Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-11-13 / 136. szám
1928. november 13. Komáromi Lapok 3. oldal Térfy Gyulát miniszteri rangra emelték. Magyarország törvényelőkészítője és nagy jogtudósának jól megérdemelt kitüntetése. — Saját tudósítónktól, — ián iHiir vásárolhatók. Dús választékban kaphatók: női- és férfi fehérnemtlek, kötött kabátok, mellények, pulloverek, eredeti angol gyapjú harisnyák, bokavédők minden színben, angol lábszásvédők, szövet gyermek kabátkák (2 évestől 10 évesig), valódi Wimpassing védj. bő és sárcipők, reiik illők, Vulkán kofferek, Crépe de Chine sálok, pamut és vászon zsebkendők, gmnrn; hasfiizők, francia NYAKKENDŐ különlegességek sib. Gyermekkocsik gyári áron. Női szőrmeboák kiárusítás miatt 50°/o-ai napi áron alul, 803 ÜtyeJjlink a pontos címre. Az igazságszolgáltatás ritkán ünnepel, mert annak csak kötelességei vannak, amelynek teljesítésében nincsen ideje üenepnapokra. De most mégis ünnepet ült, mert a magyar igazságszolgáltatás nak egy régi érdemes alakja, Térfy Gyula az igazságügymiriisztériumhoz szolgálatra beosztott kúriai tanácselnök eddig viselt államtitkári rangjából belépett a miniszteri rangba. Mindenki örvendetesen vette ezt tudomásul nemcsak Budapesten, de az egész országban és bizonyára így lesz ez sxükebb hazájában, Komáromban is, ni;rt szülő várorára is fényt vet gyermekének dicsősége. Ezért kérünk mi is szót Térfy Gyula ünneplésében. ^ A jog hőseinek ritkán jut osztályrészül ragyogó ünneplés. Igaza volt annak az öreg dunántúli tábiabirónak, aki bucsulakomáján őszinte vallomást tett és azt mondta: —■ Igazságos bíró igyekeztem lenni egész életemben s hogy a valóságban is az voltam, most kezdem elhinni,— hiszen alig köszön nekem valaki már a városban. Az igazságos biró osztályrésze rendszerint a nagyon sok ellenség. Áronban, ha a fájó igazság feüngerii is az embereket a törvények őre; a bíró ellen, az emberekben mégis kialakul valami néma tisztelet, a hódolatnak egész különös neme, amely a kaiap'evételt talán nem ismeri, de belül, az emberi lélekben ás a ielkiismsret mélyén hangtalanul is megadja a kijáró tiszteletet az igazságos, m egközelíthéfétlen bírónak. A magyar ember nem született alázkodó szolgának, amely nem volt soha jellemének vonása, hanem uralkodó nemzet volt mindenkor és ezeréves lelki élménye az igazság keresése és az igazság- tisztelete. A magyar soha jogát nem hagyja és inkább választja a kövér port a sovány kiegyezésnél. Komárom, — nov. 12. Mátyás királyt ma is igazságosságával kapcsolatban emlegeti a magyar nép évszázados hagyománya, mely utódai a szláv Jagellók alatt alakult ki a nép ajkán: Meghalt Mátyás király, oda az igazsági A jogeszme igy magasodik fel, a magyar nemzeti lélekben és Werbőczy minden időknek egyik legnagyobb jogtudósa találóan irta meg Hármaskönyve élőbeszédében: Amikór azt nem jelöljük egyik vagy másik polgári társaságnak nevével, akkor kitüntetésképpen csak a jogot értjük, amint a görögöknél költő név alatt Homerosra, a latin rómaiaknál Vergiiiusra gondolunk ás a Szentirásban. ha más név nincs kitéve, akkor Szent Pálra gondolunk. A magyar ember szerelmese a jognak akkor is, ha azt jogfentartáscak vagy jogfolytonosságnak hívják, mert minden csepp vérével jogász, miöt a római nép