Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-11-29 / 143. szám
^«firyvennyoloadik évfolyam, 143. szám. Keddi, 1937. november 29, USfuetéii Air esehczlovAk értekben; ^alybeo *■ vidékre poitai *iétkűli3é»*«l: 38íbs évre 80 I, félévre 40 K, ttegyedévM «0 Z. - íölfflldÖD 150 se. * .Aw* ** ííO KU£»*, ALAPÍTOTTA: TUBA JÁNOS, Felelős főszerkesztő: GAÁL GYULA ár. Szerkmfő: BÁRÁNYÁT JÓZSEF dr. Sxerkesztőtég é* kiadóhivatal; Nádor-n. 88,, Megjelenik hetenkint háromszori kedden, csütörtökön és szombaton,. POLITIKUS SZEMLE Kom álom, — nov, 28. A költségvetési vitából kimagasló eseményként keli elkönyvelnünk Szülő Géza beszédét, melyben a kü politika mai irányát és a köztársaság külügyminiszterének po nikai rnód-zerét vette bonckés aiá. Ha sonasem Í3 leheltünk elragadtatva Benesnek külpolitikai sikereitől, úgy most teljesen tisztán látiuk nem csak az eredményeket, hanejn cselekedeteinek rugóit is. A magyar kisebbségi kérdés Benes számára a maga komolyságában soha sem létezett; vagy azt mondta róla, hogy a magyarság meg van elégedve helyzetével és nem kívánkozik a régi anyaországhoz, vagy pedig ennek az ellenkezőjét Aliitot'a, hogy mi, magyarok a konssolidációnak kerékkötőt vagyunk és irredenta álmokat kergetünk. Szüllő kimutatta, hogy egyik áditás olyan hamis, mint a másik. A csehszlovák parlamentben nincsen egyetlen magyar képviselő sem, akt a kormányt támogatná, pláne, aki magát Benes politikájával azonosítaná, de vakmerő kitalálás volt mindenkor a csehszlovák nacionalizmus vesszőparipáját alkotó magyar irredenta meséje is, amelynek egyetlen tárgyi bizonyítékát sem szolgáltatta a magyar nemzeti kisebbség, mely az állam törvényei alapján áll. Ennek ellenére azonban sem az állam törvényei, sem a békeszerződések rendelkezései javunkra végrehajtva nincsenek. Ha ezekért harcol a magyarság, az szomorú fényt vet arra a kormányzatra, mely itt tizedik éve folyik az állampolgári egyenjogúság devizája, a demokrácia jelszava alatt. Ebből a beszédből meglálhalja a küllőid, hogy ami itt folyik, a csehszlovák köztársaságban a magyarság részéről, az teljesen jogos önvédelmi harca a fajától elszakított népnek, mely nemzeti öntudatát elveszteni nem akarja és faji jellegét az arnalgamizáió törekvésekkel szemben elszántan védelmezi meg. Minden mese szétfoszlik ezen beszéd után a gyengébb idegzetüek számára kitalált, irredenta-mumusról és egyébb nacionalista vádakról, hisz ezeknek leg•sattanósabb cáfolata az, hogy a magyar a köztársaság legjobb katonája és legjobb adófizetője is. Mig igy Szüllő kristálytisztán körvonalazta a helyzetet, amelyben élünk a köztársaságban, egyúttal megmutatta nekünk Benesnek lelki alkatát is, a hangulatok politikusáét és a Jánus-arcu külügyminiszterét, mely egyszerre tud hideget és meleget fújni szájából aszerint, amint azt úgy kívánja a helyzet. Valamikor a Vatikán ellen Komárom, — november 28. Kinevezik az új kereskedelmi minisztert. A kereskedelmi minisztérium élén, mint az köztudomású, hivatalnokember áll. A cseh nemzeti demokrata párt ugyan támogatja a kormányt, azonban ezideig nincs képviselve a kormányban. Már régebb idő óta hiresztelik, hogy a demokrata párt végre is belép a kormányba és eziránybau Kramár dr. á párt vezére több Ízben folytatott tárgyalásokat Svehia miniszterelnökkel, A tárgyalások eredménnyel jártak, mert mint Prágából Írják, Matousek dr cseh nemzeti demokrata képviselőnek kereskedelmi miniszterré való kinevezése véglegesen elintézett dolog. A kinevezés a költségvetés letárgyalása után fog megtörténni. Akikkel meg kell alkudni a kormánynak. Furcsa parlamentáris kormánya van Csehszlovákiának. A szavazáshoz