Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)

1926-10-23 / 127. szám

6. oldal.

Komáromi Lapok

1926. október 28.

„Tun ggram

I> lámpa;

a leggazdaságosabb és legtökéletesebb.

lés, üzemberendezés, vétel, eladás, háziipar stb.-t illetőleg;

d) mintamübelyeket s gyakorló műhelyeket tart fenn, illetőleg közreműködik ilyenek létesítésében és fenntartásában;

e) nyilvános rajztermet, könyvtárt és olvasótermet tart fenn;

f) időszaki ipari- és szakkiállításokat rendez, úgy magában az intézetben, mint az intézeten kívül gyakorlatilag is bemutatva az uj termelési módszer alkalmazásának előnyeit rövid tanfolyamok és előadások keretében;

g) szakelőadásokat rendez.

Nem szabad azonban csakis az

általunk itt vázolt keretek között maradnunk működésünkben. Németország az iparfejlesztési tevékeny! ségben szinte ugrásszerű haladásmutat fel.

(Folyt, köv.)

Az ing.

B0»

Szanatórium

„CARITAS“

Bratislava. Torna- u. 18/b.

SäSF 274

Sebészet — Nőgyű gyászát I. oszt. napi 80—100 koronáig, II. oszt. napi 56—65 koronáig. Szabad orvosválasztás Külön szülészeti osztály (Both dr.) I. oszt. pausal szülés 8 napra 1600 korona. II. oszt. pausal szülés 1000 korona. Vezető orvos: FRANKENBERGER dr. egyetemi tanár. Az intézet főorvosa: BOTH J^NOS dr. egyetemi tanársegéd operatőr. — REÉUCHA LAJOS dr. igazgató.

IN

Szépirodalmi újdonságok:

Legújabb Bettauer: Ököljog.

— Fekete hétfő.

— Asszonyfaló.

— Aki három óráig volt

asszony.

— Lelkiismeret nélkül. Erdős Renée: Herczfeld Ciarissz. Huszár I: Égő Oroszország.

Henri Baraud: Mit láttam Moszkvában. Biró Lajos: Az élet arénája,

Laurids Bruum : Van Zanten kalandjai. Conan Doyle: A köd országa,

Arthur Schnitzler: Álmok éjszakája.

H. G. Wells: Anna Veronika.- ■ Kapható és megrendelhető: -Spitzer Sándor

könyvesboltjában

Komárom, Nádor-ucca 29. sz.

(Egy hadifogoly élményeiből)

— Irta: U. Szabó János. —

Taskendtöl mintegy 95 versztnyire (1 verszt 1060 m) van Troicko falu, a Szir-darja partján. Három, hatalmas láger fekszik itt, a kozák-, gyalogosé8 szapőrláger. A barakok egyszerű

tákolmányok: tömés, falalap, a? oldalak nádfonatból, a tetőzetre földhányás Kinőne rajtuk a fű, ha az 50—60 fokos nappali forróság le nem perzselné. Az éjszakák pedig oly hidegek, hogy a nappal a legkönnyebb magyarban járó fogolytársaságnak a nehéz, fehérgyapot przemysli pokrócok alatt is vacogott a foga.

Az egész lágert a Szirdarja mellékcsatornája öntözi: az egy méter széles és mély fiőkcsatornák a barakok környékén futnak el s amerre járnak, buja tenyészetre kényszerítenek fát, füvet, zöldséget, szőlőt, dinnyét. A csatornáktól száz lépésnyire kopár, kiaszott minden, mert nincs, ami a tüzelő nap hevét mérsékelje.

E sorvasztó meleg a folyók legnagyobb veszedelme. Csak ügy olvasztja, szívja ki az ember erejét. (Mi Przemyslböl kerültünk oda, nem sok leadni valónk maradt I)

Hulltak is az emberek rakásra, csakhamar benépesedett a temető.

A muszka itt nem sokat törődött velünk, sorsunkra hagyott. A szokásos élelmi cikkeket kiadta úgyhogy, hogy azután mi történik velük: fogoly gyomorba jutnak-e, vagy enyves kézen mállanak szét, kisebb gondja is nagyobb volt annál. így aztán ételünk, kenyerünk ehetetlen volt, az elétienedett társaság jőrésze kifeküdt a temetőbe, ahol már nem kell enni, nem kell semmi.

Az élőket pedig a létért folyó küzdelem munkára serkentette. Egyetlen szerszám a 3 krajeáros bugylibicska s köszörükönek a folyóból kihalászott kavics. Mire a muszka észrevette, hogy a topoly és szederfákról hiányoznak a legszebb ágak, már a műhelyekből, miket a bokrok között ütöttek fel a foglyok, a sétaboíok, játékszerek remekei kerültek elő. Amit a nép fantázia kieszelhet, szépet, gyönyörűt, — kifaragta azt az ócska bicska.

Egy ily csöndes faragcsáló! éppen munka közben lep meg a szimatoló muszka. Nagy patáliát csap A magyar látja kikelt arcát, hallgatja dörgedelmes lármáját, de mivel előtte értelmetlen nyelven van mindez, rá se hederit a jó emberre. Ez dühbe jön, galléron ragadja a magyart s ki akarja vonszolni a műhelyből, azonban a sürü magyart meg se tudja mozdítani a laza muszka, mintha az le volna srófolva.

