Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-10-29 / 130. szám
1927. október 29. 5. oldal. Komáromi Lapok * fr.v.i Meglepi olcsó reklámárak ELBERT divatáruházában Nádor-ntea 19. Fehér férfi ing 20-— Ke Egyszínű zephit ing 2 gall. 42'— „ R^yé köpper alsónadrág 15— „ Kutyabör keztyii 33 90 „ Kutyabőr keztyii bélelt 42 — „ Jrikókeztyii bélelt 6 — „ Selyem gallérvédő széles 15 — „ Munkásáig zephir 16 50 „ Jäger ing vagy nadrág 25 — „ Divat-mellény Női kötött harisnya Mintás kötött soitni Vulkán koffer Női nadrágkombine Selyemharisnya Gyapjas férfisvetter Tetős gyermekkocsi Női pulóver 45 — Ke tói 3 50 Ké 3 - „ 35'— Ke-tói 25- „ io-- „ 33 - Ke 250 - . 48— „ Szőrmeboa kiárusítás. tóttá meg lámpáit. Így aztán a juhász j olyan későn vette észre a veszedelmet, I hogy már nem volt annyi ideje sem, hogy félreugorjék Az autó a Szerencseden embert elüiötie és mind a két lábán átgázolt a su.yos jármű. Az elgázolt ember kétségbeesetten jajgatni kezdett. A nagy jajgatásra az őrülten száguldó autó megállt egy percre. A bennülök tanakodtak, hogy odatnenjenek-e a szerencsétlen emberhez, akinek a balesetét öfc okozták. A rövid tanakodásnak az lett a a vége, hogy a legnagyobb embertelenséggel tovább száguldottak és a szerencsétlen embert otthagyták vérbefagyva. A szerencsétlen Majer Ferencet egy lovas ember találta meg az átokban, éjiéi tájban eszméletlen állapotban. A lovas ember látván a bajt, rögtön benyargalt Tany községbe é3 azonnal iellármázta a falut, ahonnét emberek sietlek ki és az eszméletlenül az árokban heverő embert haza szállították és azonnal orvost hozattak neki. A szerencsétlenül járt ember sérülései felette súlyosak és nagyon sokáig lesz még fekvő beteg. Az autósok embertelensége a legszélesebb körben keltett méltó felháborodást és mindenki azon igyekszik, hogy sikerüljön kinyomozni kilétüket, hogy méltó büntetéssel sújtson le rójuk a törvény. Amint tudósítónk írj?, azon a Vidéken nagyon gyakoriak az autóelgázolások, amelyek a gyors haj'ás, a vigyázatlanság és a bravuroskodásnak a következményei. Brazília közelében zátonyra futott egy olasz luxus gőzös. A Principesse Mafalda is a Titanic sorsára jutott. — október 27. A lapok a Titanic elsüllyedéséhez hasonló borzalmas katasztrófát jelente nek Buenos Aue>ből. Az ottani repülőállomás szerdán S. 0 S. jeleket fogóit fel, amelyeket a Bachia felé útban levő Principesse Mafalda nevű olasz luxus gőzős rádióállomása adott le, kőzöive, hogy a hajó ezerháromszáz utasával elsülyedőben van. Ké sőbbi jelentések szerint a hajó utasai közül legtöbbet sikerült megmenteni, inig a többi utasról még nincsenek megbízható hirek. A katasztrófa közelében haladó gőzösök utasítást kaptak, hogy teljes gőzzel siessenek a süllyedő hajó segítségére A Principesse Mifalda hajó tart« ima huszonhétezer tonna és utasainak nagy része luxus utas, de a körülbelül 1300 utas közül sok Argentínába igyekvő kivándorló is volt. A szerencsétlenül jártak közül több százat mentett meg önfeláldozó bátorsággal annak a négy hajónak a legénysége, ameiy a Principessa Mafalda drótsegélyhivására sietett a szerencsétlenség színhelyére.] A szerencsétlenséget valószínűleg az okozta, hogy a Principesse Msfalda zátonyra I futott, a hajó egy tengeralatti sziklába szaladt és léket kapott. A hatalmas gőzös rohamosan elsüllyedt. A francia Formosa nevű gőzös szikralávirata szerint miíiiő.is: u sikerült kimenteni a tengerből. A szerencsétlenül j írt gőzös utasai között volt állítólag Gigli, az ismert tenorista is, aki délamerikai turnusra utazott. A Principessa Mafalda a Navigazione Generale Italtana cimű vallalat legnagyobb luxus hajója volt, amely óránkint 18 tengernyi ménfőid átlagsebességgel haladt. A hajó 150 méter hosszú, 17 méter széles, 20 méter magas. A legutóbbi jelentések szerint a megmentettek száma a végleges megállapitás szerint 1202, az áldozatok száma alig haladja meg az ötvent. A hajó kapitánya és a legénység