Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-08-21 / 100. szám
6. oldal. Komáromi Lapok 1906. augusztus 81. alkalmazásba kellene vetni és szerintem sokkal inkább elkerülhetellen egy olyan kormány haladéktalan kinevezése, amelyben a Duma megbízik. Emlékeztetem, hogy 1789-ben, 1830-ban, 1848-ban három francia dinasztia bukott meg, mert túl késön értették meg az ellenük támadó mozgalom értelmét és erejét. Hozzáteszem, hogy ilyen súlyos körülmények között a szövetséges Franciaország képviselőjének joga van belpolitikai tanácsot adni a cári kormánynak. Buchan ugyan Ilyen értelemben válaszol. Prokovszkij kijelenti, hogy egyénileg osztja véleményünket, de Protopopov jelenléte a minisztertanácsban megbénít minden akciót. — Hát nincs senki — kérdem, — aki felvilágosíthatna a cárt ? Csüggedt mozdulatot tesz: — A cár vak! Azt javasolja, hogy este újra látogassuk meg. Mikor újra visszamegyek a nagykövetségre, a helyzet még rosszabbodik. Egymásután érkeznek a vészhirek. Az igazságügyi palota már csak óriási zsarántok; az arzenál, a belügyminisztérium, a katonai parancsnokság, a cár személye körüli minisztérium, a titkos rendőrség, a a hírhedt Ochrana és valami húsz rendőrbiztossági épület lángokban áll. A börtönöket kinyitották és a rabok mind kiszabadultak; a Szent Péter és Pál erődöt megszállták; a téli palotát megtámadták; a város minden pontján folyik a harc. Félhétkor visszamegyek Buchanannal a külügyminisztériumba. Pokrovszkij jelenti, hogy tekintettel a súlyos eseményekre, a minisztertanács a maga felelőségére elmozdította Protopopov belügyminisztert és „ideiglenes ügyvivőnek“ kinevezte Makarenko tábornokot. Erről azonnal beszámolt a cárnak; ezenfelül kérte, hogy ruházza rá azonnal a rendkívüli hatalmat valamelyik tábornokra. Koromsötét éjszaka volt, mikor Buchonan és én kiléptünk a külügyminisztériumból; egyetlen utcai lámpa sem ég. Abban a pillanatban, mikor autóm kigördül a Milljonájáqól, a Márványpalota előtt katonai zavargás állja utunkat. Valami történik a Pavlovszkij ezred kaszárnyá jában. A katonák őrjöngve kiáltoznak, üvöltenek, verekednek a téren. A kocsimat körülfogják; dühös orditozás támad ellenünk. Vadászom és a soffőröm hiába próbálja megértőm velük, hogy Franciaország és Anglia nagykövetei ülnek a kocsiban. Kinyitják az ajtót. Helyzetünk már-már veszedelmessé vállik, mikor egy lóháton ülő altiszt felismer bennünket és dörgő hangon hurrát kiált Franciaországra és Angliára! Tomboló éljenzés közben szabadulunk ebből a szorult helyzetből. Kedd. 1917 márciuz 13. A puskaropogás, mely ma reggel már szünetelt, tíz óra tájban újra megkezdődött, az admirális irányában meglehetősen élénk. Vörös zászlókkal diszitett gépfegyveres autók rohannak szakadatlanul, őrült iramba a nagykövetség előtt. A város több pontján uj tüzek gyulladnak. Nehogy még egyszer olyan bajba keveredjem, mint tegnap, nem az autómon, hanem gyalogszerrel megyek a külügyminisztériumba. Velem van vadászom, a hűséges Leonide, aki polgári ruhát öltött. A nyári kert elölt találkozom az egyik ettópiával, aki őrt szokott állni a cár ajtajában és annyisor bocsátott be a cár dolgozószobájába. A derék néger ugyancsak polgári ruhát visel és Igen szánalmasan fest. Egymás mellett megyünk vagy húsz lépést; a szemei könnyesek. Néhány szóval és kézszoritással bátoritom. Mikor távozik, derűs tekletettel nézek utána. Az egész politikai és társadalmi rendek e felfordulásban, ő képviseli szememben az egykori monarchia ragyogását. Azokat a festői és pompás szertartásokat, miket Erzsébet és Nagy Katalin vezettek át, mindazt a varázst, amit ezek a már jelentőség nélküli szavak felidéznek: »Az orosz udvar!