Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)

1927-08-04 / 93. szám

4. oldal. Komáromi Lapok 1937. augusztus 4 szádét. Utána Balogh Elemér püspök magasröptű beszéde után felszentelte a templomot, mire a nagyszámú közön­ség bevonult a templomba, ahol kezde tét vette az istentisztelet. A közének után Soos Károly szívekbe markoló beszéde alatt lehullott a; hősök emléktáblájáról a lepel. A díszes emléktábla szürke gránitkőből készült és 42 elesett alistáli hős aranyozott betűkkel bevésett neve hirdeti az atistáliak szomorú gyászát. A hatalmas méretű táblát díszes vas­keret veszi körül, amely Török András komáromi mülakatos díszes munkája. A leleplezés után Szekeres Lászlóné, lel­késznél szül. Nemes Emilia és két leánya, Rózsika és Mimiké tanitőnő­­képezdei növendékek gyönyörű hármas éneke következett. „Nyugszanak ők a hős fiuk dúló csaták után' kezdetű megható éneket adták elő. Majd Peihő Dezső VI. o. t. hadiárva szavalta el Soos Károly alkalmi költeményét: Hol pihen az apám? Az egyházi énekkar alkalmi éneke után a lélekemelő ünne­pély véget ért. Délben közös ebéd volt az iskolában, ahol felköszöntőt mon­dottak: Balogh Elemér püspök, Jankó Ernő plébános, Martsa Sándor alistáli lelkész és mások — Halálozás. Őszinte részvéttel ér­tesülünk, hogy Soós Gyula bérlő éleié­nek 68 ik évében folyó hó 2-án, éjjeli 2 órakor, hosszas szenvedés után Tányon jobblétre szenderült. A meg­boldogult kihűlt porrészeit Tanyról Kulcsodra szállítják és folyó hó 4-én délután fogják a kulcsodi református temetőben levő családi sírboltban örök nyugalomra helyezni. Az elhunytban Soós Károly helybeli tekintélyes ügy­véd, népbanki ügyész, testvér öccsét gyászolja. Mindig friss prágai sonka, füstölt áru, konzervek, szardíniák, sajtok, borok és likőrök] legolcsóbb beszer­zési forrása: PríoiilteDlesáiukfllőDlegességeti Komárom, Klapka-tér. 14 — A „Süt a nap" a Kulturpatotaban. A kiállítás tartama alatt nemcsak a helybeli daltestületek tartanak nagy­szabású hangversenyt (aug. 14-én este) a Dalegyesület kerti helyiségében, ha­nem a helybeli ifjúsági kulturális célú egyesületek is bemutatják a kiállítást látogató közönségnek tudásukat. Mint értesülünk, a Komáromi Ref. Ifjúsági Egyesület, augusztus hó 18 án és 20 án a Kultúrpalotában színre hozza Zilahy Lajos örökbecsű falusi vígjátékét a „Süt a nap“-ot a legjobb szereposztás ban. Akik a bájos darabnak az egye­sület jubileumán történt nagysikerű bemutatóját látták, azok teljes mérték­ben méltányolják a kitűnő előadók já­tékát, amely a legszigorúbb kritikát is kiállja. Az egyesület legjelesebb mű­kedvelői előadásában szinrekerülő da­rabot jó szívvel ajánljuk a közönség támogató szereletébe. — Orvosi hir. Dr. Kalvariszky Jenő gyermekorvos Komárom, Király­­püSpök-utca 16. szabadságáról visz­­szaérkezett és rendelését újból meg­kezdte. 