Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-01-16 / 7. szám
1926. január 16. Komáromi Lapok 8. oldal. Egész felfrissülve érzi magát a régismert, egyedüli minőségű MENTHO L-SÓSBORSZESZ néhányszori használata által. Használja ezt borogatásnak daganatoknál, s annak használata után nemsokára visszanyeri energiáját és életkedvét. De ne fogadjon el semmi más gyártmányt mert csak egyedül valódi az amelynek törvényesen védett jegye kezeskedik arról, hogy a legjobb minden gyártmány között. Mindenütt kapható. Ára 5 50 Kő ■ 5 I f fűvészkedést, a növények szárítását „De sok gyönyört köszönhetek én az en jó mentorom virágos ötletének ! Három évig tartott ez az idilli öröm. Azóta sok minden elmúlt. Maga a komáromi kert is, az iskolával együtt. Csak kettő maradt meg, amit az én kedves mentő rom ojtott a szivembe: a poézis, meg a kertészei.“ A kertészkedés örömeit és a növények szeretetét tehát 13 — 16 éves korában fogadta leikébe. A komáromi sziget pálmajegenyéit és a mocsári növényzet jellegzetesebb és feltűnőbb fajait, úgymint a nádi buzogányt (Tvphia), a reá felfutó délignyiíó hajnalkát (Ca)ystegia'. a Nymhaeát, a Lythrumot ek<or ismerte meg (Csataképek) Az Oenothera biennis-t is a komáromi szigeten látta először (Az elátkozott család) Regényeiből tudjuk, hogy a mocsári növényzet különösebben érdekelte. Komáromból Pápa városába ment tanulni. Innen Kecskemétre került a 18 éves ifjú A kecskeméti tartózkodás kéf esztendejében megismerkedett az Alföld flórájával. Itt szerzett ismereteit első regényében, a „Hétköznapok“-ban használta fel. Ebben a regényében megle • pően sok, közel 80 növényi sző be elbeszélése keretébe. Már akkor is elárulja a 19 éves Jókai, hogy mily mesteri módon tudja botanikai tudását használni. Legfeltűnőbb sajátsága, hogy növényeit minden erőltetés nélkül olvasztja be elbeszélésének szövegébe. Ott alkalmazza növényeit, ahol azokra szükség van. Ugyanakkor irta a „Nepean sziget" cimü elbeszélését, amelyben trópusi növényeket szerepeltet. Amilyen szívesen illesz'gefi a 19 éves Jókai a növényeket első müveibe, éppen olyan kifogyhatatlan erővel teszi azt a 79 éves aggastyán utolsó művében, élete utolsó esztendejében. Ebben a képzelet szőtte regényében („Ahol a pénz nem Isten“) egyedül a felsorakoztatott exoikus növények képviselik a valószínűséget Egy vu kanikus szigetre kerül a fiumei ungerészeii akadémia egy volt növendéke, aki botanikai ismereteit is ott szerezte. Az akadémia könyvtara gazdag volt az exotikus plántákról Írott képes munkákban Fel is említi közüiök az „bínera Principuro Coburgi“ szakmunkát. Ez a fiatal tengerész a szigeten fei is ismert egész sereg növényt Ezek n< ha yúgy a Ndulariumoi, Quesnelia. Hdiconiát és a Trixist valóban meg i lehet t talni az említett könyvben. Ebbál innivaló. hogy Jókai ismerte ezt a művet Hogy honnan vette a többi növényt, a B xta Bossia Porkii t, a kupuií/u?, az Onguriát, a solpichronf, az O eodoxát és a többit, azt talán sohas m lehet megtudni. E'ső és utolsó művei közö t irodalmi tevékenységének páratlanul gazdag sorozata helyezkedik el. Lehetetlenség összes műveiből kiemelni a botanikai vonotkazásokat. Inkább csak a főbb és feliünőbb mozzanatokra és adatokra fogok kiterjeszkedni. Folyt köv. — Keresek megvételre prizsma látcsövet, vagy jó színházi látcsőt. Cim a kiadóban A komáromszentpéteri gyilkosság A meggyilkolt hulláját a kutyák kezdték kikaparni. — A csendőrség letartóztatta Dóczé