Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-11-18 / 138. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1926. november 18. He Ma lmjánál az óriási inul ül finnek a POLIO utolérhetetlen minőség-évei nyújt. = MINDENÜTT KAPHATÓ! == •4 Oo Csak ezt az egy szemelvényt ragadjuk ki az előadó bírálatából, amelyet annyival is nagyobb figyelemre kell méltatnunk, mert nem német vagy magyar képviselő ajkáról hangzott el, hanem cseh képviselő mondta s igy nem lehet az elfogultság vádjával illetni. Az bizonyos, hogy a külügyminisztérium propaganda akciója rengeteg pénzébe került az államnak, amelynek legnagyobb részét a külföldön költikel, hogyannak a politikának, amelyet Benes dr. nyolc éven át üz, nagyhangú reklámozója legyen a világ erre megkapható sajtójában s minden olyan intézményében, amellyel erre a célra a külügyminisztérium kapcsolatot tart fenn. Benesnek legfőbb gondját az képezte, hogy a kifelé általa képviselt csehszlovák államot a külföld előtt olyan mintaállamnak tüntesse föl, amelyhez fogható az egész földön nincsen és arra törekedett, hogy mint a kisántant megteremtője, legelsősorban Magyarország ellen folytasson állandó kampányt, amelynek talpraállása ellen mindent elkövetett. A külföldet ő akarta informálni nemcsak a csehszlovák köztársaságban uralkodó arany állapotokról, de a szétmarcangolt déli szomszéd helyzetéről is ő tájékoztatta megfizetett külföldi sajtóban a világot. Nem riadt vissza semmiféle eszköztől, hogy a külföldi közvélemény kialakulására befolyást gyakoroljon s nem igen érzett lelkiismeret furdalást, hogyha egyet üthetett Magyarországon. Ezt a hívatlan informátori hivatást Németországgal szemben is volt bátorsága időnként megkockáztatni, bár erről az oldalról kevés siker koronázta intrikáját. Hogy mindezt a külföldi sajtó és agent provokateurök nem végezték pusztán Benes ur két szép szeméért, azt felesleges mondani, mert hiszen a külügyminisztérium kiadási számtételei világo san beszélnek erről és az előadó élesen helytelenítő kritikája leplezetlenül bizonyítja azt. Azonban a külföld szeméről is kezd a Benes ur által mesterségesen előidézett homály osziani és ma már nagyon nehéz volna az eddigi eszközökkel megváltoztatni a közvéleményt, amely körülbelül tisztán látja a benesi politikát. Szó sincs róla, Benes már nem a régi hatalom, az utóbbi középeurópai események megingatták alatta a talajt s ma már arról van szó, hogy Benes távozik a külügyminisztérium éléről. Lehet, hogy ez bátorította fel az előadó képviselőt arra, hogy megkritizálja a külügyminisztérium eddigi tevékenységét, amelyet a köztársaság nemzeti kisebbségei mindenkor helytelenítettek és elitéltek és ha talán meg is késett egy kissé ez a kritika, arra mindenesetre jó volt, hogy maguknak a cseheknek felfogásáról is hangot adott. Ez is azt igazolja, hogy elérkezett az idő arra, hogy a köztársaság külügyi politikája alapos revízió alá vétessék és abba uj, szabadabb és tisztább szellem kerüljön. De ehhez elsősorban Benes távozása szükséges, akinek lemondását az egész ország türelmetlenül várja. Szanatórium „CARITAS“ Ateizmus és diktatúra az igazi szocialista program. — Az osztrák szocialisták uj akciója. — Az osztrák szocialisták most tartották meg évi pártgyülésüket. Ez azért érdemel a szokottnál nagyobb figyelmet, mert a jövő évben megtartandó