szükséges többség meg van ugyan papiroson, de valahányszor tető alá akar valamely nagyobb horderejű államügyet juttatni, mindannyiszor alkudoznia kell egyik vagy másik párttal. Az állandó egyezkedés, kompromisszum jellemzi a Svehla-kormányt amely csak úgy képes kormányozni, hogyha az őt támogató pártokkal előre megegyezik, vagyis világosabban szólva csak akkor, hogyha a pártok a miniszterelnöknek szegzett alkalmi követeléseit honorálja. Ez a pártok részéről csak ügyes taktika, amit gyakran szoktak alkalmazni. Különösen a szlovák néppárt az, amely minden fontos kérdés eldöntésénél követelésekkel áll elő és órákon át tárgyal a miniszterelnökkel, akivel végre is megegyezik. Lám a mostani állami költségvetés részletes vitájának megkezdése előtt megint csak nagy tárgya lások folytak, úgyhogy már politikai körökben kisebbszerü szlovák válság ról kezdtek beszélni. A szlovák nép párt ugyanis az utolsó pircben több tüzelt, ma a Vatikánnal való megegyezés mellett van, itt azonban nem használnak a modern diplomácia segédeszközei, itt szint kell vallania. A csehszlovák diplomáciának azért nem lehet maradandó sikere, mert arra az állhatatlanság bélyege van rányomva. Elmulasztotta a jó barátok megszerzését és csak üzlettársakat keresett micdenkor a benesi külpolitikai koncepció. A másik nagyjelentőségű beszédet a szociáldemokrata Dérer mondta el, akinek nehéz feladat jutott osztályrészül: Szüllő érveinek a megdöntése. Hogy ez Dérernek sehogy sem sikerült, az természetes. Mert Dérer azt az egyetlen érvet sütötte el Szüllővel szemben, hogy a magyarországi szlovákokat elnyomják a magyarok. Azonban a bizonyítékokkal adós maradt. Mivel tudna bizonyítani? Hallott már egyetlen konkrét panaszt? Ugyebár nem ! Mi sem hallottunk és nem is olvastunk iiyet. Többi szónoki érvei mind a Szüllő állításának megerősítését szolgáltatták. gazdasági természetű, követelés teljest tésétöl tette függővé a szavazást Hlinka Hpdzsa és Ensjlis dr. miniszterekkel órákhosszat tárgyalt, mi* végre a szlovákok megbékültek és a többséggel szavaztak. Bizonyára sikerült Hlinkának újabb ígéreteket kapnia. Védelmi intézkedést követelő ipari javaslatok. Csehszlovákiában a kisipar helyzete igen súlyos, sőt egyes vidékeken válságos is. Egyes iparágakat a gyáripar annyira sújt, hogy maholnap kénytelen lesznek a kisiparosok százezrei mesterségüket beszüntetni. A legnehezebb helyzetbe került a cipész- és a szabóipar amelynek érdekében a politikai nyolcas bizottság napokban tartott ülésén a cseh iparospárt képviselője védelmi intézkedéseket követelt a fenti kisipari ágazatok részére a gyáriparral szemben. Bejelentette, hoey pártja legközelebb néhány javaslatot fog beterjeszteni a cipész és szabóipar védelmére és többek között követelni fogják, hogy a gyáraknak tiltsák meg javitóműne lyek létesítéséi és fentartását és hogy az eladási fiókok számát legfeljebb lizre korlátozzak. A javaslat szerint a gyárak csak a 20.000-nél több lakosú városokban állíthatnak fel fiókot. Dérer volt miniszter a magyarok nak is földet követel Csehszlovákiában. Dérer Iván dr. a csehszlovák szociáldemokraták megfogyatkozott pártjának vezére a képvheiőház költségvetési tárgyalásánál fels ólait és hosszabb beszédet mondott. B szédében érintette a földr- form végrt hojtá-at is amit, ismerve Derer Ivánnak m nta'itását, szükségesnek tartunk leszöge/ni. A volt miniszter beszédébe elismeri, hogy a földreform egyik legnagyobb szociális vívmánya a kö/tár^asáyn-k, azonban a magyar tömegeket csak úgy lehet az állam szamára megnyerni, ha Csehszlovákiában földhöz juttatják őket. Hibája a kormány .k, hogy nem igy cseleks ik. A fö