Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-06-05 / 67. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1928. junius 5. Modern szekrény-gyermekkocsik legolcsóbban ELBERT-nól Nádor-n. 19. Nagy választékban női és férfi fehérnemű, baba „Tdra" kelengye, gyermek trikó és sokni, Vulkán koffer, ritiküs, „Elite“ mosóselyem harisnya, mosó játszó ruha, nyakkendő különlegességek, Puío/er Férfi és női fürdő dress, frottír fcöppeny, cipő, Ctveppdesin sál és kendő, fiú és férfi apach ing, Túszor függönyök (alkalmi velel), cérna-, batiszt zsebkendő, srb. 242 Szabott olcsó árak! A magyar nemzeti párt megtette előkészületeit a választásokra. A magyar nemzeti párt országos pártvezetősége törhetetlen bizalmáról biztosította a beteg Szent-Ivány Józsefet. — junius 4. j A magyar nemzeti párt országos pártvezetősége folyó évi junius 4-én tartotta Kassán Törköly József dr, szenátor, országos elnök vezetése mellett ülését. A még mindig gyengélkedő Szent-Ivány József pártvezér kivételével a párt összes törvényhozói és pártvezetőségi tagjai rendkívül nagy számban vettek részt az ülésen. Foglalkozott a pártvezetőség a sajtóban már több ízben napvilágot látott ama tendenciózus hírekkel, amelyek Szent-Ivány József nemzetgyűlési képviselő, pártvezérnek a politikai élettől való állítólagos visszavonulására vonatkoznak. Az országos pártvezetőség megütközéssel utasítja vissza ezeket a tendenciózus híreszteléseket és egyhangúan elhatározza, hogy a párt nevében a gyengélkedő pártvezért törhetetlen bizalmáról, ragaszkodásáról biztosítja s mielőbbi fölgyógyulást kíván neki. £ határozatról az országos pártvezetőség a pártvezért táviratilag értesítette. A tartományi és járási választásokra vonatkozólag az országos pártvezetőség úgy határozott, hogy a jelölések megejtésére az illetékes pártszervezeteket felszólítja. A magyar nemzeti párt és az országos keresztényssocialista párt közti viszony rendezésére vonatkozólag az országos pártvezetőség az alábbi határozatot hozta: A magyar nemzeti párt országos pártvezetősége régi álláspontjához híven kívánja az országos keresztényszocialista párttal a szükséges testvéri együttműködést, anélkül azonban, hogy ez az együttműködés a magyar nemzeti párt önállóságát érintené. Ezen álláspontját az országos pártvezetőség a magyarság érdekében mielőbb érvényre kivánja juttatni A magyar nemzeti párt országos pártvezetősége feltétlenül szükségesnek taríja, hogy a párt ott, ahol az a veszedelem fenyegeti a magyarságot, hogy a csehszlovák pártok félrevezetése következtében a magyarság sora megbomlik, a magyarság érdekében haladéktalanul minden további nélkül lépjen akcióba. Az országos pártvezetőség ezenkívül még több folyó adminisztratív ügyet intézett el. A párivezetőség ülése után bankett következett, a bankett után a magyar nemzeti párt kassai kerülete tartotta meg választmányi ülését. Beszélgetés a francia nyaktiló sofőrjével. „A guillotine előtt senkise lehet bátor“ — mondja Deibler úr, a többszörös háztulajdonos. — Amikor egy hétéves fiú volt Franciaország fő hóhérja. Párizs, junius eleje. Amikor Victor Hugó a francia parlamentben, egy gyönyörű beszédben, melyet minden képviselőtársa pártkülönbségre való tekintet nélkül könnyes szemekkel, meghatóban hallgatott, a halálbüntetés eltörlését sürgette, a nagy költőképviselő indítványára egy Ka nevű képviselő igy válaszolt: — Mindenben helyeslem Vidor Hugó indítványát és teljes mértékben hozzájárulok az abban elmondottakhoz. Igen, a halálbüntetést el kell törülnünk. Csak azt kívánom hozzátenni, hogy a dolgot kedves barátaink, a gonosztevők kezdjék meg. A halálbünieiés tehát megmaradt a legtöbb állam büntetőprogramjában. És a halálbüntetéssel együtt mindenütt megmaradt az az ember, aki a kötelet szorítja össze a halálraítélt nyakán, aki a bárdot lecsapja, aki a guillotinet működésbe hozza, vagy a villamosáramot bekapcsolja. A hóhér. De ha azt meg is tudjuk érteni, hogy ezt a funkciót is szükséges, hogy ellássa valaki, az már sokkal nehezebben érthető a mai ember számára, hogyan volt lehetséges, hogy ezt a szörnyű mesterséget féltékenyen őrizték egy családban, sőt akadt egy francia család, a hires Sanson-família, mely hét generáción keresztül, generációról generációra örökölte ezt a félelmes állást. 