Komáromi Lapok, 1928. július-december (49. évfolyam, 79-156. szám)

1928-08-28 / 103. szám

1938 augUMlus 28. Komáromi Lapok 5. oldal. — Beiraiisok az Állami polgári le­ányiskolában. Az iskola igazgatósága közli az érdekelt szülőkkel és tanu­lókkal, hogy az 1928—29. tanévre a beiratások augusztus hó 30. és 31. napjain lesznek (csütörtökön és pén­teken), délelőtt 9—12 és délután 3—5 óráig, Ez a terminus mind a rendes polgári leányiskolái tanulók­ra, mind pedig az egyéves tanfolyam hallgatóira vonatkozik, Az első osz­tályba felvétetnek helybeli és vidéki öt elemi osztályt sikeresen végzett tanulók. A 2Ö6/22. sz. törvény értel­mében a helybeli ötödik elemi osz­tályt V' jzett leánynövendékek köte­lesek a polg. leányiskola első osz­tályába beiratkozni, a hatodik elemi osztályok már nem fognak megnyílni. Az el ' polgáriskolai osztályba be­­iratko ók a beiratásra magukkal hozzák iskolai bizonyítványukat, szü­letési anyakönyvi kivonatukat, ujra­­oltási bizonyítványukat és igazolják községi illetőségüket. A felsőbb osz­tályokba iratkozók, amennyiben itt jártak az előző tanévben, csak is­kolai bizonyítványukat kötelesek ma­gukkal hozni. A tanfolyamra előjegy­zett tanulók a fenti két napon szintén jelentkezzenek végleges beírásra. Beiratási dij 20 korona, melynek fi­zetése alól szegénységi bizonyitvány átadása mellett a valóban szegény tanulók felmenthetők. Szept. 1-én felvételi vizsgálatok, 3-án évmeqnyitó istentisztelet, törvények felolvasása és osztályrendezés, 4-én reggel 8 óra­kor rendes tanítás lesz. Igazgatóság. — Adomány a szegíny iparosnak. Lapunkban- leközöltük azt megható levelet, amelyet egy betegsége miatt nyomorgó iparos küldött be hozzánk. A jószivü emberektől szórványosan érkeztek adományok a szerencsétlen házaspár részére. Újabban Gold­schmidt Vilmos ur küldött szerkesz­tőségünk utján 10 K-t a szegény nyomorgóknak. Ezúton nyugtázzuk. Adja Isten, hogy az adakozók száma megszaporodjék. — Hogyan robbanhatott volna föl a komáromi Dunapart? Most nem az 1919-es zűrzavaros időkről lészen itt szó, amikor a srapnel lövések ugyancsak iveitek a levegőben. Most a legutóbbi napokban meg­történt dologról írunk. Egy olvasónk megbotránkozva mesélte el, hogy a déli órákban végig ment a Duna­­parton a házak melletti gyalogjárón. A kánikulai nap borzalmasan sütött. A rettenetes meleget csak növelte az áttüzesedett kövezet és a ház­falaktól kisugárzó hőség is. A le­vegő is izzó volt, amikor a gyufa és a szalmaszál valósággal magától megyulladtak. És ebben a rettene­tes hőségben az egyik füszerüzlet előtt 4—6 petróleumos hordó volt kitéve tele petróleummal. A hordók nyitva voltak és ott a nyílt utcán öntögették a petróleumot az egyik hordóból a másikba. Szinte rossz volt nézni ezt a tűzzel való játszást. A bádog petróleumos hordók szin­tén át voltak melegedve, a petró­leum erősen párolgott, szóval pet­róleum gáz szállt a levegőben. A járókelők szivarja, cigarettája elég­séges arra, hogy a levegőbe illanó petróleumgáz fölrobbanjon és ettől fölrobbanjon a 4 6 petróleumos hordó is. Hát ez alkalommal nem Írjuk ki az üzlettulajdonos nevét, de felhívjuk a rendőrség figyelmét, hogy petróle­umot, benzint, olajat és hasonló gyú­lékony, robbanó anyagokat áruló vagy raktáron tartó üzletek tulaj­donosait, alkalmazottjait oktassa ki és szigorúan ellenőrizze, mert ha ilyen könnyelműség, minő a fenti eset is, előfordulhat fényes nappal, milyen lelkiismeretlenség ^történhe­tik néhol {bent a raktárban, vagy az üzletben. így aztán sohse tudjuk, hogy hol és mikor robban fel Ko­márom valamelyik része. Mégegy­­szer kérjük a rendőrséget a szigorú ellenőrzésre. — Nem halt meg Dolores M Rio a hiros filnaOvíezat. Több