Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)

1928-05-31 / 64-65. szám

1998 májas 31. * Komáromi Lapok 3. oldal. megteremtéséhez. A tagok között azonnal megindult gyűjtés már is szép összeget eredmé­nyezett. Járási egyesületünk megbízásának engedve, bocsátom ki ezt a felhívásomat a magyar tanítók-, tanárok-, lelkészek és a társadalom ama nemesen érző tag­jaihoz, kiket a jó Isten anyagi javakkal is megáldott, hogy a fent vázolt nemes célra, a „Szabó János“-féle tanitó árvák és özvegyek alapjára jó szívből eredő adományokat juttassák el Paksy Pál járásköri pénztárosunk cimére (Udvard í. XVI. Nyitra m). A nemesszivü ado­mányokat hálás szívvel megköszönve, hirlapilag nyugtázzuk. Kelt Komáromszentpéter, 1928. május 25-én. . t • Kőrös Imre ref. ig. tanitó, jórásköri elnök. II«! A kötvénycsalás miatt Párizsban letartóztatott Blumenstein József bankár konjunkturális kar­rierjének epizódja a komáromi törvényszék előtt. Hogyan keresett 1921-ben egy 23 éves fiatalember a csehszlovák állammal kötött értékpapír üzleten máról holnapra játszva milliós összeget. Blumenstein és társai nagyarányú speku­lációja 55 millió csehszlovák korona értékű papirossal, amellyel Blumenstein karrierje elindult Komárom, — május 30. A Párizsban kötvénycsalás miatt télen letartóztatott Blumenstein József nagy­vonalú karrierjének kialakulására vetett fényt tegnap egy érdekes ügy tárgya­lása, mely a komáromi törvényszék pol­gári tanácsa előtt folyt le. A tárgyalásból ki'ünt Blumenstein kétségtelen pénzügyi zsenialitása, amely­­lye! az igénytelen érsekujvári miliőből olyan egyéniséggé emelkedett ki rövid idő alalt megfutott pályáján, hogy letartóztatása annak idején egyforma szenzációként foglalkoz­tatta az egész világ sajtóját. De a tegnapi tárgyalásból világos képet szerezhetünk arról is, hogy a konjunkturális időkben mennyire felburjánzott a könnyen-szerzés módja 8 miként válhatott lehetővé az, hogy például egy 23 éves fiatalember jóformán máról holnap­ra minden munka nélkül milliós összeget kereshetett. Az érdekes ügy három főszereplője: Blumenstein József érsekujvári keres­kedő, aki jelenleg — mint ismeretes — Párizsban vizsgálati fogoly, továbbá Raáb Vilmos koltai kereskedő és Bán hegyi György, aki most Bécsben él. Blumenstein 1921-ben már rendelke­zett némi vagyon fölött, amivel később tovább folytathatta hatalmas spekulá­cióit. Rtáb Vilmos koltai kereskedő anyagilag 1921-ben még igen gyengén állt, jóformán teljesen vagyontalan volt. Bluuen8tein és Raáb találkoztak egymással és ebből a találkozás ból kifolyóan egy nagy perspek­tívája üzlet körvonalai bontakoz­tak ki elöltük. Bánhegyi Mór dr„ aki Bánhegyi György édesapja, pozsonyi ügyvéd közvetíté­sével B'umenstein József és Raáb Vilmos mint társak egy szerződést kötöt­tek a csehszlovák állammal, amely szerint ők az állam részére 55 millió csehszlovák korona értékű érték papirost vásárolnak. Blumenstein és Raáb között az volt a megállapodás, hogy mivel az üzletet az anyagilag gyengén álló Raáb Vilmos összeköttetései­nek segiiségévei sikerült létrehozni, az üzlet lebonyolításához Raáb anyagilag nem járul hozzá, hanem B umenstein volt köteles pénzzel alátámasztani az üzlet lebonyoli-ását. B umenstein és Raáb zsebükben a csehszlovák állammal kötött szerző­déssel