Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)

1928-09-08 / 108. szám

2. oldal.

itomáromi Lapok

1928. szeptember 8.

m *mo

Valódi „Bemberg”

mosó selyem harisnya elsőrendű minőség

Ȏg

ELBERT-nél Nádor-n. 19.

Meglepő olcsó árban elsőrendű. ízléses nyakkendők,

Női és férfi fehérnemű, Pyjamas, Tetra baba kelengye. Szekrény gyermekkocsik, Intézeti felszerelések, Bőráru,

Vulkán koffer, Kötött kabátok, Bőrkeztytik, Kötények stb.

Mosó, játszó ruhák kiárusitási árban.

a keresztényszocialista párt, valamint a magyar nemzeti párt külön listával megy a választásokba, kivülök a magyar nemzeti munkáspárt is állít jelölteket. E három párt listáit kapcsolják is és a magyar pártok a biztos győzelem reményével veszik föl a küzdelmet a többi pártokkal.

A szociális biztosítás reformja a bizottságok útvesztőjében,

Mikor a szocialista komány egyoldalúan megalkotta a rendkívül sok sérelmet tartalmazó szociális biztosításról szóló törvényt, meglehetős simán ment minden. A szocialista diktatúra nem tűrt ellentmondást, hanem rövid időn belül meghozta a törvényt. A polgári pártok koalíciója programjába vette a törvény revízióját és a népjóléti minisztériumban készítettek egy novel lát, amelyet azután beterjesztettek a képviselőházhoz, A képviselőház kiadta a szociálpolitikai bizottságnak, amely mikor már semmire sem tudott menni, egy kisebb bizottságot küldött ki kebeléből, hogy az simítsa el azokat az ellentéteket, amelyek a koalició és a szocialista ellenzék között a javaslat kérdésében kifejlődtek. Még áprilisban megbízta a népjóléti minisztérium a szociális biztosítási központnak munka| adókból és munkásokból álló szakbizottságát, hogy a szociális biztosítás módosítására pozitív javaslatot dolgozzon ki. Ez a bizottság kidolgozta szakelaborátumát és terjedelmes indokolással együtt átnyújtották a népjóléti minisztériumnak és a parlamenti pártoknak. A szakbizottság jelentésével az egyeztető bizottság foglalkozott, amely több javaslatot magáévá is tett. Végre az egész ügy visszakerült újra a szociálpolitikai bizottsághoz, amely most foglalkozik ismételten a novella javaslattal. A javaslat, mint látjuk, egyik bizottságtól a másikhoz ment és meglehetősen kacskaringós utakon érkezett vissza a szociálpolitikai bizottsághoz, amelynek az a feladata, hogy az egy év óta különböző bizottságok rostáján átjutott javaslatot végre-valahára a képviselőháznak visszaterjessze. Mint értesülünk, a képviselőház szeptember 11-iki ülésében kezdi meg a novella tárgyalását. (Ha ugyan megkezdi. A szerk.)

Részletes indokolás a magánalkalmazottak és újságírók nyugdíjbiztosítására vonatkozólag.

A népjóléti minisztérium végre a csütörtöki képviselőházi ülésen kiosztotta a magánalkalmazottak és újságírók nyugdíjbiztosításáról szóló törvényjavaslat részletes indokolását. Az indokolás hatalmas 110 oldalas füzet és a legfontosabb matematikai és statisztikai kimutatásokkal nyújt világos képet az egész nyugdíjbiztosítási ügy eredetéről és fejlődéséről. A törvényjavaslat egyes paragrafusának részletes ismertetésével áttekintést nyújt arról, hogy a javaslat törvényerőre emelkedése után milyen kötelezettségek mellett részesül majd a biztosított fél a törvényadta előnyökben. A két részre — általános és statisztikai részre — felosztott indokolás természetesen csakis a kormányjavaslatot támogatja s a parlament van hivatva arra, hogy a javaslat nagy hiányait korigálja és olyan nyugdíjbiztosítást állapítson meg, amely minden tekintetben megfelelő legyen úgy a magánalkalmazottak, mint az újságírók érdemes testületének.

