Komáromi Lapok, 1925. július-december (46. évfolyam, 79-157. szám)
1925-07-18 / 86. szám
2. oldal. Komáromi Lapok 1935. jolius 18. U.P. műuészi kivitelű bútorok 559 Bratislava Stefanik-u. 8/a. komédiájukkal nevetségessé válnak az egész világ előtt, az nem fontos, a fő az, hogy a husosfazék nálok maradjon. A koalíció pedig tovább bomladozik, foszladozik, mig végre is elfog érkezni a teljes feloszlás stádiumáig. Addig csak hadd rothadjon minden. 1 kél Mm tárgyalásai. Komárom, — julius 27. Csütörtökön kezdődött meg Komárom és Komárom-Újváros közvetlen tárgyalása, melyre eddig a csehszlovák hatóságok nem adtak alkalmat; utóbb azonban be kellett látniok, hogy az elzárkózás politikáját tovább folytatni nem lehet, mert ennek Komárom városa szenvedi nagy kárát és a cseh belügyminiszter felhatalmazásával ezek a nagyjelentőségű tárgyalások megindultak. Komárom város részéről a községi elöljáróság, Csizmazia György városbiróval élén Jávor Jenő állami főjegyző, Sándor Ernő főszámvevő, Mihola János és Igó Aladár előadók, dr. Alapy Gyula és Boldoghy Gyula tanácstagok jelentek meg a tárgyaláson, mig Komárom Újvárost Alapy Gáspár kormányfőtanácsos polgármester és Foliinus Árpád nyug. főszámvevő, a város gazdasági és vagyonügyeinek egyik szakértője jelentek meg. Az első tárgyalás csak formai jellegű volt. Komárom Újváros képviselői hangsúlyozták hogy a város minden vagyonában és természetesen ezzel szemben annak minden terhében is részesedni kívánnak. Igényt formálnak a baiparton létesített összes közmüvekre és városi vagyonra, viszont a balparti városnak jogát elismerik a jobbparton létesült beruházásokra és városi vagyonra is. A tárgyalás anyagát képezik a két város szolgáltatásai is, nevezetesen a jobb-I partnak 1919 óta átadott vízfogyasztás mennyisége. Jávor Jenő állami főjegyző a kérdések komplekszumából kihasítani kívánja a szolgáltatások kérdését és azt mint sürgősét, külön óhajtaná rendezni. A jobbparti város ebbe hajlandó belemenni, de Alapy polgármester kimutatni kívánja az 1919 óta termelt vízmennyiséget es annak összköltségi termelési árát. Ez lesz a legközelebbi tárgyalás anyaga. Foliinus Árpád azt hangsúlyozza, hogy ezek a kérdések igen nehezek és megoldásuk csak úgy vezethet sikerre, ha mindkét tárgyaló felet a rideg jog mellett áthatja a méltányosság szelleme is. A két város szoros összefüggéséből származik a nehéz helyzet, melyben a tárgyalások mozogni kénytelenek. A trianoni béke sehol olyan áldatlan heiyzetet nem teremtett, mint éppen Komáromban, amelynek jobbparti részét elszakította a kultúra, közmiveiődés, közegészségügy legfontosabb tényezőitől, a balparti részt pedig legfontosabb pályaudvarától, világforgalmi összeköttetéseitől, iparvállalataitól és terjeszkedési lehetőségeitől, megfosztotta olcsó szenétül és fájától, iparának és kereske delmének csaknem háromnegyedrészben forgalmától. Ily körülmények közt a két város elszenvedett vesztesége igen nagy, egymást kárpótolni ezért alig tudják, mert az nem áll módjukban. Mindkét félnek áldozatot kell hoznia, hogy az igazságos megoldást eltalálja, mert a nemzetközi döntőbíráskodás útja ezt a vég! letekig kitolná és az