Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)

1928-06-23 / 75. szám

1928 jnnins 23. Komáromi Lapok 7. o'ríni. HÍREIK. — Zenevizsga a Katolikus Legény­egyletben. Ma, szombaton délután 5 órai kezdettel tartják meg az Irgalmas Nővérek zárdájának növendékei zene­vizsgájukat a Katolikus Legényegylet­ben. A zenevizsgára a tanitványok ked­ves szüleit és az érdeklődőket ez utón is szeretettel meghívják az Irgalmas -Nővérek — Ref. Diákkonferencia Losoncon. A c-;ehszlovákiai magyar református diákságnak III. konferenciája junius hó 30 án kezdődik Losoncon és julius 2-an délután 6 óráig tart. A konferencián előadásokat tartanak Sörös Béla teoló fiai igazgató, Magda Sándor dr.. Agya* gássy Sándor dr. és Zsemlye Lajos ref. lelkészek, Keneste/ Kálmán dr. meteo­rológus, Tornallyai Zoltán oki. építész. A rendezőség a konferenciára meghívja az Összes magyar református fő- és kOzepiskolás diákokat s mindazokat, akik a konferencia hitépitő munkája Iránt érdeklődnek — Halálozás. Őszinte részvéttel ér­tesülünk, hogy özv. Örményi Örményi Antalné szül. Vargha Mária, folyó hó 15 én, életéne« 88 ik évében végelgyen­gülésben elhunyt Kihűlt földi marad­ványait junius 17 én helyezték Vizkele­­ten, az ottani róm. kath. temetőben örök nyugalomra Az Isten kegyelméből ma­gas Kort ért tisztes matróna évtizedeken élt Komáromban családjával és nagy tisz:eletnek örvendett az ismerősök kö­rében. — Elhunytat szerelő gyermekei, veje, unokái, unokavejei és dédunokái gyászolják. A megboldogultban Örmé­nyi László szentszéki tanácsos, erseki szemináriumi alkormányzó és Turny .fózserné volt komáromi adóhivatali fő­ellenőr neje, édesanyjukat veszhették el. — Ipariskolai tanulok munkakiail tas». A komáromi tanonciskolák felügyelő­bizottsága abból a célból, hogy az iparostanoncok az elméleti ismeretek terén tanúsított haladásuk mellett egy­szersmind az illető iparágukban elsajá­títod gyakorlati képzettségüknek is tanujelét adhassák, továbbá, hogy az elméleti ismeretek megadása által kel­lőleg előkészített iparos tanu’óifjuság­­■boi gyakorlatilag is minél képzettebb és ügyesebb segédekkel szeporiisa a magyar iparos osztályt, — a felügyelete ala helyezett ipariskolánál — jutalmi díjazással egybekötött munkakiáilitást rendez. A kiállításra az alábbi meg­hívót bocsátotta ki a felügyelő-bizott­ság. Meghívó. A helybeli tanonciskolák fel ügye lobizottsága, a Járási Általános Ipartársulattal karöltve az iparos tanonc­iskola tanulóinak szakrajzaiból, írás­beli- és műhelyi munkaiból a községi elemi népiskola tornatermében, junius hó 29., 30. és julius 1. napjain tanonc­­munka kiállítást rendez, amelynek a megtekintésére ezúton hívja meg a felügyelőbizottság az iparostársadalmat és az érdeklődő közönséget. A kiállítás f. hó 29*én, délelőtt 11 órakor nyílik meg. Megtekintése díjtalan. A „ Tanonc­­otthon" céljaira szánt szives adomá­nyokat, melyek a kitelt urnába helyez­hetők el, köszönettel fogadja az iskola igazgatósága. A kiállított tárgyak a ki­állítási áron megvehetők és utánrendel­­helők. A felügyelő-bizottság. — Babaiatok a Mkzsagi «lenti nép­iskolában. A beiratások 1928. junius 28-án csütörtökön d. e. 10—11-ig, d. u. 2—4-ig, a többi napokon jun. 29 én pénteken és jun. 30-án szombaton d. e. 