkesedés fogadta a vidéki kis színtársulatot, aki egyenesen Zselizről sietett a pozsonyi kőszinházban megkezdeni előadásait. Földes Dezső nem fngyntt jó emlékeket maga után. A közönség élénken emlékezik a kassai eseményekre, amelyeknek eredménye volt a magyar színtársulat teljes felbomlása. Itt történt meg az a hallatlan esemény, hogy a színtársulat tagjai az

Andris befogott. János gazda eíhe lyezkedett n bőrülésen.

— A dülőuton hajts hé I nem a felső kapun. Zsófi nénéd alszik, nem muszáj fölkelteni.

— Hová megyünk ?

— Hová ? Hát haza — nem mondtam még ?

Hogy ez a Pikó Mihály is Íratott egy gyereket ? De még hogy ez a Pőszéné is ? így beszélt János gazda magában az utón,

Hazaérve, egyenesen a papiak előtt álltak meg, még csak nem is a háznál előbb,

János gazda beköszön :

— Jó napot kívánok nagytiszteletü url

— Adjon Isten magának is Turbucz uram. Na, mi jót hozott ?

— Nem hoztam én semmit, inkább vinni akarok.

— Majd megmondja Turbucz uram, hogy mit.

— Hát csak azért voltam szives befáradni, hogy adjon a nagytiszteletü ur nekünk még egy gyereket, ha lehet, hát két egytestvérí.

— Hát felirom Turbucz uram s ha lesz, nagyon szívesen. Előre is az Isten áldását kérem a jósrándékukra. Úgy látszik Turbucz uram sem felejtette még el Jézus szavait, — pedig hej, de régen láttam a templomban — ha pedig a gyámoltalanok közül eggyel jóttesz tek, azt én velem teszitek.

János gazda csak a fejével bó'on gátolt.

Még pér szóval felhozták az időjárást, a közelgő aratást s János gazda elkö szönt. Elmentek a házhoz széjjelnézni, ki sem fogtak, indultak vissza a tanyára.

Zsófi néni ezalatt fölébredt. El sem tudta képzelni, hova mehettek. Várta, várta őket. Háromszor-négyszer kiállt a tanya végébe s tenyerével ernyőt csinálva szeme fölé, nézte hosszan a távolba vesző utat: nem jönnek! Hát nem jönnek !

Egyszer aztán mégis csak feltűnt két pejkó. Még csak annyinak látszottak a szürke messzeségben, mint egy dongólégy, de Zsófi néni már kivette, hogy ők azok.

A határba ugyan sok pej ló jár igy

párba, de úgy egyre-másra a fejét hányni csak az a nagyvérü, jobbról fogott Rózsi szokta.

El sem ment onnan, mig be nem fordultak,

— Hát kend hova az ördögbe szökött? — fogadja János gazdát.

—- Írattam még egy gyereket, — felelte az csendesen.

— De jó az Isten és Zsófi néninek kicsordultak ez örömkönnyei.

Egy hét múlva meg is érkeztek az árva gyerekek. Csakugyan két egytestvért kaptak, A nyolc éves Fehér Lajcsii, meg a tiz éves bátyját, Zsigát.

A nagytiszteletü ur a szétosztás fitán szigorúan meghagyta a „helyettes szülőknek“, hogy vasárnaponkint pedig mindenki kötelességének tartsa templomba. Zsófi néni gondolkozik valamin, nagy dologban fő a feje, annyira, hogy még a kis borjúnak is elfelejtette oda adni a rendes korpaabrakját, a rucáknak is salátás darát keverni, de még a libákat is bennt felejtette az akolban : János gazdának föl is tűnt, nem is állhatta meg szó nélkül:

— Hát neked, anyjok, tán álmod hüvelyed zik ? Úgy jársz-kelsz itt a tanyába, mint az idegen. Mi bajod?

— Nem tudom én magam se.

De már a másik pillanatban tudta. Mi baja? Nincs hála Istennek semmi, de lesz holnapra, vasárnapra. Beteg 1 Az lesz! Vigye a gyerekeket őkelme a templomba, ezt csak igy lehet kimódolni, ha beteg lesz. Hát az lesz.

