Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)
1927-08-23 / 101. szám
1927. augusztus S8. Komáromi Lapok 3. oldal. Csak szeptember 15-ig! Igen sok pénzt takarít meg, aki őszi és téli leányka, valamint női kabátszükvégletét szeptember 15-ig vásárolja meg. Nagy választékban Kertész J. Jenő áruházában 1: Komárom, Nádor-utca 25. (az Otthon-kávéházzal szemben). Ugyanott az összes női és úri divatáru cikkek szintén najyon olcsóa beszerezhetők. fl martosiak Jalurossza“nak nagy sikere a kultúrpalota színpadán. — augusztus 21. 1 régi iparosvilág. A céhekről. Irta: Fülöp Zsigtnond. Vasárnap estére hirdették a marlosi műkedvelők a kultúrpalotában a „Falu rossza“ című, egyik legkiválóbb énekes népszínművünk előadását. Bizonyára a délelőtti népviseleti felvonulás is nagyban fokozta a közönség érdeklődését az esti előadás iránt és igy megtörtént az, amire alig lehetett számítani, hogy a kultúrpalota a nagy hőség ellenére is zsúfolásig megtelt közönséggel, annyira, hogy a teremben a szó.1 legszorosabb értelmében nem volt egy felesleges hely sem és a közönség tekintélyes része kiszorult a teremből. Egészen sajátosan nagy és meleg érdeklődéssel tekintett a komáromi közönség a martosiak mű kedvelő előadása elé, de a falvakból is többen eljöttek, hogy megtekintsék az előadást. Az előadásnak kétségtelenül az e.dia a legnagyobb vonzóerőt, hogy a kosztümök eredeti martosi népviseletet mutattak be és igy a színpadon megelevenedett a martosiak tarka világa, amely minden bizonnyal egyik legszebb népviseletet képezi ezen a tájon. Úgy a női mint a férfi szereplők gazdagon ornamentikáit ereded ruházatukban igen szép és harmonikus látványt nyújtottak és tökéletesen beillesztették a közönséget a falu hangulatába. A szereplőket nem kívánjuk itt most egyenként megnevezni és megdicsérni, helyszűke miatt elégedjenek meg a közös dicsérettel, amely mindegyiküket megillet, akik az előadás sikeréért bűz* gólkodtak. Ezt a dilettáns előadást sokkal örömesebben néztük, mint a hasonló rendezéseket és sokkal inkább tudtuk jelentőségét megérteni: az a naivság, egyszerűség, keresetlenség, őszinteség, amivel a szereplők részéről találkoztunk, igazán kellemesen hatott és lekötötte a közönség figyelmét. Pedig nyilvánvalóan nem is Reinhardt professzor szcenirozta ezt a darabot és nem is Rózsahegyi Kálmánok, Varsányi Irének, Gaál Franciskák, Kiss Ferencek stb. játszották a főszerepeket. Jó volt látni a naivságában szép hitet, amely a falu rosszának romlatlan duhajkodásából a nézőtér felé áradt pár órára. A közönség nagyon hálás volt a szereplők iránt, egyes énekszámok és monológok után többször is feltört a nyiltszini taps és a három felvonást a nagy hőség ellenére is kitartóan végig nézte, noha az előadás csak éjfél felé ért véget. Mindenképén dicséretreméltó előadást mutattak be a martosi műkedvelők, akiknek rendezésében tevékeny szerepet vállaltak Bódói Árpád és Vécsey Lajos, lelkesedéssel és ügyszeretettel. A kiállítás utolsó napjának méltó befejezése volt ez a néprajzi és népművészeti jellegében megrendezett műkedvelői előadás. P R A G A PRAG-vm! Eladási hely: 77 BRATISLAVA, — Kolben palota Telefon 24—64. Divatos és legelegáasabb kivitelű és a legrosszabb utakra is alkalmas személy- és teherautók. (Folyt, és vége.) II. Tekintsünk be néhány percre a céhek belső szervezetébe és belső életébe. A céhek élén a céh mester állott, kit a felavatott mestertagok rendszerint évenként maguk közül választottak. A megválasztott céhmester a város bírája és tanácsa előtt esküt tett, hogy kötelességeit pontosan fogja teljesitenj. Kötelessége pedig volt szépen. Ő volt a céh gondviselője, érdekeinek védője, pénztárosa, gyűléseken és lakomákon elnöke, a mesterek ellenőrzője, bírálója, a céh törvényeinek őre és az ellenök vétők bírája. Kifelé ő képviselte a céhet s a tanáccsal, sőt a vásárló közönséggel szemben is erkölcsi felelőséggel tartozott a mesterekért és azok munkájáért. Kötelessége volt a céh tagjait évenként legalább négyszer, de több helyen hónaponként is gyűlésre egybehívni, melyen „az egész céhben történt akadályokat, dolgokat és fogyatkozásokat eligazították.“ A céhmesíer néhány öregebb mesterrel — kiket „nézőlátó mesterekének is neveztek, havonként, sőt hetenként meglátogatta a mestereket, hogy megvizsgálja „házát, boltját és kamaráját, hogy mindeneket jól és igazán munkálkodjanak, semmi gáncs bennek ne legyen, kinek-kinek az ő mesterségek szerint.