Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)

1927-09-17 / 112. szám

2. oldal. Komáromi Lapok I9SI7. szeptember 17 EI.RERT divatáruház AJAIUAIAIR Nádor utca 10. ajánlja őszi idényre dús raktárát! Kötött mellények, Pullover és Svetter, Baba gyapjú készlet, Gyermek szövet kabát és ruha, angol férfi és női harisnya, Bőrkeztyü, Selyem alsónadrág, Ingnadrág, Klott és LUiter kötény, Tornacipő, féifi és női fehérnemű. — Szőrme Boa kiárusítás. Esőernyők stb. Sport és Szekrény gyermekkocsi gyári raktári Olcsó, szabott árak! A Slovák támadása a komáromi magyar katoli­kusok ellen. Komárom, — szept. 16. A Slovák szeptember 15-i számában goromba támadás jelent meg a komá­romi magyar katolikusok eilen abból az alkalomból, hogy a magyar lapok megemlékeztek a nagyszombati apos­toli adminisztratura döntéséről az egy­házközségi választások ügyében. Ez a döntés, amelyről megírtuk, hogy tulaj­donképen kitérés volt a döntés elől, abban áll, Hogy az egyházközség iskolaszékének és képviseletének, vala­mint albizottságainak mandátumát to­vábbi egy évre meghosszabbította az egyházmegyei hatóság, amely elkerülte ezzel az érdemleges döntést abban a kérdésben, hogy szabályszerűen foly­tak-e le a választások vagy nem? Tudvalevőleg a választásoknál a kisebbségi terror érvényesült abban az értelemben, hogy a magyar többség­nek azt akarta előírni, hogy kiket válasszon meg az egyház képviseletébe és iskolaszékébe, amelyet a magyar többség elutasított. Most a Slovák komáromi tudósítója ebből akar tőkét kovácsolni a komáromi magyar kato­likusok ellen és azokat megfenyegeti. Vegye tudomásul a Slovák, hogy ezek semmiféle fenyegetéstől sem ijednek meg, mert nem olyan anyagból valók, hogy nádszálként ingadozzanak. Á magyar katolikusok igenis meg fogják vizsgálni minden egyes egyházmegyei Acs Klára: Egy asszony sir . .. — Az urát láttam 1 — A férfi hangja folytatást sejtetett. Várta hát az asz­­szony, mit fog mondani. — Nővel volt. — Várhatott ilyesmit, mert meg sem mukkant Lányiné. — Jobbfajta lehetett. Modoros is. Elegáns. Szép volt. Az asszony lehajolt. Pirult már belső indulatától és az arcát akarta elrejteni. Ds vendége, ki ma ily váratlanul ke­reste fel ezzel a hírrel, észrevette. Arra gondolt, ez az asszony azt fogja hinni, mindez nem igaz, csak bosszúból mondja, mert kettőjük közül Lányit választotta a párjának. Hát bizonygatott: — Hallottam egyébként, hogy meg­csalja. De nem akartam szólni, míg magam is meg nem győződtem róla. Most. . . nos igen 1 De ha nem hinné, meggyőződhet róla. Holnap ugyanott fognak találkozni. — Nehogy azt higyje, most kárörö­­mös kielégülést érzek, mert akkor nem kellettem. Es azt se gondolja, egy pil­lanatig is mernék hinni valamit. Ehhez magát túlságosan tisztelem. Én csak szolgálatot véltem teljesíteni, mert tu dom, most még megakadályozhatja, hogy folytatása legyen. Maga erőskezü, csak egyet kell rántania a gyeplőn és minden rendbe jön . . . Tudja, akkor is félreálltam egyetlen szemrehányó te­kintet nélkül. Csak egyet kérek most is. Higyjen benne, hogy én a maga jólétét, boldogságát akarom. Ment másnap az asszony, hogy az urát meglesse. Nyirkos átclleni kapualjakban buj­kált. Ott várt negyedórákig. Ott töl­tötte a délutánt. De az urát nem látta. Ujjongott akkor. Boldog volt, mint aki elveszett édenét találta meg újból. De másnap már gyanakodott. Férje az óráját