alatt a két város szenvedné a mai rettenetes helyzet minden kálváriáját. | Dr. Korbuly Dezső | 1874-19*5. Váratlanul, életének derekán költözött el szerettei közül dr. Korbuly Dezső állami járási orvos, a vármegyei orvosi kar e kiváló tagja, aki úgy orvosi működésével, mint egyéniségének szeretetreméltóságánál fogva méltán érdemelteki azt a rokonszenvet, amely őt környezte. Dr. Korbuly Dezső munkás életének javát, több, mint negyedszázadot, Komárom vármegyében töltötte el és része volt abban a nagy munkában, mely a közegészségügynek modern alapokra való átépítésében az utóbbi évtizedek alatt lefolyt. Dr. Korbuly Dezső Tólbánhegyesen született 1874. augusztus 8 án és iskoláit Kalocsán és Hódmezővásárhelyen, egyetemi tanulmányait pedig Budapesten végezte el, ahol orvosi diplomát szerzett. Mint kezdő orvos Mocsára került községi orvosnak 1899 évben, ahol két évig működött és megszerezte nemcsak a község, de az egész környék elismerését is, valamint a vármegye vezetőinek figyelmét is felébresztette maga iránt. 1901-ben a nemesócsai orvosi körbe került, ahol szintén fontos munkakört töltött be. ÍFiatalon, 1906. évben lett járási orvo3 Ógyallán, hol dr. Jávor Béla örökét foglalta el, ahol azután élete végéig működött és az egész járás községeiben tisztelt nevet vívott ki magának. Orvosi hírneve a legjobb hangzású volt és tömegesen keresték fel a betegek a legtávolabbi vidékekről is, hogy komoly orvosi -tanácsait igénybe vegyék. Az ógyallai nép ragaszkodó szeretete nyil_ Munkát! Időt! Pénzt! takarít meg, ha ruháját a kiváló POLIO’ Min 9A ^ Ä ^ mossa. mossa. MINDEN ÜZLETBEN KAPHATÓ. vánult meg váratlan halála alkalmából és azok az igaz könnyek, melyek érte hullottak. Mint tisztviselőt a végtelen rend és pontosság jellemezte, aki hivatali kötelességeit példásan végezte. A társadalomnak hasznos és kedvelt tagja volt. Általában komoly tanulmányokba elmélyedő természete és kiváló energiája, önfegyelmezettsége jellemezték és emelték ki egyéniségét a szürke hétköznapi egyéniségek közül. Az államfordulat után például egy év alatt a szlovák nyelvet úgy szóban, mint írásban tökéletesen elsajátította és az úgynevezett nosztrifikációs vizsgát kitűnő sikerrel tette le. 1919 ben a kommunista támadás idején a hivatását teljesítő és vidékről kocsin hazatérő orvost a cseh katonák elfogták és gyalog a komáromi várba kisérték, ahol egy hétig volt fogva. Ekkor lépett fel betegsége először. Nagy orvosi elfoglaltsága mellett tudományos és művészi kedvtelésekre is szakított magának időt. Az utóbbi években alapos numizmatikai tanulmányokat folytatott és közvetlen halála előtt pár hónappal dalokat szerzett és mint dalköltő is figyelemreméltó dolgokat alkotott. Kedves terve volt, hogy szerzeményeit a komáromi Kultúrpalotában az ősz folyamán bemutatja. Mindezt keresztül húzta váratlan halála, mely szerdán este következett be. Gyomorrontásról panaszkodott, alacsony lázai voltak, de látogatókat fogadott és nem panaszkodott ross iullétről. Este, mielőtt vacsoráját elköltötte volna, szivszélhüdés érte és az egy pillanat alatt kioltotta nemes életét. Példás és szép családi életet élt feleségével sz. Leovits