Komáromi Lapok, 1928. január-június (49. évfolyam, 1-78. szám)

1928-01-07 / 3. szám

7. Komáromi Lapok 3. oldal 7 w r r? • # rr f / Kittejiberger Kálmán'* \ dasz es uyujtoutón # A r .* r1 —rz£h926~: Kdct-A.jnkaban ényképpel, két rajzzal és egy tájkép melléklettel. pszebb magyar könyv vadászoknak és természetbarátoknak! A könyv ára 208 ckorona. Ztttízáuuom I Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban, Komárom j csak Ved részét 1,952 000 K. Komáromcsehiben od részt, vesztesége ajos Baromiakon egy ha­­céritést kapott, vesztesége W. :gi cukor- és szeszgyár egy jszt kapott kártérítés fejében, .égé 5,800 000 K idy- Vásárhelyi Árpád Komárom­­péteren csak egy tizedét kapta a .okértékének, vesztesége„400.000 K. Sümeg Hugó Ogyallán. Ő is csak egy tized kártalanításban részesült, vesztesége 237.000 K. Baranyay Géza Kurtakesrín. A föld­birtokhivatal által lefoglalt birtok érté­kének egy ötödét kapta, vesztesége volt a nem rég elhunyt földbirtokosnak másfél millió K. Schnabel Róbert és Kesztler Mihály Komáromszemerén. Kártérítésül a bir­tok értékének a negyed részét kapták, veszteségük 2,585 000 K. Boronkay Márton Vajkon egy ötöd rész, vesztesége 2,417.000 kor. Dióssy Imre Szentmihályon egy ne gyed részt kapott 286 000 kor. vesz­teséggel, Különösen nagy veszteség érte Csallóközben a Pálffy és az Esterházy grófokat. Pálffy Adél Alsónyárasdon egy ha­tod részt kapott, vesztesége 4,548.000 korona. Pálffy Duan gróf szintén alsónyá­­rasdi földbirtokos. Öt az a szerencse érte, hogy 6,400.000 kor. értékű föld­birtokát megvásárolta dr. Bella, po­zsonyi főjegyző, 2 millió koronáéit. A Pálffy gróf tehát az előkelő vevő eile nére is 4,400.000 koronát fizetett rá erre a jó üzletre. Esterházy Ceresetto Mária grófnőt nádszegi nagybirtokosnöt két helyen érte veszteség. Urfőldepusztán és Királyréven. Az előbbi helyen 4 mil­réből villant felém a szeme. Azt sem tudtam, hogyan kezdjem. — Már nem vagyok olt... már nem vagyok a lapnál.. . othagytam .,. olt — liheglem. Viola végignézett rajtam. — Én nem tehe’ek róla — mondta hidegen és elbiggyesztette a száját. — De hát... én .. . teérled ... értsd meg, ne légy gonosz hozzám, nekem fáj ez nagyon — hebegtem, de ö ismét csak amúgy félválról válaszolt. — Most nincs időm. Ha társalogni akarsz, színház után jöjj a Nibe­­lungba. Én vártam. Másnap délig váriam a Nibelurigban Violát. Nem jött.., Ekkor borult rám az első boldog­talan éjszaka, Végigjártam az elő­kelő éttermeket, álkutatlam az ele­gáns szállók halijait, szédülve su­hantam egyik utcából a másikba és közben mint a nehéz igában elgyö­tört állat, le-lerogytam egy-egy sön­­tés asztala mellé. Itallal csüitgaltam a szivem riadozását. És ettől kezdve jöttek a szörnyű, lázas éjszakák, a boros, abszintes gyönyörű mámorok, amelyekben zengő üvegház vette körül a Viola alakját. Részeges lel­tem és fűszeres illat csapódott or romba már a legkomiszabb borból is, melyet mindig a legsötétebb le­­bujokban ittam. De közben tiszta, világos napjaim is vollak, Valahogy magamhoz lér­­tom. Egy előkelő rokonom bepro­­tezsált hivatalnoknak ... Adótiszt lettem ... Pénztárt kezeltem. De a hivatalos órák alatt is úgy muzsikált idegeimben a Viola em­léke, mint a méla szárnykürt, mely­nek hangját egyre közelebb hozza lió, az utóbbin 2,770,000 koronát, összesen kö?el 7 milliót vesztett. Puchner József György és felesége Várkonyban, Kártérítésül egy ötöd részt kaptak, veszteségük 680.000 K. A Bohemia által felsorolt nevek kö­zött legnagyobb veszteség érte Ká­rolyi Lajos grófot Stomfán, akinek vesztesége 18 és fél millió korona. Legkevesebb kártérítést kapott a bécsi Alliance, akinek 5,600.000 koro­nát érő birtokát rövid utón kártalaní­tás nélkül kisajátították azon a citnen, hogy adóhátralékban volt a birtok. A prágai magyar diákok ingyenebédje. Kérelem Komárom ts vidéke magyar­ságához. A magyar ifjúság igen nagy része ma Prágában kénytelen egyetemi tanulmányait végezni, idegen város­ban, idegen nemzet közt élnie, nagy részének pedig anyagi