Komáromi Lapok, 1927. január-június (48. évfolyam, 2-78. szám)
1927-03-03 / 27. szám
Komáromi Lapok 3v okiai. 1927. március it. vagy Szent István. Ezen a szomorú áilapotcD akarnak segíteni a prágai' magyar fiuk, amikor kimennek a falu gyerekei közé s mesélnek nekik magyar mondákat. Ez az egyetlen módja annak» hogy a falut megőrizzük magyarnak. Kocsis Lejos A gyógy alap járási választmánya. Választás, akadályokkal. — Az állami határpénzügyötök, az állami téridőtök és az állgtni fogházölök külön frontja. — Az állami hivatali közalkalmazottak és a nyugdíjasok közös ft ontja az osztályharc ellen. — Saját tudósítónktól. — Komárom, — március 2. Az állami .gyógyalap (íiecebny fond) járási bizottságának tagjait most választják az érdekeitek és ez az alkalom egy különös ellentétet paüaniott ki az állami alkalmazottak között. Az állami alkalmazottak, akik fizetésüket vagy nyugdijukat az állampénztárból kapják, alkotják az A csoportot, melynek 606 tagja van, a B. csoporthoz tartoznak a tanárok és tatütők, mig a C. csopor tot a községi alkalmazottak és községi nyugdíjasok alkotják Az A. csoporthoz tartozó 606 érdekelt sorában a határpénzügyőrök, az állami rendőrök és a fogházőrök a választásra önállóan jelöltek soraikból és olyan intranzigens álláspontra helyezkedtek a többi állami alkalmazottal és a nyugdíjasokkal szemben, hogy azokkal meg* egyezésre nem kerülhetett a sor. A fináncok, rendőrök és fogházőrök összesen 217 tagot képviselnek és az a csoport akarja rádiktálni jelöltjeit a másik 400 főbő! álló | érdekeltségre. Természetes, hogy ezt az állami hivatali közalkalmazottak sérelmesnek találták magukra nézve és ebben az ügyben értekezietet tartottak, mely kedden este folyt le a tiszti kaszinó vendéglőjének kü öníermében. Itt Starek pénzügyi tisztviselő nyitotta meg az ülést és ismertette a helyzetet, amelyet fennebb vázoltunk, majd javaslatában kiterjeszkedett arra is, hogy az állami közalkalmazottak a nyugdíjasokkal karöltve akarják a jelöléseket megejteni. Hasonló szellemben szólalt fel Petr állami mérnök is. A felszólalásokat Kubis és Zsilincsán mérnökök magyarul is ismertették, mire Alapy Gyula dr. adta elő az állami és megyei nyugdíjasok álláspontját, akik a képviseletre azért tartanak igényt, mivei a járási bizottságban eddig nem voltak képviselve, holott köztudomású, hogy éppen a nyugdíjasok vannak leginkább az alapra ráutalva. A további tárgyalás is a teljes megértés jegyében folyt le és a jelenlevő nyugdíjasok a javaslatokat a maguk részéről elfogad ás a szerdán délután megtartandó nyugdíjas értekezlet jóváhagyásának reményében. Ezek szerint az állami hivatali köz- j alkalmazottak és a nyugdíjasok szintén külön szervezkednek az intranzigens állásponton levő pénzügyőrök, rendőrök és fogházőrökkel szemben és nem lehet kétséges, hogy ennek a szervezkedésnek győzelem lesz az eredménye. Az állami és megyei nyugdíjasok szerdán délután tartott naggyülésén fgó Endre dr. nyugalmazott adóhivatali főnök korelnök elnökölt és Alapy Gyula dr. nyug. fölevéltáros ismertette a keddi értekezlet határozatait, melyekhez az állami és megyei értekezleten jelenvolt érdekeltek egyhangúlag hozzájárultak. Az állami tényleges alkalmazottak három tagú bizottsággal képviseltették magukat a gyűlésen. A naggyülés határozatot fogadott el és megválasztotta a járási választmányba rendes tagul Keblusek Imre dr. ítélőtáblái bírót, póttagokul Alapy Gyula dr. és Kollányi Pál nyugalmazott jegyzőt, majd kebeléből kiküldte Igő Endre, Gregosits József és Kollár Lajos tagokat a közös munkálkodásra. Vnm és tojessie a legjobb migjar lapot a Komáromi Lapokat á régi cári Mm belső élete és 11. Vilmos császár látogatása a „mártír cárnál.