594 — Dalos kirándulások Ógyaliára. Csak nemrég aratott meleg sikert ógyallán a komáromi Egyetértés munkásdalárda kitűnő énekkarával most újabb hasonló kirándulásról számolhatunk be. Az érsekujvári Iparosok Dalegyeselüte vasárnap tartott hasonló dalós ünnepélyt Ógyallán amely, valamint az utána következő táncvigalom igen jól si­került. Az érsekujvári kirándulók megtekintették az ógyallai csillag­­vizsgálót, meteorológiai és a föld­­mágnességi intézetet. Minden gyógyszertárban drogériában parfümériában kapható. Főlerakat Csehszlovákia részére: „VÖRÖS RÁK“ GYÓGYSZERTÁR Bratislava—Pozsony. Alapítva: 1812. —• Vssoti kedvezmény a komáromi Magyar Mezőgazdasági, Ipari és Nép­viseleti kiállításra ulazáknak. Miután a komáromi kiállítást az eddigi jelek szerint is mindenhonnan tömegesen fogják felkeresni, a látogatók figyel­mét ezennel felhivjuk az olcsóbb vasúti utazás igénybevételére. Ko­máromtól 30 km nél messzebb eső bár­mely állomásról, ahol legalább 30 Ko­máromba utazó jelentkezik és együtte­sen egy megbízott által vált jegyet, a vasúti pénztár köteles azt 20 % ked­vezménnyel kiszolgáltatni Felhivjuk tehát a községek figyelmét, hogy álljanak össze 30-nál nagyobb számú csoportokba s igy váltsák meg je­gyüket. A komáromi kiállítás rend­­kivül nagy sikerűnek Ígérkezik s olyan szép anyagot és olyan sok tanulási lehetőséget nyújt, hogy min­den magyar embernek önmaga iránti kötelessége azt meglátogatni. Legyünk ott mindnyájan! — Vadászok figyelmébe. A tizenkét­­százalékos luxusadó megszűntével fi­gyelmeztetjük a vadászpublikumot, hogy a vadászfegyverek ára tetemesen sü­­lyedt és felhívom a vadászkózönség figyelmét óriási fegyverkészletemre, amelyben a legkiválóbb angol, belga és német fegyverek foglalnak helyet. Seifert József, Pozsony —Bratislava, Haíász­­kapu-utca 4. — A „Nem nősülök" a kultúrpalotá­ba». A legújabb vígjáték irodalom leg­sikerültebb, legnépszerűbb terméke a „Nem nősülök“, amely tele van ötletes humorral, meglepő fordulatokkal. A magyar akadémikusok egyesülete ko­máromi körének sikerült megnyerni R. Moly Margit művésznőt, akinek nagy művészete már oly sok-sok fe­lejthetetlen kedves órákat szerzett a közönségnek. A művésznő egy műked­velő gárdát alakított, amelynek tagjai a legjobb műkedvelők közé tartoznak. E műkedvelő gárdának a lelke, nap­sugara természetesen R. Moly Margit művésznő lesz és a fentebb már em­lített „Nem nősülök“ c. vígjátékot fog­ják előadni. R, Moiy Margit művésznő fellépte, a jeles tagokból álló műked­velő gárda, s a nagyon ügyesen meg­választott darab mind olyan tényezők, amelyek biztosítják a fényes sikert. Az előadás próbáit már megkezdték a kultúrpalotában, amelynek színpadán szeptember elején kerül színre a pompás vígjáték a legjobb szereposztásban. — Ebbe’ a kutya melegbe’, — amint azt közönségesen mondani szokták — bizony bőséges alkalom nyilik a bosz­szankodásra, mert a tropikus hőség, amely vasárnap óta uralkodik, még a legjámborabb halandó ajkán is károm­kodásra változtatja át a szelíd, csendes fohászkodást. Nem akarunk a kalendá­riumbeli legöregebb emberekre hivat­kozni, akik nem emlékeznek hasonló forróságra, de bátran állíthatjuk, hogy ilyen tikkasztó hőség még nem volt az idén sem Komáromban, sem a környé­ken. A gazdák betakarodásának ugyan megfelel a meleg, de ők is szívesebben dolgoznának, ha nem kellene a tüzes napsugarak hevében izzadni. Komárom­ban azonban még nagyobb a hőség, mint künn a mezőn, a határban, mert itt a városban a