Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)

1928-02-16 / 20. szám

4. oldal Komárom* L&pcX 1928. fel) „ ; 1G. korosztály és Ekei: március 15-én Ko­márom II. és III. korosztály, Bogya, Felsőgellér. Alsógellér; március 16 án Komárom I. korosztály és az összes más járásbeli illetőségűek, akik Komá­romban tartózkodnak; március 17-én Nagymegyer, Kolözsnéma, Izsap, Lak­szakállas, Turiszakállas, Szilas: március 19-én, Megyercs, Kamccsa, Nagykeszi, Szimö; márciut 20 án: Nemesócsa, Tany, Hodzsovo, Csallóközaranyos és Örsujfalu. A hadkötelesek figyelmeztet­nek, hogy a fenti kitűzött időben és helyen tisztán és rendesen kell megje- Ienniök és hozzák magukkal behivó jegyüket is. — Elmarad a kis antant tavaszi kon­ferenciája. Az sAverul“ jól értesült for­rásra való hivatkozással azt Írja, hogy a ki8antant bukaresti tavaszi konferen­ciája elmarad. A három külügyminiszter esupán Qenfben fog találkozni. Ha a találkozásra mégis szükség lesz, úgy a nyár végén Herkulesfürdőn konferen­­ciáznak. — Uj iskola Csallóközben. Bodak csallóközi község elhatározta, hogy a tavasszal egy nagyobb méretű iskola épületet emeltetett, amelyre 300 ezer koronát irányzott elő a derék község, — Svehla még mindig szabadságon marad Sveh!a miniszterelnöknek mint a prágai lapokban olvassuk — most kellett volna elfoglalnia hivatalát, azon­ban ez nem történt meg, mert a mi­niszterelnök továbbra is birtokán marad. A parlamentben a szabadság meghosz­­szabbitásának okát abban látják, hogy Svehla még mindig nem gyógyult fel teljesen betegségéből. — A newyorki rendőrség. Warren newyorki rendőrfőnök három és félmil­lió dollár pótköltségvetés megszavazását kérte a ntwyoiki költségvetési tanácstól 1928 ra. Ezzel az egész rendőri költség­vetés 47,218 367 dollárra emelkedett s összesen 17941 emberből áll a newyorki rendőrség létszáma. Ntwyork rendőrsége egymaga több tehát, mint egész Komá­rom város Lkossága. Vasaljon villannyal — Rejtélyes körülmények közt el­tűnt egy pesti urilényl Ismertetőjele: színésznő akart lenni. „Klári gyere haza! Minden meg van bocsájtval“ a cime Bus Fekete László izgalmasan érdekes uj regényének, amely a Színházi Élet e heti számában indul Incze Sándor nagyszerű hetilapjának uj számába Erdős René „A palermói kert“ címen írt kis regényt és Herczeg Ferenc, Németh Mária, Hatvány Liii, Farkas Imre, Har­­sányi Zsolt, Szép Ernő, Egyed Zoltán, Nádas Sándor, I. Jusuij, Kálmán Jenő, Stella Adorján, Palóazy Edgár Írtak cikket, riportot, novellát. Darabmellék­­let, kotta, két regény, mélynyomásu melléklet teszi még gazdagabbá az uj számot, amelynek ára 1.— pengő, ne­gyedévi előfizetési dij sjándékregénnyel 10.— pengő. Kiadóhivatal Budapest, VII., Erzsébet körút 29. sz. — Amikor műkedvelők vezetik az sutét. Sok veszedelmet okoztak már az örült iramban száguldó autók még akkor is, ha azokat hivatásos sefförök vezetik, de jaj a szegény gyalog, vagy kocsin járó földi halandóknak, ha az autót hozzá nem értók vezetik csak úgy passzióból. Ilyen eset történt a napokban a bényi országúton, ahol Buday Gyula farnedi soffőr rábízta a kocsivezetést egy Bajtay nevű ismerősére, aki szentül erősitgette, hogy ő nagyon is ért az autókhoz. Hogy hogyan értett, az hamarosan be