Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)

1927-08-25 / 102. szám

Komáromi Lapok 3. oldal. 1927. augusztus 25. .. - - - -hanguan elfogadták. A közpénztári, a gyámpénztári, köz­alapbizottsági jelentéseket, a tanügyi bizottság, a tanítóegyesület, valamint az egyházmegyei számvevőszéki jelentése­ket a közgyűlés tudomásul vette. Majd az ebédidőre felfüggesztett és délután 3 órakor folytatott közgyűlésen különböző építkezési, adásvételi ügyeket tárgyaltak, megerősítették a farkasd;, zsigárdi, tanyi, nagykesrii, kamocsai s más egyházak új adókulcsa tárgyá­ban hozott határozatokat. A sonaorjai új lelkészi dijlevelet nem fogadta el a közgyűlés, amely az izsai egyház tanítói dijlevelének emelését jóváhagyta. Több kisebb jelentőségű ügy letár gyalása után a közgyűlés bezárása előtt az elnöklő esperes terutatia néh Fülei Szánthó Sámuel volt p >zsom i ny. főszámtanícsosnak a pozsonyi r f. egyház javára tett negyedmillió értékű ingatlan hagyatékáról szóló hagyomá­nyozó levelet, valamint a pozsonyi ref egyház által Balogh Elemér püspök­lelkész nevére iskolás gyermekek ne­velésére tett nagyszabású alapítvány ok­iratát. A közgyűlés mindkét alapítványt köszönettel vette tudomásul és jegy­zőkönyvében elismeréssel örökítette meg. Fél hat óra volt, mire a tanácskozás véget ért és Gyaíókay esperes-elnök a közgyűlést bezárta. Risztics gépének motorját átépítettek egy uj repülő­gépbe. Készen állanak a német repülőgépek a startra. Csak az Időjárástól függ minden. — augusztus 25. Az .Európa* repülőgép motorját a legutóbbi napokban az ii98 száma repülőgépbe építették b’, amely repülő­géppel az a szándéka volt a Junkers müveknek, hogy mint harmadik óceán járó gép kerül szolgálatba, Ezt a gépet már átkeresztelték .Európa'* névre es igy a Brémában megsérüli testvergíp helyebe iéphet. A pilóták már elvégez­ték rajta próbarepülésüket a moíor ki­próbálása végett és megállapították, hogy a gép kifogástalanul működik. Ezzel a gepek ismét készené Hanak az uj startra. A start időpontja tekintetében a Junkers müvek vezetősége, amety a a nyugodt várakozás álláspontjára he­lyezkedett, természetesen az időjárást tartja döntő tényezőnek. rjfflsrffffgira lÉfíHii Tíz év alatt akarja a világot körülutami egy fiatal magyar közgazdász. Kollár Gusztáv, aki már négy és félév óta van úton, amelyet kizárólag tanul­mányi céllal jár, Komáromba étkezett tanulmányútja során. — auguszius 24 Tegnap délután egy napbarnitoit, energikus arcú, magas fiatalember Ke­reste fei a komáromi Lapok szertesz tőségét. Umondta, hogy Kollár Gusz távnak hívják, magyar közgazdász, aki 1922-ben Lipcsében megszerezte az oklevelét, egy évre rá elhatározta, hogy elméleti képzettségét gyakorlati ismere­tekkel kiegészíti, s ebből az okból beutazza az egész világot. Ez a komoly, rokonszenves fiatalember magyar nyel • ven kívül beszél olaszul, franciául és németül és most tanul angolul. Szépun lesült arcáról a céltudatos energia nyugodtsága sugárzik, amint terveiről beszél. Érdeklődése az egyes nemzetek közgazdasági, modern me­zőgazdasági, néprajzi életének meg­ismerésében nyilatkozik meg és szerzett tapasztalatait jegyzetekben isfínegöröbiti. Közgazdasági tanulmányait ezelőtt négy évvel kezdte meg Budapestről elindulva és azóta bejárta Európának valamennyi országát. Alkalomszerüieg Délamerikába ment át, majd onnan visszatérve Cuba-, Haiti-, Kanári szige­teket, majd a Földközi-tenger szigeteit: Kréta, Malta Korfu, Korzika, Szardina, Cyprus stb. gazdasági életét tanulmá­nyozta. A hatóságok és más előkelőségek aláírását és pecsétjét könyvekben gyűjti össze. Már kilenc nagy könyv telt meg előkelő Külföldiek aláírásával. A ható­ságok pecsétjét és láttamozását eddig öt könyvben gyűjtötte össze. Tanul­mányútja befejezése uián szándékában van az utón szerzett közgazdasági ta­pasztalatait