Komáromi Lapok, 1927. július-december (48. évfolyam, 79-157. szám)

1927-08-06 / 94. szám

1927 augaszlas 6 Komárom ’Lapok 3. oldal. Állandó raktár r _i. fakereskedő és Komárom és kör- f \\M mf]í építési váilal­­nyéke részére I UUtt HIÚI kozó cégnél, Komárom, Rákóczy-utca 40. Telefon szám 51. Állandó raktár Nagymegyer és vidéke részére Nagymegyer. fakereskedő cégnél Állandó raktár Kürt és kör. nyéke részére Kört. fakereskedő cégnél Mindenekelőtt a belviszonyokaí illetően: itt a legfőbb ideje, hogy a belpolitikai válságot kiküszöböljük és a konszoli­dációs politikában, olyan irányban, ahogy azt a mostani polgári kormány gazdasági és nemzetiségi tekintetben folytatja, továbbjussunk. Másodszor külpolitikában nem szabad févelyeg­­nünk: a mai helyzet egészen más, mint volt öt évvel ezelőtt. Ami Európa nagy államainak velünk szemben való állás­pontját illeti: a nagyhatalmak polgári kormányai nehezen békültek meg a mi földreformunkkal. Aztán ptt vannak a „büszkeségünk“ terhei: annyi szoci­ális „vívmányt“ csinálunk, hogy azok terhei alatt egész ipari termelésünk hanyatlik. S ha elképzeljük azt, hogy a nyugateurópai átlagpolgár az államot a vezetői után Ítéli megs Nyugateuró­­pában igen gyakran — a szükségesnél is gyakrabban — hangsúlyozzák, hogy köztársaságunk elnöke szocialista s a külügyminiszter is egész idő alatt ugyan­csak szocialista — csak ennek tudatá­ban vehetjük észre mennyire elmarad tunk a rendezett Európa ideológia fej­lődésétől, ahol a háború utáni hiper­­szocializmus pszichózisát már régen és alaposan félreszoritották. Legjobban érzi ezt Benes, mint külügyminiszter. Épp a személyében, mint az állam képviselője. Mi többiek pedig kiérezzük abból az izoláltságból, amelybe álla­munk mindinkább belesodródik. E te­kintetben a magyaroknak a mai gazda­sági szituációban megvan a szövetsé­gesük: Anglia, Olaszország és Francia­­ország közvéleménye Magyarországban deológiai tekintetben magához közelebb eső államot lát s ennek valahogy a nemzetközi viszonylatban is kifejezésre kell jutnia. Sőt, menjünk tovább. Ha Mussolini egyenesvonalu és telt­­dús politikáját idézzük, tizet tehe­tünk egy ellen, hogy a szimpátiát valami Magyarország és Olaszor­szág közti titkos szerződés füti, amelyben Olaszország Magyaror­szág részére valamennyi magyar terv részére szóval és tettel haté­kony támogatást Ígért. ley fest a mi nemzetközi helyzetünk. Csak azt kívánjuk, hogy valamennyi jóakaratu ember úgy dolgozzék, hogy a köztársaság a nehéz órákra, melyek előbb vagy utóbb bekövelkeznek, iga­zán és jól föl legyen készülve. Mert az igazság a mi oldalunkon van. Mi, akik az osztrákok igáját háromszáz évig, a megyarokét ezer esztendeig nyögtük, egyszer meg kellett, hogy kapjuk sza­badságunkat. A történelmi igazságszol­gáltatásnak előbb utóbb meg kellett ezt adnia. Annak a ténynek tudatában, hogy a nemzeteket a történelmi igazságszol­gáltatás érdemeik szerint jutalmazza meg, igazságosak akaiunk lenni azok­hoz a nemzetiségekhez, akiket álla­munkba kellett kebeleznünk avégböl, hogy államunk földrajzi, gazdasági és önvédelmi tekintetben megelégedett és élethépes lehessen. Az igazságosságot követve, mindenekelőtt arra fogunk tö­rekedni, hogy sehol se keletkezhessék igazságtalanságérzet, ahol ilyen igaz­ságtalanság valóban nem is létezik. Belül konszolidáltan s igazságosságunk tudatában aztán nyugodtan nézhetünk a jövő elé. S akkor nem szorulunk rá arra, hogy vitákba álljunk X. úrral azért, mert százötven rotációs gép tulajdonosa s van néhány nagy lapja. Akkor egész radikálisan gondoskodhatunk arról, hogy Magyarország