Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)

1927-01-25 / 11. szám

TV'

— Síkosak a járdák, A hóesésre

borult fagy a járdákat járhatatlanná síkossá tették. Mindenki banauzza, homokozza be a járdát

— Fel hívás az Érsekújvár is k árnyéke magyar BkadAmmosaihoz. Az

Érsekújvár és Környéke Magyar Akadémikusainak Egyesülete“ (ÉKMAE). eredeti céljának megfelelően az őszi Hterális esték és a január hó 5 én tartott bál jövedelméből tagjait segélyezni óhajtja. Ezért szegénysorsu diákiestvérei részére tanulmányi segélyre pályázatot ir ki. Alaposan megindokolt kérvényekét 1927. február hó 10 ig Dobossy Imre egy. titkár cimére (Érsekújvár— Nové-Zámky Pirító 18) kérzük. Kérvényezési joguk csak azon tagoknak van. kik nincsenek tagdíj hátralékban. Az ÉKMAE. nevében, testvéri köszön téssei: Dobossy Imre s. k. titkár. Somos Elymér s. k. elnök.

— Réthy pemetefű cukorka, kBhogéi és rekedtség ellen ismét kapható.

— Szanatórium „Caritas* Bratislava Torna-u 18. Telefon: 28-95, Szülészet, sebészet, nőgyógyászat, urológia és laryugológia. 1. osztály napi 80 Kcs. II osztály napi 60 Kcs. Szabad orvos Választás. A munkásbiztosito, Liecebny Pond és a szegénysorsu betegek az intézet rendelkezésére álló jótékonysági alapot vehetik igénybe, amelynek alapján miiét esetén 8 napra teljes szanatóriumi költségek fejében 400 Kcs-t fizetnek. Jelentkezni erre az alapra az intézet igaz gatóságánál lehet naponta 10—12-ig.

— Ctiar etton smoking ing (végig gombolható), selyem ing, glacé kéz* tyü, smoking és frakk mellgombok, nyakkendők dús választékban Elbertnél.

— Ezerdolláros tárták. Vízkeresztkor a newyorki Comtnodore-száüóban háromszáz vendég gyülekezett össze as egyik nagy teremben, ahol a vendégek vacsorához ültek és a vacsoráért mindenikük ezer dollárt fizetett. Ezerdoliár egy vacsoráért még akkor is sok, ha a legfinomabb étkeket tálalják fel érte, hát még ha meggondoljuk, hogy nagyon egyszerű vacsoráról van szó. Nem ittak pezsgőt, nem ettek semmi nyalánkságot, hanem mindenki egytányér levest, egy darabka húst, kevés halat és valami főzeléket kapott Ennek a .lakomának", amelyen Edison is részt vett, az volt a célja, hogy egy bizottságnak lehetővé tegye egy felhőkarcoló építését, amelynek Casa Ilaliana lesz a neve. A Commodore-szálló kötelezte magát, hogy a háromszáz teríték árából csak a maga költségét vonja le, a hasznot pedig kiszolgáltatja az egyesülésnek, amely Olaszországnak és az Egyesült- Államoknak szellemi téren való együttműködését tűzte ki feladatául. A Casa Italiana nem csupán a propaganda-közép pont akar lenni, hanem a Columbia - egyetem egyik része lesz, ahol a fiatal amerikaiknak alkalmuk nyilik az európai egyetemekkel való érintkezésre. Az uj intézménynek már odaígértek egy tízezer kötetre terjedő könyvtárt, amely az uj Olaszországgal foglalkozik. Viktor Emánuel király két tájképet ígért Deves mesterektől és Mussolini kijelentette, hogy a fogadóterem számára fölajánlja az arcképét.

— Gyújtogat a bosszú. A napokban Kürt községben éjszaka tűz keletkezett Katona József hadirokkant portáján és csak a felriadt falubeli lakosság és tűzoltóság áldozatkész munkájának köszönhető, hogy súlyosabb katasztrófává nem fejlődött. A tűz a szérűn levő szalmakazalon gyulladt ki és átterjedt a gazdasági épületekre és takarmány nemükre. A csendőri vizsgálat kétségtelenül megállapította, hogy a tüzet gyújtogatás okozta, még pedig valószínűleg bosszúból. Az eddig még ismeretlen tettesek az udvaron levő kútba nagyobb mennyiségű petroleu mot is öntöttek valószínűleg azért, hogy az oltást megnehezítsék.

— Álarcos bál. Az udvardi ifjúság 1927. évi február hó 12-én este 7 órai kezdettel a Népházban álarcos bált rendez. Beléptidij tetszés szerint Álarcosok részére jegyek elővételben február 6-án délután a Népházban. Éjfélkor „melyik a legszebb álarc*. Meghívó kívánatra felmatatandó.

