Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-04-17 / 46. szám
8. oldal. Komáromi Lapok 1986. április 17: beleolvadt Oroszországba. Utolso fejedelme Párizsba költözött, ott halt meg, most sok esztendő' után, özvegye is tttánament. — A retor-hijó átszeli az Óceánt. Két évvel ezelőtt valósággal forradalmat idézett elő a »Buckau“ a szél által hajtott motorokkal felszerelt motorhajó, amelyet Fleitner Anton mérnök konstruált meg. Egy vitorláshajóból alakította át a 15 méter magas és 3 méter széles két fémcsővel felszerelt hajóját Flettner g a bajó úgyszólván minden fűtőanyag nélkül meglehetősen nagy sebességgel haladt a tengeren. A 600 tonnás hajó első nagy útját Danzigból Skóciába tette meg a legnagyobb viharban, amikor a gőzhajók csak a legminimálisabb sebességgel és a legnagyobb óvatossággal hajózhattak. A »Buckau“ most uj nevet kapott, átalakították és elindult korszakalkotó útjára. „Baden-Baden“nek keresztelték el, Flettner szülővárosáról és ma megjelent Flettner szülővárosának polgármestere, a város küldöttsége Cuxhaven kikötőjében, ahonnan a „Baden-Biden“ elindult, hogy átszelje az Atlanti Óceánt és Ntwyorsba vigyen tekintélyes árut. Ezt az ú ját tudományos körök óriási érdeklődéssel kisérik. A B idén Baden normális szélviszonyok között nyolcvan százalékos fűtőanyag megtakarításával halad, míg a legrosszabb szélviszonyok között is legalább 17 százalékos a megtakarítás. A motorok ugyanis kisegítő Diesel- • motorokkal dolgoznak és a szelek járásától függ, hogy a motorokat menynyire kell igénybe venni. Jellemző arra, hogy mennyire bíznak Flettner találmányában, hogy már egy háromezer tonnás rotorhajót ts építenek és tervbevették még öt hat ezertonnás rotorhajók építését. A rotorhajók legpraktikusabb nagysága a 3000 tonnás nagyság és igy valószínűen a többi, hajók mind ilyen típusban fognak készülni. A 3000 tonnás rotorhajó elkészülése után első útját a legnagyobb távolságra, Délamerikába teszi meg. Nagy megtakarítást jelent a rotorhajóknái, hogy nagyon kevés személyzetre van szükség és igy a 600 tonnás Baden-Badent mindössze 15 főnyi személyzet viszi át Newyorkba. A rotorokat két kis kerék segítségével magi a kapitány kezeli. Színház. A sziniszezon egyik jelentős eseménye volt Faludi Kálmánnak, ennek a nagytehetségű jellemszinásznek és komikusnak jubiláns fellépése szerdán. Molnár Ferenc legsikerültebb vígjátékéban A doktor ura Puzsér, a betörő szerepében nyújtott klasszikusan tökéletes alakításával ünnepelte meg 20 éves színészi pályofutását, illetve őt ünnepelte ez alkalommal a zsúfolásig meglelt nézőtér percekig tartó tomboló tapsviharokkal, kihívásokkal, sok sok virággal és újrázásokkal. Igazán felesleges Faludi Kálmánt dicsérni, mert aki egyszer is látta ót, azt feltétlenül meghódította tökéietes alakításával. Soha nagyobb számú közönség és soha lelkesebben nem ünnepelt Komárom közönsége színészt, mint szerdán este Faludi Kálmánt, akinek népszerűsége e szezon alatt estérőlestére fokozódik, akinek klasszikusan tökéletes alakításai sokáig az emlékében él Komárom közönségének. Az a tűn tető meleg szerelet, amellyel jubileuma alkalmával a komáromiak elhalmozták, Faludit, feleslegessé tesz minden dicséretet. Őt eléggé dicséri minden fellépése a közönség szeretete által. Szép drámai előadást láttunk hétfőn, amikor az Altonát mutatta be a drámai személyzet. A főszerepet Benedek Lenke, a társulat e nagytehetségü drámai hősnője adta a tőle megszokott átérzett művészettel és a Maiikéban, a Délibáb ban, a dr. Szabó Juciban, Árva László királyban aratott