nézte. Máskor is szokta ter­mészetesen, mégis ma feltűnt ez neki. És szivébe markolt, mikor gondosan, döntésnek a jogcímét és azt, hogy történik-e velük szemben elnemzetle­­nitési törekvés vagy nem. Nagyon rosszul tudja a leckéjét a cikkíró, aki mindenáron azt akarja a komáromi magyar katolikusok szándékául bele­magyarázni, hogy azok a püspökkel szemben nem viseltetnek kellő tiszte­lettel. A tisztelet nem fog hiányozni, ha nyelvünk jogait tiszteletben tartja a nagyszombati aula, ellenkező esetben pedig a tisztelet csökkenni fog, esetleg meg is szünhetik, ha velünk szemben hatalmi szempontokat kívánna érvénye­síteni. A néppárt politikai lapja a katoliku­sok nevében beszél, hogy igy mi ka­tolikusok, amúgy mi katolikusok. Nem tudjuk, milyen jogcímen béreli magának ki a katolicizmust a Slovák, mivel úgy tudjuk, hogy szép számmal vannak olyan szlovák katolikusok, akik nem a Slovák aktában vannak. Sokkal jobban tenné, ha a maga háza előtt seperne, mint beleavatkozik a katolikus magyar­ság ügyeibe és fogadatlan prókátora gyanánt szerepel a szlovák püspökök­nek. Ez az agresszív fellépés csak meg­erősíti azt a sokszor hangoztatott vá­dat, hogy a szlovenszkói püspökök (akik magukat „szlovák püspökökének szok­ták nevezni), a szlovák néppárt támo­gatásával csinálják kis politikájukat. Nagyon szomorú volna, ha ennek a gyűlöletet hirdető pártnak a taktikáját is átvennék, mert ebben az esetben csakugyan elszakadnának azok a szá­lak, amelyek a magyarságot a föléjük rendelt főpapokhoz fűzik. A katoükes magyarságnak nem ide- | áljai a politizáló püspökök, sem pedig azok a főtisztelendő urak, akik Isten szolgálata helyett kutmérgezésekkel foglalkoznak és a szeretet helyett a gyűlölet tanait hirdetik. Lipscher Mór dr. kórházigazgató jubileumához. Komárom városának a mull század végén nem volt fontosabb szükség­lete, mint egy minden tekintetben modern közkórháznak a létesítése. Két kórháza: a férfikórház a mai szikvizgyár helyén és a női kórház a mai főgimnázium helyén, egysze­rűen szánalmas látványt nyújtottak és a szegény betegeket nemcsak azért kellett sajnálni meri betegek vollak, hanem azért is, hogy ezek­ben az odúkban ápolták őket a leg primitívebb felszerelés mellett. A kilencvenes- évek vége felé már fel­­tartóztathatlanul nyomult előtérbe a közkórház építésének szüksége, amelyre 1896. évben, a millennium évében, tervpályázatot imák ki, mi­után a kórház mai telkét 147Ö0 fo­rintért megvásárolta a város közön­sége, Harminchat pályázó építész közül Hübner és Fischer budapesti építészek tervét találta a város köz­gyűlése a kivitelre legalkalmasabb­nak és 310,OC# K költségvetés kere­tében kivitelét Hegyi Ferenc építész vállalkozóra bízta, aki azt 262758 K összegen építette fel. Boldogult Bányai Lipót dr„ a? köz­kórház első igazgatója, akinek oly hervadhatian érdemei vannak a köz­kórház létesítése körül, első sorban a sebészi osztály élére keresett al­kalmas szakembert. Több pályázó közül Sárközy Aurél akkori főispán a fiatal Lipscher Nióv dr.