1663-tói, tehát a nantesi edictumtól XV. Lajos uralmának saturnaliáin, meg a nagy forradalom monoton mészárlásain at, egészen 1841 ig, Lajos Fülöp merénylőinek a kivégzéséig, ennek a családnak a tagjai látták el a rettegett hivatalt. Pedig ennek a famíliának első tagja, aki a hóhérságot elkezdte, nem valami ágról szakadt, elvadult zsoldos, hanem igen előkelő ur volt. Charles Sanson de Longval tiszt volt Laboissiáre marquis ezredeben és szerelmes lett egy leányba, akiről nem sejtette, hogy apja—-hóhér. Amikor pedig már megtudta, késő volt. Tiszttársai megvetéssel és undorral fordultak el tőle és Charles Sonson de Longval dacosan törle össze kardját, lemondott rangjáról és feleségül vette a hóhér leányát. így meséli el a család történetét a legutolsó Sanson memoárjaiban. Charies Sanson de Longval beállt apósához, Pierre Jouanne-hoz segédnek. Erről az első Sansonról meséli a krónika, hogy amikor Rouenban egy Martin Eslau nevű bűnözőt kellett apósa ellenőrzése mellett kerékbetörnie, elájult, amire a tömeg kigunyolta és kövekkel hajigálta. így kezdődött Charles Sanson de Longval hóhór-karriérje. Röviddel azulán meghalt a felesége, akit ilyen szörnyű áron szerzett. De előbb egy fiúgyermekkel ajándékozta meg. Ezzel a boldogtalan bevezetéssel kezd e meg működését a Sanson család, melynek tagjai aztán közel kétszáz éven keresztül kínozták, akasztották és nyakazták Franciaország valamennyi közönséges bűnözőjét é3 politikai elítéltjét. Ös fejezték le Mária Anfoineltet, XVI. Lajost, Corday Saroltát, Dantont, Robespierre!, 6»b. A forradalom előtt államszolgának tekintették a hóhért Franciaországban, akit a királyi pátens egész eletére nevezeti ki ebbe az évi 16.000 fonttal dotált hivatalba. De a 16 000 fontos évi jáiulékon kívül meg külön hatalmas summákat kaptak a francia hóhérok akkor, amikor Párizs falain kívül gyakorolták kivatalukat. Ebben az időben a hóhér teljesén elkülönítve lakott a város szélén, abban az épületben, ahol a szégyenpadot, az akasztófát éB a kinzóeszközöket tartották. Sőt egyes városokban egyenruhája is volt a hóhérnak, legtöbbször vörös köpönyege, melyre elől a város címere és egy létra, hátul pedig akasztófa volt hi mezve. Franciaországban csak uay, mint Spanyolországban tulajdonképpen nem volt öröklendő a hóheri hivatal, mégis, ha már egy család megszerezte, ritkán kapta más ember. Ez aztán gyakran hihetetlen rémségeket eredményezett. Charles Sanson fia például, amikor az apja meghalt, még csak hétéves volt és mégis ezt a gyermeket nevezték ki Franciaország föhóherává. Egy segédet rendeltek melléje, de a gyermek köteles yoit minden kivégzésnél jelen lenni... ... Ma már nem kapnak pátenset a francia hóhérok és fizetésük is kis összegre zsugorodott. A mostani „Monsieur de Paris“, Franciaország jelenlegi hóhérja azonban már igen békés, csendes ember, bár dolga még ma is akad bőven. Deibler ur, a francia hóhér, már nem lakik a város szelén, hanem igen csinos kis háza van, a város többi házai között. Embertársai sem fordulnak el tőle, bár Deibler mester meglehetősen magábazárkózott ember. Senkinek sem nyújt kezet és sohse néz az emberek szemébe. Újságíróval nem szívesen áll szóba és nem szereti, ha a mestersége felől érdeklődnek. Semmi irtóztató sincs a megjelegésében, sőt meglehetős kulíuráit ember, aki szereti és szenvedélyesen gyűjti a szép festményeket meg a szobrokat. Ha közelednek hozzá, zsebieteszi a kezét. A hóhérmesterség azonban még ina sem lehet nagyon rossz Franciaországban, mert Deibler mesternek villáján kívül egy igen takaros bérháza is van Párizs egy meglehetősen drága kerületében. Deibler úgy látszik, szeretne beköltözni a városba, mert néhány hónappal ezelőtt egyik iakója kilakoltatását sürgette a bíróságnál, hogy a megüresedett lakásba ő költözhessen be a feleségével. A Monsieur de Parisnak ugyanis igen csinos fiatal felesége van, aki már unja a külvárost, ahol minden ember ismeri a szomszédját és szeretne az óriási Párizs sok milliónyi emberrengetegében észrevétlenül elvegyülni. Deibler is szívesen költözne a városba, csak attól fél, hogy itt meg az újságíróktól nem lesz nyugta, Ezek mindig azt kérdezik tőle, hogyan vállalhat ilyen foglalkozást. Hát valamivel csak kell foglalkoznia az embernek — feleli bosszúsan. Arra a kérdésre pedig, nem