Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)
1925-12-24 / 154-155. szám
1925. december 24. Komáromi Li-pck 11. oldaL A jövő Krisztusé! Irta: Subolcika Mihály. Csak egy vallás van a világon, S ez a krisztosi szeretet. Minden más: emberi tudomány, Önérdek szülte hamis bálvány, Vagy áilibáb és képzelet! Az Isten látja a jövendőt, De benne bízván, én tudom: Hogy csak győz itt minden önzésen, Farizeus mesterkedésen Az én szerelmes Krisztusom! A denevérek röpködése Az éjszakát nem nyújtja meg, Ne féljetek semmi sötéttől: A Nap lehajlit bar az égről: Uj, diadalmas útra megy! Akármilyen sötétben járnánk: Hajnali vig dalt zengjetek! A gyillölség műié, vak á'om! — Csak egy vallás van a világon, 8 ez a krisztusi szeretet! Istenítélet. Irta: Alapy Gyula. I. A seregdeák belépett a várkapitány szobájába« hol a ialak&t nehéz fegyverek és mell vértek, páncélingek borították és a nehéz, esetlen tölgyfa bútorokra ráborult az ólomkarikás ablaküvegen át beszűrődő alkonyat. Prokop, Kassa várának kapitánya az ablak előtt álldogált és a távolba nézett, valakit keresett benne, valakit hivott, vaiakit látott? A becsukódó ajtó nehéz závárja nagyot csíkordult és Prokop erre a durva neszre ébredt fel álmodozásából. A külseje nem va lőtt valami ábrándos lovagra Túlságosan tagbaszakadt termet hordozta, széies mellén rőtszinű szakálla omlott végig, szögletes arcában mélyen bennülő szúrós szemei erőszakos jellemre engedtek következtetni benne, amit igazolhattak a kiálló pofacsontok is, az ívelést nélkülöző, majdnem négyszögü homlokcsont pedig kegyetlen Jermé szetet jósolt. Prokop tényleg korinak embere volt és Miksa császár és magyar kiráiy azért is bízta hűségére Kassa kulcsos városát annak idején, hogy azt megvédje és megtartsa számára a szepesi grófból királyi sorba cseperedett Zápolyai János özvegyével, a lengyelországi nagyravágyó Izabellával szemben. Erdélyből, ahol fia volt a fejedelem, erre vezetett az út Lengyelországbí, ahonnan segítséget várhatott. Ezt az utat őrizte Prokop zsoldosaival. A deák levelet tartott a kezébep és várta, míg a kapitány megszólítja: — Olvasd. „Adassék ez 'evél a tekéntetes és nagyságos kapitányoknak, fővitézeknek és harmincados uraiméknak, kiket a könyörülő egy igaz Istennek nevére kérek én, Segnyei János, török császárnak rabja, juttassák ezen rendjeimet az én szerelmes hitvesemnek, Pongrácz Anna asszonynak kezeihez Lápispatakara. „Szerelmes hitvesem az fogságból írok és kérlek, küldenéd meg váltságdíjamat, háromezeraranyakai bizodalmas ember útján khazniár basa uram számára. Mi, a hatalmas török császár rabjai hittük és reméltük, ho y csak kiváltanak minket, Őfelsége hiv szolgáit az török rabságból, de látjuk, nincsen, aki minket megszabadétana. Isten után tőle \ várom ezt szerel mes párom. Adiad el abosi, ujfalusi és letnesi birtokaimat, avagy vessed zálo ba Segnyét és Ábránt, hogy a sarc kiteljék. Isten legyen velünk. Hites urad Segnyei János török császár rabja." — Egy lovas vigye tüstént a levelet Segnyeiné asszonyomhoz Lápispatakra. Te is vele mégysz, deák. A váltságdíjat elhozod tőle. Még ebben az órában induljatok. Prokop ismerte a lópispataki várkastély úrnőjét, Segnyei Jánosné asszonyt, aki gyászruhát öltött azóta, hogy ura a török rabságába került. Annak pediz már a negyedik hosszú esztendeje, piciny kis gyermeke azóta már a maga lábán jár régen. A szegényke nem is ismeri az apját Segnyei: :é hiába koptatta el tér deit, hogy urát kiszabadítsa. Segnyei várkapitány létére a szultán rabjai lett, azokat nem lehet kiváltani semmi pénzen. Próbálta Miksa bécsi királyur