Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)

1925-12-31 / 157. szám

926 december 31. Komáromi Lapok 9. oldal. Felhívás a „Délszlovenszkói villamosművek“ r.-t. részvényeinek jegyzésére. A mai nemzetgazdaság egyik legfontosabb feladata a vállalkozás minden terén az elöáliitási költségeket csökkenteni. A költségek csökkentése főleg az eddig egyáltalán nem, vagy csak tökéletlenül kihasznált hő- és vizierőknek gépek hajtására, vi­lágítási, fűtési és egyéb célokra való felhasználására, valamint ezen erőknek a felhasználás helyére való gazdaságos átvitele által érhető el. * ' Az itt felmerülő kérdések megoldása a rendszeres villamosítás feladata és megvalósítására az u. n. közhasznú villa­mosmű részvénytársaságok hivatottak. Midőn alulírott alapítók a nyitrai zsupa és a komáromi járás területére kiható közhasznú villamosmű r. t. létesítéséhez fognak, felhívják a közönség széles köreit, hogy a részvények jegyzésével a vállalatot támogassák és ezáltal feladatának megol­dását előmozdítsák. A) A társaság neve : „Jufnoslovenske elektrárne“ úcastinná spolocnosf, magyarul: „Délszlovenszkói villamosművek“ részvénytársaság. B) A társaság székhelye : A székhelyet a társaság alapszabályai határozzák meg. A társaság 1919. évi július hó 22-én kelt 438. sz. t. c., az 1921. évi julius 1-én kelt 258. sz. t. c., mint közhasznú Vállalat alakul és a közmunkaügyi minisztérium felügyelete ajj^t fog állani. C) A társaság célja: Az 1919. évi julius 22-én kelt 438. sz. t. c. 4. §. és az 1921. évi július 1-én kelt 258. sz. t. c. 1. §. alapján közhasznú villamostelepek létesítése és üzembentartása. Különösen célja a társaságnak: 1. Villamosmüvek berendezése, építése, kibérlése, és üzembentartása. 2. Villamosvezetőkek és egyéb a villamosáram e,osztásához és továbbításához szükséges berendezések építése, vétele *és kibérlése. 3. Vi lamoserók kihasználásához szükséges engedélyek beszerzése. 4. Villamosáram előállítására, továbbítására és kihasználására alakult vállalatokban és üzemekben való részvétel. 5. Gazdaságok, iparosok valamint iparvállalatok és egyéb fogyasztók villamoserővel va d ellátása. 6. Villamosvasutak épité. e, vétele, kibérlése, azok üzembentartása, és fennálló vasutak villamosítása. D) A vállalat fennállási tartama: A társaság bizonytalan idő e alakul. E) A részvénytőke 40.000 darab az aláíró nevére szóló, 1-től 4 O.OOO-ig folyószámmal ellátott, 200 Ke névértékű részvényből fog állani. Minden részvényért 200 Ke és azonkívül 20 Ke behatási dij fizetendő, úgy hogy minden részvény emissios vételára 220 Ke lesz. A beiratási dij az alapítási költségek fedezésére fordittatik, az esetleges maradék a tartalékaihoz lesz csatolva. Az elosztás jogát az alapítók maguknak tartják fenn. A közmunkaügyi minisztérium íentartott joga, a társaság igazgatóságába és felügyelőbizottsá.á'ua saját képviselőit kinevezni és pedig az államnak az alaptőkében való részesedése arányában. Ugyanezen jog azonos feltétellel megilleti a többi részvénytőkével részes alapítókat is egyenkint vagy egyetemlegesen a r. társaság első igazgatóságának és fel ügyelő bizottságának választásánál. Az aláíró kérelmére 25, 50 és 100 darabból álló részvényék is bocsáttatnak ki. A részvénytársaság akkor alakulhat, ha az alábbi F) pontban meghatározott ideig, legalább 25.000 darab részvény van jegyezve vagyis 5 