Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)

1926-10-30 / 130. szám

6. oidai.

i&Üö. október 50.

Istvánunkat nem engedjük úgy kivinni mint — Isten bocsá’ — az állatot. Ki is rukkoltunk mind, aki csak mozoghatott és zengett, sirt, zokogott a gyászdal:

— J3j de bus ez a ravatal 1

Előttünk feküdt 14 drb. gyalulatlan,

leszegezett koporsó. Az egyiken nagy iromba két fekete betű: K. J„ főleg ennek szólt siralmas énekünk.

A koporsókat szekérre hányták, egy sereg fogoly belekapaszkodott rudba, kisefába és megindult a szomorú menet a temetőbe.

Ott, a nyitott sirok, koporsók felett Kádár Lajos szivreható beszéde alatt zokogtunk a gyászbaborult hitves és apátián árva kis férgei helyett bőven és fájó könnyeinkkel szenteltük hazai földdé ez idegen hantokat elhunyt honfitársunk csendes pihenéséül.

Olyan szomorú embernyi embereket simi látni! A sirgödör szelén a maguk nyomo uságos, tehetetlen sorsát látják, mintegy előérzik. Az első könnycseppeket még röstell és titokban hirtelen letörli az ember, de aztán megindul a bánat valamennyi férfi arcon, a szenvedés barázdákon, míg a megsajdut lélek egy szempillantás alatt otthon terem a kis hajlék elhagyott lakóinál és görcsösen öleli ál őket, mintegy beléjük kapaszkodva.

— Nem, nem hagylak el titeket soha! \

Kádár mögött egy halványarcu, sirból

kelt formájú, íöpörödöst emberke sirt legliangosabban, csak úgy csukladozott ! szegény a piros zsebkendőjébe, mellyel könnyes arcát betakarta.

Aztán elfőldelíék a koporsókat és hazafelé ballagtunk. Kis csoportunk a maga halottjáról beszélgetett, mint ez temetés után szokás. Míg friss a hant, még fáj a veszteség, hát a megboldo ■ guitnak csak a jó oldala tétetik szó- ; beszéd tárgyává

— Ilyen derék ember is kevés terem, mint ez az István — sóhajt fel Kádár, mintha búcsúztatójából még ez a megállapitás bemzorult volna.

— Gondos ember volt Przemyslben is, itt is. Az Isten nyugtassa — sóhajt Bittó tűzmester.

— Csak egyet sajnálok holtomig -mondja Kádár. Három rubelt ígértem ; neki srolgálataiért, ha a pénzem meg' jön. Aztán magammal hordtam a pénzt, hátha be tudom küldeni szegény fejének a kórházba valakivel. Most már nem keli neki. De örök tartozásom ez, ha valamikor a családján segíthetek... Szegény, jó Kerekes István

— Tessék parancsolni Kádár ur 1 — szólal meg a csoportunk végén egy fonnyadt emberke és furakodik Kádár mellé, — i!t vagyok!

Majd kővé meredtünk. Ott állt előttünk az eltemetett, megsiratott Kerekes István sápadtan, összeaszva, csak a hűséges szemei égtek nagyon.

— Teremtő Isten ... hát maga él ?

— Amint tetszenek látni jó uracskáim. Nagynehezen kiláboltam a nyavalyából, ha rossznéven nem veszik

— Dehát akkor mi kit temettünk el?

— Akit én olyan nagyon megsirattam, az én jó kis uramat.

— A Pista urfi ?

— Azt, azt a leikemet.

— De hiszen ez lehetetlen!... Még a koporsón is a kend neve volt: K. I.

— Az az. Én magun pingáltam rá tentával tegnap délután, ahogy a koporsóba fektetiü:: a drágámat. Vánkost is hoztam feje alá a gyengélkedőből és megcsókoltam.. hófehér oic ját. Magam szemeltem le z szegénykét.

— En pedig kendet temettem el he lyette, no de ilyen szörnyű tévedést I

— Nem az a halott, aki fe'ett papolnak, hanem akire a hantokat hányják, — jegyzi meg rosszmajulag Sík L ci.

Szegény jó Kerekes István úgy szorult; égő szemeivel szinte bocsánatot kért, hogy élni mer.

— Hát hiszen ő is K I, — motyogta alázatosan. A Pisa, ha meghal, István lesz. Kalandos István.