utján alazatos instanciákkal, könyörgő levelekkel árasztotta el a nádorispánt, a prímást és a püspököket, a főkapitány és a várkapitányokat, megkörnyékezte a főurakat, áz ország zászlósait, segítenék visszahozni urát messze Konstantinápolyból! Hát bizony nem ment a dolog sehogysem, mert mindenkinek megvolt a maga baja, az foglalta el, nem a másé. Ebből a bécsi királynak volt a legtöbb. A főnemesek, főpapok a maguk dolgát igazgatták és, aki bírta, marta, így fordult ő a kassai kapitányhoz, Prokophoz is, nem adna-e jó pénzen török főrabot cserébe Segnyei Jánosért ? Mindhiába. Konstantinápoly nem eresztette a magyar vitézeket. Talán ha az érettük hullajtott könnyek mind gyémánttá változtak volna. .. hy múltak a hosszú hónapok és azokból évek lettek, szomorú, meddő évek, öreg este vö t már, mire Balázs deák Lápispatakra megérkezett Segnyeiné asszonyom várkastélya elé. Paripájáról szakadt a tájték, de hát sürgős a dolog, igenis sietős, nem lehet séramórálni vele. Anna asszony még nem épte túl a harmincat és a bánattól halavány arca e ész fehérre változott, mikor ura írását a kezébe vette. Hosszú négy év után ez a második evele sze énynek, me y hozzáért Konstantinápolyból. Mikor elolvasta, kezei erőtlenül hullottak az ölébe a levéllel e yütt. Most már itt van a kitűnő a kaíom, de háromezer arany! Rettenetes összeg ez, talán nem is lehet előteremteni, pedig annak meg kell !enni mégis, törik szakad Az egész ország harmincezer aranyat fizet a tör >k szu tánnak évi adóban, szégyen!! is ezt minden igaz magyar ember. De hát igy járunk, ha két pártra szakad az ország, könnyen vesz rajta erőt a hatalmas harmadik. Másnap elbocsátotta a serei- deákot Prokophoz azzal az, izenettel, hogy a váltsá dijat, ha keli a föd alól is kiássa. Háromezer arany! Mikor a pénznek olyan nagy foga van és a leggazdagabb főutak elzárják azt a ládafiába, mert nem tudni, mit hoz ránk a holnap. A főpapok régi gazdagsága is megszűnt, elnyelték a hosszú harcok, a szünetben folyó háborúskodás, mikor mindegyik sereget volt kénytelen tartani. Anna asszony eddig megadta magát a sorsnak, de most eltökélte, hogy azt a szörnyű nagy váltságdíjat megszerzi, ha minden vagyona rámegy is. Nem riasztotta vissza, I hogy mindenki begombolkozott és visszahúzódott, mikor pénzt kértek tőle. Először is befutotta az atyafiságot, Segayey Sebestyén most vett egy birtokrészt. Jónás, ez a makutyi a rosályi Kun Zsófia szoknyáján ül, az ugyan nem adott neki egy petákot se. Levelet irt a Pongráczokhoz Óvárra, Szentmiklósra, nem sok reménységgel küldte, mert birtokaik nagy részén már a török ül, ők meg mind hadban vannak. Megalázta magát a yőgös Berzeviczy György előtt, aki ország bárója lett, pénze is volt elég, végig szomszédolta a Semseyeket és osztályos atyjafiait, a Színyeieket. Biz ezek összeadhatták volna az egészet és alig tudott ötszáz aranynál többet kapni tőlük adóslevélre és jó interesre. Volna elég a vén Keczer András szepesi a'ispánnak, az élére rakja, de az öreg lutheránus nem segítene még a rokonán se, még zálogró se akar hal ani. A pénzt csak nem lehet előcsalogatni odúiból. Utolsó próbája és reménysége Csáky László uramban volt, nála próbálkozott, odaát Szepesben, egy kis birtokkal mesgyés szomszédok voltak. Csáky Lászlóra rápenészesedtek a tallérok. A szép asszony könnyes szemei mindennél ékesenszólóbban beszéltek Helyette. Csáky László megvette a kis birtokot, mely az övébe ékelődött és bizony szüksége volt rá. Ötszáz aranytt adott érte, pedig testvérek közt kétannyit ért. De ezer aranyat pedig adott a letnesi zálogért. Már csak