volt. Ezért becsüli meg nagy jogtudósait és bírált. Ezekből hála Istennek mindenkor volt elég a magyar igazságszolgáltatásban és a jogi életben egyaránt. Nem szabad ezeket a politika zavaros hullámai közt keresnünk. Távol a fórum zajától csendes íróasztalokra hajolva élte le életéi nemzetünknek nem egy fényes elméje, megvetve a néptömegek tapsait, nem hallva százezrek ujjongó örömét és éljeneit, mégis tolla alkotásaival ennek a népnek az üdvét szolgálta; szellemének sugárzásával, jogérzékével, a jelent és a jövőt építve. A nagy magyar szerencsétlenséget is csak úgy éke át ez a nemzet, hogy az alkotó munkába mélyedt. Ennek a nagy alkotó munkának az egyik névtelen hőse: Térfy Gyula. Most miniszteri rangot kapott és kegyelmes ur lett a IV. bírói fizetési osztály jellegét kapta, mely nagyméltóságú címmel van feiékesiíve. De meg fog maradni ezentúl is alkotó munkásnak, csendben, szerényen fog dolgozni, mint eddig dolgozott. A magyar munka ünnepnapját jelenti Téify Gyula felemelése. Az igazságügyiminisztérium keveset beszéltet magáról, de annál többet dolgozik. Ebben a minisztériumban nem egy Komáromból elszakadt földink van ma is, akik közül talán égy Sém egyesíti magában Térfynek hatalmas jogi portentumát és hangyaszorgalmát, de mintaképük marad nemcsak nekik, de a minisztérium minden rendű és rangú munkásának is. Ebben a minisztériumban ült 1848-ban a haza bölcse, Deák Ferenc. Nyomába lépett a nagy demokrata Horváth Boldizsár, a zseniális Szilágyi Dezső és a nagy sorozata a magyar jogászviiág kitűnőségeinek. Hány egyetemi tanár került ki ebből a minisztériumból, hogy a tudomány íákiyafényével bevilágítsanak a legrejtettebb zugokba is és uj nemzedéket neveljenek a jog tiszteletére és szeretetére. Térfy Gyula az igazságügymínisztériurn törvényelőkészítő osztályának a főnöke, nagy tudós, akit alig ismernek a közéletben, pedig a törvénytárban, a Magyar Corpus Jurisban alig van újabb törvény, amelyen alkotó vagy Simító kezek nyomát ne viselné. Térfy Gyula a nagy régi jogászgárdából való, az igazságügyi civilizáció úttörői közül. Csupa, kultúra, csupa fogékonyság, de a szellem a régi: régi, féltő gonddal vigyázójá a törvények nyelvének és szellemének. Csöndes ember, de nagy tudós Térfy Gyula és mi komáromiak büszkék lehetünk rája, öccse Térfy Béla, aki az erdésze i pályát végezte, közélelmezési miniszter volt a háború alatt és után is, ma a Futura rí, igazgatója, unokaöccse dr. Térfy Dezső, a budapesti ítélőtábla tanácselnöke, a lakáshivatal volt elnöke. Térfy Gyula nem a frázisok embere, hanem a tömör és velős gondolatoké. Nagy feladatokra méltó, mert munkás életét hivatásszerűen szentelte nemzetének és azt vallja, hogy a nemzet feltámadása a munka utján történhetik csak, az alkotó munka által. * , . . Térfy Gyula életrajzi adatait ezekben adjuk: Térfy Gyula dr. Komáromban született 1864, évben és igy most 62 éves. Iskoláit Komáromban a bencés gimnáziumban, majd Pozsonyban és Budapesten végezte, ahol jogot is hallgatott. Hivatalát eleinte a kir. közalapítványi ügyészségnél kezdte meg, azonban 1886-ban a bírósághoz lépett át, melyen tehetsége révén gyorsan emelkedett 1889-ben már bírósági a! jegyző és közben a bírói vizsgát kitűnő sikerrel letevőn, 1890-ben Ráckevére megy