Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-11-12 / 136. szám
2 oldal Komáromi Lapok 1927. november 12. Szerencséje, boldogsága és öröme csak akkor lesz, ha női-és leányka télikabátot Kertész Jenő cégnél vesz (Komárom) Komárno, Nádor-utca 35. Gyapjú mellény és pulóverek, férfi és női harisnyák, bőr és trikó kesztyűk, vulkán bőröndök, rüdikülök és minden egyéb úri és női divatáru cikkek igen nagy választékban és olcsó árban kaphatók ! iini'i mwiiin in i mim i— i—■nnirmwm*íiimii i—nmniiii rint Kramárdr. minden eszközzel keresztül akarja vinni a kormánynál Matousek dr.-nak kinevezését kereskedelmi miniszterré. A lap szerint, az eddigi hivatalnok — kereskedelmi miniszter, Peroutka állítólag már a napokban lemond. Ha a mi niszferelnök vonakodnék a cseh nemzeli demokratapárt ezen kívánságát teljesíteni és Maíousek kinevezésétől vonakodnék, Kramár dr. azzal fenyegelődzik, hogy ebből levonja a végső konzekvenciái Csak az a kérdés, hogy mit ért Kramár végsó konzekvencia alatt. A szociális biztositásnovellájának tárgyalása. A sokat emlegetett szociális biztosítási törvény novellájának tárgyalása nemsokára sorra kerül. A prágai cseh lapok értesülése szerint a a képviselőház szociálpolitikai bizottságát november 15 éré hívják össze első ülésére, amelyen a szociális biztosítás novellájával fognak foglalkozni. A novellát Dubicky főelőadó foeja hivatalosan ismertetni s u'ána Sramek miniszter fog nyilatkozni róla. Az előkészítői munka már folyamatban van. Olvassa és terjessze a legjobb magyar lapot a Komáromi Lapokat 1858-1927, A régi Komáromvármegye nagy halottat gyászol: váratlanul hagyta el egyik leghűségesebb, legjobb tudásával és tehetségével köiügyeinek szolgálatában álló szülötte, Baranyay Gáza, volt kurtakeszi nagybirtokos, utóbb ógyallai lakos, Baranyay Géza az ősrégi Bodorfalvi és Sákosfalvi Baranyay családnak volt a sarjadéka, mely sok jeles férfiút adott a magyarságnak. A családnak egyik jeles őse Baranyay János lo'/asgenerális, aki résztvett Mária Terézia királyasz - szony idejében az örökösödési háborúban és ott vitézségévei kitüntette magát, amiért azután a királyné elismerésének minden külső jelével elhalmozta. Baranyay Gáza Budapesten született 1858 április 25 én, Baranyay Zsigmond és Gosztonyi Anna szülőktől. Szülei igen gondos nevelésben részesítették nevelője volt a porában jó névre szert tett Lukács Pál, a nagy magyar pedagógusok egyike és a gyermeki versek jeles szerzője. Tatán, majd Budapesten járt iskolába, a piarista rend konviktusában nevelkedett, ahol abban az időben az ország legjobb családainak a gyermekei tanultak. Egyetemi tanulmányait Német- * országban, Lipcsében, majd Budapesten folytatta, ahol a jogi képesítést szerezte meg; mivel azonban a gazdasági pályára készült, ismereteit a hírneves hallei főiskolán és a berlini egyetem kö/gazdasági fakultásán fejezte be. A Baranyay családban apáról f;'ura szálló hagyomány volt a közügyek szolgálata. Édes atyja, Baranyay Zsigmond is tipikus alakja volt a megyei életnek. Ezt a hajlamát örökölte fia is, akire nagy szerep várt Komárom vármegye közéletében. Mikor a kurtakeszi gazdaságot édes atyjától átvette, gazdasági téren vállal szerepkört, mint a Vármegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmányi tagja. E tisztét viselte ez egyesület feloszlásáig. A vármegyei törvényhatóságnak évtizedeken keresztül tagja volt, mint a vármegye egyik legtöbb adót fizetője. Ebben a tisztében tagja volt a vármegyei állandó választmánynak, a tiszti nyugdij — a központi- és igazoló választmányoknak, a közegészségügyi- az ovoda-, könyvtári és más bizottságoknak. A megyei közélet legfontosabb szervének, a közigazgatási bizottságnak több, mint két évtizeden keresztül tagja, aki ebben