könyvben is feldolgozni. Kollár Gusztáv nem gyalog jár, mint az utóbbi időben túlságosán elszapo­rodott világjárók, mivel nem rekordra, nem kitűzött célokra pályázik, de a megismerés vágya készteti az utazásra. Egyedüli társa utazása közben Fickó nevű hoss’úszőrü angol sett ;r ku yája. Legutöbb Románia agrárviszonyait tanulmányozta, mos! Szlovenszkó váro­sain keresztül Lengyelország, Usránia következte,majd p ;dig Ázsiába igyekszik. Érdekes vá'lalkozása mindeneseire meg­hozza éreJménydt és kivitele nemcsak érdeklődést, de támogatást is érdemel, annál is inkába, mivel tudomány­szomjas, lelkes magyar fiatalember ta­nulmányújáról van sző. tarexei^-űSSS^SS^Mimsmk MM 1-1 JL JEfc JS1*. — Lslkéezértakgilet. A komáromi református egyházmegye lelkészi kara, auguszius hó 22 én, Csiba Imre du­­namocsi lelkész, egyházmegyei tanács­­bíró elnöklete mellett ülést tartott, amelyen az egyházmegye lelkészei Balogh Elemér kerületi püepök, Gya iókay László esperes és Tóth Kálmán f. esperessel az élén. nagy számban vettek részt. Csiba Imre elnök tartalmas megnyitójában foglalkozott a lelkészek­nek az egyház tagjaihoz való viszo­nyával és rámutatott egyben a vesze­delmekre, amelyek az egyházat és ezzel együtt a kölcsönös jóviszonyt kívülről fenyegetik. Arra hívta föl lelkésztársait, hogy minden erejükből törekedjenek arra, hogy a bizalom a nép és a lel­kész között megerősödjék A nsgy fi­gyelemmel meghallgatott elnöki meg­nyitó uin Vágó Ede nemesliodosi lel­kész lelkeket megragadó bibliamagya« rázafot tartolt az első Jelkészérte.rez­­letről, Boross Kálmán kamocsai ref. lelkész, egyházmegyei tanácsbiró p’dig „Felekezeti viszonyaink* címen, nyitóit szemmel meglátott események erős meg­­figyelésére val ó előadást tartott, amely­ben foglalkozott azokkal a támadó je­lenségekké!, amelyek az egyházat úgy­szólván állandóan érik. Majd több egy­­íi izi közigazgatási kérdésben es a var­­lásépiiő munka körébe eső kérdésekről tanácskoztak és foglaltak állást. — A kirakatvarseny bíráló bizott­sága vasárnap f. hó 21-én tartotta meg gyűlését és annak eredményekép közli a testület, hogy az élelmi cikkekkel kereskedők cso­­porljában-az első dijat Wrisz Testve­rek (Ho óla F), a második dijat Weisz Testvérek (Metksich), a harmadik dijat Schnell Béla (Badm László) nyerték el. A ruházati cikkekkel kereskedők cso­portjában az első dijat Siern Bemát (Grosmann A.), a második dijat Adler Adolf és Fia (Wilhelm), a harmadik d jat Löwinger Samu (Zuck), a negye­dik dijat Braun Adolf és F:a (Fischer) nyerték el. Az egyéb cikkekkel kereskedők cso­portjában az első dijat Spitzer Sándor (Bartaiiusz Jenő), a második dijat Lö­winger Samu (Gárdonyi), a harmadik dijat Pollák Lipót és Fia (Mészáros), a negyedik dijat Pollák Lipót és Fia (Hacker) nyerték el. A dijakon kívül a verseny-nyertesek oklevelet kapnak. — Ezen verseny-nyerteseken kívül több kirakatot dicséretre érdemesített a bí­ráló bizottság, amiről a kirakatrende­zőknek elismerő iratot fog átadni. —- A dijak és oklevelek kiosztása előrelátha­tólag szeptember második felében fog megtörténni. — Gyász. Mélyen lesújtó gyász érte Bartha János nyug. pénzügyigazgatót és családját. Mint őszinte részvéttel ér­tesülünk, anyósa: özv. hiovák Istvánná szűk. Groszschmidt Róza, folyó hő 23 án, életének 77-ik évében hosszas szenvedés után elszenderült. A felejthe­tetlen emlékű nagyanya kihűlt porré­szeit augusztus 25 én, csütörtökön dél­után 5. órakor fogják a helybeli róm. kaíh. temető kápolnájából örök nyuga lomra helyezni. Az engesztelő szent miseáldozátoí f. hó 26 án reggel fél 8 órakor fogják a Szent András tempóm­ban bemutatni. Az elhunyt tiszte» korú matrónában Bartha Andor dr. buda­pesti főorvos nagyanyját gyászolja. Áldás emlékére! Egy intelligens fiatal leány, aki szlovákul is beszél, el­árusítónak felvétetik. Cim a