! 927, jaonár 25, ________

Komiromi Lapok

Művészet.

Mill LÍS IVl

— Neves miivész földink nagy sikere Budapesten — A budapesti sajtó ha sábos cikkekben méltatta művészeiét, sikerét. — Zsúfolt ház tapsolt a mii• vésznek)

Mindig őrömmel ragadjuk meg az alkalmat, ha neves földink sikeréről, habárairól írhatunk. Ilyen öröm tölti el most is lelkünket, amikor e sikert papírra véljük, mert Schmdihauer Lajos orgonamü/ész földinkiől Írhatunk, aki Isten adta nagy művészetével már régen nagy hírnevet szerzett magának és dicsőségget szülővárosának.

Legutóbb Budapesten a Zeneművészeti Főiskola nagytermében tartott hatalmas sikerű orgonaversenyt, amelyről a budapesti sajó osztatlan elismeréssel hasábos cikkeket irt.

( Ezek közül ideiktatjuk a Pesti Hírlap alábbi cikkét:

A francia .grand jeu“-nek nevezi az orgonajá’ékot és bizonyos, hogy ezzel nemesik arra az átszellemült fenségre céloz, amely az orgonát a hangszeres királynőjévé emeli, hanem utal azokra a páratlan nehézségekre is, amelyek az orgonajáték művésze elé tornyosulnak.

, Ezek a nehézségek csak másodsorban technikaiak; elsősorban a hangszernek

: szinte korlátlan kifejezési lehetőségei azok amik az orgonajátézost könnyen a goethei bűvészinas problémája elé állíthatják, amikor a h mgok és hangszinek e hatalmas áradatában nem találja annak az ugyancsak goethei mérsékletnek varázsigéjét,amely a művészt megkülönbözteti a dilettánstól. Az orgona az a hangszer, amelyen a nagy, a lenyűgöző hatások érhetők el legkönnyebben, míg a finom, a művészi kifejezésmód a legnagyobb feladatot jelenti a játékos számára.

Rittíán éreztük át ezekét az igazságokat olyan méiyen, mint Schmid hauer Lajos pénteki orgonaestjén. Sok orgonajatékost hallottunk már. Az egyik tele kézzel szórta a nagy hatásokat, a másik színia félni látszott zsarnoki hangs-eréiől. Scámidshauér Lajos, hogy úgy mondjuk, művészi felelősségének teljes tudatában ül hatalmas hangszerénél. Az ő j átáka azt a középutat jelenti az előbb említett kétféle orgonajáték közt, amely a tiszta egyensúllyal és biztos művészi ökonómiával az orgoriajáték legharmonikusabb megnyilatkozási formáját adja. ___

Műsorának első száma Händel zene karkiséretes f dur orgonaversenye volt. Ezt a fenséges és földöntúli átszellemültségü muzsikát leheleden kristályosabb átlátszósággal és épen egyszerűségében monumentálisabb felfogással tolmácsolni, mint ahogy azt Schmidthauertől ezen az estén hallottuk Az első tételtől az utolsóig a stílusnak hejszáifi.iomságu átélése és a műnek úgyszólván arc'nitekíónikusan nyugalmas fölépítése jellemezte a kitűnő művésznek ezt a produkcióját, de mindezeken túl, az utolsó tétel briliánsul keresztülvezetett fugája még külön is nagy élményt jelentett. Bassi-nak, az orgonajáték atyamesterének romantiko-pithetikus orgonaversenyében különösen a második tételt, ezt a szélesen ömlő melodikáju canlico d’amore-t és a harmadik tétel ragyogó cadenzaját és variációit játszotta a művész igaz és nemes virtuozitással. Bich Toccatá jában és fugájában ismét a klasszikus értelmezés leszürődött szépségeit, Haydn-Bossi tavaszi himnuszában pedig, melyet a közönség lelkes tapsaira meg is kellett ismételnie, azt a finom és üde szín pompát élveztük, amellyel csak igazán fegyelmezett, de Iirai3ágban elmélyülni is tudó művészek interpretálhatják ezt a miniatűr-remekművet, a Négy évszak oratóriumának iegbübájosabb részletét. Egy erős szinérzékkel aláfestett Bonnstszerzemény után Widor „Simfonia sacra“-ját mutatta be a művész és ebben a magasztos zenei költeményben gazdagon érvényesíthette mindazokat a ritka kvalitásait, amelyek Schmidthauer Lajost, európai viszonylatban is, legkitűnőbb orgonamüvészévé teszi napjainknak.