ezer aranya hiányzott. Felpakolta az ezüstjeit, a tömör és nehéz tálcákat, a kupákat és korsókat, az ötvöshöz vitte'’ Kassára. Molitorisz uram megvette illendő áron, de még ez is kevés volt, tehát az ékszereit szedte elő és fájó szívvel búcsúzott a gyönyörű násfától, amit lelke-urától kapott az esküvőjére ajándékul. Az utolsó hiányzó száz arany is együtt volt. Mikor kilépett az ötvös boltjából, útja Szent Mihály egyháza előtt vezetett el és betért oda egy kis könyörgésre. Amint a templom ajtaján kilépett, Balázs deákba üt özött, aki lelkendezve, szólította meg: — Éppen nagyasszonyomat keresem és hozzá vagyok indulóban Prokop uram parancsára. Bizodalmas embere rre yen vasárnap Váradra és azt kérdezteti, nem küldené-e el vele Se nyei uram váltságdíját? Váradról követség indul Isztambulba a szultán elébe. Anna asszonynak kapóra jött a szívesség és a sere deákkal Prokophoz sietett a várba. A kapitány szokatlan nyájassá gai fogadta, ami nem volt a természete és me Ígérte neki, hogy a váltságdíjat, amit remegő kezekkel olvasott e előtte az aszta ra, Váradra küldi, ahonnét a Kdnstantinápolyba induló követek viszik magukkal. A legjobb alkalom. Prokop nem figyelt a csengő aranyakra, az asszony han ja sokkal csengőbben muzsikált a fülébe: kilencszáz, ezer, ezeregyszáz . . . Az aranyakkal lelke urához beszélt ez a halavány asszony, a szegény török rabhoz. U. A háromezer arany sohasem látta Váradot, sem Konstantinápolyt, azt Prokop elzárta a vasládájába, amely hét zárra záródott. Ellenben Balázs deákot, aki a dolognak tudója és látója volt, eltolta az útból. Olyan megbízást adott neki, hogy Balázs deák nem tért vissza egyhamar Kassára, mert egyenesen belesétált a Báthory István erdélyi fejedelem hadainak emberei közé, akik elfő ták és Erdélybe vitték. Ott is szükség van a törökül é: tő deákokra akik a bötükkel is tisztában vannak, mit jelentenek. A lápispataki kastélyban nehezen télt az idő. Anna asszQny számitgatla a napokat és a heteket. Egy hét Várad, két hónap Konstartinápo’y, szeptember, október .. . karácsonyra még itt is lehet. De bizony elmúlt karácsony is, a husvét is nyomon követte és a szegény asszony hiába várakozott. Sem az ura nem jött, sem híradás nem érkezett felőle. Husvét után megjelent nála Prokkop kapitány. Azért jött, hogy mentse magát Segnyeiné előtt, mert a követséget Drinápoly tájékán rablóbanda tamadta meg, a kisérő bez- Mákat leölték és a követeket kirabolták, Éppen most veszi a szomorú hirt. ' Anna asszony nem sirt, mert könynyei nem jöttek, de azt érezte, hogy süíyedni kezd vele az egész világ. Sülyed vele együtt a fiatalsága, reménysége és az egész jövendője. Ha a háromezer arany odaveszett, Segnyei János meg nem szabadul többé a rabságból, mert azt a pénzt előteremteni többet nem lehet. Kezeivel elfödve arcát esett a karosszékbe. Nem is hallotta Prokop vigasztaló szavait, aki biztatta, hogy majd csak jóra fordul minden. Hisz a követség életéért és épségéért a szultán felelős. Ezt ugyan Prokop maga sem hitte el, mert tudta, hogy a bécsi király csak árnyék-király a t rök szultánhoz képest, aki a békét készpénzen vásárolgatja meg tőle. Mire magához tért kábultságából, a bajba jutott emberek mohóságával szívta fel leikébe a lovag szavait, a hazudozó ígéreteket, megragadta Prokop kezét és úgy köszönte meg neki jó szivét. Ha tudta volna, hogy ebben a szívben más tervek lakoztak, sötét tervek. Prokos a szerencsétlenség után sűrűbben rándult át Lápispatakára és ajánlotta Anna asszonynak szolgálatát. Vagy vadászatról nézett be hozzá, vagy Eperjesre menet és jövet tett egy