Júliával, a hitvesi önfeláldozás mintaképével és kívüle két fia, György, a zürichi orvosegyetem kiváló készültségü hallgatója és Pál, egyetemi hallgató gyászolják a legjobb édesapát a korán elköltöződben, kinek temetése, holnap vasárnap délután 4 órakor lesz az ógyallai r. k. temetőben. — Dollár és szokat megtakarított készpénzét magyar mezőgazdáknál, a magyar gyáriparban és magyar árukereskedelemben heti 3/4o/0 kamattal gyümölcsözted ítlagyarország békebeli legtekintélyesebb, tőkelegerősebb és legmegbízhatóbb bankja: a Róíh Bank Váltó-Osztálya Budapesten, VJ. Vilmos császár-út 45. Bankpalota. Rlapitási éu: 1906. Üzleti forgótőkéié: 1 millió arany korona. A pályaudvaron. A messzi útról visszatérek, Berobog vélem a vonat. Kit-kit sugárzó, boldog arccal Jó pajtás vagy rokon fogad. De énreám már senkisem vár És mégis, mégis érezem, Valaki enyhén cirógatja, Hogy melegebb lesz két kezem. S hallom a nagy zsivaj között is, Amint egy hang suttog nekem: Mért maradtál el oly sokáig ? Mért vagy oly sápadt gyermekem? Ha nem is látom, érzi szivem: Ez csak megholt anyám lehet, Ha hosszú útról visszatérek, ö mindig megvár engemet. Az állomásnál mindig ott van, Ha indulok, ha érkezem. Így szól: Ne menj el 1 — Hol maradtál ? Ügy vártalak, oly nehezen. Elkísér, megvár, mig csak egyszer A nagy-nagy útra indulok. Meglátod majd anyám, hogy akkor Fiad elhagyni sohse fog 1 Feleki Sándor. Halevés. Irta: Tímár József. A hajó tülke hosszan, búgva tutolt s elnyújtott, panaszos hangja messze elszállt a vizek fölött, a rozsdavörös nádasokkal szegett partokon át a kéklő dombok aljában gubbasztó kis falvak felé. — Megjöttek a halászoki Gábor éppen az ökröket fogta ki a szekérből s akkor húzta ki a járomszöget, hogy kiszabadítsa az állat nyakát a nehéz iga alól, mikor a tülkölés megütötte a fülét. Még az ökröket is otthagyta s viszszataszitotta a járomszöget a helyére, úgy futott be lelkendezve a házba. — Édes anyám, adjon hamar egy kosarat, megjöttek a halászok. — Jól van, jól — csillapította az anyja, — odaérsz még, csak fogd ki ki előbb az ökröket, — Mindjárt kifogok, csak a kosarat keresse elő. — Előkeresem, no! Ne légy már olyan türelmetlen. Amig te kifogsz, előkerül a kosár. Gábor hát gyorsan kifogott, aztán fölkapta a kosarat és uzsárdi 1 Nyargalt, mint a pihent csikó. — Ma friss halat eszünk vacsorára! —- ujjongott magában. — Az édesapám is szereti, meg én is 1 De jó is ám a piritósra sült, ropogós keszeg. Hát még a garda 1 Persze, jól kell érteni a sütését. Nem mindegy, hogyan sütik. Az édesanyám az érti. Mert ha puhára van sülve a keszeg, megfullad az ember a sok szálkától. Hát még a garda! Annak van csak sok tüskéje! Azért ezt a fajta halat úgy keli elkészíteni, hogy a szálkája is ropogósra süljön, hogy a húsával együtt lehessen enni. Hej, az édesanyám érti a módját! Gábor izzadva ért le a partra. A Balaton lágyan csókolgatta a köves partot s a nap csillogó sugarai millió, káprázatos gyémántszemmé törtek a habokon. A halászhajó bent feketéllett a vizen, tőle jobbra-balra nagy halászcsónakok. A halászmester csónakja már kint volt a parton s mérte a halat. Gábor odafurakodott a nép közé s