Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)
1925-12-24 / 154-155. szám
1925. december 24. Komáromi Lapok 15 oWaL A középen pedig a jóságos arcú, világfájdalomtói vonagló Krisztus, ,aki az életnek ebben a vad, vásár; zajában csak ennyit tud mondani Nem igy gondoltam, nem így gondoltam. Sokáig, nagyon sokáig éreztem ennek a képnek lenyűgöző hatását. Akármerre fordítottam tekintetemet a tárlaton, hngy a többi művészi alkotásban is gyönyörködjem — a szelnem önkéntelenül is odapillantott arra az egyedül álló Krisztus fejre; nem tudtam maiamat kivonni a képnek hatása a ól. Nemhiába mondják, ■hogy a szem a létek tükre, a lelkem, ez a sokszor elbizakodott, büszke, merész fantáziájú lélek kényszeritett arra, ho?y a képnek hangulatába bele kapcsolódjam és a képen keresztül a művészi ihletést, a művészi elgondolást megérezzem. És nemcsak én, de sokan igy vo’tak ezzel a képpel. Csodálatos élektani jelenség, hogy ami az emberi iélekre valami különös módon hat, annak lenyűgöző hatása alól nehezen tud megszabadulni. Sokan megfigyelhették ezt az olvasók közül is. Nem kell ahhoz lélekbúvárnak, vagy amint tudományosan mondani szokás pszihologusnak lenni, egy kis megfigyelés is rávezet erre a tapas talatra. Az ember sok mindentől szeretné elvonatkoztatni magát, aminek valami különös, nem mindennapi hatása van a lélekre, de semmiképen sem képes rá. Nemcsak az a furcsa, különös személy vagy tárgy az, ami enyűgözi őt, nemcsak a kíváncsiság ingere hat az emberre, ennél sokkal nagyobb valami, macának a léleknek kutató, fürkésző, vágyó tekintete az, ami a különös személyhez vagy tárgyhoz, valami megnevezhetetlen ösztönösséggel tapad. A tárlat egyik zugából kényelmesen megfigyelhettem a művészi alkotások iránt érdeklődőket. Láttam egy mosoly, ó képű világfit, aki szinte fütyörészve suhant el a képek között. Neki nem az volt a fontos, hovy m>ié vezetet szerezzen macának, hanem az, ho.>y eldicsekedjék a kávéházi asztalnál, hogy én is ott voltam a tárlaton. Ez az — én — is belekerült, a Krisztus kép bűvös áramába. Érdekes volt látni, hogy már az első be ekapcsolódásnál hogyan sötétültek el arcvonásai. A következő percekben már me. fagyott a jókedv az arcán és az indulatok mé ysége ütközött ki tekintetén. Ezt az embert valóban sziventalálta az a Krisztus-arc. Bizonyára napokon keresztül égetni fonja lelkét ennek az arcnak mély érzéseket sejtető varázsa s ha néha-néha a rohanó élet, az élvezetvágy és életmámor fojtó köde elmosódottá fogja tenni ezt az arcot, a képnek nagy és mély reható tanúságai sokáig ott fognak vibrálni a lelkében. A Krisztus-kép látogatói között szelíd szép leány-fejek is előbukkantak. A fehérruhás lányok csoportját komor tónusává festette a kép fájdalmas hangulata. S én messziről fürkésztem a hatást, amit ez a kép ezeknek a gyöngéd, finom, érzékeny telkeknek lemezére gyakorolt. Valami csudálatos meleg, áhitatos érzés ült ki az arcokra. Ézek a lelkek megértették a nagy ieazsá ot, hogy mindez szeretetböl történt A sötét tónust egyszerre su ár özönbe vonta a szivek szeretetének ez a bodog találkozás és harmónikus egybeolvadása. A bánat felhőkbe borult Krisztus-arc körül játszi napsugarak bukkantak elő, s én valami nagy melegséget éreztem a szivem táján. Szinte harsogva zúgott körülöttem az apostol szava: „mert úgy szerette Isten ezt a világot I“ Ezért a szere- Metért, ennek boldog és diadalmas érvényesüléséért még a >e na yobb áldozatra is kész volt „A fájdalmak emberévé“ lett, ho y ezt a szeretetet a legtöké etesebb vilá itásban tárja föl előttünk, s az élet nay, súlyos, kiegyenlithetetlennek 'átsző ellentmondását a szeretetben való megmaradásával egyenlítse ki. S jött még egy utolsó látogatója á' Krisztus képrek. Szomorú arcú, megfáradt tekintetű, tisztes, öreg: asszony. Olyan jósé osan, méíy megértéssel tapadt tekintete a képhez. Nem a részvét megnyilatkozása volt •2, hanem a közös sorsnak mély átérzése. Mintha azt rebegte volna íz ajaka: Én is máskép képzeltem d az életet, valamikor rég es ré.