Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-07-16 / 85. szám
1927. julius 16. Komáromi Lapok 3. oldal. Mindig friss prágai sonka, füstölt áru, konzervek, szardíniák, sajtok, borok és likőrök legolcsóbb beszerzési forrása: Komárom, Klapka-tér. 14 Nyitrán lenne és csak reprezentálásokra és hivatalos fogadtatásokra kellene beutaznia Pozsonyba. Sramek azonban éppen emiatt tárgyalt, mert a kormánynak az az intenciója, hogy az érseknek Pozsonyban kell lennie. Egyházi körökben most már véglegesnek veszik, hogy Jantausch Pál dr. nagyszombati vikárius Rómába megy és a Kúriánál marad, mig helyébe Blahó Marián besztercebányai püspök kerül. Mindenesetre a szlovenszkói érsekség megszervezése jelentékeny változásokat fog okozni a szlovenszkói hierarchiában. ímíüli HÄ — Saját tudósítónktól. — Komárom, — julius 14. Szerdán ment végbe a magyarság nagy halottjának, Csermák Hugó ácsi gyárigazgatónak a temetése, amely olyan nagy társadalmi méreteket öltött és lefolyása olyan impozáns közrészvét melett ment végbe, hogy arra igazán,évtizedek alatt is ritkán van példa. Elénk tanúsága ez annak, hogy az elhunyt milyen társadalmi pozíciót töltött be és hogy élete a közélet javára szolgált egész folyása alatt, mert csak igy magyarázható meg a részvétnek az a hatalmas mérete, melynek kereteiben megadta a társadalom a végtisztességet Csermák Hugónak. * Szerdán délután négy óra körül a kocsiknak és autóknak százai érkeztek és szállították a gyászoló eljövendő álmoktól gazdag, fiatal, gyönyörű, nekem Ígért leány. Itt vannak a tanúim, ezek a fák, ez a kicsi patak, ez a felburjánzó fü, minden, ami itt volt, minden, minden . . a tanúim . . . Elcsuklott a hangja, érezte, hogy eleget mondott. Ezen a hangon nem lehet tovább. Várnia kell, mig bele tudja vinni az asszonyt a szavak forró forgatagába az emlékezés. Es az asszony nem tudott ellentálni, nem bírta elhallgattatni a fsltépett emlékeket, repült a szavak suhanó szárnyán, gondolatról gondolatra, történetről történetre. Szemei elkalandoztak, kőrülsimogatták a tanukul hivott fenyők karcsú törzseit, az apró házak esőmosta tégláit s a csobogó patak szintjén megvillanó napsugarat. Mindenütt, mindenütt megállt egy pillanatra. Ide-oda kormányozta nézését a férfi ajkáról lezugó panasz. És összefonódtak a szavak leple alatt a gondolataik, a rejtegetettek, amiket már nem szabad kimondani, amik egy hatalmas rémmé, undok szörnyeteggé formálódnak, ha kimondaná a száj, ha létre dobná a szenvedély. Mondani nem, soha, csak gondolni. Azt szabad. Egy pillanatra csend lett. Elhallgattak. És újra csak beszélni kellett. A férfi kiérezte a hallgatásból, hogy beszélni kell, mert távolodnak, mind nagyobb távolságot ékel közéjük a csend s csak a szavak kapcsolják, csak a beszéd láncolhatja össze őket pár percig, pár pillanatra. Amiket felkorbácsolt bennük az a szó, a pár rövidke mondat, amit évek múltán oda mert mora tlani neki, csak addig élhet, mig egymásra torlódnak a szavak, mig újabb közönségnek a százait és a vonatok is ontották a temetésre érkező résztvevőket, akik a r. kát. kápolnában felravatalozott koporsó mellé siettek és arra lerakták a kegyeletes emlékezés virágait. Valóságos virágerdő borította a gyászlepellel bevont kápolnát: a koszorúk és csokroknak százai. A ravatal mellett