Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)
1928-01-10 / 4. szám
2. oldal, Komaromi Lspöá 1928. január 10. Kittenberger Kálmán * 1903—1926 * /VCtCt "/IJ í liKtlUUf i 199 fényképpel, két rajzzal és egy tájkép melléklettel. «fgasaEgB»aaiira«'Ba^ i4 legszebb magyar könyv vadászoknak és természetbarátoknak! A könyv ára 208 ckorona A könyvet 40 koronás A könyvet 40 koronás havi részletre szállítom Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban, Komárom havi részletre szállítom Az újságírás megbecsülése. Irta : Krepelka Elek. Különös jóérzéssel és megelégedéssel olvastam, hogy az egyik kopenhágai gimnáziumban, a felsőbb osztályokban rendes tantárgynak vették fel az állandó újságolvasást, a tanrendben ezentúl hetenként négyszer lesz ujságolvasási óra, az órán a diákok átolvassák a napilapokat, az érdekesebb cikkeket megbeszélik a tanárral, aki nyilván maga is újságíró, a cikkből a tanulók dolgozatokat készítenek, esetleg levélben fordulnak a cikk szerzőjéhez. Őszintén szólva, eddig nem ismerem a szimpatikus dán nemzet újságírását, mindössze annyi élményem van belőle, hogy két évvel ezelőtt, mikor a csehszlovákiai magyar újságírókat először hozta össze egy közös eszme Pősiyénben, a kursza'ónban vacsora után pár percet körünkben töltött az egyik legjelentősebb dán lap főszerkesztője, akit hazájában körülbelül olyan lisztelet vesz körül, mint a magyar újságírásban Rákosi Jenőnek jut ma, Néni emlékszem már potösan a nevére, az újság címét is elfelejtettem, de nem fontos most, ami megmaradt bennem, legfőként a lenyűgözően kellemes megjelenése estélyi ruhájában olyan volt, mint egy szerencsés államfárfiu vagy egy körülrajongott iró, szép magas növésű termettel, megnyerő arccal, karakterisztikus vonásokká*, a haja hófehér volt, étetkora már jól a hetvenesben i3 lehetett. Pöstyénben keresett reumájára gyógyulást, a fürdőigazgató, mint egyik legelőkelőbb vendégére hivatkozott. Mi magyar újságírók, akiknek kedvéért jött le jóformán este a kurszaíónba szobájából, ahol már délután akartuk meglátogatni őt, de fáradt volt akkor, az éjszaka előtt meg nekünk kellett viszszautaznunk, természetesen körülfogtuk őt kérdéseinkkel, németül beszélt hozzánk, hogy milyen Dániában az újságírás, milyen szerep jut ott az újság Íróknak a közéletben, hogy helyezkednek el társadalomban és így tovább. Az öreg ur szívesen beszélt sokat, látszott rajta, hogy jól esik neki az érdeklődésünk és az, hogy ő is megismerheti némileg a magyar újságírást, amiről, mint udvariasan kijelentette, már sok szépet halott. Végül mennünk kellett, az autóbusz már várt ránk a szálloda előtt, hogy kivigyen az állomásra s az előkelő kolléga szívélyesen elbúcsúzott mindegyikünktől. Az autóbuszban még sokáig beszélgettünk a dán főszerkesztőről, a beszélgetés során többször rátértünk arra, amit megtudtunk tőle, hogy Dániában mennyire könyebb helyzete lehet az újságíróknak, mint nálunk magyaroknál, mert sokkal komolyabban fogadja az újságírást ott a közönség, amely bizonyára több megbecsüléssel és megértéssel van az újságírók munkája iránt, mint a mi közönségünk. Önkéntelenül bukkant fel emlékezetemben ez a két év előtti élményem, mert csakugyan élményként hattott rám akkor a dán főszerkesztővel való találkozásom és most, mikor utána gondolkodom, természetes dolognak találom azt, hogy Kopenhágában a gimnáziumban rendes tantárgy lett az újságolvasás. De annyi bizonyos, hogy ezzel olyan példát statuálnak, amely legszebb bizonyítéka az újságírás megbecsülésének és elégtétel azokkal szemben, akik sok« szór szeretik kézlegyintéssel elintézni az újságírók idegölő, nehéz robotját. Az újságírás értékelése, mióta Bismarck kimondta az újságírókra nézve Italán nem hízelgő véleményt, amely bb szállóige lett, bizony nagyot változott azóta addig, mig most a kopenhágai gimnáziumban arra találták érdemesnek az újságírást, hogy az újságolvasást rendszeresen tanítsák a diákoknak s mig idáig eljutott az újságíró munkájának megbecsülése. Bis marck mondása óta hallottunk néhány ugyancsak tekintélyes pozícióból el hangzott vallomást az újságíró mellett, mint például lord Beaconsfield alias Disraeli kijelentései voltak, akinek szeretete az újságírók iránt abból a körülményből eredt, hogy pályafutása kezdetén maga is újságíró volt. vagy mini a sok közül Ramsay Mac Donald kijelentése volt miniszterelnöksége korában, hogyha mindenben csalódni fog, szorítsanak kis helyet néki is még az újságírók körükben, hogy visszatérjen régi szerelméhez, az újságíráshoz Bernard Shawról rie legyen szó ezúttal, Mussolini az .