“ A vizsgálatoknál pontosan és részrehajlás nélkül kellett el járni, a rossz munkát meg kellett bírságolni, vagy elvenni és megsemmisíteni. A céhmesíer bíráskodott első fokulag a mesterek peres ügyeiben, hatásköre nagyjából megfelelt a mai bagatell bíróságnak Ö ügyelt fel arra is, hogy nem céhbeli mesterek, u. n. „himpellérek“ ne dolgozhassanak a város vagy a céh területén, előtte történt az inasok fogadása, felszabadítása; őrizte a céh ládáját s abban a céhlevelet, jegyzőkönyveket, okiratokat és pénzt. Nála tartattak a céhlakomák, melyeken az elől ülés joga az övé volt s hogy ezt a jogát sokszor gyakorolta, a köztudat szerint ismeretes örökös mulatozásokból is következtethető. Első ténykedése is már lakomával kezdődött, megválasztásakor ugyanis lakomát adott, de lakomában búcsúzott el aj céhtől akkor is, mikor helyette mást választottak a fontos tisztre. Ekkor köteles volt a pénzről elszámolni s a céhládát utódjának átadni. Megjegyzendő, hogy céhmester csakis feleséges ember lehetett. A céheknek a céhmesteren kívül volt még több tisztviselője is. Atyamester, dékán, két bejáró mester, két mív-láíó mester, szolgáló vagy ifjú mester és a céh nótáriusa. Az atyamester a legények társaságának voít az elnöke. Kötelességét és hivatását a győri szabók 1744 iki céh levele igy írja körül: „Tartozik az atyamester minden hónapban a legényeket maga házához beszólitani és ha uj legények találtatnának közöttük, mindannyiszor az ő artikulusaikat előttük elolvastatni, hogy senki magát ne menthesse azzal, hogy nem hallotta és nem értette meg azok elméjét és valóságát. Tartozik azonban azon alkalmatossággal minden mester legény az ő közönséges ládájokban bétenni az társpohároslegény négy pénzt, az apró béres mesterlegény pedig két pénzt, hogy t. i. ha kőzülök valaki betegségben esik, annak táplálásár és szükségeire valót onnéd kölcsönözhessenek a nyavalyásnak, méglen megtérítteti azon társaságnak.“ Az atyamesterhez szállottak a vándorló mesterlegények, ő keresett nékik munkát s addig ellátta őket a közös kassza terhére étellel, itallal. A munkakeresésben segédkezett neki a legények dékánja, aki bejárta a mestereket s a kinek szüksége volt reá, ahhoz beszegődtette. A dékán különben az inasok dolgait igazgatta, a néző-látó mesterek a műhelyek vizsgálatát eszközölték, a szolgáló vagy ifjú mester a céhekbe legutóbb belépett mester volt, ki különböző szolgálatokat teljesített. Gyűlésekre egybehívta a mestereket, ő gyújtotta meg az oltár előtt ünnepnapokon a gyertyákat, ő szolgált fel a lakomákon, őrködött az öregebb mesterek felett s ha ezek a bortól eláztak neki kellett őket hazakisérni. Épen ezért józannak kellett maradnia, ezt a szabályok kötelességévé tették. A pócsi lakatosoknál, „midőn a céhben ebéd adatták, akkor az ifjabb mesteremberek tartoznak az öregebbeknek udvarolni és azután hazakisérni". A lévai borbélyoknál. tartozik szolgálni és meg nem rés'zegedni, „hogy az öreg mesterek megborosodván, rájok vigyázhasson és másnap mindenekről számot adhasson“. A céh nótáriusa a jegyzőkönyveket vezette s a bizonyitványokal és egyéb okmányokat szerkesztette és irta. III, A céhek belső élete elég változatos volt. Az előirt intézkedések végrehajtása mindenkor ünnepélyes színezetű volt s az elmaradhatatlan lakomával volt egybekötve. Már az inaskor első napját is bizonyos szertartásosság szabályozta. Miután az inas két-három hétig próbaidőn volt s megtetszett neki a mesterség, leendő mestere a céhmester elé vitte atyafiával együtt, kik azt bizonyították, hogy becsületes családból származik. Nemzetséglevelének felmutatása után „két tisztességes személynek“ kezességet kellett érte vállalni bizonyos összeg — néhol 32 fit., máshol 12 frt. — erejéig, hogy ha netalán megszökne, legyen kin a kárt megvenni. Szegödtetésdij címén fizetett az inas bizonyos összeget és tartozott a szerződtetőknek áldomással, pld. egy pint borral és egy pecsenyével szolgáim. Mig az inas tanulási idejét — apró éveit — el nem töltötte, nem volt szabad mesterét elhagynia; ha valami nagy oka volt reá s a céhmester ezt jogosnak ismerte el,, más gazdához adták. Ez ugyan igen ritkán esett meg s bár elvben a mester tartozott vele