Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)

1927-03-08 / 29. szám

2. old*] Komáromi Lapoz 1927. máreias 8. vánják. A küldöttség Prágában a kor­mány tagjaival tárgyalásokat folytat a memorandumban foglalták kivívása ér­dekében. Így Ho.dzsával az iskolai és egyházi ügyekben, Eaglissel pénzügyi dolgokban, Cerny belügyminiszterrel pádig abban a kérdésben, hogy Ung­vár maradjon meg Ruszinszkó főváro­sának. Cerny belügyminiszter a fő­városra nézve kielégítő választ adott, amennyiben kijelentette, hogy a kor­mány eltér eddigi álláspontjától és Ruszinszkó fővárosának feltétlenül Ung­vári hagyja meg a jövőben is. A vasutasok és a kormány közti konfliktus­ban a postások is szolidaritást vállaltak a vasutasokkal. Vasutas- és postás-sztrájk fenyeget, Komárom, — március 6. A vasutasok és a kormány közt az utóbbi időben fel merült konfliktus kri­tikus stádiumba jutott. A vasutas kö­rök álláspontja szerint, ha a kormány­nyal folytatott tárgyalások nem vezet­nének eredményre, úgy a vasutasok kénytelenek lesznek a demonstrációs sztrájk fegyveréhez nyúlni az egész köztársaság te­rületén. A kormány a szabályzati rendet, amely tulajdonképen a vasutasok és a kormány közti harcot kiprovokálta, az alkalmazottak személyzeteivel való megbeszélés nélkül akarja életbelép­tetni. A vasutasok ismételten kijelen­tették, hogy ha a kormány állásfogla­lását nem változtatja meg, akkor már ezen a héten sor kerül a legenergiku­­sabb lépések megtételére. A kormány éppúgy, mint a vasutas körök, elhatározták, hogy álláspontját a legszélsőségesebb módon is meg­tartják és abból nem engednek, úgy, hogy könnyen megtörténhetik, hogy a konfliktusnak komoly következményei lehetnek. A posta- és távirda-alkalm3zottak szövetsége értesítette a vásutasok szö­vetségét, hogy a postaügyi miniszter nem hajlandó a postások* szakszerve­zeteivel tárgyalni a szolgálati szabály­zat kérdésében, ami azt jelenti, hogy a postások követeléseit elutasították. A postaügyi minisztériumnak erre az álláspontjára a postások és távirdászok szövet­sége kijelentette, hogy teljes szo­lidaritást vállait a vasutasok szak­­szervezeteivel. Ez viszont azt jelenti, hogy a fe­nyegető vasutas sztrájkon kívül meg­lehet, hogy a postások és távirdászok is sztrájkba lépnek. Aussigban a vasutasok vasárnap nagygyűlést tartottak, amelyen több mint 3000 vasúti alkalmazott vett részt. A gyűlésen erélyesen állást foglal­tak a vasutügyi minisztérium elten. Elhatározták, hogy mindenben alá­vetik magukat a prágai központ utasí­tásainak. Franciaországban törvény hoztak, hogy háború esetén minden francia vagyon elrekvirálhato'. Painlevé hadügyminiszter szerint így akarják megakadályozni a megbotránkoztató hadinyereségeket. Amint a Parisból érkező jelentések beszámolnak, a kamara folytatta a had­sereg reformjára vonatkozó törvény­javaslatot, Legutóbb e javaslat 11. sza­kaszával foglalkoztak, mely a rekvirá­­lásokról szót. Ez a paragrafus kimondja, hogy minden magánvagyon, legyen az fizikai vagy jogi, háború esetén elrekvirálható és pedig minden élelmiszer, lakás, be­rendezés és minden elképzelhető va­gyontárgy kivétel nélkül elrekvirálható a hadsereg részére. A javaslathoz sok módosító indít­ványt nyújtottak be. Egyesek be akarták venni az elrek­­virált tárgyak megváltó értékét, mások meg azt akarták a javaslatba bevenni, hogy a rekvirálásból sen­kinek nem származhatik anyagi kára — március 6. A szocialista képviselők követették, hogy a szakszervezeteket mentesítsék a rekvirálások alól, mert különben mili­­tarizálják a szakszervezeteket. Az összes módosításokat elvetették egy kivételével, amelynek értelmé­ben kilenc tagú bizottságot alakí­tanak, amely az elrekvirált tárgyak értékét fogja megállapítani. A bizottságba valamennyi gazdasági ér­dekképviselet delegálhat egy-egy tagot. A paragrafust ezzel a módosítással 500 