Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-09-03 / 106. szám II. kiadás
s. oldal. Komáromi Larok 1927. szeptember 3. részére nyújtandó 20 szóralékos szobakedvezményen kívül lehetővé tette, hogy előfizetőink között minden hónapra egy utalványt sorsolunk ki, amellyel az utalvány tulajdonosának három napig ingyen bocsát a szállodában rendelkezésre egy utcai szobát. A szeptemberi utalványt a sorsolás eredményeként Bacsók Árpád (Nagy-Lég) kapta, aki részére az utalványt elküldtük. Az utalvány egész szeptemberben bármikor érvényes három napra. — Kenonika vizítáoi* a komáromi k&tholikus egybázban. A komáromi katholikus egyházat az egyházmegyei hatóság megbízásából Jeszenák Gábor (báró) pozsonyi kononok meglátogatta és megvizsgálta templomait, kápolnáit, temetőjét, alapítványait, iskoláit, egyházi intézményeit és vagyonkezelését. Az itt talált példás rend felől a legnagyobb megelégedéssel nyilatkozott. A látogatásról jegyzőkönyvet vettek fel és felterjesztik az egyházmegyei hatósághoz. — Elfelejtett utcák. Most, amikor mondhatni a legnagyobb iramban folyik az utcák rendezése Komáromban és amikor lendületes lépéseink ruganyosságával rójuk büszkén végig az aszfaltos trotoárokat, most tűnik csak fel, hogy nemes Komárom városának mennyi teendője van még a város rendezésére nézve. A minapi kiadós esőzés újra megmu'atta, hogy a város mely részei- jj ben kell még a kövezést keresztülvinni, f Csak utalunk Komárom legforgalma- f sabb utcájára, a város halhatatlan szü- j lőttének nevéről elnevezett Jókai utcára, | amelynek régi kövezete annyira meg- f viselt, hogy azon sürgősen segíteni j kell. A kocsiuton lépten-nyomon olyan 8 burkolati hiányosságok találhatók, hogy jj az arra haladó kocsik vagy autók u a- ? sainak ugyancsak vigyázni kell a sza- j kadatían zökkenők miatt, hogy a nyel- * vüket el ne harapják. A kocsiuton a . széttöredezett és hiányzó kockakövek f helyén 30—40 cmnyi mélységes pocso- \ lyáik vannak, amelyeken ha áthaladnak 1 az autók, a felfreccsenő sártól nemcsak \ az épületek, de az arra járókelők is ? piszkosak lesznek A Jókai uc^i házak j tulajdonosai már nem merik házaikat j befestetni, mert az igen sok költséggel $ véghezvitt renoválást a következő esős ] napon tönkre sározzák a jármüvek, j A Jókai utcának mielőbbi helyrehozatala j kel! hogy legközelebbi programja legyen a városnak. De nagyon elhanyagolt állapotban van a Kertész utcának a Kapitány és a Megyercsi utcák közötti szakasza is, ahol a kocsiforgalom az \ utóbbi időkben rendkívüli volt és j az amúgy is rósz karban levő ‘ utca teljesen tönkrement. Talán akad : még annyi zúzott köve a váróén ik, ■ hogy azt az utca szakaszt is rendbe ; hozhatják. Rendezés után sóhajtozik a Thaly Kálmán utca is, amelynek főképen Széchenyi utca felöli része van siralmas helyzetben. — Fordítson a város is egy kis figyelmet. De ezeken kívül még van sok olyan utcája Komáromnak, amely megkívánja már a javítást s ha már több külvárosi utca finom andezit - kockával van kirakva, a város belső részében levő u cák is megérdemelnék s legalább is a jókarba hozatalt — A „Nsm nősülök“ szombati és \ vasárnapi előadására még egypár egy kapható Spitzer könyvesboltéban, valamint mindkét este a szinlázi pénztárnál hét órától kezdve. . hely 8K, II. hely 6K, állóhely 4 K. — Szeptember 10-én az akadémikus gárda Érsekújvárba rándul át a „Nem nősülök“-kel. Vasárnap 11-én pedig harmadik előadás