Esztergom— Komárom egyesített vármegyék hajdúi álltak diszőrséget felváltva az ácsi tűzoltó testület teljes felszereléssel és formaruhában kivonult tagjaival. Özv. Csermák Hueóné a nagyszámú részvétlátogatásokat fogadta a nap folyamán a temetés megkezdése előtt. Fél öt órakor kezoődött a temetés szertartársa, melyet dr. Borsiczky Oszkár ácsi volt plébános, pápai titkos kamarás, a soproni társaskáptalan újonnan kinevezett kanonokja végzett teljes papi segédlettel A gyásszertartásonmegjelentek: Huszár Aladár főispán, Palkovich László alispán és Karcsay Miklós megyei főjegyző vezetése alatt Esztergom— Komárom vármegyék tisztviselőkara csaknem teljes számmal, Asztalos Béla ny. alispán, Alapy Gáspár kormányfőtanácsos, Komárom sz. kir. város polgármestere a városi tisztviselői kar élén, Reviczky István nagyigmándi főszolgabíró, Ács község elöljárósága és képviselőtestülete teljes s áramai. A résztvevők soraiban ott láttuk Patzenhoffer Konrád lovagot, az ácsi cukorgyár társtulajdonosát, az Országos Tüzoltószövetség és a Cukorgyárak Országos Szövetségének képviselőit, Győr város több pénzintézetének és iparvállalatának küldötteit, a Komárom Vidéki Hitelbank küldöttségét dr. Gaál Gyula fe'számolási bizottsági elnök vezetése alatt, Boldoghy Gyula és Fried Jenő ipartársuiati elnököket a Komáromi Hitelbank kü döttségét Quittner Zsigmond vezérigazgató vezetése alatt, a Komáromi Hengermalom bérlőit, dr. Koráb Aladárt és dr. Toplak Gyulát,a pannonhalmi Szent Benedek Rend képviseletében megjelentek Gácsér József jószág főkormányzó és Tihanyi Gál kerületi jószágkormányzó, gróf Zichy Ernő nagybirtokos, Thaly Ferenc felsőházi tag, Péntek Pál földbirtokos, országgyűlési képviselő, Szijj Bálint felsőházi tag, dr. Witausek Károly ny. vármegyei t. főügyész, a vidék összes földbirtokosai, Thaly Djzső a kisbéri ménesbirtok jószágigazgatója, a bábolnai állami birtok összes tisztjei és legalább háromezer főre tehető gyászoló közönség. A temetési szertartás alatt az ácsi katolikus énekkar működött közre és jellemző arra a megbecsülésre, amelyben a megboldogult állott, hogy a gyászlobogókat minden középületre kitűzték és az ott lengett a református templom és az izr. zsinagóga épületein is. A gyásszertartás bevégzése után pedig az összes ácsi harangok megszólaltak, hogy elsirassák a községnek nemeslelkü díszpolgárát és évtizedeken át első munkását. Bucsuzások. A szertartás bevégzése után elsőnek Asztalos Béla ny. alispán lépett a ravatal mellé és a régi vármegye, a közigazgatási bizottság és Komárom sz. kir város nevében búcsúzott a megboldogulttól gyönyörű szavakban, melyek nem egy szembe csaltak könnyet. Majd gróf Zichy Ernő ácsi földbirtokos beszélt a Komárommegyei Hitelbank nevében tolmácsolta ez intézetek háláját és soha el nem múló szeretetét. A ref. egyház búcsúja. Majd elindult a végeláthatatlan menet, amelyben rengeteg fogat és autó kígyózott hosszú vonalban. A halottaskocsi után vitték az elhunytnak rendjeleit és kitüntetéseit. A község főutcáján a tűzoltó szertár előtt megállott a menet, kivonultak az összes önkéntes tűzoltók a teljes felszereléssel, a tüzoltófecskendőkkel együtt, melyek mind a megboldogult munkásságára emlékeztették a közönséget Itt megható jelenet következett: Kelemen János, Ács község fiatal