A közönség, mely teljesen megtöltötte a Zeneművészeti Főiskola nagytermét, lelkesen ünnepelte a kitűnő

művész*, akinek zenekiséretes számait Rékai Nándor hivatott vezénylete mel lett, az Operaház zenekara kisérte. F. J.

Színház.

Szegény színész levele.

Irta: Lakatos László.

Mélyen tisztelt Igazgató Úri

Terdelve ünnepelt Gizdám!

Ménóztassék megengedni, hogy mellékelten mély undorral visszaküidjem a „Phróleumsírály“ cimü operettből a jick&on milliárdos szerepet, amelyet csak az aljas inirika, vagy pe.verz bosszú oszthatott ki rám, de semmi esetre sem igazgató Urnák mi idayájun< által ösmert aranyszive. Miért j küldöm vissza ezt a szerepet? ö t ugyan ; azt fogja mondani, hogy azért, mert egy kőtelességmu asztó disznó vagyok. Ö í azonban téved: nem vagyok kötelesség mu'asztó. ö i most azt kérdezi, hogy ki vagyok hat akkor? Megmondom őrnek: én torkig vagyok. Nem érti m g? Hát majd megmagyarázom.

Lássuk csak édes diriként, mikor is \ játszón un én az utolsó szezonosban. A „Misádó szamara*-ban én voltam az a többszörös yenmiliio nos, aki jókedveben egyszerre iszik ki egy egész tea nazal teástól es gősástól egyeten* ben. A „Harun al Rasid és társa'-ban én voltam az a dúsgazdag pali, aki a hű len táncosnőién percentem! vagdos a fej :hez egy aranybán/at, mint csenély vágnieiegitest. Az „Elvarázsolt Bábaasszonyában olyan gazdag vagyok, hogy egyedül tőrvenyteien gyermekeim száma rúg 114 re, nem is szólva pepitan d sgnmról, gyémánt mentőimről és H> elreszvenyeimrő1, de arról a szenzá cíós írünkről sem, hogy aminor az első feivo lás vidám finálajoban lefektetnek a tnü őasztaira, hogy az egyik tüdőmet kivegyék, a sebészek a bőröm alatt is pénzt találnak Mondjam hogy a „Kalifornia szépé*-ben én vagyok az a gazdag farmer, aki percenntnt, mint egy megveszekedett barom, ajándékozza a milliókat árvalányoknak, cowőoyoknak, j tb'tlondonoknas és egyeb sze elméseknek, mig jómagámat felvonásonként legalább nét feleség csal meg. De mi ez ahhoz képest, h )gy a „Pasa tancn* cimü kolosszális marhaságban odáig megyek tékozló kedvemben, hogy egyrészt rabnőimet vert aranynaiickában őrzőn, de másrészt még a Dunának is mihígóni faágyat építtetek, mintha az a piszok folyam nem érezni magát jól abom a homokágyban, amelyben a m >h .esi vész óla (1848 március 15) foiyin Az „Egyiptomi arvalány és haja* cinü baromságoan nem elég, hogy műit angol lordnak száz yachtom van, két anyósom és egy aranymellhártyim, hanem azonkívül még a másodikbeli álomráhozásban mint XX1I1. Rmuesz fáraó egy könnyelmű nártyacsatában elvesztem összes gizehi gúláimat, sőt gu yásaimat is, mind az utolsó szál madzagig.

Ezzel szemben mi a valóság? A fájdalmas művészi valóság az, hogy olyan szegény vagyok, hogy összes ruháimból kioperáitaitam a zsebeket, mint fö ősleges kellékeset. Én ktrem, olyan szegény vagyok, hogyha néha találkozom magammal az utcán, mindig adok magamnak két fillért. Nekem nemhogy egy vasam, de még egy hajamszála sincs sem a fejemen, sem a lábszáramon és ha ne adj Isten, olykor kapok egy kis kiütést az arcomra, az menten teszárad, mert nem tudom táplálni vérrel, tudniillik nemcsak én vagyok a szegények szegélye, hanem a vérszegények vérszegénye is. Én kis pörköltet eszem és Kis pohár sört iszom és az egyetlen, amiből nagy adagot engedhetek meg magamnak, a hallásom, tudniillik nagyothalló vagyok és ezért lettem operettszinész. Uram, én belebetegszem, én beleroskadok, én beleírok a szegénységbe, de ugyanakkor felmagasziasulok a nyomorúságban Én már lánglelkü festőknek ültem modelt a szegénységből, nekem egy amerikai varieté többmilliós gázsit ígért, ha nyilvánosan mutogatom a nyomoromat, mint külön attrakciót. Igen uram, tengereken túl terjed az én nyomorúságom, én vagyok a szegénység Cézárja és a pénztelenség Napóleonja, viszont hatna-6. oldal.