— Szent igaz, de nem hagyom enynyibe. Megyek azonnal a kommandóra és csinálok ott olyan patáliát, hogy... Mégis csak komiszság, eleven embereket eltemettem; 1 Hivatüoi értesítést; kaptunk, hogy K. I. No. 1317. meghdt j és K J. No. 1036. a gyengélkedőbe távozott. j

— Fordítva áll jó uram. Én élek, ő | megh it

— Nagys etü kilátás-iink vannak a ; halál után ebben az országban. Ha élek. f

Komáromi Lapok

akkor halok meg; ha meghaltam akkor élek! Ha poraimat hazaszállítják, Isten tudja kit földelnek el he’yetiem. Hogy az Isten verje meg ezeket az élő halott cserélőket. No majd adok nekik! — dühöngött Kádár nagy hangon.

— Né nekik adj, hanem Kerekesnek három rub 'lí, — jegyezte meg csípősen Sik Laci. Öröktartozásod neki.

— Nem az, itt van, — nyuj'oíia át a pénzt Kádár. Csikorgatta a fogát, mert zsugori volt, csak ígéretekben bőkezű. Törte is a fejét, hogy a búcsú jtatóárí ne mense-e meg a három rubelt? de hát aki él, az nem fizetheti meg a gyá32beszédet, aki meghalt, az is adósa Kerekesnek. Hál csak előkereste a zsebébői.

— Köszönöm rektor ur a pénzt is, meg a gyönyörű búcsúztatói. Jól kisírdogálíam magamat kis uram felett. Isten áldja!

Aszal borzas fejébe csapta kopott sipkáját és imbolygó léptekkel clszédelgeit.

Kádár pedig rohant a kommandóra. Ot aztán szép alázatosra fordult a hangja.

— Kérem szeretettel, tévedés történt. Nem a No. 1317. K J. hah meg, hanem a No. 1036 K. I

— Igen?... Nícsovó! — mosolygott a piszár.

Azzal a No. 1036 ot áícserélíea másik falon lógó 1317. helyébe és viszont, miközben hanyag kézlegyintés mellett megjegyezte:

— Szerovnó ... Az olyan mindegy!

„T Tungsram“-W estem

a legfőbb fejhallgató

Prágai mozaikok.

Vasárnap délelőtt. Az Emansban harangoznak és megkezdődik a mise. Még jókor jövünk, A díszes mellékajtón szertartásosan lépkednek be a ferencesek, a jó őre? „barátok“. Elöl az idősebbek, majd a noviciusok. Már nincsenek többen harmincnál. Talán az ő soraikat a modern világszellem tizedelte meg. De ezek legalább igaz szolgái az Istennek. Az öregek sovány csontfejére kiragyog a benső hit. Á fiatalok piros arcán, csillogó szemein még nem látszik meg a százados kolostorszellem ellentmondást nem tűrő hideg némasága, de egyhangú zsolozsmájukkal ők ájtatosan szolgálják az Urat . . Az orgona búg, a misének vége. Most jobban megnézzük a templomot. A rácsos ablakon beszökő őszi napsugár kiragyogja a templom minden aranyát, díszét. Maga a templom a gót stíl remeke. Igazi Isten háza. Freskókkal feldiszitett homlokzatán szerényen húzódik meg a magyar korona s a kissé elszürkült magyar címer. Mellette büszkén uraik >dik a cseh aranyozott kétfarku oroszlán. Ő az ur De azért megférnek egymás mellett, hiszen már csak emlék itt, a magyar címer nem árthat. Idejárunk

vasárnap csendesen imádkozni ...

*

Alacsony vándorcirkusz előtt állunk. Azt mondják érdemes megnézni, mert Prágában ritkaság az ilyen. Tanakodunk, de mégis bemegyünk. Elhasznált, tüdőcsikaró levegőben a sok emberfejtől először nem sokat látunk A műsor már tart. Lófuttatás..,, kutyabravúrok . , gyerekkinzás. ,, tömeget röhögtető durva bohóctréfák filmszerűen peregnek le Nem érdekei minket. Ilyet már otthon is láttunk, Komáromban, Most következik egy ősz artista. Bemutat néhány agyonunt erőmutatványt, de azért ő is megkapja a neki járó tapsot. Majd tányérozással összekoldul egy pár koronát, Neki csak ez a keresete, fizetése, mert már öreg tányérjában alig van valami,

r, mikor hozzánk ér. Adunk neki valamivel többet, O csak bámul ránk.