nemzetgyűlési választások számára most dolgozták át pártprogramjukat. Annyi kétségtelen, hogy a választási harcot oly szenvedély fogja átfűteni, mint eddig soha az összeomlás utáni Ausztriában. A szocialisták nem csinájriak titkot abból, amire törekszenek. Ők msguk hirdetik, hogy a hatalmat a kezükbe akarják keríteni és tiszteletreméltó nyíltsággal bevalják azt is, hogyuiemcsak most állnak az osztályharc alapján, hanem akkor is azt fogják tenni, ha a hatalmon lesznek. A diktatúra lebeg szemeik előtt. Ahhoz, hogy ezt a céljukat elérni tudják, a választási harcból győztesen és mandátumokban meggyarapodva kellene kikerülniük. O to Bauer már régen kiadta a jelszót, hogy háromszázezer szavazatot kell megszerezniök. Ar.nyi hiányzik ahhoz, hogy többségbe jussanak és a kormányt magukhoz ragadhassák. Háromszázezer uj szavazat kell. Háromszázezer uj szavazat megszerzése nem kicsiny dolog. Ezt ők maguk is tudják, ezért készülnek már most a nagy mérkőzésre. A város aligha jön tekinletbe, az ipari munkásságot és az alkalmazottakat már annyira megszervezték, terrorjukkal belekényszeriíették különböző szakszervezeteikbe, hogy így gyarapodásra még op'imista számítással sem várhatnak. Ellenkezőleg. Ahány választás az utóbbi időben volt, amely alkalmat adóit arra, hogy a polgársággal összemérjík erejüket, mindig a rövidebbeí húzták. Így volt ez a munkáskamarai választásoknál Bécsbeu, Alsó* Ausztriában és most a napokban Vorarlbergben. Az utóbbinál érdemes egy pillanatra megáilani. A párt leg nagyobb kapacitása, Ottó Bauer nem sajnálta a nagy utat Bícstől Bregenz'g, jól tudván azt, hogy a választások előtt minden mérkőzésnek nagy a jelentősége. Tehát ő maga agitált az ottani munkások és alkalmazottak között és az eredmény aligha elégítette ki. Moät, amikor háromszázezer uj szavazóról ábrándoznak, kiderül, hogy nemcsak nem szereztek egyetlen egy újat sem, hanem még a régiekből is elvesztettek annyi*, hogy két mandátummal kevesebbjük van, mint volt. Az ipari munkások és alkalmazottak körében tehát a szocialisták minden hóditő szándékról nyugodtan lemondhatnak. A vallás — magánügy? Most a falutól várnak segítséget. Ezért kellett revideálni, átdolgozni pártprogramjukat. A falu azonban eddig hallani sem akart róluk, a falu népe vallásos és nem szereti a zsidókat. Nem szereti tehát sem a nagy, sem a kis Ottó Bauereket. Ezt ők jól tudják és ezért fedezték most fel pártprogramjuknak azt a soha komolyan nem vett és csak papiroson maradt télelét,- hogy a vallás — magánügy. Oly értelemben akarják most ezt a programpontot a falu népe előtt elfogadhatóvá tenni, hogy vallásossága egyáltalán nem akadálya annak, hogy a szocialista pártot támogassa, annak jelöltjeire szavazzon, mert a szocialisták tisztelik mindenki vallási meggyőződését. Azt már tudjuk, hogy a valóságban ez a tisztelet miképpen nyilatkozik meg: csakis a vallás kigúnyolásában, egyházi körmenetek megzavarásában stb. A mostani pártkongresszusnak két fő programpontja volt: az egyik a párt elw állásfoglalása a vallással, a másik : pedig a dixtatura kérdésével szemben. Mindkét kérdésben megoszlottak a vélemények, sőt a párt egyik orgánuma szerint az összecsapások oly hevesek voltak a két irányzat közölt, mint talán még egyetlen egy pirtgyülésen sem. Öltő Bauer szerint a szocialisták ebben a kérdésben kés módszert