dh - al »ég ma sem Szemrenanyásl tett a kormánynak az állampo'gárjiagi törvény végrehajtásáért. E-i jogo-an. Most adták közhírré nagy garr*i, hogy a kassai „nagymegyében“, am ly egész országrészt jelent, mar tizenkilenc egyén megkaptt az állampolgárságot a Dérer-törvénv alapján. Nagyszerül Azt nem adjak tudtul, hogy hány e/ren folyamodtak a kassai nagymegyébői és hányé nincsen elintézve hónapok óta. Amit Dérer a földreformról mondóit, az súlyos kritika, nemcsak a', agrár-párttal szemben, de a kormánnyal is. Kinyilatkoztatta, hogy ennek atörvénynek egy párt szedi ie minden elŐQyét. Ha azt követelte, hogy a földreformot a magyarokra is hajtsák végre, az annyit jelent, hogy eddig abból a magyarokat kizárták. R »ihermere j és a Ddil-Mail kell tt ehhez a meg-j állapításhoz? Nem, mi szerintünk \ elegendő lett volna az igazság j gondos mérlegelése is. és az á'iam- j polgársági egyenlőség elvének tisztelelbenlartása, mely a demokrácia ; első és legfontosabb parancsa. hozta nyilvánosságra azok névjegyzékét akiket földhöz juttattak és akik maradékbirtokot kaptak. Pedig ez a jegyzék mentő volna azok számára, akik felelősek a földreformmal kapcsolatban történt bűnökért. Mert nálunk nem az állam érdekeinek szemelőtt tartásával, hanem pártérdekek szerint osztot ák szét a földeket. Az igazságos földosztás közelebb hozná a magyarokat a szlovákokhoz, nálunk azonban úgy tör'ént, hogy a magyar dzsenhitől elvett földet cseh vagy szlovák dzsentrinek adták át. Ezen a helyzeten föltétlenül változtatni kell. Kiváncsiak vagyunk, hogy mi a háttere ennek a hirtelen támadt magyar támogatásnak Szüi!o:„Csetisziovákián ik mintaállaninak kellene lennie“. — nov. 28. A képviselőház költséqvefési vitájának során Szüllő Géza nagy beszédei mondott, melynek során kitért az összes jelentősebb bel- és külpolitikai kérdésekre és leszögezte a magyarság álláspontját az újabb eseményekkel szemben. Először Csehszlovákia külügyi vezetését bírálta : — Az antant Csehszlovákiának fele kézzel adott mindent, amit az követelt és hogyan sáfárkodtak ezzel a lökével az állam vezetői ? Benes nem parlamentáris miniszter, pártja ellenzékben van. Ezt az országot úgy kellett volna vezetni, hogy mintaállam és megelégedettség legyen Benes beszéde után azt kell hinni, hogy ebben az országban nincs konszolidáció. Belügyi kérdésekben megállapítja Szüllő : — Az állam igenis különbséget tesz államfentartó első osztályú és másodosztályupolgárokközőtt.Szüllö nagyvonalú átfogó beszéde általános feltűnést keltet A háború szelleme. Komárom, — nov. 28. Mikor a világháború végén a fegyverszünetet megkötötték, a hatalmak kijelentettél-, hogy olyan békét fognak kötni, amelyet semmiféle emberi erő sem lesz képes megdönteni. És a következő évben megkötötték a Páris környéki békeszerződéseket, amelyekkel a legyőzött nemzeteket előbb széjjeldarabolták, a megmaradt kis területek népét pedig gúzsbakötötték. Nem elég, hogy a természet törvényem követtek el erőszakot, amikor geográfiái és gazdasági egységeket romboltak szét, de azonfelül a szétmarcangolt államokra kimondhatatlan nagyságú hadisarcot vetettek ki, amelyet ezek a szerencsétlenek a hangzatos „jóvátétel“ cimén évtizedeken keresztül fizethetnek. Ezeket a világtörténelemben eddig páratlanul álló súlyos feltételeket a megcsonkított államok fogcsikorgatva voltak kénytelenek aláírni, mert hiszen erre rákényszeritették őket s különben sem tehettek mást, mivel ezeket a szerződé eket a magukat győz eseknek kikiáltott hatalmak a gyűlölet és bosszú jegyében hozták létre idegen katonaság által megszállott államok ellen. így kezdődött a világbéke, amely az egész embe-