újságírásnak köszönheti karrierjét, mint manapság minden jelentősebb közéleti egyéniség, Lloyd George ma újra publicisztikával foglalkozik és a sajtó jelentőségének eklatáns példáját mutatta meg a világháború alatt lord Northcttliffe, akinek szerepében utóda, lord Rothermere esetéből is láthatjuk ezt. De nemcsak nyu gáton foglalta el a sajtó megillető helyét a közéletben, hanem nálunk magyaroknál is aránylag hamarosan felismerte politikusaink legjava az újságírás jelentőségét, hogy csak Kossuth példáját említsem, akinek közéleti szereplése szorosan egybeforrott a magyar újságírás indulásával, Eötvös, Deák (húsvéti cikke!) mennyire értékelték már a sajtót, Andrássy szintén nagy hive volt az újságíróknak és Tisza István is * felismerte nehéz idejében a sajtó fon- jj tosságát. Mi pedig ott tartunk, hogy Vass miniszter csakugyan megható beszédet tud mondani a magyar újságírás magasztos feladatáról, amit a sajtónak kell betöltenie a nemzet életében és a kötelességek mellett már néha az újságírók szociális helyzetére is gondolnak. De ne arról beszéljünk, hogy milyen a magyar újságíró sorsa, akinek egesz élete energiájának felőrlődje másokért, hogy végül maga észrevétlenül tudjon meghalni. Ne arról beszéljünk, hogy sokszor a gondok miatt, (az uj-ágiró a legkollektívabban érző ember) amiket mások élete kényszerit beléjük, a maguk súlyos életkörülményeiről megfeledkeznek. Helyezzük csak a magyar újságírót társadalmunk kaleidoszkóp jába s látni fogjuk, hogy a magyar újságíró még ma is a társadalom legtragikomikusabb figurája. Hogy igy van ez, inkább a társadalomra nézve elítélhető. mint az újságíróra nézve kellemetlen. Mert az újságírók, mihelyt megérzik, hogy a társadalom más szemmel néz rájuk, mint a többi tagjára — pedig nagyon megérzik ezt, hiszen nincsenek nálukná! neuraszténiásabb és érzékenyebb lelkek, csak igy képesek reagálni olyan eseményekre, amikhez tulajdonképen nékik semmi közük nincsen s már az is, hogy sokféle dolog után kell állandóan érdeklődniük, fel tételezi a bizonyosfoku neuraszténiás lelkiállapotot — egyszerűen féllábukkal kiállnak belőle. A társadalom megy a maga utján, az újságíró vele tart, de félre áll a szélre, oldalt kullog, igy többet lát meg a társadalomból, mint az, aki benne megy, a zárt sorok között, de jobban látja meg az utat is, mely a célhoz vezet, amit a társadalomnak el kell érnie. Annak, hogy a közéletben mégis olyan nagy szerep jut az újságíróknak, az az oka, hogy épen az újságírókban fejlődik ki legjobban a kritikai érzék, ami nélkül a közéletet nem is lehet elképzelni. Az újságírónak ez a tulajdósága, a kritikai érzék bírása csaknem fölényt ád néki az intelligens kis tőkéssel szemben, aki pedig a nyolc gimnáziumi és öt egyetemi év alatt megszerzett diplomájával a kezében legtöbbször a féibemaradottság vádiával szerelné leinteni az újságírót. D: rendszerint rossz véleményük van a törvényhozó és törvényliisztelő polgároknak is az újságírókról, akik mindenbe beleszájaskodnak és beíeokve tétlenkednek, (mint mondják róluk) olyanba, amihez nem értenek. A valóság pedig az, hogy az újságíró aránytdánul többet tud, mint más intellektuális pályán működő egyén, az újságírónak csakugyan sokféle foglalkozáshoz van köze, a társadalom alkalmi orvosa, amire a betegség diagnózisa közben kell kiképezni magát, ellentét ben a hivatásos orvossal, akinek ekkora már kifogytak a rtceptjei, az újságíró dilettáns ügyvéd, aki a paragrafusok hiányos ismerete ellenére egy természetes törvény alapján védi az ember jogát az élethez, az önállóság hoz az erőszakkal szemben, az újságíró dilettáns ügyész, aki az igazság és tisztesség nevében vádat emel a politikai túlzások vagy a gazdasági mér-A „Deborah“ zsidó leánysgyesüiet szombaton, január 7-én este rendezte meg a kutturpalota nagytermében ez évben első kuiturestéjét, amelynek központjában Kurucz János, a népszerű magyar dalköStő szerepelt. Kurucz János, vagy ahogy a magyar művészvilágban