“ Táborozni megyünk... (A komáromi cserkészek táborozása és vándorlása.) Irta: Darvas Andor. (Folytatás.) Végre nagynehezen eláilt az eső, mire beértünk Káposztafalura. Innen aztán lebanyarodlunk a Hernád mellé s holmi árkokon való átkelés után egy rossz dülőuton haladtunk tova, átkelve két közbeeső sártengeren, aminek következményeképen a sáros viz belefolyt a cipőnkbe még pedig felül. Ilyen körülmények közf értünk el egy fenyőerdőig, ahol felfedeztünk egy ideális táborozási helyet. Valóban olyan hely, hogy talán az isten is direkt cserkésztábor számára teremtette. Minden, ami csak szükséges egy táborozáshoz, a közelben van: fenyőerdő, két bővizű patak, gyönyörű hegyek (lapis refugii), játszótérnek való sikság és erdészlak. Ide be is térünk és legnagyobb meglepetésünkre három kassai cserkésztestvért találtunk, akik szintén a világot járták (már tudniillik csak Szlovenszkót), de ők biciklivel. Az este már nyújtogatta feketeszinü ujjait s mivel a délutáni megázás után nem óhajtottunk még neki is a tenyerébe jutni, elhatároztuk, hogy ott töltjük az éjszakát. Az erdész nagyon kedves fiatalember volt, igen szívélyesen fogadott, vacsorára adott tejet s aztán a pajtában lefeküdtünk az illatos szénára. A széna illata közé ugyan tüskeszúrás is keveredett, de csakhamar nyakig begubóztunk a hálózsákunkba s ezzel megoldottuk a gordiumi csomót. Reggel ismét kaptunk tejet, de sem a vacsoráért, sem a reggeliért nem akart a házigazda semmit elfogadni, igy hát mást nem tehettünk, mint hogy lefényképeztük a húgát egy kis szelídített őzikével. Elbucsuzkodiunk a háziaktól, a kassaiaktól és nekivágtunk a rossz kocsiutnak, meglehetős sűrűn permetező esőben. Közben versenyre keltünk az Igló felé haladó személyvonattal, de hát az megelőzött egy kicsit, ami különben nem is volt nagy kunszt, jött volna ő a hegyen és a bokáig érő sárban és mi mentünk volna sínekre, majd más lett volna a verseny eredménye. Szepessümeg után végre megjavult az ut, igy fél kilencre zuhogó esőben beértünk Iglóra. Ott a kaszinó két termében kaptunk szállást s a száraz helyiség igen jól esett az egész napi ázás után. Nagyon kezdett aggasztani a másnapi ut kérdése, mivel az eső nem akart elállni s az ég is az elképzelhető legvigasztalanabbul nézett ki. Nem lett volna ez probléma, ha rendes utón mehettünk volna, de ép az volt a baj hogy a rendes űt nem arra ment, amerre mi akartunk s igy a vasuli töltés, majd pedig legnagyobbrészt a Hernád mellett vezetett utunk. S a legaggasztóbb tünet ép az volt, hogy a Hernád nagyon ki volt áradva. Ehhez járult aztán a legnagyobb meglepetés, mikor elő vettük térképeinket, kisült, hogy pont az a rész veszett el, amelyikre a következő utón szükségünk lett volna. Egyelőre nem tudtuk, mitévők legyünk. Elmentünk egy vendéglőbe, ahol egy négyfogásos ebédet kaptunk á 11 Ka. Ebéd után úgy terveztük, hogy megnézzük a várost. De ezt a tervünket az eső áthazta s igy a séta helyett lefeküdtünk aludni, Hogy a délután többi részét is legyen mivel eltölteni, eimentünk egy moziba. Nóta bene. A film annyira fellelkesitett, hogy Janival elhatároztuk : egész hazáig nem fogunk megborotválkozni. Hiába reményked ünk, hogy reggelre (jul. 12.) megváltozik az idő, biz az csak olyan maradt, mint volt s igy feladtuk szomorú szívvel a táviratot Kassára, hogy délben vonattal érkezünk. Kassán már vártak a fiuk az állomásnál és elkísértek rögtön szállásunkra, a