a tisztében a legnagyobb buzgósággal járt el és igen kevés ülést mulasztott el. Hosszú éveken át eloöki tisztét viselte az udvardi járás lóavató bizottságának, majd Pulay Gíza halála után a könyvtári bizottságnak is elnöke lett. Nem volt olyan közügy, amely ne érdekelte volna, de legnagyobb szeretettel foglalkozott kulturális kérdésekkel és szövetkezeti ügyekkel. Érdekelte ennek a földnek a múltja, annak őstörténetétől kezdve a legújabb korig. Nagy műveltsége és olvasottsága révén kitünően tájékozódott ezekben a kérdésekben. Mikor Komáromban Gyulai Rudolf bencés tanár butgólkodása folytán megalakult a Komáromvármegyei és városi Történelmi és Régészeti Egylet, az elsők között találjuk, akik vállalkoznak a munkára: összegyűjteni a vármegye történelmi emlékeit, felkutatni annak múltját és irtegmenteni a menthetőt az utókor számára. Az egyesület 1886—1892 közt szépen működött, de Gyulai távozása után stagnálás állott be életében. Biranyay Géza volt az, aki néhányadmagával 1900. évben életre kel tette és az, mint Muzeum Egyesület folytatta működését tovább. Ennek az egyesületnek és a múzeumnak is igazgatója volt tizenkét esztendőn keresztül, Igazgató választmányi tagja voít a Vármegyei Közmivelődési Egyesületnek és egyik leglelkesebb támogatója annak a mozgalomnak, amely a kilencszázas évek elején megindult Komáromban egy nagyobbsz.básu kulturegyesület létesítése iránt. Meg is alakult ez a mai Jókai Közmivelődési és Muzeum Egyesület alakjában, amelynek élén Baranyay Gáza több mint egy évtizeden át ügyvezető elnöki minőségben állott. Ezt a hivatalát nem csak nobile officiumnak tekintette, de soha meg nem szűnt a kultúra kérdései iránt érdeklődni és azt támogatni. Számos leletet és annak megszerzését köszöni neki a komáromi muzeum. Maga különösen az etnográfia iránt érdeklődött és ezen a téren végzett tanulmányokat. Nem volt olyan kulturális kérdés, amelyet szives örömmel ns tett volna a magáévá. Mindenkor készségesen vállalt közbenjárást, deputációzásl, hogy a szülőföld kulturtörekvéseit előmozdítsa. Az ország tudományos és írói köreinek számos tagjával tartotta fenn a legjobb viszonyt, akiknek támogatásával céljai{ Régi katonai zendülések Irta: Takáts Sándor. Ha valaki a letűnt századok magyar katonáinak önfeláldozását, vitézségét és hazaszeretetét szép egészbe akarná fonni, köteteket kéne Írnia. A mohácsi csatát követő századokban mindaz, ami igazában magyar és nemzeti, a végházak vitézeiben él és virul. Nem váró saink, hanem végváraink a magyar szellem és a magyar virtus tűzhelyei. Itt a végházakban gyarapodik a magyar nyelv, itt küzdenek a hazáért, itt han goztatják ezerszer és ezerszer: „ha nem harcolunk a török ellen, azt is elveszítjük, ami még a miénk Magyarországból“. A végházak népe kiállja világgá: „hazánkért és magunk becsületéért lakjuk a végeket, fizetés nekünk nem járl“ Itt a végházakban él a remény, Buda még a miénk leszen. Itt élnek a lantosok és a hegedősök, köztük Balassa Bálint, a végbeli élet ez örökéletü dalosa. Itt, a végekben fohászkodnak legtöbbször a magyarok Istenéhez, nyújtaná feléjök védő karját: Mert te igazgatod minden dolgaimat, Viselőd az hadban ügyemet gondomat, Forgatod kezömben az harcon szablyá- Te tanítod vívni az én fiamat, [mat, Kezembe adod még én ellenségimet, Ki mostan elhordja édös nemzeiömet, Szertelen pusztítja szép zsíros földemet, Gyakorta levágja erős vitézünket. Felemelő s lelkesítő mindaz, ami a végbeliek életéről, küzdelmeiről s igaz magyarságáról ránk maradt. S nagyobb szerencse hazánkra alig háramolhatott volna, mintha ez a végbeli élet s a vele járó lovagias szellem állandó maradt volna. Sajnos, a szomorú gazdasági viszonyok ezt lehetetlenné tették. Régi magyar mondás, hogy a szegénység