A magyar gazdak sérelme»

Komárom, —szeptember 7,

Ebből aztán igazán nem fogy ki a magyarság. Alig van nap, hogy valami olyan intézkedésre ne virradna az itt élő magyarság, amely újabb sérelmet, megismétlődő semmibevevést ne jelentene reá nézve.

Annak idejében magyar részről indult ki az az egészséges gondolat, hogy indokolt volna a szlovenszkói gazdasági tanács felállítása, amely a Szlovenszkó lakosságának 67-t kitevő gazda és földmives osztályának érdekeit szivén viselné s mivel tagjai szakemberekből állanának, minden mezőgazdasági ügyben hathatós segítségére állhatna Szlovenszkó gazdaközönségének, A gondolatot megszívlelték és kinevezték a szlovenszkói mezőgazdasági tanácsot, azonban semmi köszönet sincs benne.

Amit a magyar gazdaszövetség előre is sejtett, bekövetkezett. A tanácsba egyetlen magyar földbirtokost vagy gazdát nem neveztek ki, noha megállapított tény, hogy Szlovenszkó őstermeléssel foglalkozó lakosságából 40 százalékot tesznek ki a magyar gazdák és földművesek. A tanács tagjait az agrár- és szlovák néppárthoz tartozó földbirtokosokból nevezte ki a földmivelésügyi miniszter, a majoritásban levő magyar gazdák közül pedig nem talált egyetlenegyet sem méltónak arra, hogy a tanácsban helyet foglaljon.

Tiszta dolog, hogy a kormány ezt a Szlovenszkó őslakossága érdekeinek képviseletére rendelt gazdasági szervet politikai céljaira használta fel, felosztván annak tagsági helyeit az agrár- és szlovák néppárt között. Ezzel a vak soviniszta ténykedéssel ismét csak bebizonyította a kormány azt, hogy még mindig megkülömböztetést tesz az állam polgárai között és a köztársaság fennállásának tizedik évében még mindig nem érkezett el az alkotmányos gondolkozás alfájához s még mindig harmadrendű polgárának tartja a magyarságot azon a földön, amelyet évezreden keresztül a magyar őslakosság védelmezett vérével és tartott fenn verejíékes munkájával.

Hogy pedig valamelyik magyar á’ rándozó ne ringassa magát hiuálm ban, a szlovenszkói mezőgazd tanács minap tartott alakuló '

Bella Metód dr. evangélikus lel' volt pozsonyi nagy zsupán, r kinevezett elnöke, nem átailr

zésre is juttatni azt, hop ,s

legelső faladata lesz a s? da

érdekvédelmét emelni és r izda

nacionalizmusát ápolni ezzel

a kijelentésével leszö' rogy a

szlovenszkói mezőg' .ácsne^

más, mint az agré i sz>'

néppárt mezőgazd .ké'

A tanács számára gazdasági társadalom sei és a jóval többiben oyar

gazdákról nem vesz tudó. .. Ez az

egész magyarságot mélyen sértő magatartás a legélesebb kritikát hívja ki maga ellen és az a jogtalan mellőzés, amelyben a magyar mezőgazdák ismét részesültek, a legnagyobb mértékben jogosulttá es indokolttá teszi az érdekeit magyarság megmozdulását. A legnagyobb igazsagtaianság az, hogy ebből a tanácsból a magyarság gazdaképviselete kizáratott és a magyar mező* gazdák nem nyugodhatnak meg addig, 1 amíg a szlovenszkói tanácsban megfe-Bujdosók.

Irta : Mados György.

A zenekar egy régi keringőt játszott, talán éppen a Donauvalcert, melyet nyugalmazott testőrkapitányok dudolgattak egykoron a budai várbástyák hársai alatt. A kis dalcsarnok asztalai körül egyre sűrűbben forrott az élet és finom, hajnali mámor aranynyilai villantak már egymásra a szemekből. Hölgyek és urak örültek a csillárok rőt fényében s ragyogott a kerepesi-uti mulató pókhasu főnöke, mert az üvegek erdeje jobban lombosodott az asztalokon.