egyszersmindenkorra ne fenyegethessen többet. Mert Magyar­­ország nem lehet hasonló ahhoz a ha­miskártyáshoz, aki rizikó nélkül akar újból és újból gazdag tétet nyerni. S ha fenyeget és valóban megtámadja álla­munkat, úgy olyan erőseknek kell len­nünk, hogy Szlovenszkó déli határait ne csak megvédelmezni tudjuk, hanem a ha­sonló támadások ellen egyszersminden­korra be is biztosítsuk. Gondoskodni kell arról, hogy a mesterséges és véletlenszerüleg­­megvont határt természetes határ­vonallá toljuk ki: Pozsony kapuitól legalább is a Rábca folyóig, a Dunán egészen Vácig, a nógrádi (Cserhát) hegyeken át a szlovákok szent he­gyére, a Mátrára, a Bükk hegyvo­­nulatán a Hegyaljára, a tokaji he­gyekre és a Tisza folyásáig. így biztosítjuk magunkat a jövőre s jobb sorsot biztosítunk — adja Isten — anflak a háromszázezer szlováknak, akiknek eddigi elnyomatásáról Rother­­mere lord mit sem tud. így a Gajdáék lapja, a Lech, amely­nek hangja méltán be illik az egész gondolkozásukba és eddigi cselekede­teikbe. Olvassa és terjessze a legjobb magyar lapot a Komáromi Lapokat A Komáromi Lapok az előfizetőiért. —augusztus 6. Múlt szombati számunkban közöltük először, hogy előfizetőink között min­den hónapban kisorsolunk egy szállo­dai utalványt amellyel a budapesti előkelő Park Nagyszál­lodában, (a keleti pályaudvar ér­kezési oldalával szemben) három napig díjmentesen kap egy első­rendű szobát tetszésszerinti idő­ben, abban a hónapban, amelyre a szállodai utalvány szól. Az első sorsolás eredményét a mai szá­munkban tesszük közzé. Eszerint a kisorsolt augusztusi szállodai utalványt Aranyossy Kálmánné.Fürj kapja meg, akit ezúton is kérünk szíveskedjék jelentkezni lapunk kiadóhivatalában az utalvány átvétele végett. Itt jegyezzük meg, hogy minden előfizető az utolsó évne­­gyedi nyugta felmutatása ellené­ben a szállodai szobák árából 20%, az éttermi árakból 10% en­gedményt élvezhet. Minden jó háziasszony fehérneműjét otthon varrja és hozzá a hires Schroll ehifon, vá­szon, paplanlepedő, ágylepedö és damasztot Kovács István, Rimaszombat, áruházából hozatja. Kérjen mintákat. Sző­nyegek. Paplanok. 307 — Helyes. Ha semmi nem jön közbe, estére én is veletek vacsorázom. Nagy lelkesedést keltett a sztrájk­­tanyán ez az Ígéret. — Annyi, mintha maga a miniszter jönne utánunk. Bizonyos, hogy ő küldi hozzánk alkudozni az élére állitott férfiút. — Több, mint bizonyos! Ki akarnak bennünket békiteni. Hát hiszen lehet mi velünk beszélni, de arról szó sincs, hogy szép szóért, igéi etekért enged­jünk a negyvennyolcból. — Soha, soha! Az élére állitott férfiú csakugyan megjelent s miközben jól bevacsorá­zott, végighallgatta a sztrájkolok ősz­­szes panaszait s megértő arcot vágott hozzá. Mikor azután mindent elmon­dottak, ami a szivükön feküdt, fölkelt az elnöki titkár s egy pohár borral a kezében feiköszöntötte a sztrájkolókat, akiknek teljesen iga uk van s nagyon jól teszik, ha sztrájkolnak a hazáért. — Fiuk I — szólt lelkesen az elnöki titkár. — Ha ingyenes volnék, én is veletek tartanék, mert ha szabad a munkásoknak sztrájkolni, miért ne sza­badna a munkátlanoknak is ? Fő a ki­tartás. Várjátok be rendületlenül, mig a minisztériumnak hiányozni fogtok, ami előbb-utóbb okvetetlen elkövetke­zik. Én veletek érzek, de ez nem so­kat használ nektek. A főnökeitek az illetékesek, őket kell megnyerni, nekik kell itt megjelenniök a sztrájktanyán, őket kell meggyőzni, hogy milyen drága a pezsgő s milyen kiabáló a ti nyomo­­ruságtok Kitartás fiuk 1 Vau idő. Isten éltessen benneteket 1 Nagy éljenzés kisérte a dikciót. Az t elnöki titkár elment