Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-04-07 / 42. szám
13. oldal. ilincs keduesebb ... Irta: Kozma Rndor. flincs kedoesebb a finom úri nőnél, Kinek beszéde halk zene. Csak oft szeretnék élni, ahol ö él, Hogy csöndes, édes, tiszta hangja, mint szeretet, hit és remény harangja Körűlem zengene. nincs kedoesebb a finom úri nőnél, Kinek beszéde halk, de tette gyors. Csak ott szeretnék élni, ahol ő él, Hogy a szemem szünetlen lássa, mi a tündér-kezek oarázsa, mint enyhül ettől bármi sors. nincs kedoesebb a finom úri nőnél. Ki öntudatlan is teremt. Csak ott szeretnék élni, ahol Ő él, Hol nesztelen jár, lebben, fordul 5 egyszerre kész a zürzaoarbul fl nyugtató, szép, tiszta rend. nincs kedoesebb a finom úri nőnél, Kinek oalája fény, derű, meleg. Csak ott szeretnék élni, ahol ő él . . . Te finom, úri, buzgó, csendes, Gyorstettü halk nő, drága, kedoes, Ezért nagyok — oeled! 1928. április 7. Az áldozatok hegye Irta Dánielné Lengyel Laura. Szólt pedig az Űr Ábrahámnak: Áldozd föl a te egyetlen fiadat, Izsákot a Thábor hegyén. És kezénél fogva fiát, elindult Ábrahám a hegy felé, melyen az áldozatokat szokták az Örökkévalónak bemutatni. S mig a nagy hegyre vezető utón mentek, a kis fiú, Izsák olt ugrándozott mellette. A mező virágait szedte össze, hogy anyjának, Sárának bokrétát kössön belőlük. Ábrahám nézte az ugráló, játszó gyermeket és magában hangtalam l imádkozott. — Uram, ime lásd, én elhoztam neked azt, ami tulajdon húsomnál és véremnél is drágább előttem : a fiamat. A fiamat, kinek folytatni kellene életemet, ha én majd átadóm lelkemet Neked és testemet a földnek, melyből Te formáltad Uram, lásd, én elindultam, hogy teljesitsem parancsolatodat, mert tiéd az élet és tiéd a hálálj tiéd a test és a lélek és tiéd a gyermek, kivel minket megajándékozol. Aztán fölnézett az égre, mely tiszta kék és derűs volt, aztán halkan imádkozott tovább magában. — Uram, Te nemcsak nagy vagy, de jó is. Te nemcsak a világ megteremtője vagy, de az ember édesapja is. íme, elébed teszem az én gyötrelmektől hasadozó szivemet. Nézz a szivembe Uram. Ne a szájam halk mormolását haligasd, mert az emberi szó súlytalan, semmis, hitvány és hazug. A szivem dobogását figyeld én Uram és a Te szemeid lássák, hogy ennek a szivnek vére cseppenként folyik el, mig fölérek az áldozatok hegyére, az én egyetlenegy gyermekemmel, Izsákkal. Az ég derűs volt, a nap ragyogott, a levegő enyhe és balzsamos. Ábrahám szeme Izsákot figyelte, a gyermek már rengeteg virágot szedett össze és nevetve kiáltott oda apjának: • — Nézd apám, már nem bírom a sok virágot. Te is segíteni fogsz nekem, mert nem tudom egyedül hazavinni őket az anyámnak. Ábrahám ott állt a kő mellett, hol az áldozatokat mutatják be. Már kérni, könyörögni, esdekelni sem tudott. Szó nem jött ki ajkán, gondolat nem formálódott ki agyában. Csak halálra gyötört szivének dobogását érezte. Komáromi Lapost Szó nem jött, hang nem hallatszott, segítség nem érkezett. Ábrahám megragadta Izsák karját és fölemelte a kést, mellyel az áldozati bárányt szokta megölni. Izsák mosolyogva, derülten nézett fel apjára. Akkor is mosolygott, mikor Ábrahám kezében megvillant az éles kés. Mosolygott, mint aki tudja, hogy ebből a kézből csak jóság jöhet, csak áldás fakadhat. És Izsák szemének bizakodó, : derűs tekintete akkor sem borult l el, mikor apja gyöngéden letakarta \ a gyermek arcát, hogy ne lássa a I végső pillanat borzalmasságát. I Ebben a pillanatban hallatszott l az Ur angyalának szava: | — Ábrahám, ne érintsd meg1 '{ fiadat, Izsákot. A te hűséged, en| gedelmességed, állhatatosságod ki\ állotta a nagy próbát. Az Örökkévaló áldása van rajtad és ivadékaidon! És Ábrahám a porba hullt könynyeivel öntözte a földet s ott a porban fekve hallgatta a mennyei szózatot, mert most maga az Örök{ kévalő, a rettenetes Jehova beszélt