-1 nevezte ki mütőorvossá és egyben a közkórház főorvosává 1902. év szeptember ha­vában. Lipscher Mór dr. akkor Herzl Manó báró hírneves szanatóriumá­ban működött, mint orvos és Herzl professzor ajánlata volt döntő kine­vezésénél. Neve először báró Fejér­­váry Géza akkori honvédelmi mi­niszter operációjával kapcsolatban került forgalomba, amelynél Herzl mellett részt vett és az előkelő pácienset kezelte. Ugyanebben az időben jelent meg doktori érteke­sokáig kötötte nyakkendőjét. — Vájjon kinek ? — rágta ott belül valami. Minth a haját is tovább kefélte volna. Az asszonynak úgy tűnt fel, szórako­zott is. Keresett, talált aprólékos kis semmiségeket, melyek mind gyanút kel­tettek. Leskelődött megint utána Már meg volt mérgezve az élete. És valamelyik nap csakugyan együtt látta őket. Meg sem döbbent. Hiszen ezt várta. Ezt kereste. Az ijedt remegés, hogy most ott élt benne, most csak alakot öltött. Megfogható lett, ami eddig mint rémkép ijesztgette. Lehetett cselekedni végre I Nem tett szemrehányást, nem csapott jelenetet. Minek? A vége úgyis csak egy lehet. Nem bírta el többé a gon dolatot: mellette élni, látni, hogy máshoz készül, érezni, megsejteni minden gondolata mögött, hogy más heviti. — Válunkl — jelentette ki röviden. Nézett a férfi. Hogy nem látott fel­dúlt arcizmokat — oh, erre nagyon ügyelt az asszony, éreztetni vele. hogy nem fáj —, kérlelni sem mert. Bocsá­natot kérni csak haragostól lehet. Vigasztalni csak siránkozót szoktak. Itt csak a szemébe mondták, hogy nem kell többé. Hát ment. Az asszony ott maradt. Elvitette az egyik ágyat, az ura szekrényét, melyben ruháit tartotta. Előbb padlásra akarta hordatni. Aztán mást gondolt, nem tartogatja, soha többé nem lesz rá szükség. Mindent félretett, megsemmisített, ami hozzája tartozott. Ne emlékeztesse semmi többé az asszonyságára. Nem maradt egyetlen levele, arcképe sem tőle — Semmi sem kell 1 — mondta ki keményen. Könnye sem hullt, keze sem remegett. Mindent ő maga intézett. — Mintha sohsem lett volna az éle­temben — biztatta magát. Es dudol­gatni is próbált. — Újra kezdem — mosolygott. — Hernyót ráztam le. Kígyótól szabadul­tam. Az volt I Hiszen hosszú idők óta már csak fojtogatott valami, ha vele voltam, egyre üldözött a saját gondo­latom, hogy most megy hozzá. Hát maradjon nála! Most már ma­radhat örökre 1 Megint dúdolt régi gyereknótát; „Bújj, bújj zöld ág, zöld levelecske“ idézte képzeletében kiesikora játékait. A. köztük lévő távolságot akarta nö­velni. Azt akarta, hogy emlékezetében is messze távolodjék tőle. -Aztán végezte a dolgát. Ügyelt a háztartásra. Vásárolt, tett, vett. ügy ment minden, mintha misem történt volna. — Szép spárgát nagyságám ! — kinál - gáttá áruját a kofa a vásárcsarnokban. Gyorsan tovább ment. Pedig szerette a spárgát. De azt mégsem lehetett venni, főzni. Az volt kedvenc étele az urának. Reggel a leány behozta a postát. — Ez a levél — és zavartan elfor­dította a fejét — a nagyságos urnák jött. — Vigye. Adja vissza a postásnak. Írja rá az uj cimét. |JAztán rágta a belsejét, hogy: kitől lehetett ? kitől ? vájjon ki irta ? — Mi közöm hozzá ? — mondta nyersen, gorombán önmagának. És mert valami marta ott belül, megint dúdolta a gyermekkori játékot: Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske. Vasárnap volt. Arra gondolt, ilyen­kor tovább szoktak feküdni. Akkor még. Alig múlt néhány nap azóta. Gyorsan fölkelt. — Most legyen minden máskép. — Intette magát. — Fő a szigorú rend. Fegyelmezetten élni, szép, erős emberi életet. Kinézett az ablakon. Alkonyodott már. Kevesen jártak arra. Ketten egy­zése A féregnyulványlobről, amely­ben a vakbélgyulladás eseteit tár­gyalfa, amelyet eddig még ritkábban oldotiak meg sebészi beavatkozás alján. Lipscher Mór dr. a közkórházban mindenek előtt osztályának a leg­modernebb felszereléséről gondos­kodói!. így szerezte be javaslatára a város 1903. élben az első Rönt­gen felszerelést, mely a sebészi gyakorlatban csakhamar nélkülöz­hetetlenné válf.