Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-03-11 / 30. szám
2. olda 1. Komáromi Lapok 1926. márcias 11. 3. A vezérpénzügyigazgatóság feikérle a testületet, hogy minden szakmából Jelöljön be 1—1 bizalmi férfit, aki a szakmabeliek üzlet forgalmáról, hogy milyen brutto “/„haszonra dolgozik, nyilatkozni fog. A bizalmi férfiakat a testület f. hó 15 ig benevezi. 4. Az adókivető bizottsági tagoknak joga van ahhoz, hogy az adózó féltől a bizottsági tárgyalás alatt bármit kérdezhessen, tőle felvilágosítást nyerjen; néki a tárgyalás alatt segítségére legyen, az előadóval szemben a fél igazsága mellett nyíltan állást foglaljon. így volt ez a régi magyar vezetés idejében is és helytelen volt az a 2—3 évi mostani gyakorlat, hogy csakis akkor nyilatkozhattak a bizottság tagjai, ha a fél nem volt jelen. 5. Akinek adóhátraléka van, az keresse fel az expoziíura vezetőjét. Ennek joga van a hátralék lefizetésére 12 hónapon át tartó időre részletfizetéses haladékot adni. 6 Az itteni pénzügyigazgatóság a helybeli felekkel történendő közléseit az államnyelven kivül magyar nyelven is kiadja magától is, különösen pedig ha a fél ezt kéri. 7, Adóhátralék miatt oly kereskedőnek, iparosnak, akinek háza, üzlete vagy raktára van, az útlevélhez szükségeit adóbizonylatot nem tagadja meg a pénzügyigazgatóság. A tárgyalások anyagát a kereskedők testületének elnöke, a Járási Ipartársulat társelnöke Friedjenő készítette ésadiaelő. Erős a reményünk, hogy e megbeszélések az itteni adózó polgárok javára szolgálnak. Herczeg Ferenc. (Dl. Hajdú Lukács bevezető megemlékezése a földessy társulat jubileumi díszelőadásán.) Mindig jobban és jobban elmélyül Herczeg írói tehetsége. Problémákat keres, az emberi lélek legrejtettebb zugaiban kutat. Ilyen problémája, az életnek egyik valóban nagy kérdése: a, női lélek. A Lélekrablás, Álomország, Éva boszorkány, Aranyhegedü, Sirokkó mind mind erről szólnak. Herczeg küzd ezzel a problémával. Mig a Lélekrablás szegény kis Hajnalkáját még öngyilkosságba kergeti Sárkány nagy, nehéz férfiakarata, az Éva boszorkány kezében már csak játékszer a férfi szive. Az Éva boszoikány középkori mesejáték, csupa finomságból és szépségből összeszöve. A hőse egy árva leány Éva hercegnő. Az anyja boszorkány volt, sokszor ezer kárhozolt lelket is összegyűjtött a várában. Ott élt a leány Mura várában, vigyáznak minden lépésére. Csupa megalázkódás és bűnbánat. Vasláncot visel a nyakán, egész nap rácsos ablak mögött ül, de a szeme mégis künn kóborol az utakon. Ha vidáman süvölt a tavaszi szél, ledobja. fátyolát a várforonyról és nézi, mint repül a virágzófák fölött. És ha téli estéken, hidegszemű csillagok pislognak a vár felelt, akkor is szeretne repülni fenn, magasan, pedig repülni bűn. Az árva leányt egy gőgös gonosz várúr üldözi, Goricia Sa. Az örökségét akarja, meg a I szépségét. Pörrel, haddal támad rá, elragadja a domíniumait, felgyújtja a várait, világgá kergeti. Éva hercegnő végtére is, az egyház szavára beleegyezik a házasságba. Bölényvárában már együtt van a násznép. Esküvőre várják a grófot. De csak nem érkezik meg. Estefelé két ember kér bebocsáftatásf a várba, Anselmus a gróf íródeákja, és egy kóbor hegedűs. Eperjesi András a neve, azelőtt a bolognai egyetemnek volt a diákja. Ismerte az egész város. Boldog volt az a leány, akinek az ablaka alatt megpengette a lantját. Ez is lett a veszte. Most az országutakat rójja, az íródeák úgy szedte fel az útfélen. A ruhája rongyos és kopott, a termete azonban délceg, az arca finom vágású, a tartása úri, a tekintete merész és elmés, A hercegnő elébe bocsátják őket. Anselmus átadja a gróf durva, gőgös izenetét: Uram, csak holnap napfelkeltekor érkezik. Ha kedved van tarts magad lakodalmat, Éva. — A diák egy pillanatra sem tudta levenni merész tekintetű, tüzes szemét a menyasszony arcáról. Amint ránézett, mindazok a szép nők, akiket életében ismert, szürke párává j változtak és örökre elszálloltak a deák emlékezetéből. Ö most már, minthalálig csak erre a fehérarcu, szürkeszemű, pirosajku női arcra fog emlékezni. — A hercegnő arcát elöntötte a szégyen, aztán eszébe jutóit valami. A deák elé lép, macska