lesz a Kultúrpalotában. Előjegyezni erre az előadásra is lehet. — Kereskedelmi Akadémiai szaktanfolyam. A Budapesti Székesfőváros Vili,, Vasutcai Kereskedelmi Akadémiai Szaktanfolyamán a beiratkozások — a vallás- és közoktatásügyi miniszter urnák a szinidőt meghosszabbító rendeleté következtében—szeptember 12-én délelőtt 10 és 1 óra között lesznek. Behatási dij 56 pengő, tandij 110 pengő. Köztisztviselők gyermekei a tandij felét fizetik. Előjegyzés végett az érettségi bizonyítvány beküldendő ssület Nádor utcai helyiségében. Ez az évekként jól sikerült kabaré az idén még szórakoztatóbbnak ígérkezik, mert a műsort, mint az előbbi rendezést, nagyon változatosan állittota egybe a rendezőség. Kedves jelenség lesz a j gyermekek tánca, akik már hat hete • fáradhatatlanul járnak a próbákra és alig várják a napot, hogy a színpadra léphessenek. Tőrök R*ízső parasztdarabja a „Krumpli kapálás" és Vűdnay László egyfelvonásos vigjátéka a Sarzsi már ismeretesek a budapesti kabarék műsorából, ahol nagy sikerrel játszották ezeket. De a komolyabb hangnem is képviselve lesz az előadáson a „Házifőpróbával", mely Zsoldos Andor igazi művészi alkotása. Az estélyt követő tánc iránt a városban és környékén már eddig is nagy érdeklődés nyilvánul meg: mert a jó mutatás mindenki részére biztosítva lesz. Az összes komá romi főiskolásokon kívül, az érsekujvári kollégák is, mint rendezők vesznek részt, sőt Nyitráról is többen jelentették be részvételüket. Különben is sok mulattató meglepetést tartogat még a rendezőség a táncolok és nem táncolok részére, hogy a jó hangulat biztosítva legyen. — A „Gülbaba" a Katolikus Leginyegyietbsn. A Komáromi Katolikus Legényegylet a közeljövőben a „Gülbaba“ című 3 felvonásos operettet hozza színre R. Moly Margit művésznővel a címszerepben. A darab, melyre az előkészületetek folyamatban vannak, a legjobb szereposztásban kerül szinre és méltókép fog sorakozni az eddig előadottakhoz. A bemutatóelőadás október elején lesz megtartva. A darabra még visszatérünk. — Kiadó hónapos lakás. Szoba, konyha, éléskamrából álló bútorozott hónapos lakás kiadó. Tolnai-utca 25. — A „Nem nősülök főpróbáján.“ Háromszori gongütésre lassan szétmegy a függöny. Az első, ami megkap, a diszlet. Valami olyan, ami több, mint eddig volt. Stilszerü, diszkréten elegáns szállodai hall, a távolból tompán hiv be a jazz. Ölömmel konstatálom, hogy van valami nagyvárosiasság, valami több mint a vidék ebben a díszletben. Tervezője és fes ője Nagy Marton festőművész, ami már egymagában bizonyítja, hogy nem kontár kezek dilettáns munkája. A szereplőkről most nem írok. Ezt a közönségre bízom. De meglepett és bámulatba ejtett az a nagyvárosi elegancia, ami az egész darabot jellemzi. Káprázatos toilettek, p3zar bundák, selyem belépők tömkelegé. Valóságos divatrevü ez a darab. A szereplő hölgyek bizony kitettek magukért a toilettek dolgában. A főszereplő /?. Moly Margit művésznő a három felvonásban épen hatszor öltözik át, nem különben a nagy szerepek többi képviselői. Végig kellett kacagni az első felvonást, a másodikban pedig eltűnődni azon, hogy mi kedvesebb, a fiús lány, vagy pedig a régi hosszuhaju lányos lány. Az u óbbi győz, hisz ez természetes és egészen a győzelméig a hJrom felvont sort keresztül a szebbnél szebb díszletek — Nagy Marci müvei bundacsodák — Kohn Albert munkái, azután a nagyszerű világítási lehetőségek — Mórócz Péter cég — azután a