rabb megy át a teve a tű fokán, mint* hogy én rongy ötven pengő á contót kapjak a maga főpénztárától, akit • fészkes fene csókoljon szájon, de na« gyón szeretném, ha mentői hamarabb, Nohát kérem! Hogy kívánhatja ön as ön igazságos szivével és az ön világhírű épelméjével, hogy én milliárdoso* kát játsszak a színpadon és tékozlást miatt percenként helyezzenek gondnok* ság alá, amikor a valóságban nincs egy betevő nadrágom. Lángész ide, lángész oda, hogyan alakítsak művészt realizmussal petroleumkirályokat, milliárdos farmereket, Krözusokat és mái tőzsdei kapacitásokat, amikor a valóságban olyan szegény vagyok, hogy már nem is vagyok, csak egy légből kapott koholmány és hogyan adjak * színpadon lucullusi lakomákat, amikor csak az ön nagyzási őrülete tételezi fel rólam, hogy én ma reggeliztem. Uram, én kijelentem önnek, hogyha nem küld forduló hordárral létminímo calculo ötven pengő á contót, én mást az ön piszok színházában, mint a „Két koldus* t el nem játszom, de azt is csak úgy, ha rámosztják mind a két címszerepet, mert az én szegénységem olyan nagy, hogy abból már nem is fu ja egy koldusra, csak kettőre.

Vigyokegyéoként az ön lángeszű művésze és kézcsókoló rabszolgája.

Potomffy Hilmer jellemszinész és zseni,

(Justh ás Vágó Magyararsiágba szerződött Is.) A rimaszombati Gómör e. laptársukba a olvassuk az alábbi sorokat, amelyekből a szlovenszkói magyar színészet nagy veszteségéről veszünk hirt:

Hárman járják Szlovenszkó újait, hosszú évek óta: Farkas Pali, Justh Gyula s Vágó Artur. Ki ne hallott vona a három kiváló művészről, a magyar színművészeinek e három testőréről, akik annyiszor nevettettek meg bennünket, avagy rikattak meg őszinte mély létekből jövő játékukkal. Nem kard a fegyver e három testőrnél, hanem a szó, nem hiú kalandokba bocsátkoztak ők, hanem nagyon őszinte, nagyon igaz az ő hivatásuk s magyar cél az ő vándorlásuknak célja: a magyar mü/észet, Nem csak színészek ők, nem kóborló ritterek a ripacskodás országiján, — amit ők adtak, az élet voF, élmény, művészi kidolgozottság, nem színpadi ékszer, hanem igaziad. Kit nem nevettetett meg Farkas Pali szordinősan humoros, inaik és mégis nevettető játéka, ki nem tapsolt Vágó Artúrnak egy egy sikerült figurájáért felvonásközötcön keresztül, vagy ki nem hallgatta dö oben ve s feszülő figyeléssel a játékot, amiben Justh nem is játszott, hanem egész egyszerűen ember volt? És ember ez a három férfi, akik az emberi dokumentumok skáláját játszók végig estéről estére, ma itt, holnap Pozsonyban, Komáromban, azután Kassán, Érsekújváron: mindenül. Most búcsúznak ketten közülök: Vágó és Just s a három művész bucsuelőadását, egyben jutalomjátékát tartja pénteken az U aim csak egymásután cimü újdonságban Farkas Pali a kedves rimaszombati közönségtől búcsúzik csupán, Justh és Vágó azonban Sziovenszkótól is: jövőre már nem jön vissza a két kiváló művész, odaát Magyarországon érvényesítik tehetségüket. De — viszontlátásra. Mert nagyon megszerettük ezeket az embereket, aminthogy az egész társulat is a szivünkhöz nőtt s mindig örömmel fogadjuk őket s fájdalommal búcsúzunk. Sok sikert még a három testőrnek l

Távozásukat a komáromi közönség is őszintén sajnálja és igazán kívánja, hogy mire újra visszajön Komáromba a pozsony-kassai magyar színtársulat, ezek a vérbeli művészek újra visszaszerződjenek a társulathoz.

(Akár csak a komáromi közönség!)

A rimaszombati színházba járó közönséget így szólja le az ottani sajtó: Elismerjük, hogy fővárosi módon nem is kívánhatjuk a nézőtér fegyelmezett színházi kultúráját, de a tapasztaltak alapján nem szórnak hiába, ha például néhány egészen apró hibára hívjuk fel a figyelmet. — Így például a nyitányzene már magában is művészet, azt meghallgatni illik, különösen, ha Peer Gynt-zenéről van szó s ha már magunk nem érdeklődünk a zene irán*, legalább