Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-10-09 / 121. szám
p’‘ 1936- október 9. „Tungsram“ I> lámpa a legSgaxdaaáfgoaahiB és icgioké&eteaebfe, i amíg észre rém veit a Nemzed Színház intendánsa, Oicy Bódog báró — aki később mint karmester halt meg Londonban. Az u ána következő intendánsokkal már ilyesmi nem történhetett voina meg. Miért? — Utánam jött bizony ez az intendáns Kolozsvárra harmsdmagáva?. hogy megnézzen és szerződtessen. mert „semmi szóra, semmi biztatásra“ én föl nem jöttem Budapestre játszani, kétsé^beejtve Deák Farkast, a titkárt monoton válaszaimmal, melyekben c»sk azt hajicgaUam, hogy alázattal köszönöm az igán nagy megtiszfelést, de én még (1872) semmi, semmi sem vagyok, semmit sem tudok, hogy jöhetnék én ide „félistenek“ — igy írtam: félistenek közé! Igét?, igerí, százszor jártam közelebb a vé* pusztulásomhoz, mirt ahhoz, hogy a Nemzeti Színház tagja legyek. Hát nem ez a yám akarata, melyet utolsó érintésével küldött át beJém, vezéreit és őrzőit meg azokon a poklokon keresztül, melyeken sorsom áthajszolt ? ... De láft.uk a szép gyermekkori emlékeket 1 Mikor észrevettem, hogy olvasni tu dók, frissen szedett törtét vittem a ta- Tiknak. Ez volt e ső boldogságom. Árván maradván, majd az egész fészekalja gyereket széthordták az atyafiak apánk második házasságáig. Engem egv szegény özvegy árgyom vett magához Pannonhalmán és beadott a kis iskolába. Most is látom magamat az alacsony vályogház napsütötte küszöbén üldögélni, látom azt az ábécéskönyvet az ölemben és most is érzem annak a meglepetésnek a bennem átrezzenő érzésését, amivel bekiáltottam csipktfejköíös ángyomnak: — Ángyil Hiszen én tudok olvasni! Nekem az ő fehér csipke fejkötője olyan feltűnő poirpa volt amelyet nem győztem csodálni és minden kezemügyébe eső anyagból utánozni. De szomorú vége is lett rámnézve. Mint mondom, még ma is átsuhan bennem az az édes győzedelmes érzés, amit afölött éreztem, hogy ni: én tudok olvasni. Ahányszor egy uj idegen nyelvnek első lapját olvasva, szótár nélkül megértem, ilyenformát érzek: úgy tetszik, miniha egy kőfal állna az utamban, melyen haladok és azon a kőfalon se ajtó, se rés, kisvártatva azonban kitárul rajta egy kapu, túl pedig gyönyörűséges tájak, remek egyengetett utakkal s mind mind az enyém, ameddig a szemem ellát... III. Másnap ángyom leszedte kisudvara egyetlen fájának gyönyörű termését és elküldte velem Szöilősi tanító urnák. Akkor ébredt fel bennem először megsértett igazságéizetem, persze csak csodálkozás formájában. Szőllősi tanitóur az előtte való napon engemet iszonyúan megnádpáicázott, olyan cseleke detért, amiért mikor elkövettem, dicséretet reméltem, mert szép pici fejkötőket raggadam össze papirosból az iskolában. Nem tudtam, hogy ott nem szabad. Csináltam úgy, ahogy az ] Komáromi Lapok _______________5. oldal. ángyomtól láttam, aki azzal kereste a kenyerét és igen büszke voltam rá. — Sokszor gondolok erre és kérdezem magamtól: — Vájjon még ma is megverik a tanítók a kis lányokat ilyesmiért? Még egy apáca veP «“$? később. Győrben, a harm?ük Ősa&työan. ilyen irgalmatlanul és "yen igaztalanul. Mert ami büntetésre okot adtam, azt a büntetést el is felejtettem. Most következik második boldog ér zésem története, ami életemnek is célt tűzött. Legidősebb bátyám, aki iskolába já- i rása melleit tanítással és írással kereste I meg a ruházatra valót, egyszer, amint ; sebesen ir, cdas2Ólt: — gyere csak, te [ kis lány, igen sürgős az irnivalőm, í diktálj. i — Nem tudom én azt Miska bácsi l kérem, nem tudom, mi íz. \ — Dehogy is nem tudsz, csak gyere, [ olvasd ezt hangosan, én pedig irorn. I — Hát az a diktálás ? Akkor tudok, f Hiszen én olvastam föl apánknak a j szentek életéből, pedig én voltam a legkisebb, aki olvasni tudott a háznál. ’ Azért szánt apácának is. Meg Simor I győri pü pök is azért mondta a legelső ? vizsgámon a fejedelemasszonynak: \ — Das Kind hat Taltní. Amit én hazáig ismételtem, hogy apámtól megkérdezzem, mit jelent, de ő nem mondta meg, ezt hitte, azzal el! kényeztet. I Én tehát „diktáltam“ a bátyámnak, ' az ő tolla meg repült. De csakhamar l nem bírtam a kíváncsiságommal, és i félénken megkérdeztem, hogy mi az, l amit én olvasok ? — Színdarab! — veti oda bátyám I hirtelen és ir tovább. Ebből még ke; vesebbet tudtam. Egy kis idő múlva megint nekibálorkpdiam, és tovább ; kádeztem : f — Mi az a színdarab? — A színdarab olyan történet, amit : a színészek eljátszanak. — Hogyan ? — Hát felöltöznek, ki ennek, ki annak, az án úgy tesznek, mintha igazán azok volnának. Igv magyarázták nekem a színészetet. De nekem nem is kellett ennél \öbb. Abban a pillanatban megértettem a színészet mivoltát és láttam egész jövendő sorsomat. — Nyolc vagy kilenc esztendős voliam. Leírhatatlan érzés cikkázott rajtam át ebben a pillanatban, olyan, amit sem leírni, sem elmondani nein voltam soha képes. Különben is oiyan szent titoknak tartottam egész életemen keresziü’, hogy nem is magyaráztam. Azt éreztem, hogy tűz lobog bennem, ami kimondhatatlanul édes. Az a tűz, az tdessigek édessége futkosott egész testemben, minden porcikámban, míg minden csöpp véremnek, minden parányomnak, a fejem tetejétől a lábam ujjaig ludtul nem adta, hogy te, te olyan leszel, aki „úgy tesz". Nos, olyan i3 lettem, aki úgy tesz, mintha az volna, mint aminek fölöltözik, de arra fogadást merek ajánlani, hogy kacskaringósabb utakon még nem érte el a célját ember ezen a futcsa földgolyóbison. Úgy kapott minden izem, egész kicsi mi voltom, a színészet fogalmán, tudatán mint a delejjel telített villámhárító a villámon. Igazán valamelyes komolyabb, nagyobb hivatásra lett volna méltó az a nagyszabású előérzet, mint éppen az efemer színészet. Az volt tehát a színészet, amit én öntudatlanul, addig is űztem az „úri* gyerekek mulattatására, minden vasárnap délután. IV. Kis Miri — szokták volt mondani, a Karsay gyerekek valamelyik függő kf pre mutatva — nézd, ez meghalt 1 Nekem se kellett több, elkezdtem én az előtt a kép előtt jajgatni, sírni, zokogni, a hajamat tépni és magamat rendje és módja szerint a földhöz verni mindaddig, mig csak valamennyi velem nem sirt és a jó Vörös Lidi úrnő, a nagynénjük meg nem sokalta és azt nem mondta: — No, no, elég már kis lány, ne airi; nézd emez itt még él. És én negyven esztendővel a Csiky remek fordítása előtt olyan6Elektra 4 ik fölvonását rögtönöztem, hogy öt perc alatt az egész gyermeksereg velem kacagott és táncolt s ujjongott I Nos igen, tudom, hogy ez velem született taten- ! tum volt a színészetre. Isten neki 1 Ha szobrász, iró, festőír üvész nem lehelek, ha az alkotás tehetsége nem ada tott meg, csakis színészi, hát ezt is köszönöm, ez is jobb a semminél, beérem vele és igyekszem jókora melegágyat vetni a szerepeim alá, vagyis jól megművelni szt a talajt, amibe a szerepeim magját elvetem, hogy minél pompásabb virágok nyíljanak ki belőlük, mert ez már tőlem függ. Azonban, mielőtt ez a bennem élő eleven tűz, ez a „tehetség* el birt voina vezérelni a budai lánchidtéri Molnár György féle „Hazafiság a nemzetiségnek“ című. „öi dög piluláival“ élősködő és kánkánt járó színészetig — még azelőtt száz meg száz kisebbnagyobb gödörbe bugdácsoltzni bele, amelyek egyike még odahaza ért, az apai háznál, tehát tizenkétéves koromig és ez a harmadik örömteljes érzésem, amit mé g elmondó ni Ígértem. Az egyik ágy végében, egy íuhásládán kucorogiam