Nappal versenyt fütik az utcákat. Legalább a Baross utcán felállított hatalmas aszfaltos katlanok alatt állandóan ég a tűz, amihez még hozzájárul a fojtó füst is és igy ugyan­csak kellemetlen az arrajárás. A hőség ellen még a fürdés sem használ, leg­feljebb csak akkor, ha kácsa módjára reggeltől estig bent ülhet valaki a vízben... A perzselő hőség ellankasztó hullámaitól körülvéve, esedezve tekin­getünk az ég felé, felhőt kutatva a mennybolíozat alatt és várjuk a jóté­kony, mindeneket felfrissítő esőt ebbe’ a kutya melegbe’... — Budapest székesfőváros köz­raktáraiban bámulatos eredménnyel próbálták ki a Ratopax patkány- és egérirtő szert. Égy 900 négyzetméternyi magtárban, amelyet az óriási patkány­járás miatt ki kellett üriteni, Ratopax rakatott ki. A következő napon a padlódeszkák felemeltettek és úgy el­szórtan, mint tömegesen fészkeikben kölykeikkel együtt megszámlálhatatlan mennyiségű patkány hullája találtatott. A közraktár igazgatóságának tanúsága szerint ehez még csak megközelítő eredménnyel sem járt eddig soha egy patkányirtószer használata sem, ámbár a legismertebb szerek és eljárások kőiül már vagy 25 próbáltatoft ki. A köz­raktár igazgatósága elhatározta, hogy a Ratopox-al általános irtást végeztet összes raktáraiban. (Itteni vezérképviselő Smogrovics gyógyszertár, Levice.) — Fürdés közben görcsöt kapott. Az úszóknak egyik legnagyobb réme a hirtelen jött görcs. Ez okozta a ha­lálát Csebnek István somorjai szűcs segédnek is, aki a csiliztói dunaágban fürdőit. Fürdés közben görcsöt kapott és belehalt a vízbe. — Elgázoiás. Nem a vasút se a megvadult lovaktól vont kocsi gázolta el Hauser Manó dunaszerdahelyi lakost, hanem egy vadul száguldó csikó, amely őrült iramban vágtatott az utcákon. A megvadult csikótól elgázolt ember súlyos sérüléseket szenvedett. Orvosi rendelés szünetelése a kerületi betegsegélyző orvosi rendelő Intézetében. A betegsegélyző intézet vezetősége 1927. évi augusztus 8-dval beszünteti az orvosi rendelést arra az időre, amíg a rendelő intézet átalakítási és javítási munkálatai tartanak Azok az orvosok, akik a központi rendelőben rendeltek, 1927 évi augusztus hó 8 ától a további rendelkezésig az ambuláns beteg tagok és azok családtagjai részére naponkint a saját, privát rendelő helyiségükben fognak rendelni és pedig: Krausz Arthur dr. (Dunarakpart 18 sz.) mint a főorvos helyettese, ezenkívül hozzátartozik a szemészet, a nő- és gyermekgyógyászat, fél 10 — fél 12 óráig. dr. (Jókai u. 19 sz.) fogászat, 9—10-ig és fél (Nádor u, 44. sz.) sebészet, fél 8 — fél 9 óráig (Dunarakpart 9. sz.) tüdőbetegek részére fél Bandler Ottokár 17 — fél 18 óráig Lipscher Mór dr. Singer Dezső dr, 17-fél 18 óráig. Polonyi Béla dr.'(Jókai u 8. sz ) nemi betegek részére fél 18 — fél 19 óráig. Belbetegek részére rendelnek: Pollák József dr. (Nádor u. 72. sz.) 9—10-ig. Rauscher Zsigmond dr. (Deák F. u. 1. sz.) 9—10-ig. Azok a tagok, akiknek vezeték neve A-tól K betűvel kezdődik Pollák dr. hoz, L-től Z betűvel pedig Rauscher dr.