Rövid huza-vona után a magyar egy kézhárintással kibillenti a muszkát a műhelyből és farag tovább: a repkínyek között fára kuszu kígyó csábítását Éva mosolyogva hallgatja, mig a féltékeny Ádátn dühös szemeket vet rá. Éppen most alakul ki a férfi harag az arcon, egy-két erőteljes vonás, ránc, az állak keménysége... mire a muszka visszatér, hogy az engedetlen foglyot a íyurmába (börtön) kisérje, kész a kép: a haragos muszka ott látja magát hü miniatűr kiadásban Ádámkénf, hogy az álla is leesik ámulatában neki is, az őrségnek is, oly tökéletes a hasonlat.

Már csak minősíthetetlen komiszság volna ily ügyes embert dutyiba vetni. A botot kézről kézre adják. Az aimafa törzse, héjjá, a repkényindák, a levelek, az ágak, az aimatermés, a bűnös kacér asszony bűvölő mosolyával, hullámos hajával, gömbölyű keblével, karcsú derekával, tökéletes idomaival — a féltékeny Ádám, az izmos férfi nyers ere* jével, — de főleg az álnok kígyó hajlékony teste finom pikkelyeivel oly remek megjelenítése a paradicsomkerti eseménynek, hogy a muszkák önként nyomban összeszedtek érte 3 rubelt és nagy diadallal vitték el a pompás zsákmányt, természetesen gazdája nélkül.

A magyar pedig mára becsukta a műhelyt és a legközelebbi kantinban benyakalt néhány butelka fruktováját (gyümölcsszőrpj.

Két hét múlva, hogy Taskendben jártam az „Azóvi Bankban“, a konvojom (kisérö) 125 rubelért adta el az „eredeti bűn“ botját a bankigazgatónak. Valóságos verekedés volt érte, a 3 krajeáros bugylibicskával faragott remekműért, melyért a művész 3 rubelt kapott. Azt is nagyon megköszönte; nagy pénz volt az akkor!

Mit érhetett az a bot, ha a bankdirektor, akivel kötődni még sem igen mertek, 125 rubelt izzadott ki érte?

S a hadipiacon, mely a két láger között feküdt, potom áron lehetett ily remekműveket venni, úgy hajigálták az ember után. Azonban a blúznak, nadrágnak, alsóruhának nagyobb becsülete volt a lerongyolódott társaság elölt. Már napfelkeltekor nyüzsgött a piac népe. Tegnap néhány transport uj fogoly érkezett, rongyosan, szunosan, a lanyha piac bizonnyal megélénkül, ha egy kis pénzt is hozlak.

A hangulat eleven. Zsidó itt már mindenki és nagy hanggal magasztalja, kínálja ócska portékáján. A magyar egykettő ráokul a kereskedésre, némelyik egyazon napon ugyanazon nadrágot háromszor is eladja újabb kis haszonnal. Egy siheder, suhanc iegény kínálja L nagy garral portékáját az uj foglyoknak.

— Atyafiaki Ez első A osztályú ing csekély í rubel... Ne kapkodják oly nagyon I... Szívesen adom. Ez a folt itt a vállán csak erősítésül szó gál, nem folytonossági hiány. Tessék uraim!

Egy szakállas, 50 felé hajló magyar nagyon ráfeledkezett az ingre, meg a legényre. Az ing jó volna neki, mer! a lukas blúzán kilátszik a könyöke. Ha a blúzát leveti, az ingét is,levetette. Nagy penitencia ez a magyar embernek, akinek az anyjukom oithon minden vasárnap olyan fehér inget, gatyát tesz eléje, mint a frissen esett hó. Itt meg egy szál blúzban kell szégyenkeznie.

— Hát hogy adod az ingat, öcsém ?

— kérdi lágy, puhító hangon — mert az nem ár érte.

— Ugy e nem, édes bályámuram, igen alant szabtam. De már a szavamat áilotn: csekély 1 rubel.

— Fönt jársz, fiam, mint a fiatal sas. Kerülj lejebb. Fél rubelt szánok érte.

— Közte lesz az is, ha megegyezhetünk. Hová való bályámuram?

| (Az ing már fél rubelért is odaadatik. A további tárgyalás már sz alkudozásért van. Hej! ismeri egymást a kát magyar. Csak a szülőföldjét kérdjék tőle, a családot s ami neki kedves: megfizeti busásan az érdeklődést. Tudja ezt a fickó jól. Amint az öreg orcája ellágyul a haza való emlékezésre, 20— 30 kopeket még kivasal belőle,)

Az öreg védekezéskép elhárítja a kérdést.

— Nem oda, ahová te. Halljam előbb, te hol termettéi?

— H:jl — sóhajt a legény — a Kisaifőídön. Tündérkert az!

— Az. Hát 60 kopeket kapsz érte, többet nem adhatok. Ennyit is C3ak azért, mert földi vagy, gyerek.