Vilmost és fiát, akiket a gyilkossággal gyanúsítanak. Régi, kiderítetlen gyilkosságok árnyékai élednek fel. — Saját tudósítónktól. — A hullát a kutyák kikaparják. Az ásás eredményre vezetett, mert a hullának kabátja széle csaknem kilátszott a földből, amiből látszott, hogy a Komárom, — január 15. Tudósítónk múlt számunkban megírta, hogy Komáromszentpéter községben meggyilkolták Pelres István nevű 34 éves lokkantat. Ez a Petres a csekély kis rokkant díjából tartotta fenn magát és felesége, meg három gyermekéből álló családját. A községben úgy ismerték, hogy a hatóságoknak tett szolgálatokat és ezért pénzjutalmakat is kapóst így kis üstön való pálinkafőzésért feljelentette Dóczé Vi mos komáromszentpéteri jómódú gazdát is, akire a gyanú irányult és akit a csendőrség most a gyilkosság gyanúja alapján letartóztatott fiával együtt. Ez a Dóczé fiastól együtt régi haragosa voit a meggyilkolt rokkantnak aki egyszer rá is lőtt. Peti es is szenvedélyes kisüstös volt, aki pálinkát főzött és azt eladva, abból pénzelt. A gyilkosság. A hadirokkant, aki Dóczéva! annak pincéjébe ment vasárnap délelőtt, nem térvén haza este 10 óráig sem, felesége nyugtalankodni kezdett és elment Dóczéékhoz is, azok azonban azt felelték neki. hogy nem látták. Másnap reggel az ógyallai csendőrséget telefonon értesítették és az megkezdte a nyomozást. A tanuk az e! ünt Pdrest utoljára Dóczé Vilmossal látták és ez hívta fel reá a gyanú'; Dőczéék azonban nem vallottak semmit. Hétfőn eredménytelen volt a nyomozás. Kedden a csendőrök a pince környékét kutatták át és mindenhol, ahol csak friss ásás nyomait vették észre, ásattak. Az első körben egy gyanús nyomra találtak: azonban csak egy zsák szüzdohányt leltek a földbe ásva, a második körben ismét friss ásás nyomaira bukkantak a pincékhez pár száz lépésnyire levő dögteren. gyilkosok siettek áldozatukat a föld alá kaparni Cseh András talált rá a holttestre, amelyet a csendőrök nem engedtek addig helyéből elmozdítani, míg a fejét is fel nem tárták, B arzalmas iátvány tárult a szemeik elé: Petres István rokkant ott feküdt az alig félméter mély gödörben és a nyakán megtalálták a zsineget, amelynek a segítségével megfojtották. A csendőrök azonnal értesítették az ógyallai járásbíróságot, chonnét megérkeztek Sült József járásbiró, Nagy Sándor dr. és dr, Mandl Jakab perbetei körorvos, akik megállapították, hogy a halálesetet fulladás idézte elő. A nyakszirten szijjcsattnak nyomai is láthatók voltak. A szerencsétlenül járt Petres temetése szerdán ment végbe a falu nagy részvéte mellest. Letartóztatás. A csendőrség a gyanuokok alapján letartóztatta Dóczé Vilmost és fiát, ifj. Dácze Vilmost. Mikor a gyilkossággal gya usitottakat kisérték a csendőrök, a meggyilkolt ember öccse reárohant és a csendőröknek kelleti védelmére kelni a felgerjedt ember haragja ellen. A gyanúba veti emberek mindent tagadtak. Az öregebb Dóczé alibit azzal akart igazolni, hogy ő hétfőn hajnalban egy Frankóné nevű asszony ab lakán zörgetett, ez az asszony eleinte ebben az értelemben vallott, de utóbb ezt a vallomását megváltoztatta. A csendőrök a nyomozást a legna gyobb eréllye! folytatták és beidéztek egy Kis Balázs nevű embert is, akinek a fiát, egy 12 éves gyereket is valla tóra fogtak. ártotta öreg testét, azonban szavai hidegen csengtek fülébe. — Mikor Ocskay labancságát meghallottam, ide gyüttem és az milíciámat is ide parancsoltam enmagam után. Bercsényi egyre kétkedve nézett