8—11-ig és d. u. 2—4-ig. Beirási dij 2 kor. Figyelmeztetjük a szülőket, hogy a népoktatási törvény rendelke­zése szerint az L osztályba beíratni tartoznak azokat a gyermekeiket, akik az 1922. évben születtek. Anyakönyvi bizonylat bemutatása az I. osztályba iratkozók részére kötelező. A bizonylat az anyakönyvi hivatalban beírás céljaira díjmentesen kapható. Községi Iskolaszék. — Tanulók a múzeumnak. E héten egy pár derék tanuló kopogtatott be a kultúrpalotába és régi pénze­ket h óztak ajándékba a múzeumnak. Kettő Telkes Mihály, kettő pedig Zsolnay Béla tanitó tanítványai az V-ik, illetve a FV-ik osztályból. E derék fiuk nevei: Mézes Ferenc, Csukás Zsigmond ötödikesek és Mé­zes Lajos, Lakos Sándor negyedike­sek. A muzeum nevében dr. Bara­­nyay József könyvtáros vette át a régi pénzeket és a fiukat nagyon megdicsérte a szép tettükért — Az ipartftr&o'^tí elnök jubileum«. A komáromi Járási Általános Ipartársulat holmpi, vasárnapi közgyűlésén össze hozza nagy számban a tagokat úgy a vi­dékről, mint a városból Ez a Közgyű­lés lógja ünnepelni Boldoghy Gyula ipartirsulati és volt ipirtestületi elnök 25 éve3 elnöki jubileumát. Az ünnep­lés i Közgyűlési tárgysorozat első pont­jául szereplő titkári jelentésbe kapcso­­lódil: be, amely az elnök huszonötéves mun rásságának érdemeit meleg elisme­réssel fogja méltatni. A közgyűlést a beteg Fried Jenő társelnök helyett Czike Dér es, az ipartársulat diszeinöke fogja vezetni. Az ünneplés lezajlása után a közgyűlés a három éves megbízatás lejártával az elnökség tagjait fogja újra mi gválasztani és a választmányt meg­alakítani. A tárgysorozat többi pontjait a múlt évi zárszámadások és az ez évi ktlist-gvetés tárgyalása, a döntőbizott­sági választmány alapszabályainak meg­alkotása, a forgalmi adó eltörlése végett előterjesztendő javaslat tárgyábtn való állásfoglalás és a szakosztályok által a szaksajtó megieremtése iránt a közgyűléshez előierjeszíett indítvány fegják kitölteni. — Kaszafa repű ő magérkezalt Ró­mába. Budapesti jelentés szerint Vitéz Faszala Károly a Műegyetemi Sport repülők kis aeropláján csütörtökön dél­ben Rómába érkezett. Repülőgépe nap­fényes időben érkezett Nápolyba, ahol a füstölgő Vezúv fölött néhány hirt leírva leszállás nélkül a tengerpart mentén tovább haladt Róna felé. Ka­­scala a littoríói repülőtéren az egybe­gyűltek lelkes éljenzése kőiben szállott lo. A kis repülőgép a repülőtéren ál­talános feltűnést keltett. — Gytrmakelősdas a Kulíurpalotá­­t an. Mint már jeleztük, a komáromi tözségi ovoda holnap, vasárnap, dél­után 3 órakor, a KuMurpuota színház­termében gazdag műsorral egybekötött j'yermekszinielőadást rendez, amelyben ()0 óvódás működik közre. Az ovoda vezetősége fáradhatatlan buzgalommal aniiotía be az apró emberkéket a sza­kiatokra és a különböző szerepekre és nint a próbákon is meggyőződhettünk, innyi ügyességgel és leleményességgel oldották meg a legnehezebb feladato­sat, hogy valóban a legszebb sikerre van rerneny. A bájos kis fiuk és leányok olyan otthonosan „mozognak“ a világot jelentő deszkán, nogy igaz gyönyörű­séget szerez magának mindenki, aki ezt az ügyesen rendezett gyermekelő­­adást vasárnap délután megnézi. Be­lépődíj nincsen, de az ovoda fölszere­lési költségeire