Komáromi Lapok, 1926. július-december (47. évfolyam, 78-155. szám)
1926-08-14 / 97. szám
1926. augusztus U. Komáromi Lapok 9. oldal. területéből Romániához csatolt erdélyi részeken 238 nyomda dolgozik, vagyis Romániának többi tartományában (Regát, Bukovina, Besszarábia, Dobrudzsa) tehát majdnem másfélszer nagyobb területén, 187 nyomda van munkában. Ez az egyetlen egy adat szédületes perspektívát nyújt annak megítélésére, hogy a sokszorosító ipar, tehát ez azt éltető szellemi tevékenység, Erdélyben a legfejlettebb. Mivel Bukarestre a 425 nyomdából 74 nyomda esik, a Romániára eső 187 nyomdából e 74 nyomda levonásával csak 113 nyomda jut. Ezzel szemben az erdélyi részekre eső 238 nyomdából Kolozsvárra 35 nyomda esik, a kapcsolt magyarországi részekre 203 nyomda marad. A kapcsolt területek között Románia tehát úgyszólván analfabéta, hiszen a Bukarestben dolgozó 74 nyomdából is 16 csak könyvnyomda, valóságos tipográfiának csak 58 van. Ha már a főváros, Kelet Párizsa, is ilyen szegény, nem lehet csodálkozni azon, hogy a magyar részek nélküli Romániában csak 113 nyomda dolgozik. Ennek a statisztikának beszédes adatai tehát igen sok ta nuságot foglalnak magukban. Bukarest 74 nyomdájával Kolozsvár 35 nyomdája áll szemben. A dédelgetett fővárossal, a hova minden összpontosul, a degradált Kolozsvár, a honnan mindent decenóralizálnak, mint második főváros áll szemben, a minthogy az egész Románia területén e statisztika alapján Bukarest után (74 nyomda) mindjárt Kolozsvár (35) következik; viszont az erdélyi részek 238 nyomdájával messz re előtte járnak a romániai részek 187 nyomdájának. Az irodalom és a szellemi munka állapotának e merőben külsöséges és technikai mutatójával szemben, igen érdekes volna ismerni a »Nagy Románia“ könyvészeti statisztikáját. Azonban ilyenről nem tudunk eddig, de ha tudnánk is, aligha tudnánk lényegesen többet és fontosabbat annál, hogy »Nagy Románia kiterjesztette kulturális fölényét“ a fölszabadított tartományokra. Mit jelent ez a kulturális fölény ? kevesebb nyomdát, tehát kevesebb könyvet és kultúrát. Bennünket, kik az oláh kulfúrfölénnyel e nélkül a statisztika nélkül is teljesen tisztában vagyunk, közelebbről érdekel az a kérdés, hogy az új alakulás óta a lekapcsolt magyar területek szellemi tevékenysége hogyan alakult? Erre kitűnő feleletet nyújt a másik statisztika, mely az erdélyi könyvzenemű és papirkereskedőkről szól. A régi Magyarország területéből Romániához csatolt részeken 361 hívatásos ilyen cégről szól a statisztika, melyben azonban nem szerepelnek azok az egyéb üzletek, (trafik, hirlapáruda) és szövetkezetek, melyekben Írószer- papiros és könyv árusításával is foglalkoznak. A hivatásos cégek nemzetiség szerint igy oszlanak meg: magyar 225 (62%), román 80 (22%), német 56 (16%). Mivel a területen 3.086.704 román él, egy román üzletre körülbelül 38,500 oláh esik; a németajkúak száma 557.424-re tehető, egy cégre átlag 9557 német esik; a magyarság 1,468.959 lelket számlál, tehát egy magyar üzletre átlagosan 6524 magyar lélek számlálható. Veres Miklós eredményeit a következőkben foglalja össze: az erdélyi részek összes lakosának 60%-a oláh, az oláh üzletek 22%-a; 11%-a német, a német üzletek százaléka 16 ; 29%-a magyar, a magyar jellegű üzletek százaléka 62. Ez adatok művelődés politikai jelentőségét és értékét semmit sem módosítja, vagy változtatja az a körülmény, »hogy az itt (Erdélyben) élő nemzetek vegyesen képviselik az egyes üzletek vevőkörét“. Ez a megállapítás, amennyiben igaz is, nem jelenti egyúttal azt is, hogy a 62% magyar üzletet három millió oláh tartja fent s a 22% oláh üzletet a hatodfélszáz német s a 16% német üzletet a másfélmillió magyar tartja fent, vagy fordítva. A magyarság kultur-fölénye tehát