Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)

1927-04-30 / 52. szám

1927. április 80. Komáromi Lapok 7. oldal — A Jókai Egyesület igazgató tanácsi­nak Ülése. A Jókai Egyesület igazgató tanácsa holnap, vasárnap délelőtt fél 12 órakor a kultúrpalota tanácstermé­ben ülést tart. — Májas! ájtatosságok a Szent And­ris templomban. A kedves, hangula­tos májusi ájtatosságok, melyeket a katolikus hívek minden évben nagy számban látogatnak, ma szombaton fél 7 órakor kezdődnek. Ezt az első májusi ájtalosságot a szokott ünne­pélyességgel Majer Imre dr. apát­plébános tartja, az alkalmi szentbe­szédet pedig P. Kósa Szalvátor, a a lelkigyakorlatok vezetője mondja. A lelkigyakorlatok, melyekre máris megmozdult városunk egész kato­likus társadalma, az idén előrelát­hatólag még nagyobb közönséget hoznak a Szent András templomba az első májusi ájtatosságra. — A május elseji katolikus körme­­neten, amely a Nádor-utca és Vár­megye-utcákon d. u. 3 órakor vonul fel, résztvesznek az összes katolikus társulatok és katolikus iskolások zászlóikkal 'az Űrnapján szokásos rend szerint. A leánykongregáeiók különösen kérik az összes katolikus leányok részvételét. — Elveszett. A városháztól a Megye­­utcáig elveszett egy nyest boa. Becsü­letes megtaláló iliő jutalomban részesül. — Május 10. kezdik meg az utcák kövezései. Mint értesülünk, a városnál már letárgyalták az utcakövezések vál­lalkozóival kötendő szerződősek ügyét és ha nagyobb akadály nem jön közbe, akkor május 10-én megkezdhetik az utcák kövezését. — A rendőrség eltávolította a kom­munista plakátokat. Május 1 nek meg­ünneplése tárgyában három plakát is jelent meg az utcák sarkain. Az első es a iegfürgébb volt a kommunista párt körzeti végrehajtó bizottságának falra­gassza, melyben egész KinSig kiterjedő figyelemmel hívták fel a „dolgozókat“ május 1 megünneplésére. A plakát két napig élt csak, mert az államügyészség izgatást talált benne és ezért a helyi államrendőrségi biztosság pénteken le szedette azokat. Most csak a csehszlo­vák szociáldemokrata pártnak és a cseh nemzeti szocialistáknak fairagaszai hir­detik május elsejére a munkaünnepét, melyet zári helyen tartandó gyűléseken méltatnak. A kommunisták zenés fel­vonulást tartanak, mint az eddigi évek­ben is tartottak. — Májús 15-én lép érvénybe az uj menetrend. A csehszlovák államvas­utak uj menetrendjét, amely május 15 én lép érvénybe, a napokban közölték az egyes vasútállomások­kal. A menetrendben beállott válto­zásokat lapunk keddi számában közöljük részletesen. Egyúttal már most is megjegyezzük, hogy a Ko­máromi Lapok kiadásában ez évben is megjelenik kis füzeiben a menet­rend, melyben a Komáromból induló és a Komáromba érkező legfőbb vonatok mind feltüntetve lesznek. A Komáromi Lapok menetrend kivo­natára felhívjuk a nb. közönség figyelmét. — Választmányi Diés. A Komáromi Iparoskor választmánya e héten tar­tott ülésén jóváhagyólag tudomásul vette az egyesület elnökségének a részletes jelentését az egyesületnek, az utolsó időben végzett munkássá­gáról. Továbbá a válaszmányi ülés foglalkozott az évi rendes közgyűlés előkészítésével. Az elnökség által előterjesztett évi jelentést, költség­­vetést tudomásul vette azzal, hogy a közgyűléshez jóváhagyás céljából