szives adományokat köszönettel fogad az ovoda vezetősége. — Halálozás. Lapzártakor vesszük a szomorú hirt, hogy Torma G/ula nagy­­megyeri földbirtokos rövid szenvedés után 64-ik életévében Nagymegyeren visszaadta lelkét teremtőjének. Az el­hunytat, aki Nagymegyer társadalmá­ban közmegbecsülésnek örvendett, ki­terjedt rokonsági gyászolja. Földi ma­radványait vasárnap, június 24 én délu­tán félnégy órakor helyezik örök nyuga­lomra a nagy megyeri katolikus sir­­kertben. — Bel- es k&lfötdi borokat legjobb minőségben legolcsóbban Herzog Bo­­degában vásárolhat (Komárom, Nador­­u. 22.) Mig a készlet tart, reklámképen fehér asztali bor literje 10 K. Külön borozó helyiség. — Szíveskedjék a bo­rok minőségéről meggyőződni, kóstoló ingyen. — Református hittanvízsga. A hely­­j beli főgimnáziumba és polgári iskolákba j járó református tanulók hittanvizsgáját junius 23 án, szombaton délután 2 óra­kor tartják a Kollégium épület nagy­termében. A hittanvizsgákon a ref. egyház tanügyi bizottságának tagjain kívül az érdekelt szülők is jelenhetnek meg. — T«névzárás a kereskedő tanonc­iskolában. A kereskedő tanonciskola junius 24-én, vasárnap délelőtt 11 óra­kor tartja tanévzáró vizsgáját a községi elemi leányiskola III. osztályának tan­termében, amelyre az érdeklődő kö­zönséget ezúton hívja meg az iskola igazgatósága. Bizonyítványok és ösz­töndíjak kiosztása junius 29-én történik. — Isadora Duncan pesti szerelma. Most jelentek meg a tragikus halált halt Isadora Duncan emlékiratai, melyeknek legszenzációsabb részleteit közli a Szín­házi Élet uj száma. „A Nemzeti Szín­házban Rómeót játszották s én halálo­san beleszerettem a gyönyörű hangú, nagyon szép magyar színészbe" — írja Duncan, aki részletesen számol be emlék­irataiban ennek a forró és izgalmas szerelemnek minden fázisáról. Incze Sándor hetilapja uj száma darabmellék­letnek Bus Fesete László uj színdarab­ját A Sánta ku ya-t, egyfeivonásos mel­lékletnek Zigon István Szakítás cimü tréfáját adta. Egyed Z)ltán szenzációs regénye, Surányt Miklós, Szép Ernő, Lakatos László, Farkas Imre, Dénes Zsófia, Arkadij Avarcsenko, Kálmán Jenő cikkei teszik gazdaggá a számot, a „Kis notesz“ írói e héten: Rákosi Jenő, Pásztor Á'pád, Schöpflin Aladár, Fodor László, Színi Gyula és mások. Viccolympiász strandszépe verseny sport­pályázat es sok más érdekesség van még az uj Színházi Estben, amelynek ára 7 csór., negyedévi előfizetési dij 80 ckor. Kiadóhivatal Budapest, VIII, Erzsébet körút 29. — Fűszer és csomagé árut: R«u­pack-féle sajtkülönlegességek, magyar szalámi, olasz és francia szardíniák és kaviár. Legfinomabb dessert bonbonok, csokoládék és cukorkák. Bel- és kül­földi cognac, rum, és likőrök „Ríkosy“ iikőrkülönlegességek lerakata. Asztali és Palugyay fajborok, pezsgők. „Udvaros“ konzerv és hentesárúgyár készítményei­nek eladása. Naponta friss uradalmi teavaj és felvágottak. Befőttek konrer­­vek és jamek legolcsóbban beszerez­hetők Schnell Béla, fűszer, csemege és j borkereskedésében Komárom, Jókai Mór j utca 25. sz. 263 — Az Ynoa nyári árvaváraljai és százavai taaoraiba ez évben tömagasan Jelentkezne*. Az Y.nci állandó nyári táborait Árvaváraljan (Szlovenszkón) és Sázaván (Morvaországom) ez év julius 3 án nyitja meg. A táborba