hozzá: j — Kelj fel Ábrahám és vezesd i haza fiadat, Izsákot. Töröld meg szemedet, emeld fel fejedet, mert az én kegyelmem van veled és magzataidon. A te magodtól származnak majd a bírák, a királyok, a próféták, a hősök, a szentek és a Megváltók. A te magzataiddal kötök én, az Örökkévaló szövetséget és kegyelmemben tartom őket | mindig, mig csak az én utamon, az egyetlen, igaz Isten utján járj nak. Ábrahám meg akarta fogni a fia kezét, hogy haza vezesse, dé"^ a gyermek újra előre szaladt. Nem 1 értett semmit abból, ami előtte történt. Az Örökkévaló, meg az \ ■ angyal szavát ő, a gyermek nem hallotta. Csak azt látta, hogy apja egy nagy késsel tréfálkozik, porba | omlik, sir, zokog, majd feláll. A , virág, mit az imént szedett, már nem tetszett Izsáknak, eldobta és uj, friss virágokat tépett. Egy nagy patak partján mégis \ bevárta apját. — Apám, segíts megkötni a bokrétámat. | — Segítek fiam — felelte Ábrahám. Izsák felvetette a fejét. — Apám, alig értem a szava; dat. Erős, mély, dörgő hangod \ volt, mikor elindultunk, most halk \ és suttogó. — Halk és suttogó — mondta ; fejét lehajtva Ábrahám. | Izsák most apja arcába nézett. I — De apám, mi lett te veled? f Szép fekete hajad meg szakállad i volt röggel, most fehér haj omlik j le fejeden és fehér szakáll az állj Iádon. Mi lett a te szép, fényes, | fekete hajaddal? — Mi lett vele? — mondta Áb| rahám és maga elé nézett. | Izsák most to vább vizsgálta apj át. — Es a hátad, a vállad, a del rekad? Sudár egyenes volt, minta jj szálfa, most hajlott hálád, leesett t a vállad, megroppant a derekad. ‘ — Megroppant — mormogták jj Ábrahám takő, színtelen ajkai és fia vállára tette a kezét. — Remeg a te erős kezed — csodálkozott tovább Izsák — és a lábad?! Hiszen a föld is dobbant amerre léptél... Most egyik lábad a másikba botlik. Mi történt veled, édesapám ? Felelj nekem. —• Megjártam az áldozatok hegyét, édes fiam és most menjünk háza, az anyádhoz. Izsák még mindig az apja megváltozott arcát, alakját bámulta, de nem értett meg belőle semmit. Izsák még éretlen kis gyermek volt és nem tudhatta, hogy jaj annak, kit Jehova felparancsolt az áldozatok hegyére. Jüs ha az utolsó pillanatban reásugárzott is az isteni kegyelem, mégis százszorosán jaj annak, ki fellépett az áldozati kőre. Mire leiön onnét a rettenetes hegyről, hófehér lesz dús, sötét haja, homályossá válik tüzes szemének pillantása, meggörbül válla és megroppan gőgös, dacos dereka s acélos kezeinek szorítása remegővé válik, s lábai, melyeknek lépte alatt dobogóvá vált a föld, gyámoltalanul egymásba botlanak. Izsák még gyermek volt, igy nem érthette meg, hogy soha semmiféle halandó ember épen, egészségesen le nem került még a hegyről, hová a végzet rettenetes parancsa /elküldte. Április. Jrta: Czóbel ttlinka. Ittas nagyok a nagy tanaszi légtől, fl százezer ki nem nyílott oirágtál, löoendő lombok madár zenéjétől, Ittas nagyok az elmúlt ifjúságtól. Itt, itt a mámor mind a tenegőben: lönendő és elmúld teremtmények, ébredő bogarak zsongó nilága fakadd álmok, elnémult remények. Szöuik a mámor ezüstös szöoetjét, Harmatként ömlik a csillagos égből, ITlajd nisszaszáll bárányfelhők felébe ébredő földünk titkos erejéből. rrtegrezdül minden szín e mámorárban, égy nagy jöoendő fényes boldogságtól. Ittas nagyok, egy fából, szép reménytől, Ittas nagyok az elmúlt ifjúságtól. Az utolsó Illésházy Irta Takáts Sándor. Az Illésházy-család utolsó férfitagja: IUésházy István gróf a múlt század első felében hazánk legnépszerűbb embere volt. Nemcsak itthon, de még külföldön is ismerték s magasztalták őt. A Bécsben : német nyelven megjelenő évköny;• vek is több magasztaló cikket adtak róla. Hormayr báró 1827. évi évkönyve is immár másodízben i Íratott, róla alapos és elismerő cik\ két. Mielőtt azonban ez megjelenhetett volna, Stürmer báró értesií tette a rendőrminisztert „e merényletről“. Miként lehetséges, — irta I — hogy az udvarnak e nyílt | ellenségéről valaki azt merje Írni, "hogy ,,bár utolsó e néven, de az Illésházy név még sokáig fog élni, mert minden hazafias lelkű magyar hálás emlékezettel idézi vissza azt fáz Illésházy-családot, mely háborúban és békében oly sok kitűnő férfiút adott hazájának!