nagy emberséget gyalázl A végbeli életet is a szegénység tette tönkre. Vitézeink elmétől alig megfogható nyomorúságban éltek s ez a nyomorúság megölte a lelkesedést, megbomlasztotta a fegyelmet. Nincs ország, — írják a végbeliek — ahol a küzdő vitézekkel oly keveset törődnének, mint nálunk. Ausztria főurainak vadállatjait — Írja Lippay érsek — jobban élelmezik és gondozzák, mint a végházak hadinépét I Tudott dolog, hogy a magyar gyalogosnak havi két forint, a huszárnak havi három forint volt a fizetése. Ebből kellett ruhát, fegyvert szereznie, ebből kellett családját s lovát tartania. Amig a huszár havi három forintot kapott (s azonkívül semmit), addig a német lovasoknak havi 15 forint és élelem járt. Pedig a császári nehéz lovasoknak a török ellenében semmi hasznát sem vehették. Volt idő, amikor egy német gyalogos annyiba került, mint hét magyar hajdúi A bécsi kormányszékek mégis németekkel rakták meg várainkat, a magyar katonaságot pedig soha sem fizették rendesen. Rudolf uralkodása alatt kezdődőt* az az idő, mikor a szegény végbelieknek beszántották a jobb idők barázdáját. Ekkor énekelte Balassa Bálint azt, hogy a magyar vér megolcsódott. S az igazat énekelte, mert a magyar vér mérhetetlenül olcsó lett. Az ország keleti részén a szepesi kamara fizetvén a végházakat, itt katonáink mindig jobb sorsban voltak; de Rudolf uralkodása idején itt is megtörtént, hogy 50—60 hóig mit sem fizettek. Tokaj, Szendrő, Ónod, Kalló, Ecsed és Szathmár lovas és gyalog rendjei összegyűlvén, maguk írták volt a kamarának : „Rudolfus császár idejében hol ötven, hol hatvan havunk maradt fizettetlenül; most őfelsége (II Mátyás) idejében is hol húsz, hol huszonöt havunk vagyon hátra.* A nyugati részeken még roszszabb volt a helyzet. A palotai kapitány irta például a rongyban csühődő s éhező vitézeiről: „Nincs oly ember az világon, ki ezeket nem keserülné.“ A felzendült lévaiakat 1576 ban a tisztjeik csak nagynehezen tudták lecsillapítani. Ok a tisztek írták az uralkodónak : „immár koldusnak s nem szolgáló népnek láttatunk lenni . . . Talán fölségednek mi láttatunk legalábvaló hívei lenni, kiknek árnyékában vannak ■BHMBBiHHBHBHnaBe» OUfci S az főlséged több végei.“ A szegény palotaiak, kiket hosszú szenvedés és várakozás után egy darab papirossal fizettek ki, elkeseredetten jelenték ki, hogy tovább nem szolgálhatnak. „Tudjuk és hisszük, — Írták — ha mi nyomorúságot őfelsége rajiunk cselekeszni kész, az Úristen őfelségének ezt el nem engedi, hanem az mirajtunk teendő nyomorúságért őfelségét úgy megveri mind testében, mind lelkében és minden dolgaiban szerencsétlenné teszi, hogy minden fejedelmek között őfelsége például lészen.“ (1575.) A kanizsaiak egy évvel később szintén ilyen hangon jelentették, hogy a nagy fizetlenség miatt már éhhatáí is volt köztük. „Ezután, — írják — mert hogy ruhátlanok vagyunk, s nincsen mivel ruházni magunkat, hideggel kell meghalnunk“. Ilyenformán írogatnak a többi végház lakói is. Da kiáltásaik Bécsben süket fülre találtak. A XVI. század végén a magyaróvári harmincad évi 100—120 ezer forintot hozott, de ebbői szegény katonáink mit sem láttak. Főhercegnők jegyruhájára, az udvar szállítóinak kifizetésére stb. fordították azt. Az 1597-ben a pápa százezer forintot küldött a szegény végházak fizetésére. Ebből sem adtak egy fillért sem a végbelieknek. A harmincéves háború alatt a végházak vitézeinek sorsa még rosszabbra fordult. Eszterházy a bányavidéki vég-Öröm dolgozni az olyan szobában, ahol a világítás egyenletes és jó.Lássa TITNfw^R A M“ el dolgozószobáját és munkatermeit JJ * U 1^1 VJ ö IV /x ifi lámpákkal, mert azok megfelelnek a fenti követelményeknek és emellett kis áramfogyasztásuk következtében még gazdaságosak is. Bárány ay Géza