kiadóban. — Halálozás. Magyarics József rend­őrőrmester, a város e közismert alkal­mazottja, a múlt héten, 55 éves korában váratlanul elhunyt. A megboldogult­ban a városi rendőrségnek egy munkás és szorgalmas tagja szállott a sírba, aki a közönséggel szemben mindig előzékenységgel és figyelemmel visel­tetett. Halála alkalmából a városházán gyászlobogó lengett és kartársai testüie­l tileg jelentek meg temetésén. Halálát f gyászbaboruli özvegye és családja si­­j ra>ja, köziük veje Schneider Pál allami ! rendőrfelügyelő is. Nyugodjék békében, j — A Ratopax kitinő, igen hatásos ' szer a patkáey és egér irtására és hasz­­> nálatái mindenkinek a legjobban } ajánlhatjuk. Dr. Doskér m. p. igazgató, Valenta m, p gondnok. (Itteni vezér­képviselő : Smogrovics gyógyszertár, Levice.) — A „Nem nősülök* szeptember 3 és 4 iki előadására jegyek már előre válthatók Spitzer Sándor könyvesbolt-I jában. Helyárak: 1. hely 8 K., II. hely | 6 K. Tekintettel az óriási érdeklődésre, j kérjük a közönséget, hogy jegyeiőjegy­­j záséit mielőbb megtenni szíveskedjék, j Felülfizetéseket a magyar akadémikusok í helyi diáksegély-alapja javára hálás kö- I szünettel fogadunk és hirlapilag nyug­­| tázunk. A rendezőség. — A Bat’a-cpő e-.lani bojkott. A londoni világkongresszuson a csehszlo­vák szakmunkás-szervezet képviselője s jelenlétében nem lett említve a cseh Í szlovák cipőipar, hanem csak kizárólag j a Bií’a T, A. cég cipőiről beszéltek. • A német delegátus kezdeményezésére \ a Bai’a-cípő elleni világbojkott — attól l tartva, hogy a Bat’a-cipők a bojkott ál­­| tál még ismertebbek lesznek — be lett ; szüntetve. I — Akik fú jártak a kiállítás eszén. \ Egy nagyarányú kiállítást megrendezni, nem tariorik a kis dolgok közé. Száz­­! féle gond nehezül a rendezők vállára, í Egyik fontos kérdés az is, higy a be- 1 lépő jegyeket úgy készíttessék el, hogy azokkal ne lehessen visszaélni, mert | hát hiába no,'sok ember szeretné meg­­j tekinteni a kiállítást, a látványosságo­kat kevés díjjal, vagy teljesen ingyen, i A komáromi kiállítás rendezőinek is i sok gondot adott, hogy milyenek le­­[ gyének a kiállítás belépőjegyéül szol­gáló jelvények. Végül egy ügyes jel­­! vényt rendeltek, amely csatszerü záró­­; val volt ellátva, amelyet a férfiak , gomb vukába, a nők ridiküljére lehetett í csatolni és egész nap jogot adott a j kiállítást többször is megnézni. A jel­­’ vány szerkezete azonban olyan volt, I hogy azt levenni és másnak átadni már nem lehetet!, mert a szétnyitás alkal­­’ mával megsemmisült a jelv:' ny csatolója. így ki volt zárva az a csalás, hogy | valaki megnézte a kiállítást és a jel­­j vényt aztán átadta másnak, hogy az is !. nézze meg ugyanazzal a jelvénnyel a I kiállítást. A kiállítás rendezősége e ; tekintetben tehát nyugodt lehetett, ' mert szentül hitte, hogy itt a csalás, a Is visszaélés ki van zárva. Pedig mennyire csalódtak, mert ezek a jelvények se voltak feltétlenül megbízható?. Most utólag két eleven természetű komáromi \ lány vallotta be, hogy ők bizony tul­­| jártak a rendezők eszén. Elmentek szé­­s pen a kiállításra, a belépő jelvényt a j rendezők a retiküljükre kapcsolták. Ké- I sőbb kijővén a kiállításról, azon törték a fejüket, hogy miképpen lehetne a két jegyet értékesíteni még. A ridikülről levenni leszakifás nélkül nem lehetett, ügy segítettek tehát a dolgon, hogy két baratnéjuknek kölcsön adták a ri­­dikült is a belépő jelvényekkel és a kát barátnő szépen megnézte szintén a kiállítást. Ilyen leleményesek a komá­romi lányok! . . . — Vadászok figyelmébe. A tizenkét­­százalékos iuxusadó megszűntével fi­gyelmeztetem a vadászpublikumot, hogy a vadászfegyverek ára tetemesen sü­­. lyedi és felhívom a vadászközönség figyelmét óriási fegyverkészletemre, amelyben a legkiválóbb angol, belga és német fegyverek foglalnak helyet. Seifert