alkalmazhatnak. Vagy azt mondják^ hogy a szocialisták harca nem a vallás ellen irányul, hanem a burzsoázia osztályharca ellen és ezt csak a burzsoázia tünteti fél, mint a vallás és az ateizmus harcát. Vagy pedig nyíltan megmondják, hogy fölveszik a harcot a tömegek vallásával szemben és az ateizmus érdekében. A szocialista szabadgondolkodók az utóbbi felfogás mellett vannak s a pártvezetőség által fölállított program három pontjának a törlését követelték. És pedig: 1. A szociáldemokrácia a vallást magánügynek tekinti. 2. A szó ciáldemokrácia nem harcol a vallás ellen. 3, A szociáldemokrácia elismeri minden egyház jogát ahhoz, hogy vallása értelmében működjék és minden egyesnek azt a jogát, hogy az egyház tanításait kövesse. A szabadgondolkodók ezekben a tételekben taktikai eszközt láttak ugyan, egyben azonban a szocialista világnézetnek megtámadását. Otto Bauer a maga részéről ugyanazokat az elveket vallja a vallásról, mint a szocialista szabadgondolkodók, pártpolitikai és taktikai szempontokból azonban ellenük foglalt állást. Ami ellen harcolnunk kell, — mondotta — az a felfogás, hogy aki nem szabadgondolkodó, az nem lehet szociáldemokrata. A 300 000 szavazó megkeritése érdekében a szocialista vezérek szívesen feláldozzák elvi programjukat is. O’.to Bauerék ajkairól érdekes vallomások hallatszottak el a nagy tömegeknek a vallással szemben tanúsított magatartásáról s a zsidó ateista kénytelen volt bevallani, hogy vallásellenes állásfoglalásukkal a proletariátus széles rétegeit veszítenék el és taszítanák a klerikalizmus táborába és azok évtizedekre elvesznének számukra. A vidék, amelynek szocialistái egyébként sem nézik jó szemmel a zsidó vezérek radikalizmusát, a vallás kérdésében természetesen szintén a szabadgondolkodók ellen foglalt állást. A vorarlbergi delegátus például a következőket vágta a szabad gondolkodó elvtársik szemébe: — A szabadgondolkodók ma még egy kis minoritást alkotnak, apostolaik azonban türelmetlenség dolgában annyira mennek, mint az összes vallások képviselői együttesen. Ezekuián csodálkozni sem lehet azon, hogy a többség a pártvezetőség álláspontjára helyezkedett és a radikálisok módosításait elvetette. A szocialistavezérek ezentúl tehát még gyakrabban fogják hirdetni, hogy — a vallás magánügy. Ez az a csalétek, amivel a falu ; vallásos lakosait megfogni akarják. De megfogják-e? Még a polgári zsidó liberálisok is irónikusan teszik föl ezt Bratislava, Torna-u. 18/b. a kérdést és mindjárt nemmel felelnek reá. De megállapítják azt is, hogy a szocialisták, elvi programjuk egyik fontos pontjának feladásával, eltaszitották maguktól azokat, akik az elvet többre becsülik a taktikánál. A diktatúra kérdése. A diktatúra kérdésében is az opportunizmus álláspontjára helyezkedett a pártvezetőség. Ennek a kérdésnek fölvetése is furcsán kell, hogy hasson mindenfelé, hiszen ha van Ausztriában időszerűtlen kérdés, akkor ez bizonyára a legidöszerütlenebb. Az összeomlás után vagy abban az időpontban, amidőn Magyarországon is, Bajorországban is a bolsevikiek voltak uralmon, akkor időszerű volt, hogy a. szociálista párt elvi álláspontját leszögezze a diktatúra kérdésével szemben,, ekkor azonban az osztrák szocialista vezérek bölcsen hallgattak, vagy pedig teljes határozottsággal kijelentették, hogy a diktatúrát Ausztriában semmi