református lelkésze, teljes papi díszben vett tőle búcsút és megáldotta az örök pihenőre térő halottat. A temetőben. Ez után a menet példás rendben felfejlődve vonult a temető felé, amelyben a Csermák család kriptájának ajtaja csak nem régen nyílott ki, hogy magába zárja a család egyik szép reménységét. Most a családfőt várta, hogy befogadja hüs ölébe Az egyházi szertartás és a beszentelés végeztével Persik Lajos az ácsi cukorgyár tisztviselői és alkalmazottai nevében vett megható búcsút a szeretett főnöktől, majd dr. Topták Gyula a Komáromi Hengermalom utolsó üdvözletét tolmácsolta, melynek Csermák Hugó korábban igazgatósági elnöke, ez idő szerint pedig igazgatósági tagja volt, majd Péntek Pál ácsi birtokos, országgyűlési képviselő megható szavakkal tolmácsolta Ács községnek ragaszkodó szeretetét és nagy gyászát a község első polgárának elhunyta felett, fogadva, hogy az ő nemes nyomdokain haladva dolgoznak a jövőben a község boldogulásán. A munkásság búcsaja. A legmeghatóbb beszédek egyike volt az, melyben agyári munkásság vett búcsút Csermák Hugótól, aki a munkásságnak szerető édesatyja és igazi jóakarója volt. Csendes zokogás moraja futott végig a gyászolók soraiban az egyszerű munkásnak szivbő fakadó keresetlen szavaira. Végül az ácsi önkéntes tűzoltó század nevében Varga Bálint kisgazda, testületnek parancsnoka mondott megindító beszédet, és hangsúlyozta azt, hogy Csermák Hugó főparancsnoknak 44 éven keresztül volt hűséges és megértő bajtársa a tűzoltók élén. Szem alig maradt szárazon a beszédek elhangzása után, amelyekből mind kicsengett a fájdalom hangja a felett a veszteség felett, mely Csermák halálával a közéletet érte. A gyönyörű érckoporsót lebocsájtották a sírboltba és ezzel ami emberi és véges volt Csermák Hugóban, átadatott az enyészetnek, de szelleme és nemes lelke a sírbolt márványánál maradandóbb és az ércnél is keményebb emléket állított magának a társadalom és annak intézményeiben példás és odaadó mim, kájával. Ez az emlék régen áll és nem fogja kikezdeni az enyészet vasfoga sohasem. _______________ így fiatalít és szépít a DULL [lie [QliLL üdéi ami szappan Minden gyógyszertárban, drogériában parfümériában kapható. Főlerakat Csehszlovákia részére: „VÖRÖS RÁK« GYÓGYSZERTÁR Bratislava—Pozsony. Alapitva: 1312. gondolatról, ujobb gondolatra dobja sietve az emlékezés őket és nincs idő mrgáliani, nincs idő előre menni, nincs idő felismerni a jelent. — Látja, nem tudott várni, nem akart várni és megbüntette a sors, kteperte, odaköt ötté egy emberhez, akinek több a kártya, a roulette, a ló, a pezsgő s a mámor, mint az asszony, a saját asszonya és a gyerek az eljövendő. Az asszonynak halvány gyöngyszemek, könnyek csillantak meg a szemén. — És akkor elszakadt, akkor szétvált a múltúnk a jövőtől, akkor elszakadtak az emlékek tőlünk, mert emlékezni sem szabad . . . Amikor nem tudott várni . . . Kár volt idejönni. Kár volt . . . Hiszen minden mirólunk beszélt itt, mindenhol a maga aranyszőke haja világit elő, mindenünnen a maga csilingelő kacagása hallatszik . .. Itt látnia kell eDgem, akárhová meg. Itt, itt a fenyők, a hegyek között a nagy, nagy szabadság tudatában az el nem ért boldogság incselkedik, kísért mindenünnen . . -És az asszony szemei előtt megjelentek a kártya figurái, hallotta