aljárásbirónak, hogy pár év múlva a budapesti ítélőtáblához kerüljön tautazpm. Bábi fejcsóválva ment ki a szobából s miután odakint meggyőződött, hogy Panni csakugyan még most is Lókuton lakik, átadta a kocsisnak a parancsot. Aztán mikor mindezt elvégezte, igy sóhajtott fel :-— Csak azt szeretném tudni, hogy mi sül ki ebből? p Hát csak az sült ki, hogy az öreg ur reggel felült a csézára és. odászóit a kocsisnak. — Hajts Lókutra. Lókut pedig éppen nem szomszéd község, bent van a Bakonyban s bizony jól délre járt az idő vagy el is múlt, mire a faluba értek. Itt aztán nehéz volt ráakadni Pannára, mert ők csak a leánykori nevét tudták, itt meg Panna csak az ura nevéről volt ismeretes. Hanem egy öreg asszony végre mégis útbaigazította őket. —... Ott lakik az kérem kint az erdő* szélen, ott van annak háza, földje, meg birkája. Az öreg ur tehát kihajtatott az erdőszélre s a Panna kis barnafedelü háza előtt megállóit. Az udvar hajlós nyír* faággal volt bekerítve, a kapu tárvanyitva. Az öreg ur belépett az udvarra s megnyitotta a ház ajtaját. Zárva volt, Tehát nincs iti hon senki. No sebaj. A kocsis ezalatt előszedte a tarisznyát, melyet Bábi megtömött hideg sülttel és barna kenyérrel, mindezek mellé egy palack somlai borral. Letelepedtek‘egy árnyas tölgyfa alá s nekilátták a faiatozásnak. Jól esett a falat, mert reggel óta nem ettek. Ebéd után aztán az öreg ur leterítette a köpenyét a napra s elnyujtózott rajta, aztán eiábrándozott. Ugyan milyen lehet ez a Panna ? Bizonyosan meghízott, mióta nem látta. Bizonyosan lompos, kócos parasztaszszony lett belőle. No, hiszen nem is az ő kedvéért jött ide. Koszul is esett, ha rágondolt, hogy viszontlátja Jobb szerette volna, ha úgy marid meg az emlékében, amint legutoljára elbúcsúzott tőle: üdén, fiatalon, rózsásan. eaiinmiiirriiiH'nitíiihhiifirnirim—* De hát ezen már nem lehetett segíteni. Idejövetelének célja nem Panna volt, hanem a gyerek. Mi lett az ő gyerekéből, az ő vé réből? Ha él, haza viszi, örökbefogadja. S ha nem él ? . . . Ez fogas kérdés volt, az öreg ur nem is tudott mit válaszolni rá s ezen addig töprengett, mig elaludt. A jő meleg októberi nap elringatta az álmok országába az öreg urat s olyan fásult féláiomfélébe ölelgette bele, amely állapotban az ember azt is tudja, ami körülötte történik, de közben álmodik is hozzá szépeket s fölébredni éppen nem tud, mert szentül azt hiszi, hogy ébren van. Addig addig nézte a verőfényes távol: mezőket, mig lekoppant szeme kütyüje s oda álmodta magát a távol múlt ifijuságába, mikor még a juhász szép leányának udvarolt. Akkor is ilyen gyönyörű verőfényes volt minden, a mező éppen ilyen zöld, s ő naponta kiballagott vadászat ürügye alatt a juhászlak felé, hol a szép Panna már varia. A juhász kint volt a juhoknál, nem zavarta őket semmi. Leültek a nagy, terebélyes szederfa alá, aztán az urfi megfogta a leány kezét A leány nem húzódott el tőle hanem inkább közelebb simult hozzá s elbeszélgettük apró cseprő dolgokról, amiknek mindig csók lett a vége. Az öreg ur most is azt álmodta, hogy ott ül a fa alatt, de már öregen és megrokkanva, ellenben Panna még most is olyan, mint ezelőtt huszonöt évvel. Most is megfogják egymás kezét s az öregur elméíáz a messzeségbe. Egyszer csak a távolban feltűnik