körülmények között sem lehet megvalósítani. Fölmerül tehát a kérdés, hogy mi készteti a szocialistákat éppen most ennek a kérdésnek a megvitatására? Erre egyszerű a felelet Ennek semmi egyébb célja nincs, mint hogy port hintsenek a munkástömegek szemébe, elhitetvén veiük, hogy a marxizmus eredeti programjától nem távolodlak el. Megvillanják előttük a hatalom gondolatát* elkábitják őket azzal, hogy a még hiányzó 300 ezer szavazat megszerzésével Kezükbe veszik a hataimat és akkor elkövetkezik a proletárok földi menyországa. Hogy mennyire porhintés ebbe«: a kérdésben tanúsított magatartásuk islerre jellemző, hogy itt sem volt meg, a bátorságuk ahhoz, hogy őszintén szint valljanak. Azt mondják, hogy a demokrácia alapján állnak és a demokrácia eszköze ivel akarják programjukat, a hatalommik a munkásság számára való megszerzését, megvalósítani De lemondanak a demokráciáról, ha a burzsoázia 'ellenforradalma sikerrel járna, meid ez esetben a munkásosztály az államhatalmat cjasis a polgárháborúval tudná mégszerezni. A hatalmat a demokrácia eszközeivel gyakorolnák ugyan., de ha a burzsoázia a gazdasági életOen ne» hézségeket támasztana, vagy íö'Uázadna, vagy külföldi ellenforradalmi hatalmakkal összeesküvést szőne, akkor kénytelenek volnának a burzsoázia ellenállását a diktatúra eszközeivel megtörni. Tehát: ha akarom demokrácia, ha akarom diktatúra. Maga a z. ország egy még mindig beláthatatlan, végű gazdasági krízis gyötrelmeit kénytelen szenvedni és a nép állítólagos vezérei, teljesen elveszítve lábuk alól a reális talajt, egy olyan fantom után szaladnak, amely már megcsalta őket. Diktatúráról szavalnak, álmodoznak akkor* amidőn a diktatúra hazájában, Oroszországban, az egész rendszert fokozatosan likvidálják. V 274 Sebészet — N6gyégyá»»t I. oszt. napi 80—100 koronáig, II. oszt. napi 56—65 koronáig. Szabad orvosválasztás. Külön szülészeti osztály (Both dr.) I. oszt. pausal szülés 8 napra 1600 korona. IL oszt. pausal szülés 1000 korona. Vezető orvos: FRANKENBERGER dr. egyetemi tanár. Az intézet főorvosa: BOTH JaNOS dr. egyetemi tanársegéd operatőr, — REZüCHA LAJOS dr. igazgató. „Tungsram1 I> lámpa u a leggazdaságosabb és legtökéletesebb. 1 II sárba temetett Bari városa. A várva-vdrt esöáldds túlságosan bősé. ges volt. — Bari városa a hires „szomjas városok“ közé tartozik. Bari tragédiájában némi iragikomikum is akad. Ez a nagy város — lakosságának lélekszáma Közeijár a százötvenezer főhöz — Apulia fővárosa, az adriai part hires „szomjas városai“ közé tartozik. Nincsenek kuijai, kutjában nincien ivóvíz. Az ivóvizet vasúti ciszternakocsik szállítják a lakosságnak. S ez a nyáron agyonszomjazott város és agyonszikkadt környéke egyetlen éjszaka alatt annyi vizet kapott, hogy majd megfult bele. A katasztrófa, amely Barira szakadt, nem a tenger müve volt, hanem a különben várva-várt esőáldás. Három napi eső úgy megdagasztotta a Bari mellett a tengerbe torkoló kis folyót, melynek az esztendő háromnegyedrészében száraz a medre, hogy vize kiöntött és fákat, állatokat, sziklákat hömpölygetve árjában, mindent ledöntött, ami útjába került. Hogy mi mindent pusztított el, az a távirati tudósításokból eléggé kiderült. De hogy milyen a képe Barinak, ennek a délolasz városnak ma, azt csak az tudja elképzelni, aki végigjárta a katasztrófa színhelyét. Barinak csaknem egy