Nagy-Romániában vitán felül áll, Vájjon tudta-e, hitte-e a levltézlelt Bratianu, hogy Erdély fölszabadítása a nyolcvan esztendős Regátot háttérbe fogja szorítani? Bukovinát, a jónevű csernoviczi egyetemet s a régi osztrák kultúrát is a Regát javára írván, mi marad Dobrudzsára és Besszarábiára? De mi marad a Regátra ? #■ A közölt eredmények a mai állapot pillanatfölvételét mutatják. Annál jobban kell ezt az eredményt honorálni, mert az oláhok az erdélyi sajtó czenzurájával, az erdélyi határok szigorú elzárásával, az erdélyi kulturális és tudományos intézmények átvételével (Egyetem), föloszlatásával (nagyváradi jogakadémia), iskolák megrendszabályozásával (felekezeti és magánoktatási törvény) gátolták az irodalmi és tudományos tevékenységet A mi tehát hét sanyarú esztendő alatt ott történt a kultúra és irodalom terén, az erdélyi társadalomnak legsajátosabb munkája, melyre külső hatás és állami támogatás napja nem süthetett, nem is sütött Az erdélyi társadalom csak magára hagyatottan produkálta és produkálhatta a vázolt eredményeket, melyeknek súlyt és jelentőséget az ad, hogy az sajátos, önálló, belső erőtől előállítóit siker. A ki Erdélyt és történelmét ismeri, eleve tisztában volt azzal, hogy ez igy fog történni. A talentumok bősége talán másutt is megvan, de a kultúrának olyan ösztönös és sarjasztó ereje, mint Erdélyben, kevés helyen dolgozik Pedig az elmúlt hét esztendő alatt Erdély magyarsága lélekszámban és kulturális munkaerőben egyformán nagy veszteséget szenvedett Gondoljunk csak arra, hogy az egyetemet Szegedre repatriálták s hogy a szombati vonatok éveken keresztül telepítették ki a magyar elemet és műveltséget. De az erdélyi szellem is alá van vetve a horror vacui törvényének, ami veszteséget szenvedett a szombati vonatok által, hétről hétre pótolni tudta a vasárnapi irodalom útján.*) Mert attól az időtől kezdve, mikor a klotűrt felállították, az erdélyi írók és közönség valóságos vasárnapi áhitattal járultak, ünneplő lélekkel térdeltek a nemzeti művevelödés oltára előtt. Az elhagyott lélek mindig gyorsabban megtalálja templomát és Istenét, s ki vonná kétségbe, hogy Erdély magára maradt Az erdélyi ember századokonkeresztül tudta és tapasztalta, hogy esze után élhet csak és hogy csak az az övé, amit két kezével megfoghat. Scipió Africanusról följ egyezték,hogy mikor a légiók élén Afrikában partra szállott; hasra esett és a légiók e bukásban malum óment látva, zúgolódni kezdettek. De Scipio ritka önuralommal és ötlettel tárta szét két karját és hangosan kiálíotta: Teneo te Africam, hatalmamban vagy Afrika! Mire a légiók ujjongásba törtek ki és mindenképpen Seipionak lett igaza. Az erdélyi történet tele van ilyen magukat föltaláló Scipióval s ezeknek személyes varázsa és akarata mindig megmentette Rómának Afrikát, a magyar kultúrának Erdélyt. A távolság és a khinai fal miatt, mellyel az oláhok Erdélyt körülvették, nem ismerjük névszerint ezeket a Scipiokat, de a rideg statisztika rovataiból már megállapithatlukokosságuk, tevékenységük eredményeit, irodalmi és közmívelődési törekvéseik beszélő adatait. Az erdélyi irók tehát megfogták, markukba szorították az egyedül megfoghatót, az egyedül megmentőt, az egyedül megtarthatót, az egyedül megtartót: a nemzeti kultúrát, hagyományokat, nyelvet, irodalmat, múltat és lelket: a nemzeti öntudatot, melyből mindaz fakadt, mely mindazt táplálja s átmenti a jövendőnek. A sirám imádkozásba emelkedett, a fájdalom dacos akarattá férfiasult ezekben a *) A repatriáló vonatok szombatonklnt Indultak s jártak hárem éven keresztit 6 ha ritkábban ia, a kitelepülés ma Is folyik. A sajtó, kivált a napi sajtó, vasárnapi számaiban hozta ac erdélyi Írók termelése javét s öleivel vasárnaponkint megjelenő heti lapjai