becsülettel és tehetségük legjavával dolgozó szereplők, mind-mind aranyos, kedves jelenségek és ezek láttára valami kellemes, jóleső érzés muzsikál bennünk, valahogy olyanformán, talán még jobban, mint Mihola Gyuszi barátunk fog az ő zenekarával, pedig azok is tud nak. Péntek este, 12 óra és vége a főpróbának. A legnagyobb szeretettel ajánljuk a közönségnek a szombat és vasárnapi előadást, annál is inkább, mert a legszentebb ügyek egyikét támogatják ezzel, lehetővé teszik a szegény sorsú magyar akadémikusok zavartalan tanulását. — Siüretimulatság a Legényegyletben. A Komáromi Katolikus Legényegylet szeptember 25-éo, vasárnap tartja szokásos szüretimulatságát az egyesület összes helyiségeiben. Az idei mulatsággal kapcsolatban lesz megtartva az egyesület idén bevonuló tagjainak „Rekruia bálja“ is, déiu án 5, illetve este fél 9 órai kezdettel. — A komáromi zsidó főiskolások szokásos műsoros estje. Jövő szombaton szeptember 10 én lesz a komáromi zsidó főiskolások szokásos műsoros esfje, tánccal egybekötve a Da'egye— LöSZíuadi jsrdakövttzef. Nem az első és nem az utolsó eset Komáromban, hogy éppen a legjártabb és legforgalmasabb utcákon leszakad a járda, vagy az úttest egy-egy kiadósabb esőzés után. Sokan hajlandók ezt az esőzés terhére felírni, pedig egészen más okai vannak, így most a Városház-utca elején, a Schmidthauer-féle ház előtt szakadt le a kövezet elég nagy darabom Alatta a föld harminc negyven centiméiernyire leszállt a nagy rázás következtében, amelyet a teherautóktól és általában a terhes kocsiktól szenvedeti. A teherautók, — mint ezt számtalan alkalommal megírtuk 1 — meg nem engedett sebességgel vágtatnak az utcákon és ezer szerencse, hogy eddig emberéletben nem tettek kárt. Annál több kárt tettek az utcákban. A múlt évben a Megye utca elején szakadt be nagy darabon az úttest, azelőtt a Magyar utcában és számos helyén a városnak. A teherautók között a legjobb rekordot a katonai autók érik el. Ezek szántották fel a Gazda-utcát is járhatatlanná, mig az kikövezve t nem volt, ezek nyomán szakadt le a járda annyi helyén a városnak, 1 amikor magáncégeknek nem is volt ; ilyen szállító eszközük. Jó lenne, ha a rendőrség szemmel tartaná ezeket a járómüveket és ha a megengedett sebességet meghaladják, megbüntetné a sofföröket vagy a tulajdono- I sokat Természetesen, a katonákat í is beleértjük. — Az ógyaliai állami alkalmazottak j tánCBStélyP. Az ógyaliai állami alkal- i mazottak és diákok köréből besorozott j újoncok folyó évi sreptember hó 10-én j Polgár Gyula vendéglőjének helyisé- geiben táncestélyt rendeznek, melyre a . nagy közönséget ezúton is tisztelettel í meghívja a rendezőség Kezdete este 21 (9) órakor. Beléptidij tetszés szerint. A meghívó kívánatra felmutatandó. — Vadászok figyelmébe. A tizenkét- ! I százalékos luxusadó megszűntével figyelmeztetem a vadászpublikumot, hogy \ a vadászfegyverek ára tetemesen sülyedl és fdhivom a vadászközönség ; figyelmét óriási fegyverkészletemre, i amelyben a legkiválóbb angol, belga és német fegyverek foglalnak helyet. Seifert József, Pozsony — Bratislava, Halász- i kapu-utca 4. — Palát lopott egy ismeretien tettes. Múlt számunkban közölt hírünket,amelyben a rendőrség jelentése alapján meg, irtuk, hogy a lovarda fedési munkálataniái ismeretlen tettes Eternit pal »követ lopotr, azzal helyesbitjük ki, amint most ; értesülünk, hogy a lovarda fedéséhez ; nem Eternit, hinein Syenit palát