Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-03-04 / 27. szám
1926. március 4. Komáromi Lapok 5. óidat jövőben is a műkedvelőknek, arra kéri a mik dvelőket, hogy na űzzenek elfogultsággal és ellenség* 8 szemmel a nehéz küzdelmet vívó hivatásos színészetre és ne forduljon ető többet az a furcsa eset. ami. a napokban történt, hogy a mükedve!ők egy íu buzgó barátja a infixed velős sugallatéi a szét intőnk a ízintársulat elleni hangulatkeltés séijibó! ei akart helyezni lapunkban egy kritikát, arn íy a rmr sokszor említett toalettet és táncot kifogásolta.“ Ez a rész maradt ki a beszámolónkból. Enéiküi bizony kissé nehéz volt megérteni, hagy minő kritikáról is van szó. Bár most már utólag nem sokat segít a dolgon, de azért mégis leközöltük a hiányzó részt. E'.zeí a dolgot befejeztük azzal, hogy a?óía meggyőztek bennünket arrói, hogy az említeti kritikát nem a szerkesztőség megkerülésével akarta annak szerzője elhelyezni, így az elhe yezésre vona kodó megjfgy zéseink tárgytalanok, és az ügynek ez a része békésen elin é/tetert. " (* kis huncut) Aki szereti az ötletes, fordűiaios es szédületes meglepetésekben, helyzetkomikumokb-m gaz g;d, sziporkázó szelíemességü, fü be maszó zenével, le ge és tüzes tánccal teli kacagható operettet, a; ősz men sajnálhatja, hogy nem nézte meg a „Kis hu.icut“ cimü operett keddi előadásai és hogyha ezt a pompás operettét megismétlik, akkor siessen min denki megnézni és végig ktcagi i. A keddi előadás közepes számú közönség igazan pompásan mulatott. Különösen elemében voll Fen A Irma, a komáromiak kedvenc primadonnája, aki ír drág-szerepében pompásan festen, Pálffy B' inka és Major István, akik aek mókáit, énekszámait és valóságos forgószél táncai a közönség igazi tap-viharral fogadta és a táncokat többször meg r elleti ismételniük. De csak jót mondhatunk a többi szereplőről is és a fényes sikeren osztozkodtak: S/.eghdmy Erzsi, Sándor Aranka. Bodor Jenő, C eglédy Béla, Maás János, Hamath Ferenc A zene (Qiibe i zenije) végtelen kedves, fülbemászó és Pados Rezső karnagy vezetésével a 12. gy, e. zenekar előadásiban minden szépségében érvényesül. (Mariűa j,rob>ő) ez a népszetti operett ma, c ütörtök este ismét györy rsödietoi fogja a hallgatóságot csodaszép zenejevd és fordu aioi esem nyeivel. A főszerepeket Fenyő Nelly, Páiffy B anka, Keleti Árpid,M »jor István Czcgl'-dy Bá 3, Maár János adják. A ma esti előadás e yik érdekessége, hogy e szezonban ez az erő zc-naelőadás, amikor az e.-íi elő dia d .cára délutáni helyarakkai (10, 7, 5, 3 K) kerül bemutatóra a darab. A Manca grófnő gyönyörű fenéje igazán olcsó tteiyarak meiieit bizonyara nagy közön séges fog vonzani, (0r>o*), ez a világhírű operett újdonság, amelynek zen je csodalatos, alomba ringató, gyönyörű zene, holnap pénteken keiül először be.r u atásra a kultúrpalotában. (Dr. Szabó Juci). A magyar vígjáték irodalom egyik legnépszerűbb alkotasa, dr. Szabó Juci, amely Budapesten oly sok előadási megéri, szombaton kerül színre a legjobb szerc-posztasban. (* dDiovai nabob leány a.) Hercteg e remekműve szombaton ismét szilire kerül o cső heiyárakkai (lO 7 5, 3 K) Ez ifjúsági előadást a f.-.inőitek is megnézhetik, nemcsak az ifjúság. Szitihá?! műsor. Csüt. máic 4. Péntek n 5. Szomb. ff 6. Szomb, » 6. Vas. ff 7. Vas. » 7. Hétfő >f 8. Kedd n 8 este. Marica (operett. Mérsékelt helyárakkal.) este. Onov (operett újdonság.) d. u. A duiovai nabob leánya (színmű) este. Dr. Szabó Juci (vígjáték újdonság.) d. u. Regi jo viiag (op. újdonság.) este. Onov (operait uj donság) este. (Jóemberek (szín mű újdonság.) este. Orlov (operett újdonság.) Az előadásokat a 12. gy. ezred zenekara kiséri, iiejtof-ix-sjwr;*-.' s^r-r.. .-.-a.- -i-iorz íí swr*»-«* Pénzkölcsönt 10 évtől 25 évig terjedő amortizációs, vagy 87o-os váltókölcsönt, ugyaugy 8"/o-os bekebelezett kölcsönöket 500 Kc-tól kezdve, bármily összeget azonnal folyósittatok. Továbbá ingatlanok, vagyis Házak, földek eladása, vétele, bérbeadása, parcellázása, gyors és szakszerű elintézést nyer. Eladó birtokok, úgymint bérletek 30 holdtól kezdve bármily nagyságig kaphatók. 155 IOMLÓS D. Ingatlan és pénzbeszerzési irodája Komárom, Thaly felrnsn-uica 12. Híres fümstarok legújabb fényképei nagy választékban kaphatók Sánd©r£s&£ 8poi*t( ODnsustsdt—K. F. C. 5:1 (2: i) Baj noki Bíró: B üil Gy. Amiről fáliünsr, bek ö vetkezel!. A K F. C. pozsonyi bemutatkozása nem sikerült, a csapat kikapott. Sajnos azonban nein vart súlyos vereséget mért a „Donaustadt“ a K. F. C-re és épen az a csepatrász mondta fel teljesen a szolgálatot, em.lyben a tréning formák s/.e int, legjobban bizni lehetett. D‘ nem felolt meg teljesen a csapat egyik része sem és a vereség főoka a kapui volt. Még a csatársor volt az, amely, bár a csapat leggyengébb részének tartották, aránylag a legjobb rés?e volt a cs ipatnak, azonbia lelkesedéssel lü?deii nem el g, ha a technika és a ru in hiányzik. A fizikailag gyenge összekötők pedig a közelharcban legtöbbször f»íulmar dtak A két szélső es Heymann a cenerben voltak a csapat hajtóerői, de megölelő támogat, s hiányában nem íudiak semmit sem lenni. A közönség, amely az egész mérkőzés folyamán a legnagyobb szimpátiával volt a K. F. C. irányában, a nirtőzésről csalódottan távozott, mert a K F. C. neve olyan vonzóerő volt, hogy mindenki szép és nívós ját kot várt cs c^iódoúan látta, hogy a mostani K. F. C. csak árnyéka a régi K F. C nek A „Donaustadt“ csapata átlagjátékosokbó! ált, de a játékosok mind keménykötésüek és rámenő jitékot űznek amely a puha és erélytelen K F. C. játékosok el ea természetesen eredmény* e vezetett. A K F C. vezetőségének a vereség bizonyara 0 ui fog szolgálni arra, hogy a csapatot á szervezzék. A mérkőzés rövid lefolyása a következő volt. ,.D naustad “ támadása után a K. F C zap lábia és a nyolcadik percben Bará-h centeréből Heymann védhetetien gólt iő. Nem sokáig tart azonban a vezetés, mert a pozsonyi k, a ved lem hibáját kihasználva, hieg.enü'enex. A második gól tizenegyesből esik. Alkalom van több is a kiegyenlítésre, azonban Gadé II és Simon II. holtbiztos helyzetben hibáznak, A második félidőben „Donaustadi“ van fölényben és rövid időközben három védhető góllal ötre szaporiija fel a.gólok számát és a KFC súlyos ’veresége meg van pecsételve. A »»erkcaxtésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdájában Komárom. ...... I I Érsekuj vari Takarékbank H/é^zvénytár^aság JPoeta-oeekk számla : Praha 70.700 Fiókok ! StaradLla és Guta Nővé Zámky, Érsekújvár, 1926 február hó. R é szv é nyaláírási felhívás A as Eriekujvári Takarékbank részvényeseinek 1924. évi július hó 1-én megtartott rendkívüli közgyűlésén nyert felhatalmazás folytán az igazgatóság a szlovenszkói teljhatalmú minisztérium folyó évi január hó 8-án kelt 11904/prez. számú engedélyével jóváhagyott közgyűlési határozat alapján a Ke 5—ra lebélyegzett részvényeket ezennel bevonja és azok helyébe kibocsájtandó 5000 drb. Ke 200’— n. é. bemutatóra szóló részvények jegyzését egyidejűleg megnyitja a következő feltételek mellett: 1. A hivatkozott közgyűlés határozata folytán a régi részvényeseknek elővételi jog biztosittatik olyképpen, hogy minden 4 (négy) drb. régi részvény beszolgáltatása és Ké 80-— (nyolcvan) készpénz azonnali befizetése ellenében 1 (egy) drb. 200’— Ké névértékű uj részvényt jegyezhetnek. Ezen jog legkésőbb 1926. évi március kló 31-ig* a társaság központi pénztáránál Nové-Zámkyban, vagy a Leszámítoló és Közgazdasági Bank r.-t. főpénztáránál Bratislavában gyakorolható. Az elővételi jog ezen határidő elmúltával megszűnik és az igy fel nem használt régi részvények névértékűkben (Ke 5'—) bevonatnak. Tört részvények nem lesznek kibocsátva és igy a néggyel nem osztható régi részvények alapján elővételi jog nem gyakorolható, vagyis azok Kö 5— val beváltatnak. Azon régi részvények, melyek alapján az elővételi jog nem gyakoroltatott, 1926. évi december hó 31-ig a társaság pénztáránál líové-Zámkyban lebélyegzett névértékűk Ké 5-— ellenében beszolgáltatandók. Az ezen időpontig be nem szolgáltatott ily részvények értéke a részvénytársaság tartalék alapja javára esik. 2. Azon raj részvényeit, melyekre nézve a régi részvényeseknek az elővételi joga ki nem teljed, vagy az igénybe nem Tétetett, oly módon bocsájtatnak jegyzésre, hogy minden lejegyzett Ke 200-— névértékre kiállított, bemutatóra szóló részvény után Ke 280’— (kettőszáznyolcvan) lesz az 1. pont alatt megjelölt pénztáraknál lefizetendő. Kívánatra a befizetés két részletben is eszközölhető és pedig a fenti összeg 50%-a a jegyzés alkalmával, 50%-a pedig legkésőbb 1926. április hó 30-ig. Ezen határidő elmulasztása esetén a befizetett első részlet »inden kártalanítás nélkül a részvénytársaság tartalék alapja javára esik s a jegyzett ily részvények az igazgatóság által szabadon értékesíthetők. A 2. pont alatti részvények túljegyzése esetén az igazgatóságnak jogában áll minden indokolás nélkül a felesleges jegyzéseket törölni. Az uj részvények 1926. január 1-től lesznek osztalékjogosultak. 164 Az igazgatóság.