— Nem magyarok az urak ? — tör ki belőle végre. Mi is meglepődünk a magyar szón, de aztán örömmel üdvözöljük az öreg testvért. Mindjárt bizalmasabb, mikor megtudja, hogy magyar diákok vagyunk.

— Rögtön sejtettem, hogy a doktor urak magyarok, mert csak a magyar tud ilyen gavallér lenni! — Doktornak szólitott örömében minket, pedig csak elsőéves jogászok, gólyák vagyunk.

— Hogy került ide — veti fel a kérdést az egyik kolléga.

— Hát tetszik tudni, kedves doktor urak, — mondja büszkén — tiz éve még a Beketov cirkuszban voltam artista Pesten. Nagyon jó dolgom volt. Irigy kedtek is rám. Aztán az ellenségeim árulkodtak rám a vörösöknél s nekem menekülnöm kellett. Apám után tudtam valamit csehül, idejöttem és azóta ittrekedtem, — fejezi be az

| öreg szomorúan a letört karrierjét.

— Családja van ? faggatjuk tovább,

— Két kicsi fiam — mondja könynyezve — de azóta már nagyok le-S hetnsk. Nyolc éve nem láttam őket — Kihúz a kabátja alól egy össze| töredezett képet. Alig lehet már az ! alakokat kivenni.

| Azért ő még is boldogan nézi és mutogatja nekünk. Aztán a szeme letéved a képről, néz túl a ponyván, a városon, a határon és gondol viszsza... a régi Pestre..., a régi sikereire .... a kis családjára...

Csöngetnek. Az ő száma követke- i zik Hirtelen megtör'i szemét, elrejti a kis családi ereklyét és mosolyogva búcsúzik tőlünk. Újra akrobata. Az előadásnak nemsokára vége, Mi pedig újabb magyar emlékkel gyara- i podva hagyjuk ott az öreg testvért,

| aki nem tud összekoldu ni annyi ! pénzt, hogy vísszamehessen a kis családjához élni és a kis hazájába i meghalni.

; fc

Nizza Tiszta kis, kávéház. Sokat \ hallottunk róla. Útba akadt, hát | bementünk. Pár lépcsőn lemegyünk és helyben vagyunk. Az ajtónál a [ megszokott jazzband helyett igazi magyar cigányok ülnek. Ismerősök.

■ Az újpesti Kolompárék. ök is meg- I ismernek és boldogan hajlongnak, A pincér is, akadozva ugyan, magyarul szolgál ki A vendégek is ; mind magyarok, diákok. Látszik a mulatásukról. Isznak, dalolnak, huzatnak, Az egyik asztalnál már a huszonötödik üveg pezsgőnél tartanak. A cigány gyantáz és ropogós dúrbán ráteszi a jogásznótát, hogy I „Nem ütik a jogászt agyon“ aztán a „Nagy Bercsényi“-! meg a „Lehullott \ a rezgő nyárfá“-t és a szebbnél [ szebb magyar hallgatókat, ropozós csárdásokat. Akárcsak otthon, Ko\ máromban. Itt tehát minden magyar. | a levegő, a bor, a cigány, j Az idő múlik. Mennünk kell. Szorongatott érzéssel hagyjuk el ezt a I kis magyar oázist és félve vágunk I neki a Szrhara csontotégető homoktengerének, hogy küzdve a kivételt nem ismerő nélkülözésekkel és reménykedve a zöld oázisokban vé- I gig harcoljuk kötelességünket...

Elérünk a Vltavához. Piszkos, fekete vizében sárga falevelek úszkálnak Mi büszkén gondolunk a mi szőke Dunánkra. Károlyhidnál elbu csuzunk és megy mindenki haza, hogy álmában tovább ábrándozhasson a kis Komáromról, a gólyafiáért aggódó édes anyáról, a komáromi szőkékről, barnákról. ..

Kocsis Lajos.

§ JJÉi iUtíSÉ! ÉlSliilüi.

Vahmtmani um 1926 akt. 31 én.