egy sudár ember alakja. Mindig közelebb és közelebb jön. Már látni, hogy tisrfa, fehér gyolcsing van rajté, meg fényesre subikszoít rámás csizma. Pörge kalapján árvalányhajat lenget a szél. Az ember fiatal és Dyulánk. Kis pörge bajusza van. Most belép a kapun. Az öregur rábámul, Saját magát pillantja még ifijukori formájában. Egyszerre átvo- I naglik a szivén a fékevesztett öröm. —- Ez az én fiam 1 Az én vérem, az én második énem 1 A sudár legény megáll előtte és megemeli a kalapját. —- Adjon Isten szerencsés jó napot. Az öregur összeborzong. Fölkapja a fejét és — fölébred. A nap lemenőben van. Altátő melege nem éleszti az Öreg ur álmait. Fázik, azért borzong össze Hirtelen körülnéz, hová lett a sudár magas legény ? A legelőn egy csapat birka szaporáz erre. Mögöttük egy suhanc baktat és néha csördit egyet az ostorával. Mellette kócos puli kutya bukdácsolt. Az öreg ur rnegtörli a szemét és feltápászkodik. — Add rám a köpenyemet — mondta a kocsisnak — fázom. Aztán megkérdezte: — Nem jött még haza senki ? — Nem — felelt a kocsis, — de az a suhanc azokkal a birkákkal alighanem ide tart. Az öreg ur türelmetlen volt, hát elibe ment. Megállította, Hová mész ? — Hajtom haza a birkákat. — Hol laksz ? — Itt-el — Hogy hívnak? — Matyinak. — Miféle Matyinak? — Húshagyó Matyinak, mert húshagyó kedden születtem. — Hát ki fia vagy ? — Az anyámé! — Hát az anyádat hogy hívják ? — Babérlevélnek, — Miért? — Azért, mert olyan száraz, mint a babérlevél. — Hát a becsületes neve mi ? — Nem tudom én! Kérdezze meg tülíe! — Hát az apádat hogy h vják ? — Nem volt nekem apám. A öregur most tetőtői talpig végignézte a suhancot. Amolyan hülye, kondás-tipus volt. A szeme vizszinü, az arca buta s a szája mindig tátva. Ez? Hát ez volna az ő fia? Megfordult és Ishorgasziotí fejje, ment a ház felé. 1 Egy vézna, sovány asszony akkor fordult be a kapun, a fején rozsét vitt. Az öreg ur ulánna kiáltott. —■ Te vagy az Panna? As asszony ledobta a fejéről a rozséi s odaszaladt a nemzetes úrhoz. Egy pillanatig rábámult, aztán hirtelen lehajolt és kezet csókolt. — Jézus Mária, a tekintetes url — Megismersz, Panna? — Meg én, hát a tekintetes ur megismer e ? — Hát bizony csak a hangodról, mert a formád ugyancsak megváltozott. Panni jajgatni kezdett, de az öreg ur félbeszakította, — Ki az a legény ott ? Panna szeme elmeredt erre a kérdésre, aztán rámutatott a birkákat terelő hülyére, — Ott, az a szerencsétlen? Az öreg ur bólintott. Panna lesütötte a szemét, aztán a szájaszéle elkezdett remegni. Nem szólt, csak a kötényét tépdeste, aztán megeredt a könnye. Az öreg ur most már megértett mindent. Hát ez, ez a hülye kondás volna az ő vére ? Még egyszer rámeredt a hülyére, aki a birkákat terelgette be az akolba s aztán a kocsijához támolygotf. Nem, ez nem az ő vére, nincsen ebben egy csepp se a Noszlopyakból, elfajzott, elvadult, mint a dudva közé vetett melegházi virág. Pedig azt képzelte, hogy megtalálja az ifjúkori képmását, egy ismeretlenbe vetett Noszlopyt, akit beültethetett volna a domíniumába. Meggörnyedve mászott fel a csézára s odaszólt a kocsisnak: — Hajts haza í Hátra sem nézett, azt sem mondta befellegzett. Késő éjjel ért haza lázban dideregve, hogy az öreg Bábi nem győzött meleg borogatásokat rakni a gyomrára.