- en, nekem is voltak álmaim, rcszaszinü Kódok vi ágában éltem. De a valósá süvítő szele egymásután keretté tova ezeket a szép, színes álmokat, ragyogó képeket, s a virágba borulás után szinte szá uldva jött a kiábrándulások sötét alkonya. Nem i y gondoltam ezt, bizony semmiképen sem gondoltam i y! S azután tovább tipe ett az anyóka, fáradtan pihenésre vágyakozva. A kép pedig ott maradt egyedül. Este van már, nics több vendége a tárlatnak. Odakünn a sötét utcakon egymásután gyulladnak ki az iv ámpák, amelyek az ab'aküveg fátyolén keresztül úgy világítanak be, mint villogó tüzes fáklyák. Tekintem most is lopva oda téved „a fájdalmak emberéhez.“ Innen a szögletbő, távoli megví ámításban mintha más volna már az a Krisztus arc. Mintha a kiegyenlítődés glóriája ülne a homlokán, mintha azok a szúrós tövisek, ragyo ó koronának diadémjeivé változnának! Mintha a kép hátterében sür ő démoni alakok, ujjongó halleluját zengő sokasággá verődtek volna össze, akik a király trónusa köré seregelve az örökélet himnuszát zengenék. S ezzel a bo dog, diadalmas érzéssel búcsúzok el a képtő'. Kint vagyok az utca forgatagában, de a gondolataim s érzéseim szárnyukra emelnek s visznek, ragadnak a magasságok világa felé. Lelkem előtt a Krisztusban való életnek eddu nemlátott szépségei, bontakoznak ki. Az ékt vad, harsogó áradatán keresztül áthallik a győzelemre hivó uj életnek tiszta harangcsendülése. A művészi elgondolás kimélyül, megszépül, mélységes tartalmat nyer, a művészi ihletnek pillanatszerüségét átszövi ennek az uj életnek az örökkévalóságtól ide röppenő su ara s a navy ellentéteket, fájdalmakat és csalódásokat me - enyhíti, elsimítja a „gyözeüelmek fejedelmének“ bátorító szava : „Ne féljetek, Én meggyőztem a világot“. Kövy Árpád. JtÉmlékezzünk régiekről. Mátyás király vadászni megy. Irta: Bárányay József dr. A törökverő hős, a nagy Hunyadi dicső fia, a vértanú-halált szenvedett Hunyadi László testvére, Korvin Mátyás ha elfáradt a politikai intrikák, cselszövények kibogozásában, az álbarátok és a hamis szomszédok leálcázásában, vagy dicsőséges hadjárataiban, akkor a legszívesebben Komáromba vagy Komárom vármegyébe jött pihenni. A pihenés azonban csak látszólagos volt, mert a pihenés óráiban is tovább szőtte nagy terveit a magyar név dicsőségének emelésére. A pihenés napjait sokszor tarkították a nemes szórakozások is. Ilyenek voltak a különböző vadászatok. Ahol most Komárom vármegyében a fának se hire, se hamva, valamikor őserdő adott hüs árnyat és rejteket a vadak számos fajának. Például Csallóközben Aranyostól egész Ekeiig hatalmas csererdő terült elr amelyben Hollós Mátyás sokat vadászott É csererdőnek ma már semmi nyoma. Emléke csak az Örsujfalu határához tartozó Cserhát puszta uevében maradt fenn. Komárom várme ye egykori vadbősé vét mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy az Árpádok idejében a vármegyei adózások történetében fontos szerepet játszik a természetben beszolgáltatandó vadállat bőr. A komárommegyei .Csallóközben igen gyakori a Ravaszlik nevű dülő. T?avaszlik farkasvermet jelent aCSStlőközi nyelvjárásban. Ugytnis a középkori nádasokban és a réteken igen gyakori volt q^jnádi és a réti^ farkas és a jó csall kozTfarkasvermékkét, ravasz (farkas) likakkal védekezett e veszedelmes ragadozók ellen. A farkasokat, farkasvermeket rég elfeledte a nép, de kinn a határokban még ma is Ravaszlik dűlőnek hívnak igen sok csallóközi határrészt. Hogy a ragadozó állatok mennyire szaporák voltak a régi Csallóközben, eléggé bizonyítja azt egy boszorkánypör. 