haza aludni. Másnap a (izetéstelen segédfogal­mazó urak mind megjelentek az ügy­osztályaikban, mintha semmi sem történt volna. Akkor persze sikerült ez a dolog. De más a helyzet a kamarásokkal és az asztalnokokkal. Ezek már nem fiatal fickók. Ezek már nem kezdők, mint a fizetéstelen segédfogalmazók. Ha a kamarások és asztalnokok sztrájkba lépnek, az nem marad dugaszban. Arról legfelsőbb„ helyen is tudomást vesznek s ha Ő Felsége a király megharagszik, abból baj is lehet. Isten mentsen attól, hogy O Felsége kamarásait és asztalnokait megbon­tás érje! Maga a miniszter is iga­zat adott az elnöki titkárnak, hogy ezt a galibát szőrmentében kell eligazítani. — Keztyüs kézzel! — mondta Mik­lós Ödön, a zseniális államtitkár, aki a galibát csinálta. — Én nem akarok beleavatkozni, — szólt Bethlen András gróf, a minisz­ter — eszeljen ki valamit és csinálja úgy, hogy én ne tudjak róla. Hozzám ne jöjjenek a méltóságok panaszkodni. — Itt csak Bloch segíthet rajtunk, kegyelmes uram I Az a szerencsénk ke­lőmben, hogy német az írás. — Hát segítse magát a Bloch 1 ígér­jen neki valamit. A nélkülözhetetlen hasznos házibu­­tor nagyott nézett, mikor azt hallotta, hogy neki, a mindeuttudónak, szabad elolvasni, de nem szabad megérteni a cs. és kir. főkamarásmesteri hivatal válaszirátát. — Miért, kérem ? Vagyok én egy aspiráns a truchsesi titulusra ? — Az nincs kizárva. Jöhet még idő hogy a bibliai ősök többet fognak nyomni a latban. — Nem értem, kérem alássan. — Hiszen éppen ez kell, hogy ne értse. Németül van. Én sem értem. — De én értem. — Jobb, ha maga sem érti. Ebben a német átiratban állítólag az van mondva, hogy a cs. és kir. ^ kamará­soknak és a cs. és kir. asztalnokoknak semmiféle külön címzés nem jár. — Ne na értem. — Én sem. De az mindegy. A lé­nyeg az, hogy „külön címzés“ egyik­nek sem dukál. Tudja, hogy mit je­lent ez ? — Nem tudom, kérem alássan. — Ez azt jelenti, hogy teljes köz­tük az egyenlőség. Egyik 19. a másik egy hijján 20. — Szóval, hogy egyiknek sem du­kál a méltóságos. — Ellenkezőleg. Tessék az irodának, ezentúl az asztalnok uraknak is meg­adni a méltóságos titulust. Nem kerül az nekünk semmibe. — De a kamarások, azok lármázni fognak. Megpukkadnak. — Ne törődjék maga a kamarás urakkal. Amelyik lármát csap, küldje hozzám, majd én ellátom a baját. — Nekem mindegy. — Elhiheti, hogy nekem is. — De mit szól hozzá majd a kegyel­mes ur ? — Ha maga erre kiváncsi, édes Bloch, szivesen bejelentem, ha paran­csolja és kérdezze meg tőle maga. — Addig éljek! A titkár úrtól is félek, hát még a minisztertől! A kényes dolog azonban el volt igazítva teljes megelégedésükre az asz­talnok uraknak, akik azontúl szivesen szorongatták a Bloch kezét. Hála-tisztelgésre készültek a minisz­terhez. — Jobb ha nem jöttök — tanácsolta nekik az elnöki osztály élére állitott férfiú — ő nem foglalkozik lappáliák­­kai; de nem is volna célszerű fölme­­legiteni a dolgot. Esetleg belekerül valamelyik újságba és fuccs a titulus­nak. — Ez okos beszéd 1 — szólt Radiczky Jenő, a göndörhaju tudós asztalnok s még aznap este megitták az áldomást a Noé bárkájában. Az aktával pedig az történt, hogy Szomjas Lajos segédfogalmazó ráírta a hátára „Utasitás szerint ad acta“. Bloch Ignác, a mentő-angyal pedig ráírta, hogy olvasta. Az, hogy nem ér­tette meg, a toliban maradt. Az élére állitott férfiú ellenben az államtitkár megbízásából odafirkantotta, hogy „fiat“ s ezzel a kamarások és asztalnokok cimfosztó borzalmas aktája mindörökre eltűnt az elnöki irattár feneketlen ös­vényében. Semmi baj sem lett belőle.

Next

/
Thumbnails
Contents