millió Ke névértékű iészvénytőke. Ez esetben a 8 millió Kc-re történő fokozatos alaptőkeemelését, s ezzel kapcsolatos részvényjegyzési és befizetési összes módozatokat valamint azou időpontot, meUtől kezdődőieg az uj részvénytulajdo­nosoknak részvényeik után osztalék jár a közgyűlés fogja meghatározni. F) A részvények jegyzése 1926. évi április hó 30-án végződik. G) Az alakuló közgyűlés a lé. T. által előirt időn belül lesz megtartva a keresk. törvény 154. §-ban feltüntetett sorrenddel. Az alakuló közgyűlés megtartásának napja és ideje, a megtartás helye a Bratislavában megjelenő hivatalos lap „Úradne Noviny“ egy számában, valamint az álapitók által meghatározott helyi lapok egyik vasárnapi számában egyszeri felhívással közöl­­tetnek. Külön meghívók, ezen felhíváson kívül nem adatnak ki. H) Fizetési feltételek. 1. Minden jegyzett részvény névértékének fele, Ke 20’— jegyzési díjjal egyetemben legkésőbb 1926. május 15-ig, a névérték összegének második fele pedig 1926. december 31-ig fizetendő le. 2. Azon községek melyek technikai okokból :sak az 1927-ik év után les.nek villamosítva, minden jegyzett részvény névértékének 30»/0-át, Ke 20— jegyzési díjjal egyetemben legkésőbb 1926. máj. 15-:g fizetik le, a jegyzett összeg hátralékos 70o/0-át pedig azon naptól számított három hónapon belül, melyen a részvénytársaság bejelenti, hogy az illető község villamosítása megkezdődhetik. 3. Azon községeknek, melyek saját hibájukon kívül az 1. pont értelmében a jegyzett névérték második felét 1926. évi december 31-ig, vagy azon községeknek, melyek saját hibájukon kívül a 2. pont értelmében a hátralékos 70%-ot a villamosítás megkezdésének bejelentése napjától számított három hónapon belül meg nem fizetik, a társaság a fizetési határidőt további 6 hó­nappal meghosszabbíthatja azon esetben, ha az illető község a hátralékos összeg után járó kamatokat a Prágai Nemzeti Bank akkori kamatlábját véve alapul, előre lefizeti. 4. Azon részvényesek, kik az 1, 2, 3-ik pontban előirt határidőkig a kötelező fizetéseket nem eszKözlik, elvesztik a részvényjegyzésből származó összes jogaikat a lefizetett összeggel együtt, mely összeg a társaság tartaléktőkéjének javára esik. I) Részvényjegyzési helyek: Zemská banka bratislavai fiókja mint részvényjegyzési központ. Komáromvidéki Hitel­bank r.-t. Komáromban, „Koronabank“ r.-t. Komáromban, Első Hitelintézet r -t. Komáromban, Slovenská banka fiókja Komáromban, földműves kölcsön szövetkezet s. r. o. Komárom, Americko-slovenská banka fiókja Érsekújvár, Népbank Érsekújvár, Slovenská banka fiókja Érsekújvár, Takarékpénztár Érsekújvár, Takarók bank r.-t. Érsekújvár, Földműves kölcsön szövetkezet s. r. o. Érsek­újvár, Hontmegyei Népbank Párkány, Barsmegyei Népbank Párkány, Érseknjvári Takarékbank fiókja Gútán, Népbank Úgyalla mint részvényjegyzési fiókhelyek. Kelt Komáromban. 1926. évi iannár hó 1. ALAPÍTÓK: ffözmunkaügyi Minisztérium Prágában, Komáromi járás Komárom város Páikányi járás Párkány város nrseknjvári járás Nagy-Megyer község u-Gyallai járás Tardoskedd község Vágbalparti Á.rmentesítő Érsekújvár város Ó-Gyalla község Guta község Slov. Meder község Zsupa Nyitra. Bátorkeszi község Nagysurány község Nagy-Kürt község Komját község fsi íi m ’S 4» *"yrt jn.. v Részvénytársaság azelőtt a»«v«in«MnvrAl>> liairtflfláp Á.WáTfc

Next

/
Thumbnails
Contents