az apró golyó ugrálását, pergését a gépen, a lovak patáinak morajló dübörgését a gyepen, látta az ura idegesen kapkodó kezét, megvonagló njkát s a szeméből kisugárzó átkos szenvedélyt. — Nem, ne beszéljen, ne mondja tovább . . . Hová menjek, mit csináljak . . . mondja . . . A férfi odahajolt a füléhez, lángoló szavai idézték a jövőt, ami még menthető, amit el lehet érni, drágakövekről beszélt, amit a múlt országutján, mint elveszett kincset szedegethet még fel és magával vihet, megmenthet a jövőnek. Hangjából sugárzott az erő, lázadozott a fájdalom és sajgott, fájt a szerelem. A múltnak minden szépségei teljes keservessége izzott a hangjában, vádolt, könyörgött és alamizsnaként kérte annak a valakinek a roncsát, aki az övé volt, aki neki Ígérte magát s akit más tett azzá, ami most, gyönyörű, de ezerszer összetört asszonnyá. Botorkálva haladtak fel az utón ahegynek. Mozdulatlanul álltak őrt a fenyők, mintha sajnálták volna a napsugártól a kis hegyi utat. Bent az erdőben hatalmas páfrányok rejtegették leveleikkel a puha selymestestű mohát, csak itt-ott tudott a nap, az alkonyati pirosrafestett sugár lecsókolni róluk egy kis hajnali harmatot. — Milyen kicsinyek voltak akkor... milyen szépek szebbek ... az idő, igen az idő, mindentől elrabolt valamit.. . Ettől a szépséget, attól a boldogságot. Felértek a csúcsra. Mintha valami megakadályozta volna a fenyők továbbterjedését, hatalmas tisztás, kopár orom szakított bele a rengetegbe. Apró kövek hevertek szanaszét, amott egy hatalmas asztalszerü tömb. Az asszony leült. Kalapját a térdére tette, összefont kezekkel meredt maga elé szótlanul. — Mondja hát, mondja . , . gyón, gyöjön velem ... enyém lesz mnga is, elfeledjük, ami azóla történt s enyém iesz maga is, meg az a kis, az a kicsi eljövendő jövő ... Aa asszony felugrott. A szivébe karmoltak a szavak. A kis szöszkefejü valakit rajzolt elébe a férfi hingja s hatalmas szakadékot vágott közéjük a szó, amit nem akart mástól hallani. Az nem ezé, nem ezé az emberé. Mintha megszédült volna az előbb. Mintha álmodott volna. Vége. Fel kell ébredni, bármennyire fáj is. Élesen csattant fel a hangja és fájdalmasan. — Ne beszéljen róia... János .. . Hagyja meg nekem őt... az enyém meg azé az emberé ... Szép volt, de nem, hagyja, nem lehet.. . Körülnézett a lábuk alatt elterülő fenyőerdőn. A csacsogó patak kicsi ezüst szalagján, az apró házakon és mint esküre emelt ujjak meredtek fel az égnek a fák, esküre, amit az urának tett, mint hatalmas örvény villant a patak, ami elnyeli, ha tovább is hallgatja a férfit, most, amikor elébe bukkant az eljövendő, másik, tőle való élet és börtönnek látta a házakat, emésztő lángnak a halvány napsugarakat, ott lent messzi a hatalmas zöld gyepen. — Ne beszéljen, menjen, érti János menjen, hagyjon el. . . Oda lépett a férfihez, tolta maga előtt erőszakkal, szemében az érintetlenségnek, a tisztaságnak, az eljövendő anyaságnak ellent nem állható, hatalmas erejével ... — Menjen .. . menjen .. . Egy ideig állva maradt. Kutatva nézett a távolodó férfi után. Azután visszaült a kőre, már nem hallotta az elhaló lépéseket, csak odaszoritotta magához mint egy kicsi, nagyon kicsi gyereket a kalapját és csendesen, babusgatva ringatta. I — Édes kicsi szivem . .. édes kicsi I szivem . . .