Uísonna után, mikor már megették a gyerekek a jó tejfölös túrót, meg a mézes gubát, egyszer csak oda szól elhaló hangon János gazdának:

— Apjokl Szóljon Katusnak, vesse meg az ágyat, iefekszek.

— Mi bajod ?

— Nsm tudom én magam se. Szédülök, meg úgy borzongat a hideg.

A lány sietve jó ágyat csinált, betámogatta János gazdával a házba, lefektették. Zsófi néni meg nyögött, nyögdicsélt, a mig bent voltak, a mig volt, a ki hallja, azután mikor kimentek, abbahagyta.

Eddig csak volnánk, gondolta, de hogy lesz a többi?

„A férjem

dohányozhat;

mondja Vldómné Bölcs Kató „MII árthat az ha a függönyöket megfogja o dohányfüst? A RÁDIÓN által gyorsan is fáradság nélkül Ismét tisiták lesznek. Én bizony nem töröm magam, hiszen a RÁDIÓN magétól mos."

magától mos!

Kíméli a fehérneműt I

igazgatón túladva, konzorciummá alakultak át, hogy legalább adósságaikat becsületesen lefizethessék hitelezőiknek, mivel az igazgató gázsijukat nem folyósította rendesen. Ilyen előzmények után fogadkozhatik a szinigazgató minden szépet és jót, azonban a bizalmat, amelyre a társulatnak és főleg Földes Dezsőnek szüksége van, elérni aligha tudja. Az országos hivatal előtt milyen érdemeket szerzett, hogy a megbízható és törekvő Iván Sándorra! szemben a porsonyi nagyobb kerületet kapta meg, azt nem tudjuk, de azt meg kell állapi! anunk, hogy az országos hivatal már elfelejtette azt, amit annak idején a teljhatalmú minisztérium felirt magának.

Ne csodálkozzék Földes Dezső, ha a magyar szinpártoló közönség ezek után az előzmények után nem nagyon nagy lelkesedéssel várja városaiba. Hogy ezzel Földes is tisztában van, azt igazolja a kisebb helyeknek felvétele is kerületébe (Nagymcgyer, So mórja,

Éjszakára vizesruhát kért a fejére. Nem használt semmit, vasárnap reggelre mégis csak félrebeszélt:

— Apjok I Andris 1 fogjanak már be, hiszen elkésünk ezekkel a gyerekekkel a templomból, mert bemegyek, be én, ha belehalok is, hiszen úgy sincs, a ki bevigye szegényeket.

—• Ne emészd magad már, anyjok 1 Hiszen tán én is itt vagyok, vagy mi? Majd beviszem én őket.

A beteg erre elcsendesült, csak a kezével intett, hogy jó lesz úgy is.

És csakugyan el is ment János gazda az idegen gyerekekkel, az árvákkal a templomba. Beült a régi helyére a prezsbiterek széke mögé, oda ültette a kicsinyeket is büszkén maga mellé. Mielőtt leültek volna, a gyerekek imádkoztak ; János gazda bizony megfeledkezett, de látva a példát, hozzáfogott ő is, fekete, nagyszélü kalapját a szájára borítva: lm bejöttem nagy örömmel felséges Isten a Te szentséges hajlékodba, hogy ... itt megakadt, nem tudta tovább, elfelejtette. A gyerekek már le is ültek, ő még mindig áll, áll: de most hirtelen megnyílt a szive s folytatta úgy, a mint az diktálta: Hogy hálát adjak Tenéked, hogy ismét bevezéreltél szent házadba . . . s leült ő is megkönnyebbülten.

Mikor aztán Dávid Sándor kántor ur hozzáfogott az orgonázáshoz s rákezdte azzal a gyönyörű hangjával a százharmiocadik dicséretet: „ő, könyörgést meghallgató, édes Atya Mindenható, ha lelkem hozzád emelkedik és a bűzgóság szárnyain, ajakira óhajtásain, elődbe érvén, reménykedik : — érzem, hogy az örök élet, ;már e földön az enyém lett ..." — úgy megeredtek a könnyei, mint az ég csatornái és sirt, sirt szivet megtisztító, igaz megbánással és még azt a nagy sárgafalu, fehérpettyes zsebkendőjét sem szégyelte elővenni s törülgetni vele a szemét ott a teDgernép előtt.

i