vargabetűt a lápispataki kastély felé. Mindenkor úgy viselkedett, mint igazi lovag és gyanúra nem adott alkalmat. De Segnyeiné. nem szűnő lelki bánata és szenve-. dése is kizárt minden más közeledést. Megint lepergett egy esztendő és egy tavaszi napon Prokop sebes vágtában érkezett Lápispatakra. Mikor, tajtékos lováról leugrott és a kantár-* szárat odadobta a nyomában szá* guldó csatlósnak, komor vo t a te-, kintete, lelóggó bajusza szinte öszszecsapzott a hosszú szakállal és zord külsőt adott neki. A kastély kertjében a tavasz virágai bontogatták rügyeiket és úrnőjük, a hervadó társuk, fekete ruhában járt köztük, A sápadt asszony lelke messze kalandozott és nem vette észre a vendégét, csak annak döngő lépéseire és sarkantyú pengésére tekintett vissza. — Nagyasszonyom, szomorú hírrel jöttem. — Az uram ? és megragadta Pro-, köp kezét, melyben levelet látott. — Igen, szegény uráról jön hír- Egy rabtársa, Maksay Péter küldi ezt a levelet. Irnhol olvasom kegyelmednek: „Kérem kegyelmedet Főkapitány uram, ne hagyjon elveszni mostani nyomorúságomban és lenne segítséggel, hogy szabadíthatnám árva fejemet a pogány kézből. Szolgálok Kegyelmednek érte, ha Isten éltet, életemmel éa hivségemmel Az szegény Segnyey János is elmúlt közülünk. -\z Ur Isten tartsa meg kegyelmedet minden javaival." Keserves könnyeket hullatott Pongrácz Anna asszony, nem is vette észre Prokop ávozását. Valami rettenetes ürességbe zuhanik bele és úgy érezte, hogy mindennek vége, nincsen már senkije és semmije, hogy elszakadt minden szál, mely eddig imádságába foglalta a reménységet és béketűrésre edzette meg próbált lelkét. Megfeledkezett még kis fiacskájáról is, aki ott csöntörgött a nyomában a kertben. Arra ocsúdott fel, hogy a kis fiúcska szoknyájába kapaszkodva hangos sírásra fakad, látva anyjának zokogását. Megtörülgette kis fiának szemeit é ’> vigasztalni kezdte a kis pulyát. , Ne sirj fiacskám, ne sírj,Neked maradt még anyád. És forrón, hosz szasan szorította magához a gyereket. Látta élete célját. III. A gyászév alatt sok baj érte. A rokonok megtámadták és a birtokot kezdték tőle perelni, a szomszédok foglalni kezdtek a földjeiből. Özvegyasszonyt éreztek benne, akinek már nem jön többé haza a védelmezője A sok keserűség és bánat megviselte, A ig volt, aki pártjára kelt volna, csak az egy Prokop mutatott hozzá jóindulatot, aki többször megvédte az éhes szomszédok hatalmaskodásaival szemben. Nem hiányoztak a kérők sem a lápi s pataki kastélyból, de a bánatos özvegy mind kosárral bocsátotta el a násznagyokat jegykendő helyett. Ezek közt volt Prokop is. Ámde azért nem maradt el a háztól, később is segített rajta, ha valamiben megszorult, A kapitány nem csüggedt és nem adta fel szándékát. Tudta, hogy az ostromlott vár sem tartja magát örökké: eltökélte, hogy Pongrácz Anna kezét bírnia ke 1. A gyászév letelte után már az özvegy se húzódozott olyan nagyon, mint eddig. Érezte, hogy két erős karrt) van szüksége azok helyett, amelyek örökre eltávoztak mellőle, A rokonság erősen kezdte kifüröszteni a vagyonából, már pedig azt mez akarta tartani a gyermeke számára. Me int Prokophoz fordult segítségért és az erőszakos embernek mindig kardja markolatán lévén a keze, vele nem igen mertek összeru ni, mert tudták, hoey a kard hozzájuk is elér, a kéz pedig Bécsig nyúlik. Prokop tehát ismét gyűrűvel forgolódott a kastély körül. Senki se vethetett rájuk semmit. A cselédek, a várnagy sóhajtottak egyet-egyet János ur után, Isten nyugosztalja szegény fejét és áldja meg haló* órában is — aki mégis csak dereabb ur volt, mint a leendő gazda.