Viktor és János egymás mellett ült a vörös pamlagon. Két jó fiú, régi barát, öreg és árva vándorai a pesti éjszakának, foglalkozásukra nézve az egyetemhez érezték közel magukat, de már csak az indexükben éltek biztos fogalmak arról, hogy mely fakultáshoz tartoznak az emberi tudománynak.

Viktor ráemelte tekintetét az asztalán levő pálinkáspohárra, melyből illatozva párázott a tüzes borovicska. — Ez veri fel a döglött idegeket, — szokta mondani, de most nem mondott semmit, csak mintegy jelt adva az ivásra, rámosolygott Jánosra. Felhajtották a poharat. Arcuk átpirult a lángoló italtól, szemük fényesre nedvesedett, egyetkettőt köhintettek, aztán újra szótlanul néztek előre, úgy mint már tiz esztendő óta minden éjszaka. Nézték az örvendező tömeget, a tömegen túl az ablaktáblákra lilázódó hajnalt s túl a hajnalon az életüket, a jövőjüket, melyet a sors egy vágányra állított be. De nem láthattak túl a hajnal ködén, mert jövőjük sínpárja valami távoli, homályos állomásra vezetett, ahol nem világítják színes lámpák a váltókat és csak úgy egymásnak szaladnak a vonatok a vak éjszakában.

Föl kell jegyezni ebben a szerény irásmüben róluk mindent, ami plasztikussá teheti földi lényüket, mert életükben ezideig nem alakult egyetlen

történet sem, melyről az iró beszélyt formálhatna az olvasó számára. Nem vettek ők aktiv részt az élet sziporkázó farsangjaiban, szerelmek selyemszálai sem bogozódtak össze múltjukban, csak fellobbanásaik voltak és szörnyű csüggedéseik, mint az igazi nagy költőknek, akik nem írtak ie egy sort sem életükben. De mégis ők láttak meg mindent a legszebben és legmélyebben, mindent, ami már megtörténhetett volna valaha s ami még történni fog ezentúl. Mert ők hunyt pillák alól, az életpalota szögletébe húzódva, egy árva villanykörte homályából nézték a világ sodrát, a feketevörös örvényt, melynek hullámait fantáziájuk olyan színekkel festette át, ahogyan azt hangulatuk éppen kívánta.

Igaz emberek voltak.

Nem érdekelte őket, hogy mások élete mögött mit takar a függöny, nem mosolyogtak, ha a szomszéd asztaloknál képzelt zsenik menyezetig tárták karjukat, mert ama drága vonala az arcnak, melyet mosolynak neveznek, hosszú idő óta csak most, ezen az éjszakán csillant meg szájuk szögletén, Most, amikor előttük, a dúsan terített szomszéd asztal fölött egy lenge dáma hűségről zümmögött együgyü lovagjának.

— Látod, hallod-e Jánoskám, hogy milyen könnyű szárnya van a hűségnek, — jegyezte meg Viktor a dámára pillantva, aki karcsú poharat tartott ujjai között, szeméből kacéran csillogott a pezsgő mámora s kalapjáról zöldre festett óriási struccíoll hajolt le gömbölyű vállára.

— Ö, hallod-e, hogy susog a kárminpiros szája és milyen szerelmes, méla bánattal zümmög a hűségről, mélábban, mint ahogy a zenekar ezt a Mária Terézia-korabeli valzert muzsikálja ... így van ez, édes egyetlen komám ! — bólogatott Jánosra pillantva — igy van ez... Ma már hangulatból, villanyfényből és érdekekből szövődnek az estélyi ruhák s még a meghitt órák pizsamája sem ismeri a gazdája

szivét. Tudora én, hogy fölösleges ezekről böicselkednem, te elölted, itt a csillárok alatt, zeneszó mellett, egy halk pohár borovicska árnyékában, de mégis megjegyzem, hogy ez a dáma, aki most szárnyaló szavakkal ömleng a hűségről, holnap, ha fölébred, a kesernyés napsütésben foszlányára sem emlékszik majd annak, amit most beszél.