sikereihez méltóan sorakozik ez a nagy drámai alakítása. Hasonlóan meleg sikere volt a darabban Krammer Micinek, a társulat nép szerű naivájának, akinek minden fellépése csupa báj és kellem. Sok sok elsőrangú alakítást láttunk már Sándor Arankától, a kitűnő komikától, de ebben a darabban valósággal felülmúlta önmagát. Ugyanezt mondhatjuk Főldessy Sándorról is, akinek ez volt a legjobb alakítása. Az olasz asszony címszerepében újra ragyogtatta a jeles és népszerű szende, Szeghalmy Erzsi nagy művészetét. Szeghalmi Erzsi ez esti sikere méltó volt a dr. Szabó Juci címszerepében elért nagy sikeréhez. Fenyő nővérek Irma és Nelly minden fellépésük csupa meleg, zajos siker, csupa kihívás és újrázás Az Annabál előadásain meghatványozottan megnyit vénült a közönség tomboló lelkest dese. És a közönség e dédelgetett kedvencei ezt nyilván meg is érdemelték gyönyörű ének és játékukkal, táncukkal. A társulat e'even ördöge, Pálffy Blanka, ez a táncfenomén a múlt héten a Dolly Bocikám címszerepében ismét sok kedves percet szerzett a közönségnek, mint minden fellépése alkalmával. A férfi szereplőkről majd legközelebb. (Jatzkó Cia gyerroekprimadonna fal lépte) iránt, amely ma szombat és holnap vasárnap este lesz a kultúrpalotában, igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. A bájos 8 éves gyermek minden tekin- ’ letben felülmúlja az ill járl Lubinczky és Erdélyi csodagyerekeket. Jdzkó C a a budapesti Király Színház dédelgetett, ennivalóan bájos gyermekprimadoonája a Pintyőke c. 3 felvonásos, egész estét betöltő operettben fog fellépni és a címszerepet fogja eljátszani. Kívüle még fellép Fenyő Nelly, Páíffy Blanka, Szeghalmy Erzsi, Bodor, Keleti, Faludi, Major és Maár. (Vasárnap három előadás) fogja szórakoztatni a közönséget, d u. 3 órakor a kedves zenéjü A nóta vége cimü for dulatokban gazdag operett, félhaikor Fa udi jubiláns felléptével Molnár Ferenc A doktor ur c. pompás yigjátéka, este 8 órakor Jatzkó Cia bájos gyermekprimadonnával a Pintyőke cimü operett kerül színre. (Szegha my Erzsi jutalomjátóka). A jövő héten elkezdődnek a jutalomjátékok, ami a szezon végét jelenti. Az elbő jutalorojáték hétfőn lesz és pedig Szeghalmy Erzsi, a társulat kitűnő szendéje tartja jutalomjátékát.Szeghalmy a komáromi közönséget a Dr. Szabó Juci címszerepében hódította meg pompás, klasszikusan szép alakításával. E legnagyobb sikerhez hű marad és ugyancsak a Dr. Szabó Juci zseniális szerzőjének dr. Fodor Lászlónak egy hasonlóan szellemes darabjában a Nagyságos asszonyt már láttam valahol cimü vígjátékéban lép fel. Szeghalmy Erzsi a dr. Szabó Juciban és a többi j szerepeiben is olyan sok kedves órát szerzett kiforrott művészetével a komáromi közönségnek, hogy hétfőn este telt ház fog tapsolni e végtelen szellemes darabban a népszerű, kedvenc szendének. (Pálffy Blanka Jutalomjátéka.) Ez a végtelen temperamentumos, eleven ördöge a társulatnak, Pálffy Blanka, a közönség kedvenc láncos szubreftje kedden tartja jutalomjátékát. A Mágnás Miskában, ebben a népszerű, kedves és régen látott operettben lép fel, mint Marcsa. Pálffy Blanka valósággal táncfenomén, akinek minden szereplése csupa meleg siker, tomboló taps, újrázás, bizonyára kedden is telt házat fog vonzani. (Bodor Jenő Jutalomjátéka) szerdán lesz, amikor gróf Rinaldó, ez a bájos operett címszerepében lép fel. Bodor Jenő hatalmas, szép, tiszta csengésű hangja érvényre fogja juttatni ez operett minden szépségeit. A neki köszönhető sok szép szinházi estért viszonzásul telt házat kívánunk neki. (Major István jutalomjátóks) ügy tudjuk, hogy