Az ipart-rsuMt választmánya rendes havi ülés ! 'artja oki. 3!-én dé’előít Vall ó>i k ■ t A választmányi ü-es t.'srgysoroz-.ta: 1 Elnöki jelentések. 2. Titfc '.i j'lem-’se*: magyar nyelvű pitkolő tanfolya tó‘, a forgalmi és loxu a i \ a i ««ségteien verseny eí- i leni véd . n uj pitőip iri, az sdó- I reform ö'vi nnervezenőí, a szociális I bizío-i á .rol, az íát'ók szociális bizso- I sifásá ói, az ipartársulatok szövetségéit rői, az ipartársulati szakosztályok kiépítéséről, a szeszes italok zárt palackban való árusítására való bejelentések elintézéséről, kü’önböző ipari véleményekről, a kiehatáiforgalom kibővítéséről, a húsvéti ünnepek rendezéséről, a tanonciskolái oktatásról, a mester és segédek számára rendezendő előadásokról, beszámoló a kamara által rendezett tanfolyamról, a dunm hid javítás, a nagy trafik ügye, általános ügyforgalmi jelentás; pénztári jelentés. Tekintettel az ügy az iparosokat, mint a kereskedőket legközelebbről árintő fontos kérdésekre, a választmányi ülésre valamennyi választmányi tag megjelenése : kívánatos.

I V. segádi vzsga. Az Ipartáreulat i székházában október hő 31-6n d. e. 9 órai kezdettel tartja a társulat vizsgáz- I tatő bizottsága az V. segédi vizsgát,

: amelyre összesen 17 iparos és 1 keres- I kedő tanonc jelentkezett. E rúton is fel - S kérjük a vizsga bizottságnak külön is I meghívott tagjait, hogy a vizsga idejére pontosan a társulatban megjelenni szi! vese’t legyenek.

fp irtára ulati tagjaink figyelmébe.

i Az iparíársulati iroda minden, akár í ipari, akár kereskedő tagjaink ügyében a tagok rendelkezésére áll. Bármilyen, az ipar megkezdésével, folytatásával vagy szüneteltetésével, illetve végleges megszüntetésével összefüggő, vagy az ! ipari tevékenységgel bármily módon . kapcsolatos ügyeikben forduljanak tagjaink a társulati irodához, ahol a szükséges tájékoztatást megkaphatjuk.

Felhív,ii a múlt évi hátralékos és az ez évi fpr.rtársulati tagdíj befizetésére.

A társulat tagdíj kivető és felügyelő bizottsága megállapította, hogy tagjaink közül még számosán vannak hátralékban az 1925. évi tagdíjaikkal, valamint az 1926, évre kivetett tagsági dijakkal is. Felhívja ezért az elnökség a társulati tagoka*, hogy hátralékos tagdíjaikat haladéktalanul fizessék ki a tagdijak beszedésével megbízott pénzbeszedőnknek, Farkas István kezeihez, vagy pedig közvetlenül a társulati irodtban. A társulat elnöksége, amennyiben a közgyűlés által megszavazott tagsági járulékok késedelmeden fizettetnek be, kénytelen lenne a törvény által számára biztosított jog aiapjan a tagdijakat a közadók módjára végrehajtás utján beszedetni.

Miinkablionyitvány könyveotik?. Minthogy az ipartörvény nem írja elő, hogy í a felszabadult tanoncok számára niunkakönyv adandó ki. az alkalmaztatásban levő segédek munkaadóiktól csak u n. niunkabizonyiiványi kaphatnak. Minthogy az igy, rendesen különböző alakban s nem egységes szövegezéssel, \ igen gyakran helytelenül kiá ii-va kerül\ nak e bizonyítványok a segadek kezeibe | s igen gyakran e rendszertelenül kiál- i ütött bironyitványok az eltöltött munkaidőkről pontos és hiteles íájékoztal tást nem nyújtanak, a járási hivatal bizonyítvány könyvecskét készíttetett, amely magában foglalván a felszabadj dulási és segédi oklevelet, egyszersmind bizonyítvány űrlapokat is tartalmaz. E móddal érhető csak el, hogy a segéd minden alkalmaztatásáról sorozatos igazolvánnyal birjon és önállósítása esetén szakmabeli képesítését hitettérdemiően igazolni tudja. A Komáromi Járási Ipartársulat által bevezetett e bizonyítvány űrlap könyvecske praktikus voltát az ipartársu'.atok felügyelősége is elismervén, azt valamennyi szlovenszkói ip írtársulatnál bevezetni kívánatosnak tartotta. Felhívjuk ezért az ipanársulaíi tag urakat, hogy alkalmazottaikat figyelmeztessék e bizonyítványkönyvecskék mielőbbi — saját érdé-Dr. Oefker-fele SÜTŐPOR, a legjobb!