ismeretes: Kurucz Jancsi, tudvalevőleg komáromi származású és igy tulajdonképen hazatért szüleinek látogatására, mielőtt újra kimegy Amerikába, immár hetedszer. Az est iránt szép érdeklődés nyilvánult meg és Kurucz Jánost mindjárt a pódiumra való fellépésekor meleg taps fogadta. Ezután közvetlen hangon mesélt amerikai élményeiről, a közönség nagy érdeklődése mellett, főként arról, hogy milyen nehéz Amerikában a művészi érvényesülés, ahová csak a dollár miatt érdemes kimenni. Amerikai élményei közt megemlítette azokat a humoros perceket, melyeket Fedák Zsazsával, Beregi Oszkárral, Király Ernővel, Bánky Vilmával és a többi, Amerikában is bearrivált magyar művészekkel élt át. Sok újat természetesen nem hallottunk, ezeket már nagyjában mind elmondta a budapesti Fészekklubban és a „Színházi Élet“ pletykáiból is több anekdotáját ismertük már. A közönség azonban szeretettel hallgatta Kuruczot, aki az ő körükből szakadt ki az uj világba, hogy a ma-Vasárnap délelőtt Stern Bernát az itteni neológ zsidó hitközség nevében megjelent a rendőrségen, hogy feljelentést tegyen ismeretlen tettesek ellen amiatt a vandalizmus miatt, amit az elmúlt éjszaka leple alatt elkövettek a temetőben. Elmondta, hogy reggel felkereste őt a temető őr, aki a temető kOzepén lévő házban lakik és éjjel arra lett figyelmes, hogy féktelenségek ellen, az emberi jog alapján, sokszor nem tekintve arra sem, hogy a hatalom erőszakát melyik rendelet szentesíti (ilyenkor a vádló újságíró maga is vádlott lesz), az újságíró közkatona, aki az első rajvonaiban hullik el a harcban, vagy viszi győzelemre az uj eszmei és végül az újságíró egész ember az emberek közölt, mert öss/es idegeivel érzi és éli át a mindennél erősebb élet zuhatagjál. Minderre a közönség nem gondol. Reggel kezükbe veszik az újságot és legtöbbször megint arrogánsán elintézik az ujságirós munkájáí. A magyar újságíró most is, csaknem mindig, munkájának megbecsülése ás értekelese helyett a közíudatöan a társadalom tragikomikus alakja, akit mindenki megmosol foghat. Ugyanakkor egy másik kis nemzetben úgy becsűik meg az újságírók munkáját, az újságírást, hogy hed négy órábin tanítják a gimnázium felső osztályaiban az újságolvasást, rendes tantárgyként. Két nemztt kétféle szokása. Amerikába sodródott magyarok szivét. Előadása végén kijelentette, hogy nehéz szívvel megy ki újra Amerikába, ahová őt is vonzza a dollár, de igazán otthon mégis csak itt érzi magát és ha teheti, egy év múlva megint visszajön szülővárosába, amelynek kedves emlékét nem feledi ei az idegenben sem. Kurucz Jánost közvetlen előadása után a közönség lelkesen ünnepelte, majd több magyar dalt játszott el a zongorán igaz interpretáló művészettel, később pedig saját szerzeményeiből is bemutatott néhányat. Különösen nagy sikere volt Ady Endre verseire megzenésített két szerzeményével, melyeket Budapesten először január 24-én ád elő szerzői estje keretében. Az esten fellépő Grossmann Manóinak, aki a rendezés fáradságos munkáját is irányította, szintén szép sikere volt a Kurucz dalok tehetséges éneklésével és többször kellett ráadást adnia Grossmann Manci énekét maga a szerző kisérte zongorán. Hoffmann Lulu egy Ernőd Tamás és Álba Nevis verset szavalt el. Kellemes meglepetés volt Haasz Endre szavalata, aki egy Kosztolányi és egy Mécs László verset mondott el, később pedig ráadásul két Ady verset, mindegyikben érvényesítve művészetté tökéletesedett előadó képességét. (k.) Erre tulajdonképen a iemetőőrt a beteg felesége figyelmeztette, kinek álmatlan éjszakái vannak. Ugyanakkor kutyaugatásra is figyelmes lett. Reggel azonnal körüljárta a temetőt és nagy megdöbbenésére észrevette, hogy a két évvel ezelőtt, a volt rabbi Kurucz János dalköltő, mint szombati estéjén kijelentette, nehéz szívvel megy el hetedszer Amerikába, ahová egyedül a dollár vonzta őt, de megígérte, hogy egy év múlva újra visszatér szülővárosába. — Saját tudósitónktól. — Komárom, január 8 gyár dalia! közös sorsba dobogtassa az Eleinte azt hitték, hogy vasárnapra virradó éjszaka vandál kezek rombolták szét a zsidó temetőben egy volt rabbi síremlékét, később kiderült, hogy a szélvihar dúlta szét, — Saját tudósítónktól — Komárom, január 8-án. a temetőben valamilyen kemény tárgy a földre zuhant.