érez e semmi különöset, amikor tudatják vele, hogy holnap ki kell végeznie valak>'», igy válaszolt Franciaország hóhéra: — Bizony kellemetlenül érzem magam, mondhatom. Hiszen én is ember vagyok. Valami fájdalmas rezignációféle fog el minden alkalommal, pedig már húsz éve űzöm mesterségemet. — Es olyankor, amikor nagy bűnesetekről. szenzációs pörökrői olvas, mit érez? — Csak nagyon rilkán olvasom az ilyen híreket és akkor vagyok a legboldogabb, ha azt olvasom, hogy valaki, aki már elveszetnek látszott, a tizenkettedik órában megmenekül a halálbüntetés elöl. — Vannak-e leíkiismerelfurdalásai olyan esetekben, amikor nem egészen biztos, hogy az elitéit valóban elkövette azt a bűnt, ami miatt halálraítélték ? — £n nem bíráskodom, hanem engedelmesKedem. A bírák tévedései nem hárulnak az én lelkiismeretemre. — Stokta e figyelni a halálraítélteket? Vannak-e igazán bánás közöttük? — Az én tapasztalataim szerint a guillotine elölt senki se lehet bátor. — Vannak blöffölök, akiket bátraknak tart a közhit. Ezek igyekeznek teatiiálisan viselkedni, de az utolsó pillanatban mindegyik reszket. Vannak olyanok, akiket erőszakkal kell a guillotine alá hurcolni, akinek a lába minden pillanatban összecsuklik, saját erejükből egyetlen lép'st sem tudnak tenni. Vannak azlán olyanok, akik az utolsó pillanatig húzni akarják az Ítélet végrehajtását. Ezek. akik még egy utolsó cigarettát kémek, akik még egy levelet akarnak megírni az anyjuknak vagy feleségüknek, mielőtt meghalnak, egy utolsó titkot akarnak elsusogni a gyóntatónak, utoljára megölelik ügyvedjüket. Ezek sehogy sem akarják megadni magukat a sorsuknak és kétségbeesett erőfeszítéssel igyekeznek távoltartani maguktól a halá't. — Sirí már ön éleiében. Deibler ur? — Erre mar nem emlékszem, — felelte szárazon, ez a különös ember, akiről azt beszélik, hogy annyira rabja a mesterségének, hogy életének leggondtalanabb pillanataiban is, még a nászutazása alkalmával is úgy vizgálgatta a várost, hol lehetne itt vérpadot fellálitani, ha majd egyszer ide is elkerül ... a. I. A Csehszlovák Vöröskereszt Egyesület komáromi fiókjának alakuló közgyűlése — junius 4. j A több hónap óta folyó előkészítő I munkálatok után vasárnap, junius hó i 3 án délelőtt 11 órakor aiakuit meg • hivatalosan a Csehszlovák Vöröskereszt • komáromi Fiókja. t Az előkészítés tekintetében meg kell lett győzni a városnak a sok jótékonyí sági egylet által egyébként is lekötött : áldozatkészségü polgárait, hogy a fennti \ egyesülés mentes minden politikai mel| lékiztöl és semilyen irányban nem jut f meggyőződésével ellenkezésbe az, aki X támogatja azt a szervet, amely minden • országban egyformán segít olyan em' béri bajok elhárításában, melyek sem 5 országhatárokat, sem az emberi meg| győződések határait nem respektálja. « Ebben a tudatban gyűlt össze Ko■ márom város számos és számottevő ? emberbarátja a városháza nagytermé-Iben, hogy az Egyesület megalakulását kimondja. Bevezetésül dr. Mezey János járási t főorvos az előkészítő bizottság nevé-Íben szlovák és magyar nyelven üdvözli az alakulás résztvevőit és köszönetét mond a közgyűlés illusztris ven| dégének dr. Cirps igazgatónak, a Vörös KeteBzt szlovenszkói alosztálya vezetőjének megjelenéséért. Egyben felkéri ői az alakuló közgyűlés vezetésére és Meres Endre süketnema intézeti tanárt a jegyzőkönyv vezető tisztére. Dr. Cirps igazgató megnyitó beszédében a szociális hygiena szükségességéről igen mélyen jaró és sok szociális igazságot tartalmazó előadást, melyet Soltész Pál járási főbíró meglepő rutinnal tolmácsolt magyar nyelven. Az egyszerű „nép“ és az intelligensebb társadalmi rétegek egymáshoz való viszonyáról beszél és kifejti az okokat, melyek a két csoportot egymástól elkülönítik. Emin a kérges kézzel végzett nehéz testi munka és a felvilágosítás hiányában gyökeredző tudatlanság, amott a szellemi munka felsőbbrendűségével való megokolatlan kérkedés. Pedig a két társadalmi réteg elválasztódása néha alig egy-két egyén munkája és alapjában veve olyan szerves egészet alkotnak, „mint a szép dús virágú fa és annak a sötét földben kigyódzó gyökerei.“ Ha az alacsonyabbnak tartott néprétegekből eljutott valaki — és végeredményben mindenki onnan jutott el — a kultúra magasabb rétegeibe, annak épen az eredete adja meg a