kóré gyűjtött* a szellemi termelést. Scipiókban s hét év alatt Erdély I, vezet Romania Mare tartományai között — szellemben és műveltségben. Szellemben, mert az Erdélyben önnálló és európailag fejlett szellem él, de az oláhok nemzeti vonásai még csak külsőségeikben jelentkeznek. Oláh nemzeti szellem nincs sem a tudományban, sem a szépirodalomban. Ez a megállapítás azokon a tényeken alapszik, melyeket józan oláh irók és közvélemény kénytelen volt elismerni, a mely igazságok félénk hirdetéséért is megkövezték volna íróikat. Olahország hosszú ideig a törökök vazallus-állama volt. Ez alatt az idő alatt a Balkánról rekrutálta, főként Görögországból katonáit, kereskedőit tőzséreit sőt nemzeti (?) magnatériáját és politikusait is. Arról nem is szólva, hogy erkölcsi kódexe ma is balkáni, és ez a politikai és közéleti kódex zsidóüldözésben, panamákban, a történelem meghamisilásában, politikai szószegésben, katonai brutalitásban, üzleti megbizhalallanságban ma is szerte érvényesül. Az oláh nép sanctissam simpliciiasban maradt, a jobbágyság ha intézményesen nem is, valóságban ma is megvan, Európa jobbágysága történetében az utolsó dátumokat az időnként megismétlődő oláhországi parasztlázadások jegyezték fői. A Battenberg és Hohenzollern házakból származó királyok alatt Ausztria és Németország művelő- I dési hatása alá került s állami éle- I tében ha formák és intézmények átvételével európai kereteit meg is tudta vonni, de nem kiépileni, iro dalmában, kultúrájában az alapszint még ma is francia mázzal tudta csak bevonni. Az oláh életben a Havas — Alföldnek más szabású úri eleme már korán előretört és a bojárok között is a görüg származású mágnás családok mellé küzdötte föl magát. Ez az oláh magnatéria Páris felé orientálódott, latifundiumainak pazar jövedelmét a nyugati konlinensen költötte el ízlése, igényei, szokásai szerint inkább vidéki palotáiban, kastélyaiban, mint Bukarestben, fran cia fényűzést fejtett ki, gyermekei mellé francia nevelőket állított, konyhájában a főszakács francia volt. Ez a teljesen idegen légkörben élő magnatéria csak arra volt jó, hogy a későbbi eufuizmus nagyzásának alapul szolgáljon. Ez a nagyzás hőbölgött abban, hogy Bukarest a Kelet Párisa s élénk képzelődéssel e humbugot csakhamar általánosítván az oláhok magukat Kelet franciáinak nevezték. Nem hiszem, hogy ezt a Grand Nation megköszönné Nemzeti középosztály már csak azért sem fejlődhetett ki, mert a latifundiumok intézői, bérlői és kezelői között sok nem oláh zsirosodott meg s vonult vissza csengő aranyaival Erdélybe, Magyarországba s a kontinens más államaiba. Az oláh kisbirtokosság pedig még talán ma is csak őszi vásárkor jár be a városba, vagy a tavaszi áradás idején menekül oda szabályozatlan folyóinak áradása elől — dőzsölni. Honoratior társadalmában ötven százalék ma is idegen. Iskoláiba, tudományos intézeteibe idegen erőket hivott, műszaki üzemeiben idegenek dolgoznak, vállalatait idegenek vezetik. Hosszú idő alatt sem tudott honoratior-középosztályt fejleszteni s legulóbb is, mikor operetli gőgjében Nagy Romániát kezdte mimelni; állásnélkül maradt osztrák, sziléziai, német és otthon abban maradt francia, belga tudósokat egyetemi tanárokat, vasutasokat stb. szerződtetett, miután az erdélyi és magyar intelligeeciát sem nem tudta, sem nem akarta befogadni. Mikor a kolozsvári egyetemet szervezte, tudományos személyzetében alig néhány olyan embert tudott felmutatni, kinek neve a Minervában előfordult.