előterjeszti. A közgyűlés napját má­jus hó 8 napjának d. u. 2 órájában állapították meg. Egyéb «kisebb je­lentőségű ügyek letárgyalása után a választmány az elnökség előterjesz­tésére felhatalmazást adott a műked­velő gárdának egy uj színdarab vagy operett előadására. Amint értesül­tünk, az uj színdarab próbái a közel napokban már megindulnak a sze­replők, városunk jeles, ismert, tehet­séges műkedvelőiből vannak össze­válogatva. Ezután mivel a tárgyso­rozat kimerült, a választmányi ülést berekesztették. — Kinevezés, Az ipar- és keres­kedelmi minisztérium szlovák osz­tálya Petrovsky Menyhért komáromi ács- és kőműves mestert a Pozsony­ban székelő megyei ács, kőműves és kőfaragó mesteri vizsgáztató bizott­ságba rendes tagul kinevezte. — „Többsincs királyfi* Udvardon. Benedek Elek nagy mesejátékát, a „Többsinás királyfiM immár negyed­szer adták elő kiváló sikerrel az udvardi Népházban. A bájos mesejátékot az udvardiak lelkes és agilis kántortanitója, Szabó János zenésitette meg pompás színezéssel. Fülbemászó édes dallamai felejthetetlen benyomást tesznek a hall­gatóra. Ismerjük Szabó János több ügyes alkotását, de mondhatjuk, hogy a „Több­­sincs királyfi“ megzenésítésével is nagy­szerű kulturális sikert ért el. Valóságos szép operarészletei vannak az élvezetes mesejátéknak, melyet maga Szabó János tanitott be rövid három hét alait az udvardi intelligencia áldozatkész s burgó gárdájával. A címszerepet Szecsányi Gézáné alakította közmegelégedésre. Igazán gyönyörűen éneklő bájos királyfi volt. Szép jelmeze általános csodálat tárgyát képezte, nemkülönben a többi szereplő személyzeté is, akik mindnyá­jan fényes ruházatban jelentek meg s nagyban emelték a mesejáték fényét és sikerét. Sokat tapsoltak Karvász Kál­­mánnénak (Szélike), aki a fekete király leányának szerepében rendkívül kedves jelenség volt. Lágyan zsongó kellemes hangja s behízelgő előadása a közön­ség kedvencévé tette őt. Hasonlóképen a legnagyobb elismerés illeti Paxy La­­josnét, aki a napnyugati király leányá­nak (Világszép gyöngyvirág) szerepében a lehető legjobbat produkálta. Sok de­rűs percet szerzett a hallgatóságnak Péter Imréné dr.-né is, ki Ráki szere­pében igazán helyrevaló székely me­nyecske volt. Paxy Pál pedig Bakarasz­nyi János szerepét adta szellemesen és igen kacagtató módon. Kaptak is tapsot bőven mindaketlen. A mesejátékot von­zóvá tette különösen az a körülmény, hogy abban maga a jeles megzenésítő is szerepet vállalt, amikor Hájhájnak, a fekete királynak szerepét adta elő teljes otthonossággal. Hatalmas baritonja itt ! is szépen érvényesült, mint mindenütt, i Az intelligens szereplő gárdának ő volt i a lelke, mindene. Szívesen vállalták a : nehéz szerepeket mindnyájan akkor, mikor maga a betanító és rendező is ! színész lett. Nein a kezében levő kirá­lyi korbács, hanem Szabó János neme­sen érző baráti és testvéri szive hozta össze a lelkes gárdát, mely leküzdve az összes eléje gördülő akadályokat, valóban páratlan sikert ért el. Igen jó 1 volt Miholics Zoltán a Napnyugati ki­­; rály és Istenes Béla Mirkó király sze­­; repében, nemkülönben Islenes Béláné ; is, aki Mirkó nejét kreálta méltóságtel­jesen. Mindhármuknak fényes jelmeze nagyban hozzájárult az udvari fényhez és