Bottyánra, mintha nem bízna szavaiban, a ki csak azért beszél igy, hogy a gyanút elhárítsa magáról. — Kegyelmed skrupulusát értem, ilyen állapotában, nem csuda! — volt az óvatos válasz. — De majd elsülyed Ocskay híre is — tette még hqzzá megnyugtatóul. Ezután már kevés szó folyt köztük. Bottyánt a főgenerális lepiiienni küldte. Ö maga azonban nem tért mindjárt nyugodni, hanem kedvenc segédtisztjének kiadta a „bizodalmas" parancsot, hogy Bottyán őkegyeimét „az naptól fogyást" titkon figyeljék és az érkező hadát felkészülten fogadják a táborban, mert nem tudhatni, mi rejlik a félszemü generális ez intézkedésében ... Bercsényi még azon éjjel melegiben egy gyors stafétával levélben jelentette a fejedelemnek Bottyán odaérkezését, mely levelét azzal fejezte be, hogy, a kit egyszer a kigyó megmar, a gyiktól is fél azl A minthogy őt is megmarta Ocskay — álnokságával és ez szolgál neki intő például Bottyán eseténél. * Ebeczky brigadéros, Bercsényinek „Grata perszonája" nagy aggályokat táplált Bottyán irántj egyre duruzsolt a fővezér fülébe, egyre sarkalta a gyors elhatározásra. — Ocskay kásájának atarlajátis fújni kell! — hajtogatta folyton. A mellett a szeme Bottyánon függött, a ki pedig ott hentergett betegen, tábori fekhelyén. De a katonáit is éber figyelemmel kisérte, a kik megérkezésük óta ott táboroztak zajtalanul Bercsényi tábora mellett, mintha nem tartották volna illendőnek zajongni, mikor apjuk, az ősi Bottyán, betegen fekszik. A sók biztatásr aztán a fővezér egy nap elővette Bottyán esetét. Ámde óvatosan nyúlt a darázsfészekbe, nehogy többet rontson rajta, mint használjon Aznap dobot veretett, készenlétbe helyezte a hadát s ő maga a főtisztjeitől s tisztjeitől kísérve, felkereste a beteg Bottyánt sátorában. — Ocskay rut cselekedeti mi közöttünk semmi konfúziót nem tészen, és úgy vélem, ha mások elállanak is mellőlünk, de mi soha édes nemzetünket el nem hagyiuk — kezdte tapintattal Bercsényi a Bottyán sátorában összegyűlt tisztek előtt— Esküdjünk! — kiáltott fel erre felhevülten Ebeczky dandárnok, mire utána a többien is követelték a hűségeskü letételét. — Hogy tehát az fölséges urunk felőlünk való vélekedésének megfelelhessünk, tegyük le az hitet, hogy édes hazánkért utolsó csepp vérünk kiontásáig harcolni készek vagyunk — egészítette ki erre beszédét Bercsényi. Ebeczky ezalatt folyton Bottyánt nézte. Arcát, tekintetét s mozdulatait vizsgálta, mintha ezekből a hatást akarta volna leolvasni, melyből megái lapítani vélte a róla elterjedt hir valódiságát. Bottyán viszont Bercsényit figyelte oly odaadással, mintha annak minden szavát magába akarná szivni. — Elébb azonban hallják csak kegyelmetek Ocskay levelét, az kit Újvárba írott Berthóty uram őkegyeimének — folytatta ismét Bercsényi, majd a levelet felolvastatta a jelenvoltak előtt. Mikor a felolvasó egyik főtiszt a levél azon részéhez ért, melyben Ocskay névszerint felsorolja az elpártolásra kész vezéreket, akik rövid időn belül már mennek a császárhoz s köztük Bottyán nevét emliti, minden szem az öreg gene rálison maradt Azok, kik már hallottak erről, kétkedőén nézték; azok pedig, kiknek újság volt ez, megdöbbenve meresztették szemeiket Bottyánra. Bottyán érezte, hogy mind ez a sok tekintet, mely most rajta függ, fájón égeti s perzseli arcát, melyet egyszerre elöntött a harag és a szégyen pirja. Érezte, hogy ez a sok szem, mintha számon kérni tőle Ocskay ezt az állítását. A kővetkező percben