gondokkal küzdenie. Ezek részére hivta létre a magyar­ság lelkes szeretete a diákmenzát, ahol öt koronáért jut jóizü ebédhez a magyar egyetemi ifjúság. Minden nemzetnek van menzája, melyet tár­sadalmának nagylelkűsége tart fönn: a magyar is erre szorul. Száz diákot akar ebben az esz­tendőben ingyen ebédhez juttatni a menza vezetősége és azt úgy én eJ, ha mindenki havi egy ingyenebédet, vagyis tiz hóna­pon keresztül öt koronájával évi ötven koronát áldoz. Magyarok! Sorstestvérek! Ifjúsá­gunkról van szó, melynek ma súlyo­sabb gondokkal kell megküzdenie, mint nekünk annakidején. Ifjúságun­kat nehéz küzdelmében nem szabad magára hagynunk. Álljunk melléjük a szellő. Felverte a nyugalmamat újra meg újra ez a hang........az emlék. Este, ha lefeküdtem, mindjárt fel is keltem és lesuhanlam az utcára. Szemem alávillant a nők kalapjának I és szimatolva figyeltem a nyomuk­ban párázó illatot. Violát kerestem. Szakadatlanul, egyre kutattam. Pedig csak a szín­házba kellett volna elmennem, ott megtaláltam volna. De én már a delirium délibábos világában éltem, én már féltem a valóságtól, csak áltattam, hitegettem, csaltam maga­mat. Azzal, hogy egyszer visszajön. És éjszakánként csodálatos érzé sek skáláit játszotta végig idegeimen az alkohol . . . Egy­szer, késő éjszakán az Örömvölgy­­utcában valami nagyon sötét szur­­dikba botlottam be. Csakúgy bevá­gódtam, ahogyan a részeg ember a pincekocsmákba szokott. Szétnéztem. A dróthorogra akasztott lámpa alatt egy rettenetes ember ült Egy szurtos, gonoszképü, öreg csavargó. Körgallér lógott le a válláról. Ros­katagon, az asztalra borulva ült a széken, a haja, szakálla, bajusza és szemöldöke kócos és bozontos volt s mikor rápillantottam, hátamon végigfutott a hideg. De mégis mellé ültem. Inni kezd­tünk. Borzalmas illatú szeszt ho zafolf, amely marta a torkomat és könnyet csavart a szemembe. Hajnalig koccintgatlunk. Én akkor már sírtam és elzokogtam mindent ennek a misztikus szörnyetegnek. Kajánul, vigyorogva nézett rám, majd közelebb hajolt hozzám és kacagva súgta a fülembe.,. —Ta­jó szóval és tettekkel. Adjon, aki adhat és kétszeresen adakozzék az, akinek gondtalan volt boldog ifjú­sága. A szives adományokat köszönet­tel nyugtázzuk és rendeltetési he­lyére juttatjuk, a prágai diákmenza vezetőségéhez. Havi egy ingyenebéddel segitsünk a magyar ifjúság súlyos kenyér­gondján! Dr. Alapy Gyula■ Öt vaggon gépfegyver a magyar határon, amely egy ládáTá zsugorodott össze — avagy hogyan lesz a szúnyogból elefánt. Komárom, januír 6. A csehszlovák kormánylapok minden nyelven hatalmas cimirásokkal cikkez­nek a szentgotthárdi állomáson »felfe­dezett“ fegyvercsempészésről. A gyen­gébb idegzetüek felvilágosítása céljából közöljük csak velük, hogy a legyőzött Magyarországnak le kellett szerelnie, gépfegyereket nem vásárolhat, csinálni még feevésbbé csinálhat, míg azonban szomszédai állukig, vagy azon felül is fegyverkezhetnek. Ez a béke számok­ban kifejezve annyit tesz, hogy Magyar­­ország 35 OCO zsoldos hadseregével szemben pont ö* millió katonát hívhat fegyverbe 24 óra alatt csak a kisaníant. Ezek után ugyebár teljesen érthető az a szörnyű ijedelem, melyet az öt vaggon gépfegyver okozott a egyes szerkesztőségekben. Hiszen annak fele sem tréfa, mert az legalább is ötszáz gépfegyver. Ha ez elkezdi a kattogást, de juj, ne is beszéljünk erről... Mi is megilletődiünk a gépfegyverek miatt, mert mi tetszik tudni, antimilitaristák HBTfTimr BBWMBEBS nuld meg, cimbora, hogy akit sze­retünk, az mindig velünk van...