haszj náínak. \ — Budapestre utazó oivasóinkaak páratlan kedvezményt nyújt a Keleti . pályaudvarral szemben levő, elsőrangú j Park Szálloda, amennyiben a szobák í árából 20%. az éttermi árakból pedig ; 10% engedményt ad a legutóbbi eiőj fizetési nyugta felmutatása ellenében. ] Egyben felhívjuk olvasóink figyelmét a » Park Szállodának lapunk más helyén ; olvasható figyelemreméltó hirdetésére. | — Amikor a vaavüía az argumentum, j Vajda Menyhért és Jozefik István muzs| lai lakosok már régebbi idők óta ha; ragosai egymásnak. A napokban össze- i találkoztak és civakodtak, jozefik István l Vüsvillát ragadott és azzal néhányszor i főbesujtotta ellenfelét. Az eljárás meg; indult. HÍRADÓ kapható és házhoz szállításra MEGRENDELHETŐ a S P IT Z E R-féle könyvesboltban ■Mi, UH! 29. SZ. Sport (o) Barátságos mérkőzés. Vasárnap délután fél 5 órai kezdettel a Cérnagyár bajnoki mérkőzés elhalasztása miatt barátságos mérkőzés lesz a Dunaszerdahelyi Athleiikai Klub első csapatává», mely előnyös tréning lesz a KFC. számára. A KFC. a következő felállításban fog szerepelni: Szigethy 1L, Czirok, Gallé, Dobis, Reindl, Simon II., Lengyel, Virágh, Krausz, Kudelka, Szöllőssy. Törvénykezés, (§) Az éjjeli őrök ellenségei a bíróság előtt. A komáromi törvényszék a napokban vonta felelősségre kétrendbeli hatósági erőszak büntette miatt Fridrich Lajos és Müller István köbölkuti fiatalembereket, mert tavaly november 7-én 9 és 10 óra között megtámadták Racska Ferenc és Kaszner Joáchint' éjjeli őröket, az egyik fejszével a másik pedig bottal esett az őröknek. A vádlottak a tárgyaláson nem akartak semmire sem emlékezni, a kihallgatott tanuk ellenben igazolták, hogy a tettesek némileg ittasok voltak. A biróság bűnösnek mondotta ki a vádlottakat és az enyhitő szakasz alkalmazásával , Friedrichet egy hónapi fogházra és 200* korona pénzbüntetésre, Müliert pedig egy hónapi fogházra és 120 korona pénzbüntetésre ítélte. A büntetés végrehajtását 2 évre felfüggesztették. Az Ítélet jogerős. Hir^tések. 1 ad 1081111927 Obecny notariát pre mesto Komárno Hirdetmény-Komárno város jegyzői hivatala közhirré teszi, hogy a földművelésügyi minisztérium a mételykór miatt elhullott vagy kényszervágott állatok után az állattartó közön- 5 ségett segélyezni kiváDja. Ezért j egy tájékoztató kimutás készitésére j szólította fel a összes jegyzői hivaj talokat. j Ebben a kiállításban hivatalosan | kell igazolni, hogy ki az, aki a j segélyt igénybe akarja venni, hogy j az illetőnek valóban mételykórban | hullott-e el szarvasmarhája és ez ! be volt-e jelentve, illetve mételykőr miatt lett-e kényszervágva szarvasmarhája és ezt állatorvos igazolni, tudja-e. Igazolni kell az illető állattartó' gazda vagyoni állapotát mert az esetleg nyújtandó segély főképen a» vagyoni állapot szerint fog alkalmazkodni. Felszólitom tehát az összes állattartó közönséget, hogy aki a segélyért folyamodni óhajt, 6 nap alatt,, de legkésőbben szept- 6-ig a jegyzőt hivatalban 8—10 óra között jelentkezzék, ahol a kimutatáshoz; szükséges adatok felvétetnek. Komárom, 1927 szept. 2. Darola za ved. nótára. A legújabb táncdarabok: Ne félj, ne félj... (Tangó) Este hétkor... (Tangó) Lesz maga juszt is az enyém... Éljen a tánc... Lesz még a ridikülben... Katica bogár... (Blues) Szeret-e még... Az én babám egy fekete nő... Hallod-e hallod-e körösi lány... Nem hiszek én semmit magának... Kaphatók lapunk kiadó- i hivatalában.