-hoz tartoznak-Fekvő betegek azt az orvost hivassák, akinek a kerületében laknak. Rohonyi Oszkár dr. fogorvost 1927. évi augusztus hó 21 ig Bandler Ottokár fogorvos helyettesíti. A Komáromi Kerületi Betegsegélyző Intézet. — A vihar áldozata. Az idei abnor­­mis időjárás ugyancsak nagyon sok áldozatot követelt már az idén. Alábbi hírűnk is egy ilyen áldozatról szól. Nagykér halárában a tarlót szántogatta két ökrével Szabó Miklós 30 éves nagy­­kéri gazda, amikor az égen vésztjósló fellegek tornyosnltak. Gyorsan abba hagyta a munkát és haza felé ballagott szekerével. A sötét felhőkből rettenetes vihar támadt amely útban érte, egy rettenetes villámcsapás halálra sújtotta a szerencsétlen embert, akit fiatal fe­lesége és két kis gyermeke siratja. A villámcsapás egyik ökrét is agyonvágta. — Betörés. Az egyik éjjel betörők jártak a szentmihályfai szövetkezetben, ahonnét közel ötezer korona értékű árut vittek el. A kár biztosítás utján megtérül. Ugyanakkor betörtek Poskusz Endre vendéglőshöz is, ahonnét ezüst órát vittek el. — Aki nem emlékszik, hogy hogyan sebesült meg. Nem mindennapi eset foglalkoztatja az érsekujvári rendőr­séget. A napokban egyik éjszaka Podoba János 36 éves csapos gyűrötten vérző fejsebbel jelent­kezett a rendőrségen s kétségbe­esettén közölte, hogy ismeretlen tettesek megtámadták őt s többször reálőve megsebesitették őt Azonnal beszállították őt a közkorházba, ahol megállapítást nyert, hogy Podo­­bát semiféle lövés sem érte, ellenben egy kemény tárggyal úgy felbe sújt­hatták, hogy koponyája érzékenyen megsérült. A kissé ittas fiatalembert elbocsátották a kórházból s a rend­őrség sem tudja megállapítani, hogy mi a háttere a sebesülésnek, mert Podoba nem képes visszaemlékezni, hogy mi történt vele. Valószínű, hogy valami korcsmái összekoccanás végződött verekedéssel s ezen sérült meg a kissé gyenge idegzetű Podoba is, aki revolveres merényletet „kép­zel be" magának. — Gyújtogató villám. A napokban hatalmas vihar tombolt Sikabony csal­lóközi községhez tartozó Sárkánytó nevű pusztán. A villám becsapott egy szalmakazalba, azt felgyújtotta és a ka­zal leégett. A kazaltüztöl meggyulladt a közelben levő többi szalma is és el is égett. A kár 24 ezer K, amely biz­tosítás utján jórészt megtérül. — Megőrült, mert levágták az ujját. Szomorú hir érkezett hozzánk egy szegény cselédlányról. Tóth Annának hivják. Tallóson született. Most legutóbb Dunaszerdahelycn szolgáit egy özvegy­asszonynál, akitől szabadságot kért és kapott, hogy hazamehessen aratni. Aratás közben azonban olyan súlyosan meg­sértette a hüvelykujját a balkezén, hogy abba kellett hagyni az aratást. Vissza ment tehát a szolgálati helyére, Duna­­szerdahelyre. Az ujja azonban annyira elmérgesedett, hogy Pozsonyba kellett szállítani a kórházba, ahol ujját levágták. Onnét ismét visszatért a szolgálati helyére. Itt azonban örülési tünetek mutatkoztak a szerencsétlen leányon. Majd dühöngeni üvölteni kezdett úgy, hogy szegényt n.egkellett kötözni. Po­zsonyba vitték a szeren csétlent. 1000 &c-t fizetek Önnek, ha tyúkszemét, bőrkeményedését RIABALZSAM Ára: 4-60 Ke, 3 tégely: _____ 11 Ke. 609 Utánvétel sváUrva: Dr. Kemény M., k«sím, PMtafiék is/oss/is 3 nap alatt fájda­lom, veszély és kés hasz­nálata nélkül el sem mulasztja.

Next

/
Thumbnails
Contents