“ Ezt a cikket — írja Stürmer báró — ki kell hagyni az évkönyvből. Sedlniezky rendőrminiszter el is rendelte az Illésházyról szóló cikk törlését. S Hormayr 1827. évi évkönyvében csak Illésházy István arcképe jelent meg minden megjegyzés nélkül. Bármennyire gyűlölte a bécsi kormány Illésházyt, titkos rendőrei és kémjei mégis oly dolgokat jelentettek róla a rendőrminiszternek s ez a császárnak, hogy emberi nagyságát, páratlanul nemes szivét s igaz hazafiságát még az ellenséges jelentésekben is ragyogni látjuk. I * Bevett szokás volt, hogy egy-egY országgyűlés megnyitásakor a titkosrendőrség a kémek és a megbízottak segítségével az alsó- és felsőház valamennyi tagjáról élet- és jellemrajzot nyújtott be a rendőrminiszternek. Ezek a rajzok többnyire elég tárgyilagosak voltak. Az 1830. évi országgyűléskor a a titkosrendőrség Illésházy István grófról imigyen irt volt: „Körülbelül halvan éves, nagy ismeretei, nagy szónoki tehetsége s nagy vagyona van. Az egész országban, de főleg az ő kél megyéjében (Liptóban és Trencsénben) hihetetlenül népszerű. A megyei tisztviselőket csak atyafinak nevezi s mindenkinek, sokszor kérés nélkül is, szívesen nyújt segítséget. E miatt mód nélkül szeretik és becsülik őt. Az 1825 —1827. évi országgyűlésen az ellenzéknek annálinkább veszedelmes feje volt, mert a rendeknek teljes bizalmát bírta; mert szerették őt s ragaszkodtak hozzá,. Minden, ami az ellenzékhez tartozott, az ő kezébe futott. Némák és Borsiczky követeknek heves támadásai a kormány ellen, az ő műve volt. A mostani (1830-i) országgyűlésen is nagy hatással van a rendekre, főleg az ellenzékiekre, akik valósággal hódolnak neki. Az 1826. év március havában a császár megdorgálta őt, emiatt a hazafias párt nagy fájdalmára otthagyta az országgyűlést.“ Ha a gyűlölt titkosrendőrség imigyen irt volt Illésházy Istvánról, gondolhatjuk, minő mérhetetlen becsüléssel és szeretettel szólották róla magyar társai. Dessewffy József gróf, Illésházy nak hű barátja irta volt róla: „szivében, tetteiben a legemberszeretőbb halandó volt“. Az országgyűlési rendőrség Illésházy leveleit is igyekezett megszerezni. Ő azonban nem postán, hanem Péter nevű emberével hozatta és küldötte leveleit. A rendőrség ezt az embert is megvásárolta s igy Illésházyhoz intézett több levelet megszerzett. Az egyik ily levelet a gömörmegyeiek Írták neki ilyen megszólítással: , Az utolsó örökös főispánnak, az utolsó igaz magyar mágnásnak, az ország és a jobbágyság atyjának, az alkotmány megmentőjének: gróf Illésházv Istvánnak!“ Akik a levelet írták, nagyon jól tudták, hogy Illésházy a legutolsó jobbággyal is szóba állt, segített mindenkin; s a szenvedőknek nagyobb jótevője nála nem akadt. E mellett minden tettében és beszédében a legtisztább hazafiság nyilatkozott meg. Mivel a bécsi udvarnak nagyon is érdekében állott Illésházyt, mint Magyarországnak Eszterházy herceg után leghatalmasabb birtokosát megnyernie, elhalmozta őt mindenféle kitüntetéssel. Már 1792-ben kamarásnak nevezte ki, 1808-ban aranygyapjas vitézzé, majd meg valóságos belső titkos tanácsossá, végül zászlósurrá tette. Mindez semmit sem változtatott Illésházyn. Ő megmaradt igaz hazafinak, az ellenzék vezérének s Metternich törvénytelen rendeletéinek ostorozójának. Már 1790-ben, mint Trencsénmegye követe feltűnt talpraesett okos heszédeivel. A napóleoni időkben mint a liptómegyei nemzeti fölkelő sereg ezredese tüntette ki magát. Az 1811 — 1812. évi országgyűlésen mint a felsőház