pompához. Nagy Lajos p?dig csinos, nyalka Világszép Miklós volt. Meg kell emlékeznünk még Istenes Józsefről és Széchényi Gézáról is. Az előbbi Haba­­kuk hopmestert, utóbbi pedig Drumót alakította igen szellemesen. Az általános jó kedvet, a lelkes és vidám hangulatot a Bakarasznyi páron kivül főleg ők ketten tartották fenn állandóan. Dicsé­retet érdemelnek végül Németh Ferenc (Villámgyors), valamint Németh Bála, Németh Ferenc. Korének Oszkár, Iste­nes János és Fodor Ferenc a kisebb szerepekben, úgyszintén az udvarhöl­gyek, katonák, ördögök és kis gyerme­kek is. — A daljátékot Farkas József (Bocska) zenekara kisérte nagy preci­zitással, Szabó mesteri betanításával és Miholics Ilonka tanítónő vezetésével. Az udvardiaknak tehát ismét egy élve­zetes, tanulságos szép darab előadásá­ban volt részük. De neme jak a falu, hanem a vidék is örült Szabó mesleri alkotásának fs alakításának. Isten adjon sok oly lelkes népnevelőt, agilis írót és önzetlen zeneszerző a magyar népnek, mint Szabó Jánosi Pauer Károly. — Az elektromos áram okozta bala­­satekről tart előadást Weiss Sámuel dr. a betegsegélyző pénztár főorvosa május 5-én, csütörtökön este 16 órakor a városháza nagytermében. — Felűlfizetések. A komáromi aka­démikusok estjén felülfizetni szívesek voltak : Alapy Gyula dr. 50 K, Ara­­nyossy László 30 K, Aranyossy Eodre dr. 20 K, Bárdos Jenő 20 K, Bartha Lajos dr. 20 K, Bartos Frigyes 50 K, Bathó N 20 K, N N. dr. 100 K, Braun Andor 20 K, Borka Géza dr. 18 K, Denk N. 10 K, Komáromi Dalegyesüiet 250 K, Doma István 10,Egler Dózsa 20 K, Csiba Imre 20 K, Füssy Kálmán 50 K, Galam­bos Zoltán 10 K, Gidró Bonifác 100 K, Geöbel Károly dr. 20 K, Gyalókai Miklós 10 K, Hajdú Lukács dr. 35 K, Horváth Gábor 16 K, özv. Haasz Ber­talanná 20 K, Hickisch Károly 50 K, Jánossy Lajos 50 K, Kalvariczky Jenő dr. 15 K, Kisdy Vásárhelyi Á 50 K, Kállay Endre dr. 50 K, if j. Koczor Gyula 50 K, Kovách Tihamér 20 K, Kossár János 50 K, Klein Mór 30 K, Király Károly 20 K, Kecskeméthy Béla dr. 50 K, Karle Sándor 20 K, Kelemen Ferenc 14 K, K. J. 8 K, LőwingerSamu 20 K, L. I. 6 K, L. I. 8 K, dr. Lengyel Béláné 6 K, Lipscher Maca 13 K, Lovász Ferenc 6 K, Majer Imre dr. 100 K, Mezey János dr. 50 K, Mohácsy János dr. 50 K, Maitz Rezső 30 K, Mihola Ferenc dr. 50 K, Mandula Imre 20 K, Nagy János 20 K, Nagy Ernő 20 K, Puszteinik Testvérek 12 K, Rohonyi Oszkár dr. 20 K, Selye Hugó dr. 20 K, Spitzer Béla 50 K, Papp-Kovách Elemér 20 K, Steiner Mihály 50 K, Schwitzer Artur 30 K, Sümeg Sándor 20 K, Sebő Andor 20 K, Schmiedek N. 10 K, Sehmidthauer Lajos 12 K, Szúnyoghy János 20 K, Tromler Miklós 40 K, Tihanyi Vilmos 50 K, Vörös Ede 10 K, Zombory Pál 50 K, W. F. 50 K, V. N. 50 K, N. N. 30 K, N. N. 20 K, N, N. 26 K, R. 20 K, N. N 14 K, özv. Weisz Lajosné 30 K. N. N. 20 K, N N 50 K, N. N. 8 K, N. N. 8 K, N. N. 12 K. — Mindezen nemes és megértő adakozó­nak hálás és magyaros köszönetét mond a Rendezőség. — A Komáromi Lapok patmzköny­véből. Kaptuk a következő levelet: Igen tisztelt Szerkesztőség! Tisztelettel kér­ném b. lapjukban feihivni az arra ille­tékes körök figyelmét, hogy az Erzsé­bet sziget kis Duna mellett húzódó töltésre pár hete két táblát tettek ki. Egyik a Sport telep előtt, a másik pe­dig a viztelepnél. A tábla felírása ezt tartalmazza: „ideiglenesen engedélyezett út.