|Az uj komáromi köz­­kórház jó hírnevének kialakulása nagy részben Lipscher nevéhez é& orvosi gyakorlatához fűződik. A be­tegek messze földről, az egész vár­megye területéről felkeresik a kór­házat és műtétéinek csakhamar hire megy. A komáromi közkórháznak nemsokára már kibővítéséről kell tárgyalni. Í904 évben megszerzi a törvény­széki orvosi képesítést is a buda­pesti egyetemen- és a következő év­­elején a komáromi törvényszékhez másod törvényszéki orvossá nevezte ki az igazságügyminiszter. Bányai Lipót dr. kórházigazgatónak 1906- ban bekövetkezett halála után ennek helyét foglalja el. Uj hatáskörében legfontosabb te­endője a kórházban rendet és fe­gyelmet teremteni és azt minden eszközzel fentarfani. Ezt oly módon érte el| hogy maga volt évek hosszú során keresztül a kórház első mun­kása. Nemcsak a mütő foglalta el idejét, de minden nap megvizsgálta a kórház többi osztályait is és fi­gyelmét a legapróbb részletekre is kiterjesztette. A kórházba gyakorlat céljából beosztott gyakornokok és segédorvosok egész legendákat be­szélnek csodálatos, munkabírásáról. Ennek különben a háború.alatt adta teljes bizonyítékát. Nagy orvosi gyakorlata azonban nemcsak betegeinek és a komáromi közkórháznak gyümölcsözött .hanem az orvosi tudománynak is. — így 1909-ben a kórházigazgatók buda­pesti értekezletén tarlód előadása magára vonta a közfigyelmet. A Komáromvármegyei és városi Orvosi Egyesület gyűlései alkalmával szá­mos alkalommal mutatott be igen érdekes eseteket orvos kollégáinak. Az utóbbi években pedig a Po­zsonyban megtartott orvos gyűlésen, egy agy-operációval keltett nagy fel­másba karoitan menjek. Fiú, lány, vál­­luk összeért. Egymásra nevettek a sö­tétben. Ö felhallotta.. Elment az ablaktól. „Bújj, bújj, zöld ág, zöld levelecske“, akarta felejteni a bolond kis idill. Vacsora után a zongorához ült. A kottákat forgatta. — Ezeket nem. Nem, nem, na! Min­det ő játszotta. Már tépte, szaggatta volna valamennyit. De erőt vett ma­gán. — Tán hisztériás vagyok! — szidta le magát. — Mit tehetnek róla a kot­ták, a dalok. Azok örökszépek és majd, ha egyszer ábrándozni akarok . .. Most nem! Egyéb dolgom is akadl így próbált, erősködött, akart. Ma­gasra emelte a fejét. Nyaka sem gyű* rődött ráncokba, szeme sem lett kö­döskés. — Milyen erős vagyok 1 — csodál­kozott el. Végigdőlt a sezlonon. — Pihenni kissé. Azt igen. Behunyta két szemét. — A'udoi! — parancsolt magára. Most ez is sikerült. Álmodott. Azt, hogy az ura mellette van, teli szemmel nézi és a kezét si­mogatja, minden egyes ujját külön si­mogatja. Fejük egymásra hajol és . . . Fölébredt. . . . „Bújj bújj zöld ág“ akarta da­lolni. Erősnek kell lenni, fegyelmezett­nek és erősnek! Az vagyok! — akart belerágni keményen a szájába. De a keze még érezte a simogatást. Feje még gyöngén ráhajolva borult volna az... — Hát megcsalt 1 hát megcsalt 1 hát megcsalt I — akart még uralkodni ma­gán. De lágyult, felolvadt belsejében nem volt már semmi józanság, semmi önfegyelem. Egész megkínzott valója felsirt. Ke­servesen hangosan zokogta: — Verje meg az Isten azt.. . aki a hirt hoztál

Next

/
Thumbnails
Contents