azonban felhördült, mint a sebzett oroszlán. Kivetette magát fekhelyéről, térdre ereszkedett s szinte megrázó felindulással kiáltotta: — Olajba főzzenek!. . . — Nem elég!... — kiállja még tovább az összegyűlt tisztek felé — most már esküdjünk!... erősen esküdjünkl.. Szavai gyújtó hatással voltak az egész tisztikarra. A mikor a levél felolvasását befejezték, nyomban hozzáfogtak az eskühöz. Az öreg Bottyán a legnagyobb hévvel s lelkesedéssel tette le a hitet a fővezér kezeibe — ujabbi tüzpróbáját „hivségének". A jelenet hatása alatt a kételyek egyszerre eloszlottak személye iránt. Bercsényi hozzálépett melegen megrázta kezét s utánna a többi főtisztek is meleg kézszoritásokkal üdvözölték az ősz vezért. Ebeczky pedig valami különös melegséggel simvgatía, egyre simogatta az öreg hős kezét, mintha megbánást érzett volna, a miért még gondolatban is meggyanúsította személyét, mit ezzel is vélt jóvátenni. — Kegyelmedet, i/cskay, úgy látom, csúffá akarta tenni — jegyezte meg most tréfásan Bercsényi. — Hitemre, főgenerális uram, soha is nem adnám ősz fejemet ilyen rut cselekedetre. — Hogy pedig énfelőlem semmi skrupulusa ne légyen, két lovas portá mat feleségemmel Szécsénybe küldtem, hogy rávigyázással legyenek. Azok most oda vannak, de visszagyünnek — hozta fel magától, mintha érezte volna, hogy magaigazolásául most már szükséges erről is számot adni. Bercsényinek jól esett ezt hallani, mert ez volt az a két huszárszázad, melynek titokzatos eltűnését nem tudta eddig megfejteni, fis ezzel ez a talány is meg lett oldva. Ezek után már évelődni kezdett az öreg harcossal a fővezér. — Hát a jószágainak gondviselője és az köbölkuti páter cselekedeteiről tud-e kegyelmed ? —- kérdezte mosolyogva Bottyántól Bottyán nagyot nézett Bercsényire mintha tőle várná a választ is. Mikor meghallotta, hogy a két embere miben „praktikáit“, ismét feltápászkodva fekhelyén, n3gy haragra lobbant. — No ilyen adta emberei! Tudto mon kívül merészlettek oltalmazkodni a német gráciájából. Ámbátor úgy vélem, hogy csak az jószág és élés eltakarítása kedvéért kellett neki a német grátia, másként lehetetlen . .. De fogassa el őket nagyságod a konfusió miatt, az kiért vasat és kemény áristomot érdemelnek — kérlelte most Bercsényit. Ez az ujabbi kijelentése Bottyánnak megerősítette a fővezérben azt a meggyőződést, hogy a tervezett elpártolás csak vaklárma volt — Ocskay konkolyhintése folytán. Ámde Bercsényi most már nem ment el a félutig. Szelíd szavakkal ajánlotta az ősz tábornoknak, a fejedelem meglátogatását „az hadi consultatió kedvéért.“ Bottyán elértett a szavakból. Érezte, hogy ez oly kötelesség, mi a hűségével jár. Egy nap aztán, mikor jobbra fordult az egészsége, felkészült. A postakocsi, melyen elindult, sebes menettel fordult ki vele a viski táborból. Útközben a történtek felett gondolkozott. Szeme vizes lett, majd két nagy könycsepp gördült le tömött ősz bajuszára. A sértett önérzet s a megalázás könyei voltak ezek. Szivében tövist érzett, melyet a rágalom, ameggyanusitás szúrt oda. Ezt a tövist azonbán csak a fejedelem fogja tudni onnan kihúzni, csak ő egyedül lesz képes megsebzett szivét orvosolni. Ennek a gondolatától felvidult. Jóleső érzés töltötte el. A postakocsi ezalatt hangos trombitaszóval gördült tova a cél felé, Szerencsre. Sietve vitte magával a kikezdett hűséget, hogy cserébe a teljes elégtételt hozza «anan .. . Hogy ezt megkapta, erről a történelem lapjai is tanúskodnak.