Fiú internátus épületébe. Itt első dolgunk volt a mosdószobában tetőtől talpig lemosakodni, de erre már valóban nagy szükségünk volt. Mosakodás után az ebédlőteremben már terített asztal várt. Farkasétvággyal tüntettünk el mindent, amit elénk raktak s még jó formán le sem nyeltük az utolsó falatot, fogtuk az uszóruhánkat és mentünk az uszodába. Ez a kis fürdőzés végre rendbehozott mindnyájunkat. Innen elmentünk meglátogatni Sedivy tanitó urékat, akik nagyszerű ozsonnával fogadtak. Úgy jóllaktunk, hogy alig tudtunk hazamenni s otthon már várt a vacsora, a paprikás krumpli és virsli. Hát hogy a becsület megmaradjon, bevonultunk ismét az ebédlőbe és végső erőfeszítéssel megettük, amennyit megbirlunk, de az emeletre már csak a kassai fiuk támogatásával tudtunk feljutni. Fent még beszélgettünk egy kicsit, kitűztük a másnapi programot és lefeküdtünk. Mindegyikünknek külön ágya volt, hófehér tiszta ágyneművel, ami szokatlan kéjt jelentett a mi padlóhoz, szénához és szalmához szokott tagjainknak. Azt se tudtuk nagy megilletődöttségünhben, hogyan feküdjünk bele az ágyba, de aztán mégis kitaláltuk. Olyan jól esett lefeküdni, hogy egyhangúlag megszavaztuk: holnap reggel nyolc óránál hamarább nem lesz felkelés. Ebben a boldog tudatban aludtunk el s mondhatom a fenti határozatnak eleget tettünk. (Folyt kör.) Utazás a bankszanálás körül. Nehéz manapság az újságíró élete. Az elismerés helyett alaptalan krttika, rossz májú gáncsoskodás, vagy legalább is kifogásolás az osztályrésze. Ezeknek a panaszainknak a jogosságát legjobban bizonyltja a Komáromi Koronabank krízise. Ha nem irtunk minden számunkban a bankról, akkor az volt a baj. sőt amikor másfél hétig nem nyúltunk e témához, akkor azzal vádoltak meg bennünket, hogy azok szekerét toljuk, akik a Koronabanknál mindent el akarnak tussolni. Mi a békés lebonyolitás hívei voltunk és ebben a hangnemben Íródtak a cikkeink, hireink. Hát persze, már ez is gyanús volt azok előtt, akik a kellemetlenségek és a vagyonvesz teségek miatti elkeseredésükben haláll kívánnak a bűnösökre. A Koronabank krízise óta átlag minden 3—4 ik számunkban irtunk erről a dologról és a múltkor egyik szanálni akaró érdekcsoportnál érdekeltek azzal vádoltak meg bennünket, hogy azért nehéz a Koronabank szanálása, mert lapunk minden számában foglalkozott a dologgal, ahelyett, hogy hallgatott volna róla, most igy az amúgy is izgatott kedélyek még jobban fel vannak csigázva. (Szóval a mi csititó, békés megoldást ajánló cikkeinket igy honorálják) De most jön csak az igazi kifogás ellenünk. Ezt a kifogást nevezhetnénk ugyan egyenesen a keresztnevén is és tulajdonképpen azt kellene mondanunk erre az alább következő fő kifogásra, hogy kilátszik a lóláb, vagy mégis csak kibújt a szeg a zsákból. A fő vád ugyanis az e'lenünk az egyik szanálni akaró pénzcsoport részéről, hogy a Komáromi Lapok állandóan azzal csitította a közvéleményt, hogy nem lesz sok a veszteség és igy a szanáló banknak nagyon nehéz a helyzete, mert a 60—70°/o-os szanálást nem veszi szívesen, mert hiszen a mi cikkeink hatása alatt magasabb százalékot vár. A mi lapunknak — igy szól tovább a kritika — be kellett volna dumálni a közönségünknek, hogy nyugodjanak bele a szomorú valóságba, bizony, mindenük elveszett. Ha ebbe beletörődött volna a közönség a mi sugalmazásunkra, milyen könnyű volna a szanáló bankoknak a dolog, mert akkor akármilyen csekély ajánlatot is örömmel fogadott volna a közönség. Mert hiszen azt is talált pénznek vette volna. Szóval hogy egyes pénzcsoportok nem