Major Istvánnak, a népszerű táncos komikusnak, a közönség kedvenc színészének jutalomjátéka most csütörtökön lesz, amikor a Tatárjárás cimü operett Wallerstein tartalékos hadnagy szerepében lép fel. Major kitűnő humorával és csodás tárcával mint a társulat táncmesíere nemcsak közvetlenül, hanem közvetve is oly sok kellemes órát szerzett a közönségnek, hogy a közönség ezt méltányolni fogja bizonyára és telt ház fog tapsolni a közönség kedvencének a jutalomjátéka alkalmával. Szinházi műsor. Szombat d. u. Árva László Király (ifjúsági előadás), este Jatzkó- Cia gyermekprimadonna fellépte Pintyőke (operett újdonság). Három előadás, d. u. 3 órakor A nóta vége (operett újdonság. — d. u. fél 6 órakor „A doktor ur“ (Faludi Kálmán Jubileu-Vasárnap ma), — este 8 órakor Pintyőke (operett újdonság) Jatzkó Cia gyermek primadonna felléptéveL Hétfő Szeghalmy Erzsi jutalomjátéka: »Nagyságos aszszo'iyt már láttam valahol“ (vígjáték). Kedd Pálffy Blanka jutalomjátéka: „Mágnás Miska“ (operett). Szerda B -dór Jenő jutalomjátéka: Gróf Rinaido (operett) Csütörtök Major István jutalomjátéka : A tatárjárás (op.) Az előadásokat a 12. gy. ezred zenekara kiséri. Törvénykezés, (§) A harcias Izsai menyecske. Kuiucz Gézáné izsai asszony a múlt évben Rchlik Károly mérnöknek, aki az udvarán mérésedet végzett, kijelentene, hogy az ő udvarán ne mérecsgéljenek, sőt a mérnök piros fehér színű jelző karóit az árokba beledobta. A mérnök csak csendőrök segítségével tudott bodogumi a harcias menyecskével szemben, akit hatósági közeg megsértéséért 80 korona pénzbüntetésre Ítélt a törvényszék, de a büntetést felfüggesztette. (§ Megsértette a csendőröket. A legszoigalmasabban népgyülésező kommunís a párt múlt év májusában Naszvad községben tartott gyűlést. A gyűlésen az egyik szónok, Palfi Károly földmives a csendőröket azzal aposztrofálta, hogy azok a szegény embert, akin uj ruhát látnak, megállítják és azt kérdik tőle, hol lopta. A komáromi törvényszék Soós tanácsa ezért Palfit, aki nem tagadta a feljelentésben foglaltakat, 60 K pénzbüntetésre Ítélte Közgazdaság. A Budapesti Mimii Vasúi utazási kedvezményei a csehszlovák ( oman, jugoszláv) látogatók számára. — Április 17—26-ig. — Tekintettel a nagy érdeklődésre, mely Csehszlovákiából (Romániából, Jugoszláviából) a budapesti kereskedelmi és iparkamara által rendezett, április 17én megnyíló budapesti nemzetközi vásár iránt megnyilvánul, a vásár vezetőcége széleskörű és nagyméretű kedvezményeket biztosított a vásár látogatói számára A látogatók április 10 tői kezdve vizűm nélkül léphetik át a magyar határt, melyet utólag féláron a vásár területén is beszerezhetnek Ugyanezen időponttól kezdve nemcsak a magyar vasutak és a dunai hajóstársaságok adtak 50 százalékos utazási kedvezményt, hanem a csehszlovák államvasutak is a határig és a visszautazásra külön-külön érvényes 25 százalékos kedvezményt biztosítottak. Kedvezményes 3 napos utazási szelvények. Mivel a budapesti nemzetközi vásár tudatában van annak, hogy az utazási költségeken kivüi a budapesti tartózkodás költségei is sokra rúgnak, evégett oly kedvezményes füzeteket adnak ki, melyek háromnaponként 1 millió magyar koronáért elsőrangú szállóban elszállásolást, teljes ellátást és különböző szórakozásokat biztosítanak. Ebben az egy millió koronában már a szokásos borravalók is bennfoglaltatnak. A vásárral kapcsola os összes kedvezmények igénybevétele az úgynevezett vásárigazolványok váltásához van kötve, melyek beszerezhetők a Komáromi Járási Ipartársulatnál Nádor-utca 67 szám. A vásár iránt való