József, Pozsony—Bratislava, Haláíz­­kapu-utca 4. — A tanav kezdata az áHiml polgár leányiskolában. Augusztus 30 és 31 én beiratások. Szeptember 1-én felvételi vizsgálatok. Szeptember 2 án.: Reggel 8 órakor évmegnyitó istentisztelet, utána osztályrendezés és a fegyelmi és rend­tartási szabályok felolvasása Szeptember 3-án.: Reggel 8 órakor rendes tanítás. Az igazgatóság. — Az iskola év kezdete a komaromi Szent Benedek rendi kaiholikus főgim­náziumban. Auguszius 30. d. u. 4—5 ig jelentkezés az igazgatói irodában a javító-, pótló- és felvételi vizsgálatokra. Augusztus 31. Javitó virsgála'ok a fekete táblán kifüggesztett sorrend szerint. Ugyancsak 31-én a felvételi és pótló magánvizsgálatok írásbeli része. Szeptember 1. A felvételi és pótló magánvizsgálatok szóbeli része. Szeptember 2 9 -12-ig. Az év végén beirt és az újonnan jelentkező tanulók végleges beiratása az egyes osztályokba az osztályfőnöknél. Azt a tanulót, aki elmulasztja a jelentkezést, törüljük a beirt tanulók jegyzékéből. Ezen alka­lommal fizetni keli felvételi és mellék­díjak Címén 65 Ke t (ez alól nincs fel­mentés !), I. félévi tandíj cimén 125 Kc-t. Ezen beiratás alkalmával kell benyúj­tani az esetleges tandij-mentességi kér­vényeket, valamint a Főgimnázium Segítő Egyesület Könyvtárából kért tankönyvek jegyzékét, e Szeptember 3. Délelőtt 8 órakor I „Vetté Sancteu isteni tisztelet, 9 órakor | törvényolvasás a díszteremben, 10 óra­­| kor rendes előadás az egyes osztá- I lyokban. Délután 5 órakor a Főgim-Ináziutn Segítő Egyesület tankönyveinek kiosztása osztályonként, s Vidéki tanulók csakis az igazgató s tudtával és beleegyezésével fogadhat­­■ nak szállást. Az igazgatóság. j — Bsiratások az állami polgári le­­j énvtekolábatt. Tudomására adjuk az | érdekeit szülőknek és tanulóknak, hogy í a beiratások a következő 1927—28. I tanévre f. é. augusztus hó 30. és 31. j napjain lesznek, d. e. 8—12 és d. u. i 3—5 óráig. Az 1. osztályba iratkozók j magukkal hozzák az elemi iskola V. I osztályának elvégzéséről szóló iskolai jj bizonyítványukat, születési-, ujraoltási l bizonyítványukat és igazolják ílletősé­­\ gükei. A felsőbb osztályba lépőknél, j akik az előző osztályt itt járták, ele- i gendő az iskolai bizonyítvány bemu- 5 tatása. Más polgári iskolából átlépők : ezenkívül magukkal hozzák az I. qsz­­t táiyba iratkozóknál említett okmányo­­l kát is. Ugyanezen napokon kivételesen ; néhányan még beiratkozhatnak az egy f éves továbbképző tanfolyamra is, amely \ szeptember 1-én megnyílik. Beiratási I díj 20 K, tandíj nincs. Ennek megfi­­! zetése alól csak azok a jó tanulók ment­­\ helők fel, akik teljes szegénységüket Í igazolják vagyonialansági bizonyít­vánnyal. Az igazgatóság. í — Beiratások. A Komárom városi zeneiskolában a beiratások szeplem­­? bér 1, 2, 3-án délelőtt 11—12 óráig l és délután 4—5-ig tartatnak, a köz* | ségi elemi leány iskola épületében. Évi fandij 200 K, úgy a zongora, | mini a hegedű-tanszakon, amely jj havi 20 K-ás részletekben előre fl­­l zetendő. Beirási dij 10 korona. I Az Igazgatóság. 4 — Az egyéves továbbképző tanfo­; lyam az állami polgári leányiskolával ) kapcsolatban, mint annak szerves, ki-I egészítő része, f. é. szept. elején meg nyílik. Ezzel a város és az iskola ve­zetőségének régi óhaja valósul meg. Az igazgatóság f. é. junius végén meg tartotta a beiratkozásokat, mely alka­­| lommal 40 növendék (33 leány és 7 fiú) iratkozott be a tanfolyamra. Ez a szán beszédes bizonyítéka annak, hogy városunknak a gyakorlati és államérvé nyes bizonyítványt adó tanfolyamra szüksége van. Mive! a tanfolyam iránt még mindig nagy érdeklődés mutatko­zik s a szünidő folyamán is többen akartak beiratkozni, az igazgatóság I közli, hogy kivételesen még néhán növendéket felvesz a tanfolyamra és pedig a rendes beiratkozások folyamán,

Next

/
Thumbnails
Contents