— Mikor az utolsó szót kiejfefetíe, hir­telen a nyakához nyúlt és inge alól aranyláncocskára fűzött ódon me­­daillont húzott elő. Elém farlolfa. Egy arckép mo­­íolygott rám. Szivem, mint valami pokoli dob, olyat dobbant. — Viola! — ordítottam — ez a Viola képe 1 Hol van Viola ? Be­szélj, te íudod, neked tudnod kell, hogy hol van Viola ! Reszketve, félőrülfen ugrottam fel és elkaptam a rettenetes ember tor­kát, De az varázslatos erővel, köny nyen lódított el magától. Lihegve, félénken, érfelien arccal bámultam rá. Majd felfigyeltem a piszkos lámpára ... világosságot kerestem.,. szétpillantoffam ... a korcsma szögleteiben összegubban­­colódolf, züllött emberrongyok bo­rulták az asztalokra és részegen, félelmesen horlyogva aludtak. Ismét a vén csavargó felé fordultam. — Beszélj hát, beszélj, ne tagadj el semmit, én halálosan szeretem Violát! — kiabáltam, majd mikor a gúnyos mosolygásától belémdermedt a szó, rimánkodni kezdtem A szörnyű ember megszólalt: — Ne heveskedj pajtás. Én is Viola miatt jutottam ide, én is Viola miatt züllöttem el, pedig én nem láttam őt soha Én csak az arcképét ismerem. De nekem elég volt rápil­lantani erre a földöntúli, csodálatos arcra, hogy lángbaboritsa a véremet, felperzselje az életemet, felemeljen az égig és ledobjon a sárba Valami ujságlapból vágtam ki én ezt a ké­vagyunk és a most forgalomban lévő gépfegyverek számát is sokaljuk. Vár­tuk a híreket, végre azok megérkeztek. Az első hírek egy hősies osztrák fináncról zengedeztek dicshimnuszokat, aki bátor szívvel bontotta ki a ládákat és óh borzalom 1 azok egyikében gép­fegyvert talált, Nosza telefonhoz rohan és kifulladt lélegzettel teszi meg jelen­tését a bécsi szociáldemokrata párt­központnak, mert hát a jó szocialista elsősorban a szakszervezet tagja, ő persze a fináncok szakszervezetének. A megriadt fináncot nem lehetett már utolérni, hogy nézzen bele a többi lá­dába is, - mert még most is szalad. A szakszervezet felcsengette a pártveze­tőségit, az a pártsajtót, azután lett belőle igazi bécsi világszenzáció. Az igazság pedig a kővetkező: Egy magyar határpénzügyőrnek gya­nús volt a feladott gépalkatrész és ki­bontotta a ládákat. Egyikben csakugyan gépfegyveralkatrészeket talált. Ezt le­foglalta, be is jelentette a hatóságnak, az meg tovább jelentette. Körülnézték jól a vasúti kocsikat. De egy ládánál több ilyen veszedelmes gépalkatrész nem akadt. Most már az a kérdés, hogy kié a gépfegyver. Keresik a gaz­dáját Lengyelországban és mindenhol. Mivel pedig olyan bolond nem igen akad, hogy vállalja az apaságot, tehát a gépfegyver gazdátlan marad és el­küldik Genfke a leszerelési bizottság­hoz, melynek Benes az elnöke. Az majd hoz egy alkalmas határozatot fe­lőle, de egy jegyzőkönyvet minden­esetre felvesz róla. A kormánylspok időközben már le­szálltak az öt vaggönról három vag­­gonra, némelyik m r kettővel is beéri, de Magyarország igen sajnálja, csak egy ládával szolgálhat. Az is biztos őrizet alatt van. Mi lesz ezek után a magyar gyalázó Igorokkal és Igorkák­­kal? Semmi. Jól esett nekik egyet rúgni és hősiesen ütni a fegyvertelen Magyarországon. pel és most ennek a bűvös mosolya kisér a nehéz utakon, velem van és velem marad a koporsóig. Értsd meg hát jól cimborám, én csak egy képet imádtam, egy élettelen foto­gráfiát, amelyre ráképzelfem a hellén istennők minden szépségét, az an­gyalok örök jóságát és a szeplőtlen élet minden liszlaságáf. Költő vagyok én édes cimborám, képzelgő, szo­morú, szánalmas alak, aki nem szedtem versbe az érzéseimet, ha­nem viharosan, őszintén, lobogva végigélfem, kiéltem azokat. És ez lett az én tragédiám ... Érted, cim­borám? Az utolsó szavakat már a korcsma ajtajából suttogta vissza, ahol mind­járt el is nyelte a tragikus alakját a fülledt, iszapszinü homály. Én összeroskadva ültem a széken. A lelkem legbelsejéből egy két meleg vigasztaló gondolat derengett elő ... — íme, ez a rongyos, szo­morú ember szerencsétlenebb féreg nálam is. Én legalább a közelében élhettem Violának, a haja illatát ma is érzem és a csókja izét is ellop­hattam emléknek. Én a forró, lázas életét szerettem annak a nőnek, aki miatt ide jutottam. A többi már sablónos, természetes, emberi dolog. Köznapi történet... Violából nagy színésznő lelt, belőlem csavargó. De én azért most is, mindig, örökre szerefem Violát. « Engem meghatott ennek a zülöft embernek a tragédiája. De ő nem hatódott meg. Égy hajtásra kiivott három deci bort és cinikusan, fa­nyarul kacagott

Next

/
Thumbnails
Contents