János közelebb hajolt Viktorhoz. ^

— Igazad van. Nem ez a hűség Ö nem ez ... Csodálatos, könnyes és babonás történet jut most eszembe a hűségről. A Kis Bánat-utcában laktam, — mondta eltompitott hangon, mert tiz év óta nem szerette megnevezni az utcákat, amelyekben lakott, — igen, ott laktam, egy zord hajlékban, olcsó fedél alatt, valami romantikus tömeg lakásban, amelynek plafonja alá siri csendet lengetett a nyomor. Nem sokan lakiunk, talán fizenketten, de a csönd, mely a megijedt telkekből szivárgott, több volt mindennél... Hát itt láttam egy asszonyt, akiben az örök hűség szobrát mintázta meg az élet. Ezt ám csak most állitom róla, a történet kezdetén, majd később meghallod a többit. A szoba belső sarkában, a legolcsóbb ágyban lakott az urával, a legreménytelenebb szögletben, ahonnan világosabb pillanataikban a Duna hídjára vezette ütjük a lakókat... Mert ott meghalt a szivekben a remény, abból a szögletből nem volt többé kibontakozás, csak egy ut volt, a — pusztulásé. Hát itt láttam az asszonyt, akinek szivében makulátlan fénnyel virrasztott a hűség, aki a rozoga vaságy szélén ülve, éppen olyan kedvesen mosolygott az urára, mikor a munkából este hazatért, mint pár évvel ezelőtt, amikor még illatos szalonjában várta, hogy hazatérjen a bankból, amelynek szellemi és földi javabban dúskáló vezére volt.

Furcsa és sötét emberpár volt. Lezuhantak a szép, gazdag ormáról és a Kis-Bánat- utcában terültek el, összezúzott szívvel, agyonsujtva, véresen,

mellettem... Ki tudja, és ki kérdez* hogyan és miért? De odazuhantak a kis-bánat- utcai tömegsírba és én láttam az első faleszmélésüket, amikor ösztönös erővel, görcsösen megkapaszkodtak az ágy vasába, mint ahogy az utolsó szalmaszálba illik.

Újra kezdték az életet.

Reggel, mikor a férfi munkába távozott, — délelőtt csomagokat cipelt, délután a népligeti arénában verte a dobot — úgy búcsúztak el, mint a hajós, aki hosszú útra kél. Késő este, mikor hazajött, galambok öröme volt találkozásuk. Dédelgették egymást, egymásban a szörnyű nyomort, hogy ne érezzék annak kegyetlen fájdalmát... Ha néztem őket, a nagy csendben képzeletemben csillant a múltjuk, Az egykori gazdag, finom élet ott vibrált minden mozdulatukon és esténkint, mikor az ágy szélén ülve falatozták az olcsó kecskesajtot, az asszony mögött rokokóebédlő konzolja fénylett és arany evöszerszámok csörrenése rémlett a férfi kezéből... Az asszony nyakán még a nem-messze ifjúság sütkérezett, szeméből a jobb falatra üdén villant a fény és finom termetét nagyszerűen demonstrálta egy selyemruha, melyet a múltból őrzött, de most csak vasárnap öltötte magára, alkonyat idején, amikor feltűnés nélkül húzódhatott ki az utcára.

Én rendszerint akkor keltem, mikor este a férfi érkezett. Az asszony már szivrepesve várta az ajtónál. Megcsókolták egymást és örültek egymásnak, nyomorokon, poklokon keresztül, rendíthetetlenül és úgy látszik örökre.

Egy este az ágy szélén ült és felsóhajtott az asszony.

— Oh, sohasem ér véget a kálváriánk !...

A férfi megfogta a kezét.

— Isten majd megsegít — mondta halkan, remegő hittel és megcsókolta az asszony homlokát.

Múlt, vergődött fölöttük tovább az idő. Az asszony egyre többször sóhaj, tozott és .., egyre többször nézett g