is bizonyosodott. Amint haladtak, szembe jött velük egy kocsi. Ezt ki akarta kerülni, de olyan ügyetlenül, hogy az árokba fordította a kocsit. A sok bajt okozó autókra haragvók meg­nyugtatására sietünk elárulni, hogy nem a szembe jövő kocsi fordult az árokba, hanem a gépkocsi, ami rendjén is van. Néha az autónak is illik beleforduini az árokba. Most is ez a kivételes eset történt. Az amatőr soffőr által vezetett autó belefordult az árokba és abenne­­ülők is az árokba estek és súlyos sérüléseket szenvedtek. A lovas kocsin ülőknek ezúttal nem lett bajuk, de azért volt bennük annyi emberség, hogy megálltak és segítettek a bajba jutotta­kat kiszedni a gépkocsi alól és ezzel példát adtak az autósoknak, akik nem egyszer szívtelenül tovább robognak, ha bajt okoznak és ott hagyják a sze­rencsétlenül járt felebarátaikat az ut­­szélen. — A szentmih&lyfai műkedvelők most vasárnap és hétfőn fogjak bemutatni ? Tóth Ede örökbecsű népszínművét a jj „Falu rosszát. Az előadás iránt még jj a vidéken is nagy az érdeklődés. — A komáromi—párkányi villamos í fővezeték. A „Délsziovenszkói Villamos- I sági R, T. komáromi központja értesi- • tette Párkány községet, hogy a Párkány j községi és a párkányi járás villamossági ■ berendezési munkálatait még a tavasz- | szál elkezdik. Első sorban a távvezetá- i kék kiépítését kezdik el. A komáromi | központ azt az Ígéretet tette, hogy a komárom—párkányi villamos fővezeték kiépítésének munkálatait augusztus el­­seéig befogják fejezni. így a komáromi központ áramkörébe ismét egy uj járás területe kapcsolódik bele. — Móg a közös kútnak is túrós a háté. Egy ősrégi közmondás azt tartja, hogy közös lónak túrós a háta, de úgy látszik, hogy minden megváltozik ma már a nap alatt, mert ezt a régi köz­mondást is, megcáfolta az alábbi eset, amely most történt Ipolyszalkán. Dá­­méndy Anna ipolyszalkai asszony és Déméndy Péter nemcsak név, de vér­­rokonok is voltak és igy természetesen jó magyar szokásképpen szépen virág­zóit közöttük az ős magyar turáni átok. Állandóan veszekedtek, agyarkodtak egymással. A fő üiköző pont a közös kút volt, amelynek vizét mind a ketten közössen használták és amint vannak irigy természetű emberek, akikről azt szokták mondeni, hogy még az Isten áldó napját is irigyiik egymástól, ezek még az italvizéri is hajbakaptak és nem egyszer megszidták haló főidében is azt az ősüket, aki ezt a veszedelmes közöskuiat megásta és kitégiáztatta, amelynek friss vize ugyancsak megmér­gezte az életüket. A sok veszekedésnek aztán az lett a vége, hogy Déméndy Anna kifogyván minden érvelésből és hogy kijátsza utolsó nagy slágerét, hát j azt a boszut követte el, hogy jó pár | liter petróleumot öntött a közös kútba. * LEGANS FÉRFIINGEK MÉRTÉK SZERINT NŐI FEHÉRNEMŰEK BABY KELENGYE Á G Y N EMU vAszonáru Asszony eszévei azt hitte, hogy ezzel aztán szépen befejezte a perpatvart, mert most már minek veszekedni a kút miatt, hiszen annak vizét nem issza sem ember, sem állat. De hát persze hiába lett pontot Déméndy Anna a veszekedés végére, mert a pontot majd a hatóság fogja tenni, meri közegész­ségi kihágás miatt eljárást indítottak ellene. így hát a dolognak nincs még vége. — A far nádi csodadoktor. Hiába csak, ma már az