jól bánni, de az inasnak is meghagyta a céhszabály, hogy „az szidalmat elszenvedje“. Egyébként pedig kötelessége, foglalkoztatása a céhek idejében is abban a körben mozgot, mint a mai modem világban. Ha kiíöltőtíe becsülettel apró éveit, a céhmester felszabadította. Ez ünnepélyességgel történt. A céhládát kinyitották előtte s a jótállók és atyafiak jelenlétében hálát kellett adnia az Istennek, hogy kitanulhatta mesterségét s aztán meg kellett köszönnie mesterének a tanítását s jótállóinak szívessé gét. A tanulólevél kiállításáért és a pecsét ráüteséért bizonyos összeget fizetett a céhládába. A lakoma természetesen akkor sem maradhatott el, a felszabadító mester tartott magnum áldomást, „az legénynek értéke“ szerint. Féiévi apród béresség után — bekellett lépnie a a legények társaságába, azaz u. n. tár poharat adni, mely több tál ételből, pecsenyéből és több itze borokból állott, A valódi legt'nynyé avatás a társpohár elköltése volt. A felavatandó ifjú legény keresztanyát és keresztapát választott s mig a társpoharát itta, két mesterlegény az álla alatt tányért tartott. Más helyen egy koszorús leány tartott föléje egy ezüst kávára kötött virágfüzért, mig ő ékes dikció mellett itta társpoharát. Még pedig egymásután többet. Egyet a cshmesterért, egyet az atyamesterért, egyet a bejáró mesterért, egyet a nemes céh 33838/11/(14. Öéíamerikaba rendes gyorsgőzös szolgálat Hamburgbói-Braziliába (Pernambuco, Bahia.RiodeJaneirő, Sanfos Paranagua, San Francisco do Sul, Fioriano polis, Rio Grande do Sul.) Hamburgból—Mo ntevideóba Hamburgból —Buenos Airesbe Monte Sarmienío augusztus 31. Cap Polónia Szeptember 7. Monte Olivia „ 10. Útbaigazítás és hajójegy: Generalrepräsentanz der H »mb urg-SUdamerikamschen Dampfschiff ahrtsgesellschaft, 693 Praha II, Havlickovo närn. 2/20. megmaradásáért, sőt minden egyes legénytársáért is egy-egy „középszerű klázli“ bort. Elképzelhető mennyire elkészült az ifjú a hivatalos társpoharak után, innen magyarázható aztán, hogy nem is igen bánta már akkor a felavatásnak azt a durva módját, mellyel az ünnepélyes felavatás véget ért s mely szerint három magyaros arculcsapással tisztelték meg az űj társat, inas korában elkövetett gazságaiért s annak emiékeztetéseért, hogy a céh ügyeiért el kell szenvedni a fájdalmakat is. 'A felavatott s immár társpoháros legény részt vett a legények gyűlésein összes jogaival. Megjelent társaival minden héfen az atyamesternél, hol bizonyos összeget kellett a legények ládájába betennie, itt tisztességes viselkedést kellett tanúsítania, ami egyébként más helyütt is tartozó kötelessége volt. Az erkölcsös életre nagy súlyt fektettek a céhek, dologtevő napon tiltva volt az utcán való sétálás, este korán, télen 9 órakor, nyáron 10 órakor már otthon kellett lennie, az ez ellen vétőket pénzbírsággal sújtották. A tisztátalan avagy rossz személyekkel való társalgást, a házon kívüli hálást szigorúan tiltották. Ha valamelyik legény lopott s rábizonyították, legénytársaival ültettek reá hármat-hármat s aztán elbocsátották. Kélségkivül meg kell mosolyognunk azokat a kinövéseket, melyek a céhek életében főképen az örökös ivás-evésben nyilvánultak meg, ds tiszteletreméltó érzés száll meg bennünket akkor, hogyha arra gondolunk, hogy e céhek a komoly munkálkodásra nagy súlyt fektettek s. el kell ismernünk, hogy Magyarországon évszázadokon keresztül a legmunkásabb, legszorgalmasabb dolgozó osztályt a magyar mesteremberek alkották. A komáromi csiszárok reggel 3 órától este 8 óráig dolgoznak, a kassai könyvkötőknél reggel 4 órától este 9 óráig dolgoznak. Az egyedüli pihenő nap a vasárnap és más ünnep. Korheiyhétfőt, Blaumontagot a régi iparos nemzetség nem ismert s ha netalán mégis előfordult, esetenként ’pénzbírsággal sújtották őket, pedig a legényeknek abban az időben fizetősök kevés volt s azt a mester önkényesen nem is javíthatta. A legénynek mesterré való kiképezteléséhez föltételül szabták a vándorlást, rr.ely rendszerint két évig tartott. Ezen idő alatt mesterségében magát jobban képezte, hasznos tapasztalatokat szerzett s mikor vándorló éveit eliöltötíe, kérhette mesterré avatását s a céhbe való felvételét. Evégből jelentkeznie kellelt a céhmesternél, a város hatóságától polgárjogot kellett szereznie s azután remeket kellett készítenie és természetesen