lap jelentette azt a szenzációs hirt, hogy Dolores del Rio, a világhirű amerikai fimsztár utón Európa felé, a hajón hirtelenül vakbél­­gyuladást kapott és az operáció követ­keztében a hajón meghalt. Később kiderült, hogy a hir valótlan és téve­dés következménye. Dolores del Rio, aki második férje társaságában a de Paris nevű hajón indult útnak Európa felé, szerencsésen megérkezett és makk­­egészségesen Londonban van, ahol az angol filmeknek és London kikötő ne­gyedének az életét akarja tanulmányozni. Halálának álhire, amelyről 6 maga is hallott, úgy keletkezhetett, hogy De Soler táncosnő, aki a Homeric angol gőzösön jött New Yorkból Európába, útközben meghalt és bizonyára ezzel a táncosnővel tévesztették őt össze. — Éjszakai betörés a komáromi vasútállomás pénztárába. Vasárnapról hétfőre virradó éjszaka ismeretlen tet­tes behatolt a nyitvahagyott ablakon keresztül az itteni vasútállomás teher­­áru osztályának pénztárába és ott egy vasruddal, amelyet egyik vaggonon lévő cséplőgépből lopott el, felfeszi­­tette a kasszát, amelyből össszesen 300 korona készpénzt lopott el, aprópénz­ben, leginkább 5 koronásokban. A betörés után otthagyta a szerszámot és megint a nyitott ablakon keresztül tá­vozott. A rendőrség nyomoz az isme­retlen tettes ellen. — A pozsonyi YMCA iskolai bizott­ságinak egyéves kereskedelmi tan­folyama. A pozsonyi YMCA egyéves kereskedelmi tanfolyama szept. 10-e körül nyílik meg az YMCA sáncuti épületében, A tanfolyamon mindazok a fiuk és lányok iratkozhatnak be, akik 3 középiskolát vagy polgárit vé­geztek és 14-ik életévüket betöltötték, Akiknek ez a végzettségük nincs, fel­vételi vizsgát tehetnek. A beiratkozás már megkezdődött és szept. 10-ig tart minden nap a tájékoztató irodájában. A beiratkozáshoz szükséges a kereszt­­levél és az utolsó iskolai bizonyitvány. Tanácsos minél előbb beiratkozni, mi­vel a tanulók csak a korlátolt szám­ban vétetnek fel. Kívánatra szívesen küld prospektust az YMCA iskolai bizottsága. Közgazdaság X A fogyászték kamarai szsrvszsts Csehszlovákiában. A Prágai jelentés szerint a kormány törvényes alapon készül életre hívni a fogyasztó közön­ség kamaráját. E kamara az élelmi­szerpiac megfigyelésével, az alkalma­zottak egzisztenciális lehetőségével, a lakáskérdéssel és a fogyasztás körébe vágó minden egyéb kérdéssel fog­lalkozna és éppúgy véleményező szerve lenne a hatóságoknak és a kormány­nak, mint a többi összes kamarák. X£A háború Ata húsz százalékkal osökksnt a magyar sertésállomány. Budapesti jelentés szerint a Központi Statisztikai Hivatal most állította össze a magyar állatállomány statisztikáját. Az 1911, évi áilatlétszámnak a mai területre átszámított eredményét figye­lembe véve, a szarvasmarha létszám 15‘7 százalékkal, a sertéslétszám pedig 199 százalékkal, a juhállomány pedig 349 százalékkal kisebb, mint 1911-ben volt. Gabonapiac. Búza 78—80 kg 186—188, 76—77 kg 182—183, magyar augusztbsra tran­zit Oroszvár 162—163, Bácska-bánáti 78 kg ex uszály Bratislava augusztus­szeptemberre 160—161, jugoszláviai ex uszály Bratislava 78—79 kg augusztus­szeptemberre 161—162, rozs 70—72 kg 181—183, magyar tranzit Oroszvár 70—71 kg 151—155, árpa kiváló 185— 190, príma 173—178, merkantil 167— 169, ipari és takarmártyi 161—163, zab uj szeptemberre 165—170, tengeri dur­­vamagu ex uszály Komárom 167—168, ex uszály bratislava 167—168, magyar tranzit Szob december-januárra 145— 146, Laplata prompt Terst tranzit vagon 151—153, szeptember- október-novem­berre 146—148, román-bolgár köles ex uszály Bratislava 155—160 K. Szerkesztői üzenetek. Falast. A karlsbádi Üdvözletét na­gyon^ köszönjük. Aztán használt-e a Kertiszutcal. Nagyon örülünk, hogy hogy örömet szereztünk vele. Kéziratot máskor is szívesen veszünk. i Párizs. A ránk gondolása nagyon jól esett. A szives meghívást köszönjük, dehát talán sose juthatunk el oda. R. Mi újság? 