léptekkel megkerüli és mosolyogva hajlik meg előtte: Rád ismertem, uram. Te vagy Goricia grófja. Megbocsáíom a tréfádat. Köszönöm, hogy eljöttél. Kopott ruhában jöttél, hegedűvel, de rád ismertem, mert álmaimban már százszor láttalak. Nézd, nyitva már a templom ajtaja, vár a pap, jerünk esküdni. Mámoros lesz a deák szive. Egy pillanatra eszébe jut a holnap, de aztán átengedi lelkét az álom édes sodrának. Nincs holnap, csak ma van. A lármázó, fenyegetőző íródeákra ráfogják, hogy bolond, pincébe zárják Megesküsznek. Éjfél után megérkezik a gróf. | Reggelig veri az őszi eső, emészti j a düh és a szégyen. Rettentő ítéletet \ akar tartani. A hercegnő a deákot elbújtatja a trónszék mögé. A szék mögött ajtó van, amely a toronyerkélyre vezet. Százöles mélység van alatta. Majd kaput nyittat, bátran odalép a gróf elé, letagad mindent, asszonyi lelke minden erejével behálózza, elámifja, úgy hogy a gróf megbocsát neki. A deák mindent hall a rejtekhelyén. Hallja, mikor Éva hercegnő így szól a grófhoz : Ajándékozz a hegedősnek egy hátaslovat, egy erszényt ezüst pénzzel és tiltsd ki őt örökre az országodból. Tegnap még szükségem volt rá, de a tegnap elmúlt és nem jön vissza többé. Ma már nem akarok a tegnap szemébe nézni. A trón mögül csattanás hallatszik, utána hosszan elhaló zengés. A deák összetörte a hegedűjét, aztán leugrott a mélybe. Éva pedig kezében az eltört hegedűvel, sikolló kacajjal táncra perdül. Éva hercegnő alakjában az iró a női lelket akarja rajzolni. A kép vigasztalan és sötét. A nő Herczeg szerint csak a maga pillanatnyi boldogságát keresi, ezért meghódol annak is, akit gyülöi és utál és öszszetöri annak a szivét, kit szeret és boldoggá tett. Az itt jelenlévő'mélyen tisztelt hölgyekre hivatkozhatom, hogy ez pesszimista felfogás. Ugyanilyen sötéten gondolkodik a női létekről az Aranyhegedűben. Szerinte a női lélek csodás hangszer, amelyben szépséges melódiák szunynyadnak. Ha kontár kezébe kerül az aranyhegedü, fakó szürke a hangja, de a művész csodálatos hangokat csalhat ki belőle. De vigyázzon a kincsére, ne kerüljön más kezébe. Arató István elhanyagolta az ő Katókáját és lám az aranyhegedű minden szépséges dala, kacagása, zokogása a Milka századosé lett. A Sirokkóban végre enyhül a felfogása. A hőse Rőser Dóra, a hires mezzószoprán. Imádja mesteréi, egy gőgös zenei titánt, aki azonban hangszernek tekinti, nem lálja meg benne a szerelmes, boldogságért sóvárgó nöt.Egylelkeseredettpillanatában szerelem nélkül hozzámegy egy jószivü, de szürkelelkü statiszlikus tudóshoz. Boldogtalan lesz. Néma, fásult megadással akarja tűrni a sorsát, de a lelke olyan mint a tenger, amelyet forró sirokkó kavar fel Fájnak a régi emlékek és az uj benyomások. Végül a gyermek megbékíti a sorsával. (Folyt. kÖY.) hegediimü vésznő hangversenye Komáromban» a Kultúrpalotában 1926. március hó 18-án, csütörtök este 8 órakor. E hangversenyre minden zenekedvelőt meghiv a Jókai Egyesület. vmrv 8 Düibami isitái nyírnia. (Mikor a pénzhamisítás még „virágzó iparág“ volt s a ialentumos pénzhamisító különös társadalmi megbecsülésben részesült.) Hát ilyen idők is jártak? Jártak bizony s az „aranykor“ elnevezésre nemcsak költői átvitt értelemben, hanem valóság szerint is rászolgáltak, mert ezen kor pénzhamisítói csak aranyat hamisítottak s azt is nagyobbára csak aranyból és ezüstből. Hogy akkor nem is voltak azok igazi pénzhamisítások? De biz azok voltak, mégpedig a javávából. Csak éppen a kor szelleme volt más s ma a frankhamisítás Tohuvabohujában nem érdekesség nélkül való felelevenítenünk a magyar históriának ama — a Ma optikájából: bizarr, ha ugyan nem groteszk — korszakát, amikor a pénzhamisitás, mint aféle féligmeddig hazafias officium, virágzó — bár törvénnyel nem szentesített — „iparágat“ képezett és amikor a talentumos hamispénzverőt a magyar és erdélyi főurak (Druget Gábor, Báthory György, Bödy Mihály, Rákóczy János, Zádorffy János, Bebek György stb.) drága ereklyeként adogatták kézről-kézre, tejbenvajban fürösztötték, sőt — ami mindennél többet mond és a pénzhamisítók társadalmi értékelését is jellemzően szemlélteti: — lányaik és asszonyaik velük vaíó házasságát sem tekintették meszaliánsznak. A hamis pénzverés eme aranykora, a nagy nemzeti katasztrófát, a mohácsi vészi követő időszak s az a körülmény, hogy a mai frankhamisítás egy, a mohácsinál is nagyobb nemzeti katasztrófa utánrezgéseként jelentkezik: lélektani motívumnak sem utolsó. Persze ma már bajos beleképzelni magunkat azokba az időkbe, amikor az a kérdés, hogy „Az ezüstnek nincs e erdélyi akcentusa?“ (alias: nem hamis-e?) inkább mosolyogtatott, mint botránykoztatott. Furcsának találjuk azt is, hogy épp a főurak s köztük is a leggazdagabbak adták fejüket az ily nem főúri vagyonszerzési módra. Furcsának mindaddig, amig a történelem el nem mondja nekünk, hogy az országnak ebben az időben két királya volt, hogy a főurak egyrésze ezzel, másrésze azzal tartott; hogy az egyik király, habsburgi I. Ferdinánd, bátyjával, V. Károly német császárral; a másik király, Szapolyai János pedig a Télen nélkülözhetetlen minden házban a valódi „DIANA“ SÓSBORSZESZ mert meghűlések ellen semmivel sem tudja jobban megedzeni magát, mintha naponta bedörzsöli tagjait ezzel az erősítő, frissítő, üdítő, fájdalomcsillapító, csodálatos hatású házi szerrel. BX: joT Kis üveg Ke 5*50 Közép üveg Ke 16*— Nagy üveg Ke 32 — már ez időben is tette! tényező habsburgeilenes európai szövetséggel szűrte össze a levet; hogy végül ily lehetetlen viszonyok között az egyik párt teljes joggal tekinlette a másik pártot oly ellenségnek, amelynek minden módon, még pénzhamisítással való gyöngitése is, hazafias cselekedet. Hogy pedig a pénzhamisítást épp a leggazdagabb főurak kultiválták, az abban a korban, amikor az aranyat aranyból hamisították, természetes. Arra nézve, hogy e kor nagyurai mennyire megbecsülték a „hivatása magaslatán álló, tehetséges* hamispénzverő;, „Miklós mester“ kalandos élete és szomorú halála karakterisztikus például szolgálhat és vázlatos feljegyzése már csak azért is indokolt, meri Miklós mester keze e kor minden nagyobbszabásu pénzhamisításában benne volt. Forrásaink családnév nélkül, egyszerűen „Miklós mestereként emlegegetik s származásáról csupán annyit jegyeznek fel, hogy Péter nagyszebeni ötvösnek volt a fia, aki, miután Segesvári eltanulta a piktorsagot, a „miniázás“ elsajátítása végett Németországba vándorolt. Idővel kiváló képfaragó vált belőle s hire eljutott Huszí varának azon időbeli kapitányához, Kávássy urunkhoz is, aki elhatározta, hogy Miklós mester íudomanyát „értékesíteni“ fogja, mert hat mihaszna all a vár pincéiben, a rengeteg arany- meg ezüstedény, minor a pénz antul kevesebb. Barátságos szeretettel invitálta tehát a hires férfiút, aki el is fogadta a meghívást. Mikiós mester Huszt várában kerek tíz esztendőt töltött s e hosszú idő alatt egyebet sem csinált, mint hogy a várpincék arany- es ezüstedényeit dolgozta fel boszorkányos ügyesseggel az eredetiektől meg sem különböztethető Mátyás-aranyakká. Hire betöltötte az egész országot s személye oiy vonzerőt gyakorolt, hogy midőn tiz év múltán elhagyta Huszt várát, s faradsága julalmául arannyal megrakottan igyekezett Eperjes felé: Büdy Mihály beregi főispán elfogta és erőhatalommal tette saját pénzverő bandájának a fejévé. Alig szabadult Büdy Mihály fogságából, Dobó Ferencebe jutott, aki Dobó István céljaira szolgáló hamis aranyak készítése végett négy hónapig tartotta fogságban. Innen Jaszenőre, Homonnay Györgyhöz került, akinek pompásan felszerelt pénzverő műhelye még a kényes Ízlésű Miklós mester tetszését is megnyerte. Kalandos éleiét nehéz lenne nyomon követnünk, mert hiszen nemcsak a magyar, hanem az erdélyi főurak várkastélyainak is szívesnél szívesebben látott vendége volt. Folyton növekvő hírneve már szinte legendássá vált s mivel mások jólétének munkálása közben saját jólétének a munkálásáról sem feledkezett meg, ama históriai feljegyzésen, hogy a szerelemre gyulladt Miklós mester, akinek személyét a gazdagság és hírnév kettős nimbusza övezte, egy Drágfi özvegyét vezette oltárhoz, már nem is csodálkozunk. Miklós mester nyakát a Diugeth Gábor-féle pénzhamisitás szegte. Ez a könnyüvérü Drugeth, miután egyes főuraknak és káptalanoknak az őrizetére bízott arany- es ezüstdrága-