“ ' iEzt az érdekes cikket Sulgin Boris tábornok, a Budapesten élő monarchista orosz emigránsok vezetője irta egyik budapesti lapnak. Sulgin Boris tábornok tudvalevőleg az első cári gárda parancsnoka volt, a cár és az udvartartás közvetlen közelében élt több mint húsz esztendőn át, majd résztvett az ellenforradalmi csapatok harcaiban és kevéssel a cár szomorú halála után emigrálnia kellett. * Az udvari ünnepségek és az udvari fogadtatások főleg a téli hónapok alatt játszódtak le. Már egészen kis koromban az udvarhoz kerültem. Atyám hélesztendős születésnapom után adott be abba a katonai iskolába, ahol a cári család és a dinasztia udvari apródjait nevelik. Tizenegy éves voltam, mikor Pál nagyherceg és Mária görög hercegnő házasságot kötöttek és ott asszisztáltam bársonyos aprődruhámban a szertartásoknál. Tizenhétéves voltam, amikor végleg beosztottak az udvarhoz. Bemutatkozásom a cár előtt a következőkép játszódott le: Társaimmal együtt, akik velem egykoruak voltak és a legelőkelőbb orosz főrendi családok gyermekei voltak, bevezettek bennünket Carskoje Seloba, a palotába. Tágranyilt szemmel és még mindig gyermekes naivitással bámultam el a sok szépség, a káprázat és a pompa tündérvilágában. Nagyon tetszettem önmagámnak is uj uniformisomban, amely az udvari apródok uniformisa volt. Fekete kabát, vörös mandzsettákkal, a mellen végesvégig arany- és ezüstdiszitések, a vállon arany epolett, fehér nadrág, fekete kucsma, Szent András sasával és fehér kócsagtolla I. A borostyánteremben álltunk, melynek falai végesvégig borostyánnal voltak bevonva, egészen a mennyezetig és aranyos díszítések cifrázták az egészet, én bizony elbámészkodtam a tükör előtt, egész addig, amíg vezetőnk nem figyelmeztetett, hogy álljunk katonás rendben. Minden egyes bútordarab muzeális ritkaságu, még II. Katalin cárnő rendezte be a borostyántermet, mely azóta ki tudja, hogy néz ki, mi történt vele. Nagy élmény volt ez nagyon. Felejthetetlen. Körülöttünk ott álltak az idő sebb udvari apródok, akik már gárdistáknak számitottak és vizsgáló szemmel kutattak az ifjú csapaton. Vigyázzba álltunk, feszesen, katonásan, mint a palota folyosóin őrködő gárdisták és belépett hozzánk őfelsége személye körüli minisztere az udvari szertartás mesterrel és néhány tábornokkal, akiknek ragyogó uniformisán a szivük fölött a máltai lovagkereszt ékeskedett, amelyet később mi is mindnyájan megkaptunk. Az ajtók mellett, melyek a belső termekbe vezettek, óriás néger szolgák álltak pirosba és fehérbe öltözködve és olyan ceremóniásan, hogy megremegett belé a szivünk. Végre mindenki távo zott, egyedül maradiunk mi újoncok, őfelsége személyekörüii minisztere, a szertartásmester és a cár első szárnysegéde. A szobában óriási kandeláberek églek, melyek valami kellemes illatot terjesztettek, mint a templomi füstölőszer. Csend volt és belépett Farafontiev, az udvari kurír olyan arccal, mely nem árulta el korát. ö a cár legbelsőbb szolgálattevője s mellette volt zöld frakkban és strucctollas kalpagban Skorokod szárnysegéd, akinek uniformisán a Romanov család három színe: a kék, a sárga és a fe- i Kefe dominált. Á pillanat felséges volt és felemelő, mert ezt mondta: — Őfelsége, a cár 1 Kinyil! az ajtó és belépett hozzánk a cár, mellette a cámő. Egy-zerü ruhában voltak mind a ketten. Őfelsége tábornoki uniformist viselt, a felséges asszony nemesvonaiu és elegáns fehér ruhát, fekete díszítéssel és elsétáltak a huszonegytagu ifjú gárda előtt, melynek minden egyes tagja arra hivatott, hogy az udvartartás körül élje le elkövetkező életét. Parancsnokunk névszerint bemutatott mindegyikünket a felségeknek. Mindegyikünkhöz volt egyegy kérdése s mi az izgalomtól herekedve, száraz torokkal, alig tudtunk válaszolni. Én magam is csak {jóságos szemeit néztem, mely szinte atyailag legelt az ifjú nyájon s a tekintetéből merítettem erőt és bátorságot, hogy össze ne essek ott az örömtől, a boldogságtól és az izgalomtól. Őfelsége aztán elibénk állt, amikor vége volt a bemulatároknak, rövid pár szót intézett hozzánk. Örömének adott kifejezést, hogy az udvarban üdvözölhet mindnyájunkat és azt mondotta, hogy ezentúl szivve!lélekkel szolgáljuk a hazát, a vallást és a dinasztiát. A szava éles volt, keményen pergő, mégis jóságos és melengető. Legjobb kívánságait fejezte ki még uj szolgálatunkhoz, aztan eltávozott. A kiséret tagjai ott maradtak és a szertartásmester igy szólt: — A fiatalság most dejeunerhez indul! Már újból a borostyánteremben voltak a góíiát négerek, akis megnyitották előttünk az ajtót, egyébként némák és mozdulatlanok, mint a szobrok. A dejeunert ugyanabban a teremben szervírozták, ahol felöltöztettek