felvesznek minden fiút 12—18 éves korig. A tábor negyedik kéthetes periódusába pedig 18—25 éves fiatal emberek nyernek felvételt. A táborozásnak a főcálja, hogy a fiuknak kellemes, egészséges és hasz­nos nyaralást biztosítson. A táborban Kiváló pedagógusok, szakférfiak, titká­rok és orvosok gyakoroljak a felügye­letet és nevelik a fiukat. A nevelésnél különös tekintettel vannak a jellemké­­pezésre, amelyet a karakter előadások, a szab idban való viták mozdítanak elő, további a testnevelésre, amelyet az úszás, életmentés, evezés, tennisz, bas­­kett-ball, volley-ball, atlétika és a leg­különfélébb játékok nyújtanak, azután a praktikus ismeretek elsajátítására, ilye­nek a jó könyvtár, az orientáció, a morse, a növény , ásvány- és állattan, a csomóköiés, sátorverés, főzés, aszta­los, szobrász és kosárfonómunkák, el­sősegély stb. Emelik az ambíciót, a tisztaság érzetet, a természet megbecsü­lését, a szorgalmat és kifejlesztik ben­nük az önállóságod Lélekemelő szóra­kozást és kellemes üdülést nyújtanak nekik a tábortüzek, a felharsogó dal a vidékre való gyönyörű kirándulások, stb, Nigy súlyt fektetnek a fiús vallá­sos nevelésére. Minden vasárnap a róm. kath. fiukat egy katholikus titkár az árvaváraljat templomba vezeli misére. A protestáns fiuknak pedig, mive! tem­plom a közelben nincs, a szabadban rendeznek istentiszteleteket. A táborozás 4 időszakból áll. Az első julius 3—16, a második julius 17—30, a harmadik julius 31—augusztus 13-ig és a negye­dik augusztus 14—27-ig tart. Ebből a három első a fiúsnak es az utolsó a fel lőtteknek szót. Minden kéthetes idő­szak 250 K-ba kerül. Bziratkozási díj ezenkívül még a tagoknak 10 K és a nem tagoknak 25 K. Az államvasutakon 50 százaié« kedvezményt élveznek mind­azok, akiknek sikerül egy Ymca cso­porthoz, amely legalább hattagú, csat­­lakozniok. A magyar és német szülőknek és fiuknak különösen figyelmébe ajánl­juk a második periódust, mivel ekkor ; több magyar és német titkár gondos­­■ kodik róluk és határozott magyar és német kuitur és egyéb programot nyújt. Azok a fiuk pedig, akik főleg a szlovák nyelv tanulása végett akarnak a táborba menni, inkább az első, vagy a harma­dik periódust válasszák. Jelentkezni le­het a pozsonyi YMCA tájékoztató iro­dájában, ahol bővebb felvilágosítást mindenkinek és bármikor szívesen nyúj­tanak. Vidékiek írásban jelentkezhetnem Kívánatra szívesen küldünk prospektust. Az YMCA pozsonyi titkársága. — A nag/magyar/ római katolikus f úiakolásoK kirándulása. Nagymegyer­­ről írják lapunknak: A nagy megy erí római katolikus fiúiskola növendé­kei, Hencz Pál igazgató tanitó és Botló Vince osztály tanitó vezeté­sével, június hó 19-én egy minden­ben jól sikerült kirándulást rendez­tek Komáromba. Az időjárás is ked­vezett a tanulóknak. Az állomásra vidáman lépegető csapat Nagyme­­gyerről, reggel fél 9 órakor induló vonattal keltek útra és örömtől csillogó szemekkel érkeztek Komá­romba A tanulók legelőször is a gyönyörű szent András templomot csodálták meg, utána a kultúrpalo­tában elhelyezett múzeumot tekin­tették meg, ahol Alapy Gyula dr. tartott igen tanulságos, az elemisták felfogásához mért előadást, az em­ber művelődésének fejlődéséről. Az ebédet az Erzsébet-szigeti lombos fák árnyékában jó