szavazattal 31 ellenében elfo­gadták. Painlevé hadügyminiszter a szavazás előtt m-jgegyszer kijelentette, hogy a 11 paragrafusnak főként az a célja, hogy a megbotránkoztató hadinyereségeket megakadályozzák. ki angolok megszállották Shanghai környékét Chamberlain veszedelmesnek látja a kiaai helyzetet, mely az európai politikában is újabb bonyodalmakat fog okozni. A Lokalanzeiger külön tudósitójának | shanghai-i jelentése szerint az angolok a koncessziós terület határán kivül több kilométernyire kiterjedő lövészárokrendszert épí­tettek és nehéz mozsarakat hoztak az állásokba. Az angolokhoz hasonlóan a franciák is tovább folytatják a koncessziós terüle­­fetflk megerősítését és a kínai kulikkal homokbarikádokat emeltetnek. A Mi­chelet francia páncélos cirkáló fegyveres legénysége átlépte a francia negyed határát és kiűzte a kínai katonákat. Az angol csapatok ismét több kilo­méternyire halottak be a kínai területre és a beavatott körök szerint 10 kilomé­ter körzetben akarják megszállni a fon­tos stratégiai pontokat. A franciák is a megszállás kiterjesztését tervezik. A shanghai kormánybiztos a pekingi kül­ügyminiszter nevében tiltakozott a rang­ban legidősebb konzulnál a kínai szer­Naponta érkeznek már tavaszi ajdonságok* ELBERT divatáruházába Komárom, Nádor-utca 19. 14« PoupÜn« és zephir ingek, Pyjamas-k, nyakkendő különlegességek, fcőrkezjyíík, f ór-zoknik és harisnyák, női fehérnemüek, selyem ing­nadrágok, Trama és raosóseiyem harisnyák, Puil-overek. mellénye«, férfi- és gyermeksapkák, Vulkán- és bőrkofferek, relikülök, selyem és fl<Sr női nadrágok, csipkék, ruhadiszek, játszóruhák és kötények stb. sib. dús választékban. — Figyelem 1 Külön osztály: gyermekkocsik a legolcsébbtól a legfinomabbig. Szekrény- és Pedlgnád különlegességek. ződések ismételt megsértése miatt. Párisi jelentés szerint, Chamberlain sze­rint, aki jelenleg Párisban van, a „Temps“ munkatársának kijelentette, hogy a kínai helyzet nagy aggodalommal tölti el az európai nagyhatalmakat. Nem lehetetlen, hogy a Kínában le­játszódó események az európai politi­kában újabb bonyodalmakat fognak okozni. Anglia a kínai események miatt olyan helyzetbe került, hogy abból nehéz lesz simán kilábolnia. Chamberlain ebben a kijelentésében a német-angol közeledés váratlan meg­szakadására s az angol orosz viszony feszültségére célozott. Olvassa és terjessze a legjobb magyar lapot a Komáromi Lapokat — Férfi divatsoknik és harisnyák, női flór harisnyák és mosóselyem ha­risnyák leszállított olcsó árban Elbertnél, A magyar kisebbség isko­láinak fenntartása még magyar pénzsn is tilos. Amint a Kolozsváron megjelenő saj­tóból értesülünk, a román kultuszmi­niszter elutasította a felekezeti iskolák vezetőinek azt a kérelmét, hogy miután államsegélyt nem kaptak, gyűjtés utján szerezhessék be az iskolák fentaríásá­­hoz szükséges költségeknek legalább egy részét. A román kormánynak ez az intéz­kedése nagy felháborodást okozott a magyar kisebbség körében mert a kisebbségi iskolák államsegélye elma­radása folytán és a társadalmi gyűjtés tilalma következtében elsorvadásra vannak Ítélve. Az elkeseredést az is fokozza, hogy a román iskolák érdekében iskoiaadót róttak ki a magyar kisebbségek lakóira és ezeket az adókat azoknak is meg kell fizetniük, akiknek gyermekeik fele­kezeti iskolába járnak. 