*) Ezt a fogyatékosságot maga ismerte el, mikor a hírhedt schnetlsieder kurzusok által hat hét alatt *) Mintrvm. Handbuch der gelehrten Welt. A műveli világ tudományos és KOzmftvelódéal Intézményeinek évkönyve, melyben minden egyetemi, könyvtári, múzeumi, akadémiai, tudomtmányos társulati stb. stb. ember 101 van sorolva. Sganarelle-ket**) csinált s még egyetemi tanárokat is. A kultúrára mohón vágyakozó — nívó megcsúfolásának az lett az eredménye, hogy a kolozsvári oláh egyetem diplomáit később az állam sem akarta elismerni. Honnan meríthetné hát az a kultúra eredetiségét, zamatáf, önállóságát, melynek nincs nemzeti alapja! Vagy nemzetinek lehet tekinteni a franciáskodás mázát, a négy évtizedes német hatást és kultúrának az alanlisáyban hagyott oláh nép, az egyetlen érintetlen társadalmi réteg, széllé ni és lelki állapotát. Ami kultúra: java részt idegen, ami nemzeti: java részt analfabéta, ha nem is egészen szó szerint, de az európai kultúra színvonalát számítva — szó szerint is elfogadható. Külömben is hozzá kell szokni, hogy mikor Romániáról beszélünk vagy írunk, imagtnárius személyiséggel van dolgunk. A Pallas-Lexicon három verzióban közli a népesség statisztikai ádatait, pedig a népesedési statisztika igazán nem hivatalos titok. • • Ilyen imaginárius volt 1918 ban, előtt és alatt az a kulturális kép is, melyet Romániáról rajzoltak. Hét esztendő elég volt arra, hogy a blöfföt egyetlen kis statisztika leleplezze. Ilyen imaginárius az is, hogy Románia kiterjeszti impériéumát és kultúráját a fölszabadított testvérekre. Hét esztendő óta a szabadságnak kiterjesztett sátora sok lyukat kapott s az impérium igazán Isten kegyelméből áll, a kultúra áldása pedig alig csepeghet ott, ahol minduntalanul föl kell függeszteni az egyetemi előadásokat azok miatt a zavargások miatt, melyek az iskolai rend megbontása miatt támadnak. A zsidók üldözése nem a romániai egyetemek privilégiuma, de ez okon is elégszer szünetelnek az előadások. Az egyetemen kívül magasabb kultúrát hol kell keresni? Erdélyben a szászok és a magyarok vidékén Ez a két kultúra él és magára hagyottságában nevezetes eredményeket ér el. Ezek között főleg arra a fontos jelenségre kívánunk rámutatni hogy e két kuliura, mely a régi Erdélyben párhuzamosan ugyan, de egymástól elkülönítve élt, most a sanyarú viszonyok között egymásra talált és szépen szövögeti a barátságot összekötő szálakat, csak úgy, mint Cicero mondja a Barátságról írott kétezer esztendős művében. A „Klingsor“ az erdélyi szász folyóirat magyar számot ad ki (III. évf. 6. sz.), mire a „Pásztortüz“ az erdélyi magyar irodalom folyóirata erdélyi szász számmal válaszol. (XIII. évf. 13. sz.) „Ez nem érdekhajhászás — Írja a „Pásztortüz“ — és nem csupán udvarias viszonzása annak az előzékeny és megbecsülő figyelemnek, a mellyel a brassói „Klinsor“ a mi irodalmunk előtt kitárta kapuit Románia német olvasói felé, hanem jól megfontolt, irodalmi és kultúrpolitikai program is egyszersmind “ Ebben a barátságos érintkezésben két nagy lehetőség csirája érlelődik. Az egyik az, hogy az erdélyi magyarság és szászság politikai összefogására is fog vezetni, a másik pedig az, hogy e két régi és egyformán erős kultúra jellemző bélyegét a [ „romániai" kultúrán soha sem lehet meghamisítani. A magyar Kolozsvár és Marosvásárhely mellett a szász Brassó és Szeben körül folyik e két kultúra és irodalom kristályosodása. Itt és ott szászok és magyarok ismernek egymásra, akiket századok sanyarúsága egymáshoz kapcsolt, akik a kapcsolatot befelé mindig érezték, de kifelé talán hiúságból vagy féltékenységből, vagy talán politikából, soha be nem ismerték. Mind a két félen voltak kiváló elmék és jellemek, B. Brukenthal és Bedeus a szászok részéről, Teleki kancellár és Mikó J. kincstartó a magyarok közül, hogy másokat feledékenységben ne tartsak, kik átérezíék, átértették és hirdették a két nemzet egymásra utaltságát és törénelmi szerepét, de a .mezei hadak* nem követték vezéreiket! *♦) A botesln&lU doktorban Moliir* rigJtUckiban.