étvággyal költöt­ték el a tanulók. A kis hídról szemlé­lődve, a tanulóknak alkalmuk volt ha­jókat, kotrógépet és darukat stb. látni. Majd a Skoda-művek műhelyeit és a vár melletti úton haladva, a Dél­­szlovenszkói Villamosművek telepét nézték meg; az előbbinél Hanslik üzemvezető, az utóbbinál pedig Beránek mérnök szolgáltak szives magyarázatokkal Közben elérke­zett az indulás ideje is és a tanuló­­ser g testben kifáradva, de ismere­tekben meggazdagodva, vig nótaszó mellett tért vissza Nagymegyerre. — Eijv aj szakkőityv. A komáromi magyar földműves isKoia két érdemes tanára, Sült Jenő és Hermann Rudolf igazán egy nagyon is hézagpótló szak­munkát irtak és adtak ki A dohány termesztése cím alatt. E tanulságos könyv különösen tekintettel van a do­hány osztályozására és beváltására. És éppen ezért nagyon is hiánypótló ez a becses szakkönyv, mert hiszen vidékünk tele van dohánytermelővel és itt van a komáromi dohánybeváltó hivatal, tehát nagyon is fontos, hogy a termelők ne csak a dohínyíermdes titkait, csinyját, binját ismerjek, hanem azokat a nagyon is fontos teendőket is, amelyek a dohány osztályozásnál és a dohány beváltásnál el nem mutaszthatók, mert akkor igazán hiába volt a jó termés és a dohány­­termelő szorgalma, munkája. E hézag­pótló munkát melegen ajánljuk minden dohánytermelőnek és mindazoknak, akik a jövőben akarnak dohánytermeléssel foglalkozni, e könyv nélkül senki se foglalkozzék a dohánytermeléssel. A A könyv megrendelhető a szerzőknél, a komáromi földmives iskolánál. Ára 3 kor. 50 f — A NUgyar Tanitó, a szlovenszkói általános magyar tanítóegyesület lú­­vatalos lapjának legújabb junius 15-iki száma most jelent meg a kö-J veikező érdekes tartalommal: Ve­­| zércikk: Álláspontunk és a közvé­­\ lemény. — Tóth Imre: Szép emlé­­\ keim. — Schlosz Lajos : Tudtad, hogy embert ölni nem szabad? — Ludi­­magister: A csiffári eset. — Egye­sületi élet, különfélék stb. A lap, melyet Banai Tóth Pál szerkeszt, megrendelhető a komáromi állami polgári leányiskola címén. — A kOüiinjm; ItülyvoK körében igen szép érdeklődés nyilvánult meg a la­punkban már jelzett iparművészeti tan­folyam iránt, amelyet Győry Dezső az ismert, jó nevű poéta és iró húga, Wallentinyi Ida, a külföldön is előnyösen ismert iparművésznő akar rendezni. A tanfolyam két hétig tartana, napi 3 órával. Az előadás a délutáni órákban lesz. Tandíj 150 K. Jelentkezni lehet Basilides Barnánénái (Széchenyi-u.) és dr Baranyay Józsefnél (kultúrpalota). — Visszaolt másnak a nevsval. Da­­róla Jakab állami jegyző bejelentette a rendőrségen, hogy a napokban egy helybeli katonától levelet kapott, amely­ben közli vele, hogy a 60 koronát, amelyet tőle kölcsönzött a Kávéházban, adja vissza. Darola már hosszú idő óta nem volt egyetlen kávéházban sem, de nem is kért kölcsön 60 koronát senkitől és igy feljelentést tett ismeret­len egyén ellen csalás miatt, mert nyil­vánvaló, hogy valaki visszaélt a nevé­vel és az ő nevén kért a katonától 60 korona kölcsönt. A rendőrség megin­dította a nyomozást. — Hajnali lopások. Kucsera Szta­­niszlav államjövedék hivatalnok, rima­­szécsi lakos feljelentést tett a rendőr­ségen, hogy június 19-én reggel négy óra tájban egyik helybeli kávéházban

Next

/
Thumbnails
Contents