hozzáfogtak ehhez a méreteiben óriásnak Ígérkező banktranzakció le­bonyolításához. Evégett előbb pénzügyi körökben összeköttetéseket kívántak szerezni s igy B'umenstein főként Berlinben élt, mig Raáb Vilmos Bécsben kereste pénzügyi körökben az összekölfe­­téseket, elsősorban természetesen a börzén és bankoknál. A szerződés, mint megirluk, Bán­hegyi dr. pozsonyi irodájában jött létre, Blumenstein és Raáb a Bánhegyi ügyvédi irodával az összeköttetést továbbra is fenntartották azzal a gondolattal, hogy most már vala­mennyien keressenek az értékpapi­ros üzleten. Bánhegyi dr. 23 éves fia akkoriban Bécsben élt és apja révén ő is bele­kapcsolódott az 55 milliós értékpapiros üzletbe. A fiatal Bánhegyinek az üzletbe való betársulása állal keletkezett azután az a per, amelyet tegnap tárgyaltak a komáromi törvényszék polgári tanácsa előtt. Bánhegyi Györgynek az üzletbe való bekapcsolódása által az értékpapiros üzlet gyorsabban haladt a megvalósu lás felé és a fiatal Bánhegyinek a sze replése ebben a szédületes nagy bank­tranzakcióban játszódott le annak a keresetnek a tárgyalásában, melyet ő mint felperes adott be Raáb Vilmos, mint alperes ellen. A fiatal Bánhegyi szerepe ott kez­dődött, hogy állítása szerint 40 000 csehszlovák koronát bocsájtott az értéküzlet lebonyolítására Raáb Vilmosnak, mivel Raábnak nem volt pénze és a Raáb által meg­vett értékpspirosokat határidőn be­lül ki kelleti váltani. Ez Bánhegyi György állítása kereseté­ben, amelynek alapján követeli ma vissza Raáb Vilmostól az általa kö'csön adott 40.000 csehszlovák koronát. Kere­setében előadta, hogy a 40000 cseh­szlovák korona értékű pénzösszeget ő Raábnak 489.200 osztrák korona érték­ben váltotta be, az összeget azonban Raáb nem használta fel az értékpapírok kiváltására. Közben az osztrák valuta rohamosan esni kezdett a börzén úgy, hogy az osztrák pénzbe beváltott 40.000 ceehszlovák korona úgyszólván tel­jesen elértéktelenedett Raáb diszpo ziciójának késedelme miatt, ami által a fiatal Bánhegyit vagyoni károsodás érte. Az értéküzlet lebonyolítása folyamán Raáb és a fiatal Bánhegyi György ta­lálkoztak B.'csben. A fiatal Bánhegyi szóvátette ekkor Raábnak, hogy mi lesz a 40.000 csehszlovák korona értékű osztrák pénzzel, amelyet Raáb nem vett tőle át, de rendelkezésére volt bo­­csájfva Erre Raáb kezével legyintve azt mondotta volna, hogy ilyen kis tétel mint ez a 40 000 csehszlovák korona érlék nem.* ját­szik szerepet egy olyan nagy ösz­­szegü tranzakciónál, amelyet ők le fognak bonyolítani, a végén pedig, majd ezt az összeget is elszámolják. Majd a fiatal Bánhegyi nyomatékosan felajánlotta szolgálatait az 55 milliós üzlet részvételére vonatkozóan, ami meg is történt. A fiatal Bánhegyi sze­repét anyagiig azzal biztosította, hogy az előrelátható nyereségből kikötőit magának egy bizonyos százalék része­sedést. Bánhegyi György szerepe pedig az üzletben kizáróan csak annyi volt, hogy Raábbal elutazott a Berlin­ben tartózkodó B umensteinhez és ott velük az üzlet lebonyolításához szükséges börze- és bankösszeköt­tetésekre vonatkozó helyet meg­mutatta. Egy ilyen berlini találkozás alkalmával Bánhegyi György megint szóvá tette a 40.000 csehszlovák koronás érték­nek a sorsát, amely az átváltott osz­trák pénzértékben már teljesen meg­semmisült. Egyúttal elszámoltak egymás között, de ez alkalommal állítólag is­mét egy végelszámolásban állapodtak meg, amikor majd ezt az összeget is rendezik, egyelőre azonban az 55 mil­liós értékpapiros üzlettel voltak elfog­lalva. Az érték papiros vásárlása gyönyörű eredménnyel biztatta a csehszlovák ál­lammal szerződésben lévő üzlettársakat, B umensteint és Raábot, úgyhogy sikerült nekik ezt a nagy valuta­üzlet oly szerencsésen lebonyolí­tani és az államnak az értékpapíro­kat átadni, hogy a leszámolás so­rán roppant nagy anyagi haszonra tettek szert. Az üzlet azonban még sem végző­dött simán. Berlinben a leszámolás alkalmával Blumenstein és Raáb a nyereségen összekülönböztek egymással, ami­nek állítólag az volt az alapja, hogy Blumenstein nem számolt el ren­desen Raábbal, mint ezt Raáb han­goztatta s ezáltal neki 10 millió csehszlovák korona értékű károso­dást okozott. A fiatal Bánhegyi pedig a berlini el­számolás alkalmával a részére kikötött százaléknyereségen túl lett honorálva és az eredeti 200.000 csehszlovák korona összeg helyett Blumenstein 600.000 csehszlo­vák koronával díjazta őt kizárólag azért, mert a helyet megmutatta, ahol ezt a zsíros üzletet lebonyo­líthatták. Mindezek a komáromi törvényszék polgári tanácsa előtt lefolyt tárgyaláson derűitek ki Bánhegyi György jelenleg bécsi lakoB és Raáb Vilmos koltai la­tos bevallásaiból. A tárgyalást Geffehrt Elek dr. tábla­­biró vezette, szavazóbirák Talcsik Károly és Boross Ervin dr. törvényszéki bírák voltak. A jegyzőkönyvet Kolmann Béla vezette. A felperes védője testvére, Bán­hegyi dr. volt, az alperesé pedig Drechs­ler Pál dr. érsekujvári ügyvéd. Raáb Vilmos a bíróság előtt Bán­hegyi György keresetével szemben védekezésében elismerte, hogy szó volt közöttük a negyvenezer csehszlovák korona összegről, de mivel nem kife­jezetten kölcsön vette Bánhegyiből ezt az összeget, hanem csak kilátásba he­lyezte a pénz szükségességét, s mert Bánhegyi mégis, mielőtt arra megbízást adott volna, átváltotta osztrák koronákra, aminek folytán a pénz értékét veszhette, nem őt terheli a felelősség. A tárgya­lás során Bánhegyi tanukat sorakozta­tott fel annak bebizonyítására, hogy Rráb Vilmos berlini és bécsi találko­zásaik alkalmával kifejezetten megígérte neki a 40 000 csehszlovák korona visszafizetését, azonban a kihallgatott tanuk állításával nem fogadta el a bí­róság bebizonyitotlnak azért is, mert a tar.uk Bánhegyi György rokonságá­ból kerültek ki, másrészt pedig Bán hegyi György vallomása is ellentmon­dott s igy Bánhegyi Györgynek a 40.000 csehszlovák koronára vonatkozó keresetét a bíróság alaptalannak találva, elutasította. HÍREIK. — A komáromi dalosegyletsk mon­­streleangversenye. Még élénk emléke­zetében van Komárom közönségének az a nagysikerű hangverseny, amelyet a múlt év augusztus hó 14 én, a ma­gyar mezőgazdasági, ipari és népvise­leti kiállítás megnyitásának napján Ko­márom négy jeles daltestülete tartott a Daiegyesület helyiségében. A Dal­egyesület működőkarának kezdeménye­zésére az idei nyáron megismétlik a hangversenyt, amely dokumentálni fogja azt, hogy Komáromban a magyar dal kultusza eleven erővel él és a dalnak méltó tolmácsolói vannak. A hangver­seny tárgyában május 28-án, Pünkösd­hétfőn délután 3 órakor tartották a dalegyletek kiküldöttei Fűlöp Zsigmond, a Daiegyesület ügyvezető elnökének vezetése mellett első ülésüket, amelyen a Dalegyesületen kivül képviselve vol­tak a Róna. Kath. Egyházi Énekkar, a Zsidó Egyházi Énekkar és az Egyet­értés Munkásdalárda. A daltestületek kiküldöttei előtt a Dalegyesület ügy­vezető elnöke ismertette lelkes szavak­ban a hangverseny célját és kulturális fontosságát és javaslatára egyhangúan kimondották, hogy folyó év augusztus hó 12-én (kedvezőtlen idő esetén 19-én) a Dalegyesület kerti helyiségében nagy­szabású hangversenyt tartanak. A hang­versenyen a négy daltestület részéről mintegy 150 dalos fog közreműködni és megállapodtak abban, hogy a dalo­sok két közös karral és minden da­lárda két két karral fog szerepelni. Majd a végrehajtó bizottságot válasz­tották meg, amelynek tagjai lettek: Fülöp Zsigmond, Herczegh István, Kincs Izidor, Gold Benő, Adamek Jó­zsef elnökök, Molecz Tivadar, Krausz Mór karnagyok, Brandeis József, Derzs Béla, Kellner László, Kiss István, ifj. Nagy János, Nedics Aurél, Schlésinger Kornél, Tamasek Antal, Tóth Imre, Ungár Lipót, Veleba Antal és Willandt József. A testvéries megértésről tanús­kodó ez igazán szép elhatározás váro­sunk társadalmának legszélesebb réte­geiben is a legnagyobb elismeréssel találkozik és mindenki őszinte, igaz örömmel fogadja azt. — A csehszlovák VfirOs Kereszt ko­máromi fiókja vasárnap, junius 3 án alakul meg. A Csehszlovák Vörös Ke­reszt komáromi fiókja vasárnap, junius hó 3 án délelőtt 11 órakor a Városháza nagytermében tartja alakuló közgyűlését. — A Komáromi Kaszinó kfizgyólése. A Komáromi Kaszinó junius hó 12-én délután 6 órakor téli rendes helyiségé­ben évi rendes közgyűlést tart, melyre a kaszinó tagjait ezúton is tisztelettel meghívja az elnökség. — A közgyűlés tárgysorozata a következő: 1. Az előző évi számadások jóváhagyása. 2. A vá­lasztmány évi jelentése. 3. Az 1928. évi május 1 tői 1929. április 30-ig terjedő költségvetés megállapítása. 4. Tisztikar és választmány választása. 5. Esetleges indítványok. — A Duna áradása. A szokatlan alacsony vizállásu Duna hirtelen áradni kezdett. Különösen lehetett az áradást észlelni a komáromi Sport Egylet Erzsébet-szigeti csónakházá­nak a lépcsőzetén, ahol szemlátomást növekedett a viz. A Duna további áradásától nem kell tartani, mert a felső folyásáról apadást jelentenek. Az ár május 30-án szerdán 5 m. 12 cm.-nél kulminált. így tehát egyenlőre aggodalomra nincsen semmi ok. — A kápolna javára. Derék szándék szállta meg a lőgérpatonyi híveket. Elhatározták, hogy kápolnát fognak Htiuleg ingert finely Kellemes nyaralóhely, pompás vidékkel Wienből 35 perc alatt elérhető. Naponta cca 100 vasút és 80 villámos közlekedik. 4 szanatórium, 1 a középosztály részére, 1 gyermekszanatórium, 41 nagy szálloda, penziók, számtalan vendéglő. Lakás és ellátás minden árban. Világhírű kénesfürdők! „Iszapcsomagolás“ Ivókúra Szől&kúra Újonnan épUlt strandfürdő! Ügetöversenyek, autó-, motoi- és csónak­­klrándulás. Magas művészi nívójú városi színház nyári színkörrel. Elsőrangú zene csodaszép parkban. Több mozgószinház állandóan változó műsorral. Villamos, taxiautó, bérkocsi, egyfogatu. Felvilágosítással szolgál : KURKOMHISSION BADEN BEI Ilii Telefoni Baden 243. _______________ 482

Next

/
Thumbnails
Contents