hősi halált haltak. A legbiztosabb és legenyhébb csokoládé hashajtó Főlerakst: VÖRÖS RÁK GYÓGYTÁR BR vTISLAVA. Egy doboz ára Ké 3'60 Fater Romualdus. Irta Berecz Dezső. Izzadt képű, tépett tuíiáju, poros lovash gény loppant a monostor kapuja elé. Dühöä rántással állította meg a lovát, azián főlágaskodoit a nyergében s akkorát kiáltott, hogy beledagadtak erei: — Hé, hé, tisztelendő atyák! Hé! Az egyik abldknyiiás deszkatáblája kinyílt s egy kusza képű, vén barát dugta ki rajta ton?.urás fejét. — Mi kellene öcsé n, hogyha volna? — Tisztelendő atyám, jönnek a magyarok,—felel: a legényke s válla közé huzla a nyakát, mintha már is ütést érzett volna tarkóján. Alig vannak tizhusz nyillövésnyire. — Akárki fia vagy, gyerekem,; bizonyos, hogy nagy számár vagy — szólt az öreg barát mosolyogva. — Tisztelendő atyam, ezen nincs mit nevelni. Istenemre mondom, hogy ebédre itt lesznek. — Mégis kár volt mtgizzasztanod kancádat. Hiszen már két nap óta iüzvörös a keleti ég aija. Abból előbb megtudunk, hogy útban van a pogány, mint a te. óbégatásodból. Jól van, fiami Teljesedjék az Ur akarata. Eredj és vigyázz a bőrödre, mert a pogányok hamar kilyukasztják. — Tréfás kedvedben vagy atyám. Kérlek meneküljetek. Mindan szempillantás veszedelem. Főiégetik házatokat, földulják a templomotokat, elrabolják kincseiteket, legyilkolnak benneteket jól ismerem a szokásukat. — Mondom, hogy szamár vagy. Tudhatnád, hogy tisz.eíendő teslvéreim már tegnap reggel elmenekültek és azóta biztosságban vannak. A kincseket magukkal vitték. De ha talán tudsz módot arra — szólt ismét mosolyogva, — hogy a templomot meg a monostort valamiképpen a hátamra vegyem és elvigyem innét, hát akkor nagy örömöt szerzel. Cserébe szívesen kieszközlöm számodra az örök üdvösséget. — Már pedig atyám, ha itt akarod bevárni őket, nem igen cselekszel okosan. — Magad mondád, lelkem gyerekem, hogy ebédre jönnek. Csak illik, hogy ilyenkor legalább a leghitványabb jelen legyen a háziak közül. — Félek, elveszik majd jó kedvedet, atyám. E szónál szakállas nyíl csapodéit a kapu fájába s rezegve állott meg benne, minthogyha az ördög hárfájának a húrja pattant volna oda. A legény sarkantyúba kapta lovát s egy ugrással eltűnt a bozótban. — Szerencsés utat, öcsém, — kiáltott a páter, aztán betette az ablaktáblát. Lent pedig nemsokára megelevened- . tek a bokrok. Itt egy kópj i hegye, ott egy süveg csúcsa, amott meg egy tüzesszemü paripa feje bukkant ki a sűrűből. Majd hirtelen nyüzsgő lovascsapat özőnlötte körül az épületet. — Itt a monostor, — szólt az, aki a vezérüknek látszott. — Azt mondja a nép, — szólt egy másik, — hogy gazdag barátok dicsérik benne istenüket. — Nem sokáig dicsérik már, — harsogott a harmadik, akinek csupa sebhely volt az arca. Mokány lovaik toporzékolva állottak meg a kőfal előtt s türelmetlenül kaparták a földet. Ragyogott a szőrük es ragyogott rajtuk a csótáros, rézzel kivert, szerszám. A lovasok valamennyien tömzsi, marconaképü legények voltak A bőrüket talán még az ázsiai nap égette barnára. A szemükben bátorság lobogott. A karjukban ádáz erő feszült. A hálukon íjj, az oldalukon görbe kard, a kezük ben topja. Fekete, búkabőrkucsmát, meg bőrből varrott ruhát viseltek. Némelyiknek azonban strucctollas kalap, vagy bóbitás sisak volt a fején, egyik-másik meg prémes palástot, tarka selyemrongyot akasztott magára. Vállig meztelen karjukon arany-, ezüst-karperecek csillogtak, nyakukban drágaköves láncok fiíy égték. A vezérüknek még a lova nyakán is aranylánc csörömpölt. Volt olyan is, aki vert ezüstkeresztet tűzött a mellére. Egy hórihorgas legény hatalmas iandzsat tolt maga előtt, a nye regkápáján meg kétéltű pallos lógott. Mindmegannyi rablóit jószág, német, morva, bajor, olasz meg frank várakból, kolostorokból való. —• Nini, egy páter, — kiáltott az egyik pogány nevetve. És csakugyan a barát megint megjelent az ablakban s gyűrött ábrázatát komikus ráncokba vonta. — Pálinkás