harsány hangon kiabált. — Nekem is adjanak két kilót I — közben a pénzét lobogtatta a halászmester felé. Sok lökdösés kiabálás után megkapta a halat s hirtelen kifordult a tömegből, hogy haza nyargaljon vele. Hát, amint nekilódul, csak bele ütközik valakibe. Majdnem feldöntötte azt a valakit. Visszafordul nézi, hogy kit akart feldönteni, hát látja, hogy a boltos fiát! No, nem segíthet rajta. Rohan tovább, de a boltos gyerek szidja mint a bokrot. — Otromba paraszt! — kiáltja utána. Gábor nem ért rá vitatkozni, Most első a hal. Máskor nekiment volna a boltos gyereknek, hogy megtorolja az ilyenféle szitkokat, de most nem ért rá. Majd máskor. Nyargalvást vitte haza a halat. Otthon aztán megtisztította, levakargáttá annak rendje és módja szerint az anyja s a konyhaajtó előtt csillogva fehérlett a sok apró haipénz. Szép játék gyermekeknek. Gábor össze is szedett egy fél marokra valót s odaadta a szomszédék Treszkájának, aki fehér cérnára fűzte s a nyakába akasztotta. Hanem, amig a füzér elkészült, este lett s Gábor orrát a konyhából kiáradó finom halpecsenye illata kezdte csiklandozni. Ott is hagyta Treszkát a füzérjével együtt s leült a tűzhely mellé. Egyszer csak nekéz csizmák dobbantanak a küszöbön s belépett az apja. Nagy posztótarisznyáját kiakasztotta a nyakából s Gábor sietve nyúlt utána, hogy elvegye és belekotorászszon, van-e benne mandula, dió, meg piros alma. Hát volt, de még egy pintes üveg is előkerült onnan, jó édes borral telve. Már most nem mondhatja a hal, hogy kutya ette meg. Ugyanis a hal életében bármennyire is szereti a vizet, holta után a bort kívánja. Ilyen fura állat ez, még holta után is vannak kívánságai. A háziasszony asztalra tette a pirosra, ropogósra sült halat s Gábor hozzálátott. Nemkülönben az apja is. Ették, eszegették jóízűen, csak úgy tányér nélkül, bicskával, a kezükből. Egyik kézben a kenyér meg a hal. A másikban a bicska. Ahogy igy eszegetnek, Gábornak eszébe jutóit a boltos fia. Ejnye, de neki ment. Mit is kiáltott! — Otromba paraszt! — Gábor mérgesen harapta a halat. Mégis csak el kellett volna döngetni az ifiurat! Aztán apjára nézett. Ez nagy figyelemmel evett. Külön kóstolta meg minden porcikáját a halnak. Nem krákogott, nem köpdösött. Úgy ette mint a birkacombot. Öröm volt nézni! — Édesapám! — szólította meg hirtelen Gábor. — No, mi baj? — Kérdeznék valamit. — Hát kérdezz! — Mi az, hogy paraszt? Az apja összevonta a szemöldökét. Hirtelen eszébe jutott, amit még az apjától hallott. A tized, a dézsma, a deres. No, rossz világ voit az. Egyszerre nem Ízlett a hal. Letette. — Hej, fiam, régen volt, mikor még ur volt, meg paraszt. Azt kérded mi az a paraszt ? Bizony az majdnem annyi volt abban a régi világban, hogy utolsó ember Nem tudjuk mi azt már megérteni. Az öreg apád az még átélte a paraszti sorsot. — Most már nincsen paraszt? — Nincsen. Negyvennyolc óta nincsen. Eltörölte Kossuth. — Hát mi nem vagyunk parasztok? — Nem bizony I Mi már polgár emberek vagyunk! — Miért csúfolnak mégis annak? — Hm 1 A koronát legtöbb ember ma is forintnak mondja, pedig régen nincs forint, de az emberek igen megszokták. Hát igy vagyunk a paraszt szóval is.