1 bécsi arzenálban lefoglalt fegyverek a szociáldemokraták titkos készlete volt és nem kiseüsjlesett alkatrészek voltak, hanem mind elsőrangú Manlicher puskák. Megírtuk, hogy a bácsi arzenálban legutóbb nagymennyiségű fegyvert fog­laltak le. A Raichspost, a ném^í kérész­­tényszocíalista párt lapja az arzenálban történt fegyveriefoglalással foglalkozva azt írja, hogy a rendőrség és katona­ság által a régi bécsi arzenálban talált nagymennyiségű lőszer és fegyver a szociáldemokrata köztársasági szövetségnek volt a titkos készlete. A szociáldemokraták tagadják nagyon ezt és a kereszíényszocialisfák válasz, tási irükkének mondják a leleplezést. A Reichspost azonban biztos forrásból értesül, hogy a fegyverek tényleg a szociáldemok­raták birtokát alkották és korántsem voitak régi kiselejtezett puskarészek, mint a liberális lapok először beállí­tották, hanem egészen új rendszerű, jó lőfegyverek. A lefogiatt fegyverek közül 25 százaléka az 1889 es modeilu Man­licher ismétlő fegyverből állt, a többi 75 százalék pedig 1896 os rendszerű puska, azokból a Manlicherekből, amelyet a régi monarchia a háború idején használt és amely még most is egyike a legjobb katonai fegyvereknek. A talált puskák alkatrészei külön­­külön voltak, azonban bármely kevéssé gyakorolt katona is könnyű­szerrel összeállíthatta volna a fegyvereket. A lap kijelenti, hogy a fegyverek nem a szociáldemokrata párté, hanem csak zsákmányai voltak. A szociáldemokrata vezetők egyébként igen jól ismerték az arzenál berendezését és kezükben volt az arzenál pontos térképe. TI D I P I automobilgyár r n Ä U A pRAG-vin. Eladási helyt 77 BRATISLAVA» - Kolben palota Telefon 24-64. Divatos és legelegá&sabb ki síin Hí és a legrosszabb utakra Is alkalmas személy- és teherautók. — március 7. A Nemzetek Szövetsége Tanácsának legközelebbi ülésszaka, amely tegnap nyíit meg Genfben, Streäemann német birodalmi külügyminiszter elnök* lésévei, tárgysorozatába az utolsó pil­lanatban felvették a magyar állampol­gárok erdélyi birtokpereinek ügyét. A vegyes választott bíróság elvi döntései­ről van sió, amelyet Románia nem akar elismerni. mmmmmzmmsmammmimMmmmim Rövidesen Európából Amerikába lehet majd telefonálni. A német kormány foglalkozott azzal a tervvel, hogy az ország területén be­vezeti a drótnélküli telefon forgalmat, ezt a tervet azonban el kellett halasz­tania, mert a költségvetésből kiiünik, hogy a költségek olyan horribilisak lennének, hogy a mai forgalom mellett nem lehetne amortizálni. Ehelyett életbe lépteti« a képtáviraiozást, ami abban áll, hogy a feladott táviratokat stenuo­­grammként továbbítják és lehetővé te­szik, hogy a drótnélküli taviratoiás segítségével a hereiben száz táviratot szorítsanak össze, aminek a továbbítá­sához tiz másodperc szükséges. A rendszer bevezetésével a jő gyors­írók konjunktúrája fog bekövetKezni. A másik fontos technikai vívmány, hogy egy hónapon belüi az Egyesült Áliamok és Anglia között megnyílt rádió telefon összeköttetést kiterjesztik Németország­ra, Franciaországra és az ezekkel szom­szédos államokra, úgy, hogy a rádió telefont most belekapcsolják a london­­berlini kábelbe. Éhségsztrájkot akartak kezdeni a letartóztatott kommunisták. Budapest, — március 6. A rendőrség Szántó Zoltán és társai ügyében befejezte a nyomozást ésösz­­szeáliitotia a kommunista szervezke­désről szóló jelentését, amelyet felter­jesztett a belügyminiszternek. A főkapi­tányságon őrizetbe vett kommunisták közül egy húsz tagú csoport éhség­­sztrájkba kezdett. A nekik átadott élel­miszereket nem fogadták el és kijelen­tették, hogy nem esznek semmit. Szom­baton a főkapitány rendelkezésére kü­lön zárkákba zártak el őket kettesével, majd egy óra múlva ennivalót küldtek be hozzájuk, amit elfogadtak és elfo­gyasztottak. Az egymást felizgató fog­lyokat megbüntetik. hb mmmmmmmmmmmmmmmmm A csehszlovák szénbánya ipar válsága. A Rude Právo jelentése szerint a csehszlovákiai szénbányákat az angliai szénsztrájkkal kapcsolatos rövid fellé­legzés után most újabb válság fenye­geti. Az ostrau—karvini medencében janu­árban és februárban 1580 munkást bocsátottak el és a bányákban csak négy napi munkanap van, A kladnói bányákban is most hirdették ki a négy napi munkanapra szóló üzemkorlátozást, amit több más bányában is eszközöltek. Almit ailMi IÜ- vetíe a raagyar-iaada hiitohgereíít.

Next

/
Thumbnails
Contents