1627 február 23-án u<yanis egy boszorkányperben vizs áiatot tartanak Nagytanyon s ez alkalommal többek között Decsy Gáspár tanyi pásztor azt vallotta, ho.y nagyon vigyázni kellett a tehéncsordára, mert ha egy véletlenül elmaradt a többitől és beletévedt a nádasba vagy füzesekbe, azt biztosan felfalták a. vadak és másnap már csak a csontjait lehetett megtalálni. Szóval Mátyás idejében Komárom vármegye bőve kedett a vadász szemében mindig: értékes különböző vadakban A farkas, hiúz, vadmacska, róka, vaddisznó mellett ott tanyázik ae erdőkben a szarvasok, az őzek jámbor csapatán kivül a barna medve és a már Európában csak áTTatkértckben látható böfényí^Mátyás király tehat kedvére vadaszhatott nagy és kisvadakra Az egyéb írott emlékeken kivül nagyon sok dűlőnév őrzi Komárom vármegye «azdag vadbőségének emlékeit. Ilyen pl. Vadas puszta Örsuifaln határáhan. 'ahol Mátyás királynak" egykor hatajmas yadashertjéTyoLL Komarom vármegyéberrtalalkozunk ilyen nevű dűlőnevekkel is: Farkasdomb, Macskahegy, Macskalik, Rókáserdő, Nyestek-major és még hasonlókká1, amelyek mind a régi vadbőség emlékeit tartották fenn. A na y vadakra való vadászatokon kivül Mátyás király és bájos felesége, Beatrix királyné, legjobban szerette..^ sílyöjnvadáSíStótiTA^ÓÍyQmvadászat Tegszebb korát épen Mátyás király idejében érte meg A vadászati kedvtelések között talán egynek sincsen olyan fényes történelmi múltja, mint épen a sólyomvadászatnak A sólymászat költséges és fényűző szórakozás volt, amelynek pazarul csillogó keretet adtak a dicső múltú Anjouk, Mediciek és a Hunyadiak. Mátyás idejében különösen fényes lovagsereg kisérte a királyi udvart, amidőn az a pazar fényű Komárom és Tata várából sólymászatra indult. \ káprázatos menetet a AÓlymárnk, T^darászok7~~v'adások, haitók és a csatlósok_az~~~efeeíkel követték. A sólymáSZSf eTen~TT fősólyrüármester állott megfelelő segédszemélyzettel. Mátyás kiráy és Beatrix legszívesebben kócsagra....sólymaSZ5tt. Kócsag akkor igen sok tanyázott Komárom vármegye vizekben gazdag területén. Fürjre, fogolyra, nyulra, szarvasra és őzre is ráeresztették a kiéheztetéssel és idegölő kifárasztással idomított sólymokat, de legizgalmasabb volt mégis a kócsagvadászat. A láthatáron feltűnt kócsagot a betanított sólyom üldözőbe vette és izgalmas hajsza után elfogta és akkor a sólyom zsákmányával visszatért gazdájához. A lóháton kilovago t királyi udvarnak legünnepeltebb tagja volt az a lovag, akinek lóhátáról sikerült a sólyom zsákmányát, a kócsagot, vagy" "egyéb madarat kiragadni a viüpngó-és dühös sólyom karmai közül és azt átnyüjtahi' a királynénakZH Mint láttuk, a királyi udvaroknak legkedvesebb szórakozása volt a sólyomvadászat, igy csak természetes, hogy az ügyes sólyomidomitók igen keresett és kedvelt emberek voltak. Nem egy király tüntette ki kedvenc solymárét nemesség és birtokadományozással. így pl. 1279-ben a Madar melletti, de már e pusztult Mercse falubeli Kéza fiát, Jakabot, aki királyi solymár volt, Kun László nemesi rangra emeli J360-ban pedig Nagy Lajos az ő kedvenc sólymára, Mádari Marcel kérelmére rokonainak ’ szintén nemességet adományozott. Meg kell említenünk, hogy a magyar solymárok között leghíresebbek voltak a komárommegyei jj^adariés a mercsei királyi solyomiaomitók, akkik a sölyomvadászathoz szükséges sólymokat betanitották és idomították. Ilyen idomított sólyomért nagy összegeket adtak a fejedelmek és a legkedvesebb ajándékok közé tartoztak az ilyen vadászó só yommadarak Maga Madar község is a királyi madárászoktól kapta nevét. Gyulay Rndolf említi, hogy az ő idejében Madar községben a Madarászcsalád azon a helyen lakott, ahol a királyi madaraskert felügyelője lakott' valamikor. A fejedelmek szívesen kedveskedtek egymásnak jól idomított /. sólyommadarakkal. A midőn Ulászló ' lengyel király Zsigmondnak Budán, Tatán és Neszmélyen vendége volt, a szives vendéglátást Ulászló drága ajándékokkal viszonozta. Az ajándékok felsorolásánál különösen hangsúlyozva vannak a sólymok és a betanított vadászmadarak. Mátyás király felesége, Beatrix királyné már gyermekkorában szenvedélyes vadász yolt, tehát édes örömest vett részt a tatai és a komáromi királyi vadászatokon, mert ott valósággal a vadászok klasszikus talajára talált, hiszen a magyarok e vadászszenvedélyüket már nomád őseiktől örökö ték és egész Magyarország és így Komárom vármegye is messze földön hires volt a középkorban vadászatairól. Gyakran felhangzott Mátyás és Beatrix vadászainak kürtrívalgása és a betanított sólymok vijjogása, a fürge ebfalkák csaholása a tatai és a csa1 lóközi nagyszerű vadaskertben, a Vértes árnyas erdeiben, ahol őz, szarvas, dámgim meligtt farkas, róka, medve, bölény, vaddisznó is nagy számmal tenyészett. A komárommenyei soymászoknak ugyancsak volt dó suk, hogy Beatrix kedvtelésének megfeleljenek. A komáromi és a tatai só'yomka itkáknak nem vo’t szabad soha sem üresnek lenni, A királyi pár vadászkiséretével bejárta az egész vármegyét. Vadászkastélyai a királyi párnak sűrűén voltak a vármegye erdőségeiben, ha beesteíedett vagy ha vihar támadt, oda vonult a királyi udvar. Mátyás király vadászatainak emlékét őrzi a Héreg melletti Gerecse hegy alatt levő Királykutja, kápolnaszerü épülettel, körüs-körül kőpadokkal, ahol a szájhagyomány szerint Mátyás sokszor megpihent kíséretével együtt a vadászatok alkalmával. Komáromból Örs, Aranyos, Tany, Nemes és Várbogya, Naeymeeyer és Alistál érintésével ahol királyi istállók voltak, Mátyás gyakran végig vadászik egész Csallóközön. Ilyenkor Megyeren is megállapodik és az élelmes megyeriek sietnek tőle kiváltságokat kérni, amit meg is kapnak, A szomorú jelen sivárságából jól esik lelkünkneklvisszaszálini a dicső mu tak kedves történeteihez, amelyekben látjuk, hogy a Bécset rabigába hajtó hatalmas Hollós Mátyás még a pihenésben, a szórakozásban is nagy, fényes és fenséges tudott lenni. Az apa levele. Irt»: Marton Pál. Kii lányom, édes, — nézz apád izemébe, S kacagj, dalolj — légy örökké vidám, Felejtesd vélem, hogy a Sors szeszélyt A mosolyban is önc'alást kíván. Csak nézem finom, iveit ajakad, — Vérkoraliok közt igazgyöngy kacag, — Két sötét szemed két hű csillag lángja, Arcod a tava z hajnalfakadása. Te nem születtél szenvedésre, búra, Homlokod haván lelked hordozod, Az ifjúságnak örök kék azúrja Elűz szivedről minden bánatot, De apád egén vihar jár vadúl, Teny rnyi kékre száz felhő borul, S a felhőkön ái villámok cikáznak.. . — Te hagyd a küzdést megedzett apádnak. — Tiéd a jövő, tiéd a nagy Élet, Lelkeden boldog sejtés fátyla leng, — — S az én életem? — tudod, semmivé lett, Nekem a kincsem az emlék, s a csend! — Neked csak derű, s tiszta fény maradt — — Nekem a könny, száz titkolt seb alatt. — Te kacagj hát csak, a gondot hagyd másra, — Kacagj feledést bánatos apádra. — Hisz tiétek az érdem csak, hogy élek, Hogy partra úsztam vészes áron át, Hogy mikor vágott a kegyetlen Végzet, Viselni tudtam szeges ostorát. Mert ti adtatok csak erőt, vigazst, Csak tié'tetek tudtam tűrni azt, Hogy vérig martak hamis vádak, átkok, — Amit ma már — értetek — megbocsátok ! — — És lásd — mikor más rózsák között gázolt, Vig ifjuko ban: rajtam ült a gond, S mig mások űzték a tavaszi álmot: — Engem a munka igájába vont. — Ezér< ha felhős néha homlokom, S titkon egy meghalt múltról álmodom, S a szivemben sok bús emlék feltámad : — — írtad meg a lelkét viharvert apádnak. T |