“ Eddig ezen a parton örök időktől fogva szabad volt a járás. Most pedig a töltésre építenek egy házat, úgyhogy nagy viz esetén kocsival teljesen lehe­tetlen a közlekedés. Ha ilyenkor valami baj adná elő magát, sem orvos, sem pedig mentőkocsi nem tudna bejutni a szigetbe, mivel csak ez az egy vízmen­tes ut vezet egész a városi viztelepig, de ezzel a házzal ez az ut is el lesz zárva. Most azonban még lehetne ezen i valahogyan segíteni, később aligha. — Komárom, 1927. április 25-én. Tiszte­lettel Aláírás. — Érsekújvár uj színháztermet kap, A szomszédságunkban fekvő Ér­sekújvár, amely az utóbbi időben gyors fejlődésnek indult, most megint elérkezett fejlődésének egy újabb efappejához. Sok huza-vona után végre döntő stádiumba jutott az Arany oroszlán szálló építésének ügye és ezzel kapcsolatban az új színházterem is. A városi képviselő­testület nagy szótöbbséggel elhatá­rozta, hogy a termet a mai igények­nek megfelelően átépíti és tökélete­sen felszerelt színpaddal szereli fel. A terem befogadóképességét körül­belül nyolcszáz ülőhelyre tervezik. A színpaddal szemben erkélyt épí­tenek nehány ülőhely és állóhely részére, oldalt pedig öt-öt páholyt helyeznek el. A színpad tizenkét méter magasságban lesz, úgy hogy magasabb kuliszák is elhelyezhetők lesznek. A színpadot zsinórpadlás­sal látják el és fényberendezése is teljesen modern lesz. A nagyterem előtt tágas télikert lesz ruhatárak­kal, büffével, stb. A városi mérnöki hivatal mintegy 650000 koronára irányozta elő a költségeket, melyre a város szinházalapja 150000 korona fedezetet biztosit, a hiányzó félmil- 1 Hőt pedig beruházási kölcsönnel fe­dezi a város. A színházterem fel­építése Érsekújváron általános meg­elégedést kelt, különösen a magyar társadalom körében, mert régóta nélkülözött szükséglet talált meg­oldásra. — Békefi Sándor megint müködási terrénumot keres. Olvasóink előtt még bizonyára élénken ismeretes Békefi Sándor neve, aki a levitáiéit Csánki pártnak volt egyik legfőbb kortese. Békefi azóta is állandóan szerepelt, mint a köztársasági magyar parasztok meg­szervezője. A csehszlovák köztársasági földmives párt központi hivatalos lapja a „Venkov“ Uj képes folyóirat köztár­sasági tendenciával Keletszlovenszkó és Kassa részére címen a következőket írja: Kassán május első felében Szabad Szó elnevezéssel uj képes folyóirat indul meg, amely köztársasági irányú lesz. A folyóirat szerkesztésével Békefi Sán­dort bízták meg, aki jólismert munkása a szlovenszkói magyar köztársasági mozgalomnak. A Venkov arról már nem számol be, hogy Békefinek ki adja a pénzt a folyóirat meginditásáfnz. Bár a Venkov jól érlesültsége ezt is köny­­nyen megmagyarázza. — Kiakarták siklatni a brünni gyors­vonatot. A 71. számú brünni gyorsvo­natot amely reggel Oderbergból in­dul és 9.36 -kor érkezik Brünnba, isme­retlen tettesek ki akarták áiklatni és C3ak a váltóőr ébersége következtében nem következett be a azerencsétlenség. Brünn mellett Crnitz állomás előtt a merénylők hatalmas vasrudat fektettek le a sínekre, amely minden bizonnyal kisikiatta vőlna a vonatot. A környék csendőrsége erélyes nyomozást indított meg a merénylők ellen. — Komáromnál fogták ki