orvosok dicsőségét is kezdik megirigyelni az emberek és bele kontárkodnak az orvosi tudományba. Csak nemrég irtunk egy ilyen falusi csodadoktorról és most egy újabb esetről számolhatunk be. Az ersekkétyi csendörség ugyanis eljárást indított egy farnadi munkás ellen, aki beteg nőket „gyógyított“ az ő különleges és nem valami kellemes gyógyszereivel, ame­lyek között nagy szerepet játszott egy folyadék, amely az emberi szervezeten már keresztül ment. Ezt itatta a sze­rencsétlen páciensekkel, akik között nagy zúgolódást keltett az a hir, hogy a csendörség beavatkozott a dologba. — Betörés. A betörések krónikájá­nak szinte állandó rovatot lehetne nyitni lapunkban, mert ugyancsak volna ebben a rovatban anyag bőségesen. Most egy ipolyszalkai betörésről adnak hirt la­punknak. A kárvallott Kovács Ignác ipolyszalkai gazdálkodó, akinek lakásán egyik éjjel még eddig ismeretlen betö­rök jártak és az összes ruhaneműt el­lopták, ami több ezer koronás veszte­séget jelent. — Amíg egy asszony eljut odáig. Annak idején megírtuk az esetet, amely Zselizen történt még a múlt év novem­berében, Egy Nováczky Józsefné nevű asszony gyanús körülmények között eltűnt Zselizen. Hiába keresték, kutat­ták, az asszony nyomára nem tudjak akadni. A rejtélyes esetnek csak most találtak nyitjára, A napokban a halá­szok egy női holttestet fogták ki a Garamból, amelyről kétséget kizárólag meg lehetett állapítani, hogy az eltűnt­­zselizi asszony hullájával azonos. A megejtett vizsgálat megállapította, hogy a családi viszálykodás kergette a sze­rencsétlen asszonyt az öngyilkosságba. Eltűnése előtt is nagy veszekedésen esett át és akkor azzal távozott el ha­zulról, hogy engem se láttok többet. A szegény asszony beváltotta Ígéretét, egyenesen a Garamnak szaladt. — Ismét feldúlták a sírokat agy romániai zsidó temetőben. A Moldová­­ban lévő Husi község zsidó temetőjében a napokban egyik éjszaka rombolások voltak. A sírokat feldúlták és több sír­követ darabokra zúztak. A rendőrség levezette a nyomozást és két fiatalem­bert őrizetbe vett, akiket a sirrombolá­­sok éjszakáján a temetőben láttak ólál­kodni. A vijsgálat folyik és a hustii hitközség írásbeli jelentést küldött, a belügyminisztériumnak a temetőrombo Iásokért. — A Nap cimű független politikai napik p ezentúl Spitzer Sándor könyv­­kereskedésében is kapható (Nádor u ca 29. sz. a.) este félhét órától kezdve. Előfizetéseket ugyancsak Spitzer Sándor könyvkereskedésében lehet eszközölni. Előfizetési ára egy évre 240 korona, félévre 120, negyedévre 60, havonta 24 korona. Vasárnaponként gazdag képesmelléklettel, aktuális szlovenszkói képekkel jelenik meg. Az előfizetők az újságot házhoz száliitva kapják meg még az esti órákban. — A vidám mulatság szomorú vége. Ma már igen gyakori eset, hogy a mu­latságról éjszaka gyanútlanul haza felé ballagó falusi legényt orozva megtá­madják a sötétség leple alatt. Nem valami nagy legényvirtus kell ehhez, mert nem egyenlőek az esélyek. A dolog rendesen ott kezdődik, hogy a mulatságon töb­ben pályáznak a falu szépségeinek a kezeire és a nemes versengésben alul maradt, mellőzött legény ilyen nemtelen módon vesz magának elégtételt. Ilyen boszunak lett az áldozata Molnár József legény Nagyölveden. Egy