bennünket uniformisainkba. Negyvenen ültünk az asztalnál, ott voltak az összes idősebb gárdisták, akik szintén mint apródok kezdték a szolgálatot és a pezsgőből, meiy a legfinomabb francia márka volt, épp úgy töltetett nekünk is az első adjutáns, mint az idősebbeknek, sőt poharát a mienkhez kocintotta és mi éreztük, hogy az ifjúságnak vége, a gyermekéveknek vége, férfiak lettünk, akikre féríiszolgálaíok várnak és akik szívvel-lélekkel mint erős férfiak szolgálhatjuk majd őfelségét és a hazát. Mindez, amit eddig elmondtam, 1897-ben történt; akkor kezdődött íulajdonképeni belső szolgálatom és akkor voltak a nagy fogadtatások az udvarnál. A farsang szezonjában nagy bálokat rendeztek a palotában Cyril nagyher cég és Mária nagyhercegnő mellett teljesítettem szolgálatot és egy alkalommal, amikor II Miklós cár kétezer vendéget hivott meg a palotába, ismét Mária nagyhetcegnő mellé osztottak be. Egyik legszebb és legfelejihetetlenebb élményem ebből az időből II. Vilmos császár és felesége látogatása a cári udvarnál. A német császár tiszteletére fényes ünnepség és ragyogó előadás játszódott le a palota parkjában. Harminc kilométernyiről vezették be titkos forrásokból a szökőkutak vizét és a Baltitenger tükrében olyan káprázatosán csillogott vissza mindez, mint most az emlékeimben, ha még egyszer arra gondolok. Nagy Péter cár, II. Katalin cárnő és I. Miklós cár minden muzeális szerzeménye, szobrok, képek, aranyak, ezüstök előkerültek és ott ragyogtaíc a termekben és a palota körül, egy meseországnak tűnt fel az egész, mintha álomban járnánk és hihetetlen, hogy ilyesmi lehetséges a valóságban! A német császár kedvéért az udvari szinház igazgatója kivezényelte a ballettet, az úgynevezett Cygne-tó kis szigetére, melyet direkt ebből az alkatomból megnagyobbítottak. Háromszáz ballerina adta elő Scesinskaja hallétjét és a kis szigeten sátrakat rendeztek be a cári család és a felséges vendégek páholyául, csupa perzsaszőnyeg, csupa aranyozott karos szék. De nem kevésbé díszes volt a dinasztia és az udvartartás legfőbb személyzetének erre az alkalomra épített nézőtere is, a tavon lampionokkal kivilágitott csónakok úsztak és valami olyan csodálatos és előttem ma is megmagyarázhatatlan világítási szerkezetet konstruáltak, mely szinte úgy tűnt fel, mintha a tó vize alulról, a tó fenekéről volna megvilágítva és szivárványszínebben ragyogott minden körösbörül. Érdekes, hogy ezeknek a világítási effektusoknak berendezését és művészi elrendezését a cár udvari festője, a hires magyar festő, Zichy Mihály intézte, akinek páratlan Ízlését és páratlan tehetségét az egész udvar tisztelte és elismerte. Csajkovszky muzsikájára játszódott le az udvari ballett előadása, utána viziünnep volt: ebben a káprázatos Velencében, a csónakokban a nagyhercegek és nagyhercegnők, főleg a fiatalság, mialatt a felségek és felséges vendégeik meghitt barátságban beszélgettek, csak a jó Isten tudja, hogy miről. A Balti-tengeren a palota előtt megjelent a flotta és mint az ég csillagai, úgy ragyogtak a lámpák és a lampionok, a szökőkutak vize szivárványszinekben játszott, mint Trianonban. Mondjam még, hogy én magam Vilmos császár mellé voltam vezényelve, aki barátságos volt, kedves és leereszkedő nemcsak a szolgálatban, hanem szolgálaton kívül is, amikor kedélyesen elkeszélgetett velem, minden iránt érdeklődőit, mindent meghallgatott és minden nagyon tetszett neki, úgyhogy őszinte veszteséget éreztünk mindanynyian, amikor a felséges asszonnyal együtt eltávozott vendégségünkből. És ha már mindezeket elmondottam, meg kell jegyeznem azt is, hogy az ilyen és ehhez hasonló fényes ünnepségekre, melyek tagadhatatlanul a rubeles tízezreibe, sőt százezreibe kerültek, nem volt az udvartartásnak semmilyen állami előirányzata. Mindezeket a költségeket, melyek a fogadtatásokat, a bálokat és a lakomákat fedezték, a dinasztia magánvagyonának jövedelméből fizették ki, a „mártír cár" nem vette volna igénybe soha, egy pillanatra sem a nép pénzét s amikor megszavazták neki a harmadik dumában a civillistát, azon a pénzen árvákat és szegényeket nevelt, iskolákat épített és a tagadhatatlanul nagy népnyomoron igyekezett enyhíteni.