a pozsonyi propallarnéi történt szorancsétiensOg áldozatát. Március 20-án Pozsony­ban a Dunába lelte halálát Trávni­­csek Antal pozsonyligetfalusi soffór a felesége láttára. Trávnicsek a ligeti oldalon elbúcsúzott feleségé­től, azután pedig a propellerhez ro­hant, de szerencsétlenségére, a propeller már elindult a parttól. A soffór minden áron elakarta érni a propellert és ezért a propellerre ug­rott, de azt már nem tudta elérni, úgy hogy a rossz ugrás következtében a vízbe zuhant. Trávnicseket a hullámok azonnal a propeller alá temették. A szerencsétlenül járt soffór holttestét a napokban fogták ki a Dunából Magyar-Komárom part­jánál. Trávnicsek hulláját személy­­azonosságának megáílapiíása után Pozsonyba szállították. — Külön ismertető jel lesz a nép­szövetségi repülőgépeken. A hétfő óta Londonban ülésező nemzetközi lég­ügyi bizottság befejezte tanácsko­zásait. A légügyi forgalom tárgyában uj rendelkezéseket dolgoztak ki. Mint a küldöttség egyik tagja kije­lentette, megegyezés történt, hogy azokat a repülőgépeket, amelyeket a népszövetség fog igénybe venni, külön ismertető jellel — fekete vonás a betűkön keresztül — lássák el és ilyenképen kerüljék el a határok át­­repülésénél jelentkező idővesztesé­geket. A bizottság javasolta a külön­böző államoknak, hogy a repülőterek közelében az áramvezetéket feltű­nően jelöljék meg. A bizottság leg­közelebbi ülése októberben lesz Rómában. — Tűz Gután. Folyó hó 25-én Hegyi László lakháza eddig ismeretlen okból kigyulladt. A tűz hamarosan átterjedt Rigó Lajos lakóházára is, úgyszintén átcsapott Forró Rafael épületére is, amely szintén porrá égett. A nagy szél ellenére is sikerűit a tűz továbbterje­dését a gűtai tűzoltóságnak megaka­dályozni. A kár mintegy 15.000 koronát tesz ki, amely azonban biztosítás utján megtérül. — „Syenit“ aszbeszt*pala a legjobb és legtökéletesebb tetőfedő anyag. A VágvOlgyi Syenit aszbeszt-palagydr r.-t. Púchov-Kockovcén gyártmányait rendszeres időközökben az állam részéről e célra felállított anyagvizsgáló állo­másokon t. i. a prágai és brünni műegyetemen megvizsgáltatja, hogy meggyőződést szerezzen arról, miszerint azok állandóan egyenlő kiváló minőségűek. A közmunkaügyi minisz.érium az aszbeszt-pala előállítását köztudomás szerint szabályokhoz kötötte. A hivatalos vizsgálatok eredménye mindig az volt, hogy a Syenit pala minősége a kivánalmaknak nemcsak hogy megfelel, de még azokat jóval felül is múlja. A termelés évenként meghaladja a c000 wag­­gont. A gyár a legmodernebb ebben a szak­mában. Állandó vevőköréhez tartoznak már évek óta a Köztársaság vezető államai ég községi intézményei is. Syenit palával készített tető végtelen tartóssággal bir, és mivel ezen­felül ára is igen mérsékelt, minden építtető érdekében áll, hogy csak Syenit aszbeszt-paldt használjon. Az anyag minőségéért Írásbeli jót­állást vállalunk. Minta, költségvetés és felvilá­gosító iratok ingyen álinak minden érdeklődő rendelkezésére. — Wilde párisi szobájában emlék­táblát helyeztek el. Párisból írják: Egy magát megnevezni nem akaró állam­polgár a párisi Hotel d* Alsace-ban, amelyben Wilde Oszkár 1900 november 30-án meghalt, emléktáblát helyezte­tett el. Ugyancsak emléktáblával jelöl-

Next

/
Thumbnails
Contents