mulatságból a legszebb emlékekkel csendesen bal­lagott hazafelé a sötétségben. Nem is vette észre, hogy sötét van, hiszen a drága kis lány szeme még mindig su­gározta melegét a szerelmes leikében. Ez a két csillag azonban egyszerre megsokasodott, mert szegény olyan ütést kapott a fejére, hogy az ég összes csillagait látta. Valaki, még eddig is­meretlen, tettes vasdoronggal vágta fejbe az ábrándozó legényt. Súlyos sérüléseket szenvedett. A sötétben támadót pedig keresik. — A lelketlen asszony. Mindjobban kezdték Érsekkétyen suttogni faluszerte, hogy Pomózi Erzsébet érsekkétyi asz­­szony nagyon rosszul bánik az apó­sával, a 83 éves Pomózi Andrással. Hiába titkolta a szívtelen menye az apósával való rossz bánásmódot, az lassankint kiszivárgott és mind jobban szóbeszéd lett a faluban, hogy az öreg Pomózit a menye már hónapok óta fütetlen egészségtelen piszkos kamrában tartja és tartotta akkor, is amikor azok a kegyetlen hidegek voltak a télen. Ezenfelül a szegény embert még éhez­­tette is. A sok szóbeszéd eljutott a csendőrség fülébe is és a lelketlen asz­­szony tehetetlen áldozatát, az öreg Pomózit kórházba szállították és az asszony ellen megindították az eljárást. — Nagyobb szabású lopás. Nem mindennapi eset történt Kiskeszin, ahol Stauber Béla kereskedő ől rengeteg árut elloptak, melynek értéke meghaladja a húszezer koronát. A csendőrség jó nyo­mon van és valószínűleg sikerül lefülelni a tetteseket. — Revízió alá veszik a pénzauto­maták engedélyót. Prágai lapok közlései szerint az utóbbi időben mindenütt nagyon elszaporodtak a nyerészkedő pénzautomaták. A rendőrség megálla­pította, hogy számos ilyen automata működik engedély nélkül. Ezeket az automatákat a rendőrség most elko­bozza és mindenütt revízió alá veszi a játékautomatákra kiadott engedélyeket és a jövőben csak azok kapnak ily automatákra engedélyt, akik az auto­mata jövedelmét jótékonycélra fordítják. — Az uj kormány Norvégiában ez évben nem tért katonai gyakorlatot és teljes leezerelóst tervez. Orlói jelentés szerint az uj norvég kormány nyilatko­zatot adott ki, amelyben kijelenti, hogy főfeladatának tekinti a munkanélküliség leküzdéséi és az adóztatás csökkentését. A kormány javaslatot terjeszt be, hogy ez évben ne tartsanak katonai gyakor­latot és kísérletet akarnak tenni Nor­végia teljes leszerelésének előkészítésére. — Kardot kapnak a rendőrök. Po­zsonyi híradás szerint már megérkeztek a rendőrség és csendőrség részére a belügyminisztérium által küldött „próba­kardok“. Gummibot és szurony helyett a régi jól kipróbált kard kerül a rend­őrök és csendőrök oldalára. A kardot a szolgálaton kívül is hordani fogják. — Talált tárgyak. A napokban a Singellőn egy női esernyőt találtak. Február 12-én pedig a Rákóczi utcán vörös stráfokkal díszített pokróc veszett el. Úgy az esernyőt, mint a takarót jogos mlajdonosaik átvehetik a rendőr­ségi központban (Vármegyeháza).- Szinielöadáa a Katholikus Legény­egyletben. A komáromi tanonciskola növendékeinek szinielőadása február hó 18 án íesz megtartva. Előadásra* kerül „A Csirkefogó“, Szenes Béla 4 felvonásos vigjátéka. Ha pár órát vig hangulatban akar eltölteni s amel­lett az iparos ifjúság művelődésének

Next

/
Thumbnails
Contents