nagyarányú érdeklődésre különben jellemző, hogy — Budapestről nyert értesülésünk szerint — a volt monarchia területén kívül eddig már a lengyelek, a görögök, a törökök és a bolgárok je’entették be nagyobb csoportokban érkezésüket a vásárra. Épen ezért kívánatos volna, hogy a vásár látogatói mielőbb megváltsák kedvezményeiket, hogy annak alapján a vásár vezetősége idejekorán gondoskodhassék a megfelelő elszállásolásról. Sport. A vasárnapi P. T. E. elleni bajnoki mérkőzést a két csapat vezetősége közös megegyezéssel későbbre halasztotta. A K F C. igy vasárnap szabadi és ellenfél nélkül maradt. A vezetőség a szabadnapot erős tréningre használja fel és a csatársort alaposan reoganizálol fogja. Reméljük, hogy végre megfogják találni a végleges összeállítást és az egyes posztokra megfelelő embereket tesznek és a kísérletezésnek is vége szakad. Mert az eddigi vereségeknek kétségtelen más oka is van, mint a helytelen összeállítás. Az összeállítás körül történt hibák bizonyára befolyásolták a csapat teljesítő képességét, azonban ez még nem minden. Valami hiányzik a csapatból és az a normális alap. A játékosok közül sokan nem tudják mi a sportszerű élet és akik tudják, nem tartják Tehát, hogy a mérkőzés napján nem a legjobb kondícióban vannak és ennek meg is látszik az eredménye. Nincs meg az a lelki harmónia a csapat egyes tagjai között, mint a régi KFC.-nél. Nincs senki, aki összetartaná a csapatot, a vezetőség is kevesebbet foglalkozik a csapattal és a magukra hagyott játékosok elvesztik önbizalmukat. Ezeket a hibákat természetesen, minél előbb orvosolni kell, mert bekövetkezik, amitől joggal lehet félni, a csapat végleges csődje. (o) Tennis. A Komáromi Football Club Tennis Szakosztályában a szezon megkezdődött Egyelőrecsak két pályán folyik a játék, de kellő számú játékos jelentkezése esetén csakhamar felépül a harmadik pálya is. A régi tagok idény-jegyüket legkésőbb folyó hó 20-ig váltsák ki, mert ellenkező esetben, nem reflektálhatnak a tavalyi csoportbeosztásukra, és helyüket az uj tagok foglalják el. A »zerkesitésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Hyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárom__________________ Meghivő. A Komáromi Jótékony Nőegyiet folyó évi április hó 25-én, határozatképtelenség esetén május 1-én délután 4 órakora Kultúrpalota földszinti helyiségében tartja évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület t. tagjait ezennel meghívjuk. Komárom, 1926 április 16. Igó Aladár titkár, Csepy Dánielné elnök. A kőzgyBlés tárgyai: 1. Jegyzőkönyv hitelesítők kijelölése. 2. Titkári jelentés az egyesület 1925. évi működéséről. 3. Az 1925. évi zárszámadások felülvizsgálása és a felelős számadóknak a szabályszerű feimentvény megadása. 4. Az 1926. évre szóló költségvetés megállapítása. 5. A tisztikar és a választmány meg* választása. 6. A közgyűlés előtt négy nappal az elnökséghez Írásban beadott indítványok tárgyalása. 259 Eladó ház. Egy szép modem épület azonnal elfoglalható kétszobás és egyszobás lakással, kényelmes mellékhelyiségekkel, 2 istállóval, nagy konyhakerttel TJj-xi. lö. sz. alatt 257 elköltözés miatt eladó. Önkéntes áruerés. 25» A néhai Mikos Nándorné tulajdonát képezett komárom-ujszőnypu8ztamonostori Dunára való dűlőben fekvő 1591 négyzetöl területű szőlő, melynek fele szántó, a rajta épült 1 szoba, konyha, kamra, istálló, tyúkól és melléképületből álló házzal együtt Komáromul városban dr. Tomanóczy József ügyvéd irodájában 1926. április hó 25-én, vasárnap délelőtt tét 12 Órakor önkéntes árverés alá kerül. ♦