643. Várjuk a kéziratot. Titokban. Nagyon helyest Szeresse őnagyságát titokban, de ezt terjessze ki ránk is és szerelmes verseivel ne okoz­zon nekünk rossz órákat. k iserkeiitéaért i f5»zerke»*tö * telnlőa. Lapkiadó: Spitsei Béla. Kfonatott Spitie* Sándor kőnyvnyoMdájákaa _____________Konáron. Gyümölcsfákat legjobb minőségben, minden faj­tában és formában, évelő növé­nyeket és díszcserjéket szállít: „GLORIA“ 687 faiskola és kertészeti üzem, tu­lajdonos Csöbör Béla, Sar­­lnsky-Kajsa, ppa. Zbehy, zupa Nitra. Árjegyzék kívá­natra ingyen és bérmentve. ::: Pályázat. A keszegfalvai közs. iskolánál nyugdíjazás folytán megüresedett TIT, sz. tanítói állásra az iskolaszék pályázatot hirdet. Javalom : község­től évi 1200 kor. fizetés, 240 kor. lakbér és 20 kor. kertpótlék. Többi államsegély. Kellően felszerelt kérvények 1928 «ept. 15-ig Füssy Sándor izkolaszéki elnök címére küldendők. Posta, vasút, távirda, telefon helyben. Állás a választást követő 15 nap után foglalandó el. Iskolaszék. Aki keres jövedelmező mellék­­foglalkozást férfi- és női szövetekben fla­nellek, barchetek ma­gánosok részére való eladásával. Dús vá- 4n|Á| lasztéku mintagyüjte­­iuiüi ményt adok. Ügyes képviselők küldjék részletes ajánlatai­kat: Schmidt Ferenc szövet­áruház, Jágerndorf 51. szám. "T o\ VO az iREsLLI Pneumatik- is Tömöromni abroncs friss és legjobb minőségben az összes méretekben kapható: Rausnitz Testvérek cégnél 649 Komárom, Kossuth-tér 12. Telefon 116. Telefon 116. Apró hirdetéseke Veszek kisebb, nagyobb tengeri csigákat, kagylókat, szoba apuárium részére. Baranyay József dr., Komárom, Kultúrpalota. Úri Caoládnál 1—2 diák felvétetik. A szlovák nyelv tanítását ingyen vállalom; Cim a kiadóban. 699 a nap bevásárlásra Ö8» a. bratislavai zeiRozi 1928. augusztus 28tól szeptember 2-ig 33 °/. o utazási kedvezmény. Kérjen még ma vásárigazolványt 1 t (Minden külön értesítés helyett.) Styx János és családja, valamint az összes hozzátartozói fájdalomtól megtört szívvel tudatják, hogy a legjobb feleség, anya, testvér STYX JÁNOSNÉ életének 53-ík évében, hosszú szenvedések után folyó hó 23-án jobblétre szenderült. Megboldogult hült tetemét f. hó 25-én d. u. 4 óra­kor helyeztük örök nyugalomra a dunaalmási róm. kát. temetőben. Emléke őrökké élni fog szivünkben. Kereskedő és iparos körökben régóta érzetf'hiányt pótol Ivánfy Géza ipartársulati titkár szerkesztésében*most megjelent betüsoros forgalmi adó-táblázat, amely kivétel nélkül minden kereskedőt, — minden iparost legkö­zelebbről érintő forgalmi adóra vonatkozólag nyújt könnyen áttekint­hető tájékozást. A könyv a gyakorlati kereskedő, iparos számára ismerteti a forgalmi adóval összefüggő rendelkezéseket és a forgalmi adókérdés egész komplexumához szolgál gyakorlati irányú utbaigaziiásokkal, tanácsokkal. 1 Különösen nagy szolgálatot tesz a könyvnek több mint 500 különböző ke­reskedelmi cikket felsoroló betüsoros jegyzéke, amely e sokféle cikkre kirótt különböző adötéleleket sorolja fel külön-külön. A könyv tartalmaz ezenkívül példa mintát a forgalmi adó helyes bevallására, időrendben hozza a forgalmi és luxusadóra vonatkozó eddig megjelent tör­vények, rendeletek és hirdetmények keltét, számát s négy különböző kiszá­mítási táblázattal, ezekhez csatolt példákkal könnyíti meg a helyes adóvallomás, adóösszegek helyes és gyors kiszámítását. A könyv Arca 7 korona. Spitzer Sándor könyvnyomda és könykiadó vállalata, Komárom, Nádor- atca 29. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents