Komáromi Lapok, 1926. január-június (47. évfolyam, 1-77. szám)
1926-03-02 / 26. szám
J0M. már cím a 2. Komáromi Lapok 3. «dal. Március 1-én megérkezik a világhírű BORODENKO orosz művésztársulat és naponta tart előadást a PALAIS DE DANS BARBAN ] A CASINO HELYISÉGÉBEN, KOMÁROMBAN, u; § az a sajátsága, hogy már azelőtt kifejlődik, mielőtt még értenének helyes alkalmazásához. Minthogy az arányszám elvét kormányzási formának fogadták el, nem lehet kitérni az elől — bármilyen rosszul is essék az a fehér fajoknak, — hogy a világ jövője a színes fajoknál van. Már pedig ez a kilátás a legnyugtalanítóbb és a legelképesztőbb problémákat veti fel. De hát valóban olyan végzetes volna ez, mint ahogyan azt, felületesen látjuk? A felelet erre a kérdésre .ától függ, hogy milyen magatartást 1; tanúsítanak a fehérek a színeseknek önállóságra és egyenlőségre való kétségtelen jogával szemben. Ha ajfehérek nyakasan’ ragaszkodnak ahoz, hogy politikai és gazdasági uralmukat a végtelenül nagyobb számú színes fajok fölött továbbra is íent&rt sás, úgy nem következhet ba más, mint egy fehér világszervezkedés a színesek ellen, ami végűi is háborúhoz fog vezetni, olyan háborúhoz, amelynek szörnyűségeitől és erőszakosságától a fantázia is visszariad. Természetesen nem szükséges, hogy a dolgok idáig fejlődjenek. Nem fognak idáig fejlődni, ha az elnyomottaknak megfelelő részt biztosítunk saját országaik kormányzásában és hogyha időközben, megfelelő neveléssel előkészítjük őket a végleges önkormányzatra. A fehér és színes faj között fennálló antagonizmus gyökere a valóságban inkább gazdasági, mint faji természetű. A színes fajok ráébredlek a gazdasági kiz6ákmányoitságra, a fehér fajok pedig észrevették azokat az akadályokat, amelyek a hatalmas [sárga fajiák, a japánok és a kínaiak további kihasználása elé tornyosulnak. — Ezek a népek felismerték, hogy a színük az, amely gazdasági leigázásba hajtja őket és ezért a szín jegyében szövetkeztek egymással. Ha nem éreznék ezt a közös gazdasági kizsákmányoltságot, nem te kintenék a szint és a fajt a kisebbtriékttsség jegyének és akkor a faji öntudatuk sem volna a fehérekkel szemben annyira ellenséges. A faji különbözőségek, az eltérő történelmek és a nemzeti különvalóságok nagy értéket jelentenek a világ számára. Nem kívánatos és azt hiszem, nem is lehetséges,!hogy ezeket a különbözőségeket eltüntessük és az összes népeket egyformává tegyük. Egészen valószi nőtlennek tartom, amit egyesek hisznek nevezetesen, 1 hogy Kelet és Nyugat problémáját a fajok házasság utján való keverésével meg lehessen oldani Nem, ezt a nehéz kérdést csak akkor lehet megoldani, ha elismerjük, hogy minden ember egyformán született és hogy, Lincoln szavaival élve, egyik ember sem elég tökéletes ahhoz, hogy a másikon, annak beleegyezése nélkül uralkodjék, aminthogy egyik nemzetnek sincsen joga ahhoz, hogy a másiktól az egyenjogúságot megvonja._________ Lévay József. tfanepi beszéd születése századik évfordulóján. A Magy. Tud. Akadémia ülésén elmondotta: Ravasz László dr. ref. püspök. (Folytatás.) Ilyen költői alkat mellett más emberből vérszegény, holdkóros poéta lett volna, Lévayt ősi egészsége megóvta ettől. Kemény, súlyos, positiv ember, ha merengő, csöndes és nyájas is. így lett az egészséges, szép öreg kor poétája. Visszatekintő, epilogikus, emlékező tertermészete, nyugodt, egészséges reszignatiója egyaránt erre predesztináltak. Akkor a legnagyobb, amidőn nyűgöd tan, szemrebbenés nélkül megállj az élet végén, a halál kapujában s erős kezét a kilincsre téve, mégegyszer viszszatekint. Szeme végig jár minden kicsi és nagy dolgon, ami az ő életének eleven darabja volt. Búcsúzó tekimete megsimogatji a tárgyakat, az emlékeket, az álmokat. Eltölti az a nyugodt öntud d, hogy rendbe telt mindent, most már mehet pihenni. Mégegyszer fellobban lelkének minden lángja, mint alkonyaikor a felhők közül kibukkanó nap fénye s azután egyenes szép alakja eltűnik a sötét pitvarban. Azok a legszebb költeményei, amelyekben az a nagy leszámolás, végső, sugaras összefoglalás szólal meg: midőn egész életéről, szinte tesíamentomosan beszél. A közeli dolgok elmosódnak, a távoliak megnőnek, gyermekségének benyomásai, felélednek és uralkodóvá válnak. Aratás, Szép öreg templom cimü költeménye egyike a legszebbeknek, amiket magyar nyelven írtak. Ez a szépség ragad meg Arany bö csője c. ódájának utolsó szakaszában, amelynek szinte szimbolikus sorai igy zengenek: Mint agg madár a költöző seregből Rég elmaradtam tőled, tőletek. Bölcsődre most százéves föiiegedből Dalommal ime bucsufényt vetek. Leszáll az éj, végkép elhangzik a dal. Emelj föl engem a mennybe magaddal, Hogy idvezülten üdvözöljelek S ott is csodáljalak, szeresselek! Milyen költői ilt az egész valóság I Benne van Lévay egész élete, éppen úgy, mintha tisztán az ö költészete számára lett volna teremtve. A lírikus és élete, az ember és költő itt összetalálkoznak. Hiszen a költő az a lény, aki egy életen át elakarja mondani, hogy ki ő s ez néha sikerül neki Lévaynak ez sikerült, mint például ebben a versben is: Méla pásztortűz vagyok, mely Csendes őszi tájon ég, Mikor már az éjszakara Csillagot sem ád az ég. Pasztortüznél pásztorember Megmelegszik úgy, ahogy, Akkor is, ha mar a tűdnek Hamva türü, lángja fogy. Ez a legszebb, amit magáról mondott s ez a legnagyobb, amit róla elmondhatunk. (Folyt, kör.) A éi és a petti éleiéi. Az 1910, évi Stockholmban tartott nemzetközi geológiai kongresszuson hangzott el első Ízben az a vészkiáltás, hogy fogytán van a vason kívül, a szén, meg a petroleum és hogy gazdasági életünk e nélkülözhetetlen alkatelemei belátható időn belül teljesen el fognak tűnni. E sorok írója a kongresszuson fölemlítette, hogy a magyarországi szénbányák (beleértve természetesen az azóta különvált erdélyrészieket is) hozzávetőlegesen 50—60 év múlva fognak kimerülni, de ugyanannyi idő múlva fognak kimerülni a vasérctelepek is. Európában pedig 120 —150 év múlva egyáltalában nem lesz sem vas, se szén, a petroleum pedig jóval hamarabb fog elfogyni. A kongresszus a közeli katasztrófa elhárítása céljából felszólította a földkerekség összes tudományos intézményeit, hogy különösen a szén és petróleumenergia csökkenését más természeti erőknek, mint a nap melegének, a viz és szél erejének munkába való kényszerítésével ellensúlyozzák. Ez a felhívás nem is hangzott el eredménytelenül, mert azóta megalkották már a nap és a nagyteljesítményű szélmotorokat, a hatalmas folyóvízi turbinákat, a tenger vizével hajtott árapály gépeket és Flettner Antal — mint tudjuk az óceánok vizeire varázsolta a motoros hajókat, a levegőben pedig egyre szaporodnak a szélhajtotta, motornélküli gépmadarak. Hogy miért van fogytán a szén, annak az az oka, hogy az egyre szédületessebb arányú termelés, továbbá vasút, hajó, stb. egyszerűen elfecsérelte a szenet. Hiszen a mai fürdőberendezéseink majdnem kivétel nélkül olyanok, hogy a szénnek csak 10%-át, tehát Vio ed részét változtatjuk munkává, mig a többi B/1#-ed rész, mint haszontalan korom és füst kerül a levegőbe és mint hamu a szemétbe. Talán lesz alkalmunk a jövőben a szénenergia pótlására irányuló törekvéseket bővebben is isnertetni, de ez alkalommal — a fekete gyémántnak, továbbá a petróleumnak a történetéből szeretmék egyet mást elmondani, A szén története már csak azért is érdekes mert a XVII században például még halálra is Ítélték azokat az angolokat, akik kőszénnel tüzeltek. Vadász Elemér a kitűnő természettudományi író gyűjtögette hangyaszorgalommal az adatokat, amelyeket „A szén és petroleum múltja és jövője“ c. most megjelent könyvében hozott nyilvánosságra. Ebben a könyvében mondja el többek között a neves iró, hogy London iakósásga 11. Edward királyhoz föliralot intézett, hogy amennyiben „ üde kertek ingerében gyönyörködni óhajt, a kilátás és fehérnemű tisztaságát becsüli s hü alattvalói megfulladását nem kivánja, úgy a kőszén nevezetű dögletes tüzelőanyag használatát azonnal tiltsa el*. A király el is tiltotta a „dögletes,, tüzelőanyag használatát és akiket rajtakaptak, hogy mégis szénnel tüzelnek, azokat kivégezték. Csakhogy elsőnek nem Angliában használták a kőszenet. Valószínű, hogy már az ősember is próbálta égetni, legalább a reánk maradt leletek ezt látszanak igazolni. A Kr, e. 315 ben élt Teophrastos pedig megemlíti, hogy vannak Anthrakes nevezetű kövek, melyek meggyulladnak, mint a faszén. Marko Polo, a hires utazó meg azt mondja a kínaiakról, hogy fekete köveken főzik ételeikéi és és azok tüzénél melegednek. A legrégibb biztos adatok a XV111. és XiX. századból maradtak reánk, mert ekkor Anglián kivűl, már Belgiumban is használták a kőszenet. A legenda szerint egy Huillos nevű kovácsnak egy angyal adta a tanácsot, hogy a Publemont hegységben található kővel tüzeljen. (A kőszén francia neve ezért volna houille). A felsősziléziai szénbányákat 1784- ben nyitották meg, Magyarország legrégibb bányaművelésit pedig 1765 ben Sopron városa kezdte meg Brennbergben. A szén gyakorlati alkalmazását fölsorolni szinte lehetetlenség. Eikálrányositásával nyerik többek között (a kokszon és világitó gázon kívül) a különféle festékeket, továbbá orvosságokat, mint szacharin stb. Éppen ezért, ha továbbra is korlátlanul pocsékolnánk a szenet — már a legközelebbi generációk is nélkülözni lennének kénytelenek a föntebb fölsorolt vegyi termékeket. Bergius német professzor nemrég nyilvánosságra került kőszéncsepfolyósitó eljárásával azonban a szén energiáját a közeli jövőben majdnem teljesen, tehát 100%-kal lehet majd hasznosítani, úgy hogy egyelőre nem is kell félni attól, hogy elfogyna a szén. Vájjon mit szólnának a rengeteg gyár, sasut, szénerövel hajtott elektromos müvek láttára a II. Edward után élt angol nők, akik még meghívást sem fogadtak el olyan házaktól, ahol a „dögletes* fűtőanyagot használták, vagy megtűrték és szénen főzött ételekből nem ettek I De mit szólna maga II Edwárd, ha egy pillanatra véletlenül föltámadna királyi sírjából ? Érezne-e lelkiismereti furdalást az elkövetett gyilkosságokért ? Aligha hisszük . . . Néhány szót szeretnék mondani a petróleumról is. Mi már, akik megszoktuk a villanyvilágítást, bizony visszariadunk a petróleumlámpától, de örömmel üdvözöljük a petroleummotort, meg nyersolaj hajtotta hajóknak ezreit. A petróleumlámpa azonban szintín megvan még, különösen ott, ahol a kulturális fejlődésnek niucsen kellő talaja, tudatlanság csökönyös maradiság, vagy egyéb okok következtében, bár a még meglévő kevés petróleumnak egészen más a rendeltetése, minthogy kanócokkal felitassuk a bűzös él egészségtelen hatásokat keltő petróleumlámpákban. Ezt a „folyékony aranyat“ alig 70 esztendővel ezelőtt fedezték föl. Hogy ki a tulajdonképeni földeritője, azt határozottan nem tudjuk. Közvetlen kutatásaink alapián úgy véljük, hogy egy Schreiner Ábrahám nevű galíciai zsidó fedezte föl, aki Boryszlávban lakott és aki 60 éves korában bukkant volna a ma már veszendőben levő petróleumra. Az állítólagos felfedező, akinek emlékét egy drohobyci sírkő őrzi — élete végéig a legnagyobb nyomorban élt és úgy is pusztult el. Boryszlávban állandóan kátrányszerü anyag bugygyant elő a földből, amelyet annak idején orvósszerek, továbbá pecsétviaszk és kocsikenöcs előállítására használták. Schreiner viskója is olyan helyen volt, amely bőségesen ontotta ezt az anyagot, amelyből Schreiner ugyancsak cipőkenőcsöt készített. Nála bárki egy „schein* krajcárért azzal végig kenhette csizmáját. 1853 ban kemény tél volt Galíciában és Schreiner a nagy hó következtében nem tudott viskójából kijönni. Bár az éhenhalás veszedelme nem fenyegette, mert kamrájában bőségesen volt élelmiszere, de éjjel félt a sötétben ... Egy éjszaka, amikor olvasgatni szeretett volna, arra gondolt, vájjon az ő zsiradéka nem póto ná-e az akkoriban a mécsekben használatos olajat? Hogy ezt kipróbálja, mellényének néhány foszlányából kanócot sodort és azt a zsiradékos iszapba ágyazta. A kanóc csakhamar át is itatódott és amikor Schreiner meggyujtotta, vöröses lánggal égni kezdett. így bukkant volna Schreiner a petróleumra, amelynek jelentőségéről természetesen fogalma sem volt, mindenesetre örült, hogy világításra nem kell majd többet pénzt adni. Később, amikor kellemetlen fogságából kiszabadult, elhatározta, hogy megkísérli kátrányföldjének a „zsirtalanitását*. Elment egy szeszfőzdébe, ahol burgonyából készítettek spirituszt és kölcsönkért egy desztilláló készüléket. A desztilláció végeredménye egy sárgás folyadék volt — a tulajdonképeni petróleum, amely élénkebb lánggal és kevésbé füstölögve égett. Az uj világitó anyagot első ízben a drohobyci patikus próbálta ki, akinek tanácsára azután Schreiner egy kis kannácskával Lembergbe utazott az ottani patikushoz Lukasiewiczhez, aki tőle egyszerre egy egész hordóval rendelt. Az utóbbi fölismerte ugyanis az uj földiolaj nagy horderejét és ugyancsak ő volt az, aki az első nagy petroleumgyárat létesítette. Lembergben nemsokára az ottani nagy közkórházban meggyultak a petróleumlámpák nagy feltűnés középette, olyanyira, hogy az uj fölfedezés híréről még Bécsben is tudomást vettek. Az egykori császárvároson át azután a petroleum megindult a maga diadalutián. Schreiner maga is furatott a telkén 15—18 méteres petroleumkutakat, amelyekből rendgeteg nyersolajat nyert ugyan, de a gombamódra keletkező és tőkeerős gyárakkal versenyezni nem tudott. Később még ingóságait is elkótyavetyélték, viskója is dobra került és életének utolsó napjait, mint munkás tengette Lukasiewicz lembergi gyárában, aki rövid idő alatt dúsgazdag ember lelt, mig Schreiner, mint a legtöbb fölfedező, vagy feltaláló — Képeslapok nagy választékban kaphaCfik Spitzer Sándor könyv- és papirkemksdtjtf» ben Kontárom, Nádor-u. 9.