jó reggelt! — kiáltott a vezér. — Nyisd ki a kaput jó ember, ha nem akarod, hogy mi magunk emeljük ki a sarkából. Mivel még a kapufélfát is vele emeljük. A körülötte állók harsogva nevettek, a barát megint éltünk. Csashamar kulcsok csörömpölése hallatszott. A zár megcsikordult s a nehéz kapu nyöszörögve tárult ki. — Laudetur Jesus Cristus, — köszönt a páter ájtatosan. — Kárba vész az imádságod, páter! Lódulj és vezess bennünket. Mutasd meg a kincseket, marhákat, bort, ennivalót és mindent, amitek van! — szólt lepattanva lováról a vezér. — Sohase alkudozz vele, jó uram, kupán vágjuk a komát, aztán mi magunk is megtaláljuk, amit keresünk, — kiáltott öblös hangon egy vén magyar s már ütésre is emelte szekercéjét. De lehanyatlott a karja, mert a barát remegő magyar szóra nyitotta a száját: t — Édes gyermekeim, már sok roszszat hallottam rólatok, de hogy ilyen garázda nép tegyetek, azt mégse hittem volna. Szólt és elfintorította a képét. A pogányok elnevetták magukat. A vezér meg barátságosan vállon ü.ötte: — Hát te páter, hol a csudába tanultad meg a nyelvünket? — Elég régen raboljátok már a világot, volt időm megtanulni. A vén magyar a szeme közé nézett: — Vagy úgy, — dörmögött, aztán elfordult. — Hogy hívnak ? — kérdezte a vezér. — Páter Romualdus vagyok, az Ur jámbor szolgája. — A nyelvem is kitörne, ha ki kellene mondanom a nevedet, — szólt valamelyik. — Páter Romualdus, most majd bennünket szolgálsz, ha nincs ellenedre. — Az a kérdés, mi lesz a fizetség? — Add ki a kincseket és mi meghagyjuk az életedet. — Amilyen a gazda, olyan a fizetség. %— Na fecsegj páter hanem előre! — rikoltott egyik és nagyot laszitott Romualduson. — No nézd, még feltaszií a paraszt, — méltatlankodott a barát. A pogány meg még nagyobbat lökött rajta, úgy hogy a páter bukdácsolva kereste az egyensúlyt. — No gyertek,- ebadták, megmutatok mindent, amire kiváncsiak vagytok. Az okos szót úgysem értitek meg. Előre ment. Mögötte tolongott vagy negyven-ötven pogány. Kint csak az őrszemek maradtak, meg a kipányvázoít lovak. A monostor üres volt. Sehol egy lélek. Sehol semmi más, mint egy-egy szegényes, szuette szék, imazsámoly, pár rozoga gyeríyataríó, az egyik fogason néhány kopott csuha, az egyik cellában egy-két oitfelejtett szentkép. A pogányok dühösen vagdosták őket a földhöz. Az istálló üres, a magtár nem különben. Az udvaron csenevész csirkék szaladgáltak. Az egyik magyar a kucsmáját hajította közibük. — Páter, társaid merre vannak? — kérdezte a vezért. — Tisztelendő testvéreim még idejében eikoüódtak előletek. Ha nem volnék olyan bolond, mint amilyen vagyok, akkor én is velük mentem volna. — Merre menlek ? — Ki a kapun. — Felejt — Semmit többet nem tudok. — Páter, vigyázz magadra! Nem vagyunk tréfálkozó kedvünkben. Egykettő, nyisd ki a templomot! Az is üres volt. Csupasz falak, dísztelen nitá . — Ö dög és pokoli A kincsek merre vannak ? — Tisztelendő testvéreim magukkal vitték. — Merre mentek? — Nem tudom. — Nem tudod? — rivalt rá a vezér és mellen ragadta. — Ördög bújjék a csuhádba, ne bolondozz velünk! — Kérlek édes gyerekem, — nyöszörgőit a barát — ne áikozódj az Isten házában. Csöndesen legyetek és vegyétek le a tökfödőt a fejetekről. Harsogó nevetés zuhogott végig a templomon. Nagy bolond ez a barát! Csak hátul egy szőke legényke kapta le a süvegét. — Hát, páter, semmitek sincsen ? — Hüünk van, meg egy kis reményünk az üdvösségre. — Lakj jói vele, félkegyelmű! — kiáltott az egyik pogány és félkézzel kupán vágta a papot. — Ne bántsátok szegény öreget, hi-szén nincsen helyén az esze, — szólt halkan a szőke fiaial magyar. Az udvar felől lelkendezve futottak elő néhányan. — Legények, bor van a pincében! Nosza lent termett mindjárt az egész csapat és .marokból, kucsmából, sisakból vedelte a hegy levét. Romualdus is utánuk csoszogott, de még mindig az ütés helyét simogatta. — Igyál barát! Kiáltottak feléje és megkínálták. rádiócső a legjobb