csinálhatnak a részvényesek és a betevők bőrére jó üzletet, annak mi helyi sajtó vagyunk az okai egyes elfogulatlan (?) kritikusok szerint. Ebből sajnos azt a szomorú tényt tehet leszűrni, hogy nagyon nehezen tud megérlelődni az a józan belátás, hogy itt a szanálásnál nem szabad ZONGORA Harmónium raktár ét építő intézek Használt zongorák, p i a n 1 n ó k újak : 6500 K-tól keidre, jg Javítás ég hangolok lelkiismereteien és szakszerűen. Használt zongorát napi áron átvétetnek Schőnhofer Vilmos Bratislava, Prímás-tér 1. sz. a rideg üzleti részre nézni, hanem arra is kell gondolni, hogy ma neked, holnap nekem. Es itt megint álljunk meg egy szóra. A bankszanálásról irt legutóbbi cikkünkre azt mondták egyesek szintén „elfogulatlan" kritikusok, hogy nagyon is kilátszott abból a lóláb, ez tulajdonképpen nem is a Koronabank érdekében íródott, hanem egy másik komáromi bank érdekében, amely a betétesek ostromának volt kitéve, Nyugott lelkiismerettel állíthatjuk, hogy nem annak a másik komáromi bank érdekében irtuk ezt a cikket, de tegyük fel, annak a banknak az érdekében Íródott volna is, hát az olyan nagy bűn? Hát biznyos körök kárörvendve látnák, ha egy másik komáromi magyar bank hajója is léket kapna, egy olyan banké, amelyhez ezer és ezer magyar testvérünk egész egzisztenciája fűződik és vele bukik és vele él. Hát ha egyenesen és kimondottan védtük is volna ezt a bankot, hát ez olyan nagy bűn egyesek szemében, akik annyira el vannak vakulva, hogy nem gondolnak, arra hogy ma neked és holnap esetleg nekem! A szanálásra azért térünk rá most, megint, mert tegnap valaki szóvátette, hogy nagyon hallgat a sajtó a szanálásról. No tessék, most meg az a baj, hogy egy hétig hallgattunk. Mi azonban es alkalommal nem foglalkozunk a bank szanálással, csak a helyi sajtó ellen megindult kritika invázióval akarunk foglalkozni és azon csodálkozunk, hogy ezek a kritizáló urak egyáltalában nem akarják észrevenni, amit azonban a nagy közönség már észrevett, hogy hogyan lehetséges az, hogy egyes hangos urak egyszerre úgy elcsendesedtek? Ejnye! Ejnye, hát honnan vannak ezek a hirtelen Pálfordulások? Vagy talán az előbb hangos, nagyszájú urak afféle közmondásos Pálok, akik nemcsak azt tudják nagyon jól, hogy mit kaszálnak, hanem azt is, hogy milyen napszámért ? Hát ez izgatja a közvéleményt, hogy ez a napszám ugyan kinek a zsebjéből kerül ki? Azt a régi közmondást, hogy beszélni ezüst, hallgatni arany, ugylátszik oda kell módosítanunk, hogy a hallgatni csak akkor arany, ha az ember előbb kiabált No dehát menjünk tovább, hiszen ez nem tartozik ránk. A szanálási akcióval kapcsolatban forgalomba jött egy név, amely név a legutóbbi irodalomban is többször szerepelt, már t. i. a nyílttéri irodalomban Az ő szerencsés keze bizonyosan tüzönvizen keresztül megtalálja majd a kivezető utat Még csak annyit, hogy minden jel arra mutat, hogy keresni szeretnének egyesek és egyes csoportok. Hiszen igazuk is van. Jön az amerikai hőhullám, szegény betétesek nagyon izzadnának, ha rajtuk volna a bőr, hát le kell nyúzni róluk egészen. A betétesek birkanyája azonban kezd arra eszmélni, hogy ha már muszáj lenyuzatni magunkat, hát végezzük el azt házilag, magunk között. Bizonyára kevesebbe kerül, mintha idegenek végeznék azt Egyenlőre befejeztük e témát. És igazán sajnáljuk, hogy a komáromi sajtó nem irt eddig egyesek szája és üzleti ize szerint, de mi már csak ilyenek vagyunk és valószínűleg ezentúl se lesznek velünk megelégedve a „pártatlan" kritikusok a kisded játékaik közben. Hamilkai Barkas.