— Födi? Csakugyan? Akkor én is leszállók 80 kopekig. Már barátságból adom, egyedül, mert földi. Mi hir van otthon ?

— Ha tudnám, legény, de rég hallottam hazulról valamit. Talán te többet tudsz ?

— Csak annyit én is. Erre a madár se jár! — sóhajt a legény.

— Talán giiimadarat hagytál oiihon öcsém, hogy úgy beborultál ?

— Azt, azt. Mert vagyok én már olyan legény, bályámuram!

— Látom, szemrevaló vagy. Hát adod 60 kopekért?

— Isten neki, 70 az ára, egy szava se legyen több. Az apámnak se adnám lejebb 1

— Az apádnak ?.. . Szegény apád!

— fohászkodik mélyen az öreg.

— Nos, egyet se búsuljunk, megsegít az Isten. Van-e családja bátyámuram?

— Van, van. Hát iszen értük vagyok én itt. Az anyjuk, meg a gyerekek.

— Isten tartsa meg őket. Nekem is van apám, édesanyám, meg testvérem, két gyerek, három leány. Pista, Jóska, meg aztán a Mári, Rozi, Erzsiké,

— Akárcsak az én famíliám, még a nevük is passzol, csupán a Miska fiammal több, az meg katona.

— Miska? ... Merthogy én is Miska volnék. Hát csak szorítsa ki azt a 70 kopeket.

— Ne kötődj velem gyerek. Tudod mit, neked se legyen igazad, nekem se: felezzünk. Itt a 65 kopeked. A Krisztusnak se adok többet értei

— Hát ez komoly sző, itt a kezem. Kész a vásár, lássam azt a 65 kopeket.

Mig az öreg a mellén levő bugyellárisból kikutatja a 65 kopeket, a szó folyik tovább.

— Aztán hová való is volnál, öcsém ?

— Biz én Komárom megyébe.

— Én is. Szép nagy föld az. Főnt vagy lent?

— Fönt a tetején.

— Magam is. Tudsz visszaadni 1 rubelből ?

— Drága itt az aprópénz, de bátyám-CSILLÁROK,

mindennemű csillárátalakitások, villany felszerelések, Tungsram-lámpák,

és rádió cikkek a Lr-gju-—lányosabb árban — 1

HACKER £s NEUFELD

g villanyossági vállalatánál "Komárom, Nádor-utca 21,

nak, mert földi, hát megteszem.

— Mintha láttalak volna én már valahol öcséin. Talán búcsún vagy vásáron ?

— Lehet. A szava nekem is olyan ismerős, de nem emlékszem híven. Tisza Pista katonája kelmed ?

— Az, az... — mérgelődött az öreg.

— Csak már szegény édesapámra is sor ne kerüljön, az is ilyen korú.

— Mind elhoztak bennünket. Alig maradt épkézláb ember a falunkban, pedig nagy község.

— Melyik falu ?

— Hát Udvard.

— Jézus Mária!... hát iszen én is odavaló vagyok!

— Udvardi?

— Az a!

— Ej, ej! Melyik utcából?

— A Kálvária-utcából.

— No, csak ki hitte vőna ? I Melyik soron ?

— A bíró mellett.

— Hiszen ott egyfelől én lakom ... Gyerek, hogy hívják az anyádat? — kérdi sejtelemmel, felhevülve az öreg.

— Nefelejts Örzsének.

— Szeniháromság egy Isteni És tégedet ?

— Horváth Gyurkának.

— Tudod e ki az a Horváth Sándor?

— kérdi ellágyultan az öreg.

— Istenem,* maga az én édesapám!

— dőlt sírva apja mellére a legény.

S ahogy ott Ölelkeztek a szomorú viszontlátás örömében: az ing két karjával álfonta, összekapcsolta az apát a fiával s amint megindultak a barak felé, lengett rajtuk, mint egy győzedelmi zászló.

HIRKM.

— A városi közgyűlés. Gazdag tárgysorozattal tartja legközelebbi ülését a város képviselőtestülete, melyet október 25 napjára hivott össze Csizmazia Gyógy városbiró. A gyűlés legalább két napig tart.

— A komáromi r. kát. egyház képviseletének ülése. A katolikus egyház autonom képviselete kedden dr. Majer Imre apátplebános elnöklete alatt ülést tartott, melyen az elnökség meleg hangon emlékezett meg az idén elhunyt Finta László és Major Isiván iskolaszéki tagokról, akix a katolikus gondolatnak hűséges képviselői és hordozói voltak, önzetlen munkát végeztek az egyházközség érdekében már évtizedek óta és elhalálozásuk súlyos vesztesége a katolikus közéletnek. Ezt a képviselet jegyzőkönyvében örökíti meg tiszteletre méltó emlékükkel együtt. A képviseleti ülés foglalkozott a katolikus iskola tanítóinak 1920—1921. években folyósított pótlékok ügyével, amelyeket több egyhaztag előlegnek minősítve, azok visszatérítését szorgalmazta. Ebben az ügyben az egyházközség pénzügyi bizottsága széleskörű vizsgálatot tartott és a felvett jegyzőkönyvek alapján, va-