hetekig. Mert a szegény embereknél csak az fekszik ágyban, akihez már ötvöst hivnak. A szomszédok néha benéztek, ritkán egyegy falusi rokon és a legegyszeiübb és a legközönbösebb szavakban tárgyalták a halálomat. Mert vért hánytam és össze voltam törve-zuzva. Hogy az édesapám vert halálra, hogy rajiam., a mellemen tipredoü, mig orromon számon a vér ömlött fis azóta attól hánytam vert, — azon senki meg nem ütközött, épp úgy nem' mint én magam. Mivel ő mondta, tehát természetesnek találtam, hogy halálos bűnt követtem el azzal, hogy elszöktem Kisbérre, egy este a színházba. Az volt a bűnöm. Sz nházba szöktem és azért meg ókart ölni Szent József. Így hiviák, mert ács és igen szent életű volt. Nos, mikor én azt meghallottam, hogy meghalok! Nem volt o yan boldog gyerek több, m nt a kis Ács Mari! Miiyen boldog voltam 1 É3 büszke 1 Lenéztem az egészséges testvéreimet. Csak a menyországról, angyalokról, Máriáról álmodtam, még pedgnaprólnapra, gyöi yö übbeket, a szűz Mária meg az angyalok összekevered ek a fejemben Tündér honával meg Árgyiius királyfivá', aki én értem eljön. Egyszóval, nem hiába állítom én, hogy a nyomorult gyermek századrészben sem olyan szerencsétlen, mint a nyomorult öreg, aki már tudja, hogy mi történik vele. ó. hogy össze szorul a szivem a szenvedő öreg látásán. Az én szegényeim az öregek! Ez volt az életemnek harmadik és leggyönyörűbb érzése. Ezekből, hozzávetőleg elképzelheti, aki ezt olvassa, hogy honnan jöttem én. Kis hijja volt, hogy első szinházbameneíelemért nem fizettem az életemmel. Megéltem, de életem a színházé maradt. Feltétlenül, egészen őszintén a pályámnak éltem. Ez volt a szerelmem és a családom. Örömöm és bánatom, A boldogságom is, a kenyerem is. Milyen irigylendő az ember, azzal keresheti egyszersmind kenyerét is, amivel foglalkozni szeret. Tizenhét év után dexült ki» hogy Peary sarki expedíciójának vezetőjét meggyilkolta egy eszkimó. Dr. Knud Rasmussen, a híres sarkuíazó, néhány n:ppal ezelőtt táviratot küldőit egy kopenhagai újságnak és ebben a táviratban azt jelenti, hegy a Peary-cxptdició egyik tagját, Matvin professzort meggyilkolták. Elképzelhető, milyen nagy feltűnést keltett ez a távirat. Eddig ugyanis azt hitték, hogy Marvin professzor belefulladt egy jégszakódékba. Maga Peary admirális „Az Északi Sark“ cimü munkájában a következőket it ja a professzor katasztrófájáról; „Marvin professzor halálának körűién; nyeit nem siketült pontosan megállapítani ... Az volt a szokása, ha egy pihenőhelyet elhagytak, akkor megparancsolta az eszkimóknak, hogy bontsák szét a sátort és mialatt ők ezt a munkát végezték, ő rendszerint néhány kilómétetnyire előremtnt. Igen valószínű, hogy ieguíóbb is igy cselekedett, előre ment, nem vigyázott eléggé, vájjon a lába alatt levő jég erős e, rálépett s bezuhant a szakadékba. Az eszkimó vallomása. Marvin professzor családja szintén 7;'-* ¥ m #«1-"Äff rm! W' .‘.r -A TERMÉS BETAKARÍTÁSA gyerekjáték a Fordson traktor segítségével. De ugyanazt a Fordson traktort nemcsak vonfatóerő gyanánt használhatja fel, hogy a gabonáját a mezőről a csűrbe hordja, hanem stabil erőforrásként is, hogy mezőgazdasági gépeit a cséplésnél és őrlésnél hajtsa. A munka és időmegtakarítás oly rendkívüli, hogy a Fordson traktor csekély beszerzési költségét rövid idő alatt busásan behozza. Haladéktalanul magyaráztassa meg és mutattassa be magának a legközelebbi Fordson képviselő által Önre nézve minden költség vagy kötelezettség nélkül mindazokat a munkákat, melyeket a Fordson traktor el tud végezni. A traktor ára: Ke 32.800’— Ár kötelezettség nélkül. i 1 A Ford Motor Company gyártmánya Látogassa még ma meg az országban lévő számot képviselőink egyikéti
